Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-13 / 110. szám
2003. május 13., kedd ÉSZAKMAGYARORSZÁG# SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 13 HOROSZKÓP „ ys - J7? j'~ ;• ^ o j ' WNc 1*1 III. 21.-IV. 20. Ha igyekszik jól megválasztani a baráti körét, most sem érheti csalódás. Meglepően jó pozíciókat vívhat ki magának, és számíthat az emberek támogatására a hivatásbeli előmenetelben. IV. 21.-V. 20. Ismét nagyszabású terveket sző, ám a kivitelezés már nem megy olyan könnyen, mint azt gondolta volna. Most kitartóbban kell dolgoznia, mint eddig, és komolyan kell vennie a jeleket. V. 21.-VI. 21. Ön előtt jelen pillanatban még egyáltalán nem világos, hogy mit is kell tennie. Nem tudja, hogy ki mit vár el öntől, ezért elég nehéz dolga van. Időbe telik, amíg megtalálja ismét önmagát. VI. 22.-VII. 22. Használja ki bátrabban a vonzerejét. Ne szerénykedjen, mert akkor mások aratják le az ön számára termett babérokat. Természetesen ne úgy törjön előre, hogy közben mindenkit letaposson. VII. 23.-Vili. 23. On mindig is arra törekedett, hogy valamennyi kapcsolata nyílt és őszinte legyen. Ezért is viseli most kissé nehezen azt, hogy időnként hazudnia kell, ha nem akar fájdalmat okozni. Vili. 24.-IX. 23. Felejtse el, ami régebben történt, s csak arra koncentráljon, hogy a mában minél jobban érezze magát. Nem szabad a régi sebeket újból feltépni, az nem jó senkinek és nem vezet sehová. IX. 24.-X. 23. Ön minden fajta társaságban jól érzi magát. Sikerül már az első pillanatban megtalálnia mindenkivel a hangot, s ezért általában ön a társaság középpontja. Néha azonban ez elég terhes. X. 24.-XI. 22. Mindenképpen kerülje a hatalmaskodó megnyilvánulásokat, még akkor is, ha valóban önnek van igaza. Ne vívja ki maga ellen mások ellenszenvét, illetve a sors haragját. Legyen szerényebb. XI. 23.-XII. 21. A mai nap sok érdekességet tartogathat az ön számára. Elképzelhető, hogy egy olyan dolog végére tud pontot tenni, amely eddig meghaladta az ön képességeit. Legyen óvatos a döntésekben. XII. 22.-I. 20. Ne égessen fel minden hidat maga mögött. Higgye el, soha nem lehet tudni, hogy mit tartogat az élet. Lehet, hogy még szüksége lesz azokra az emberekre, akiktől most könnyedén megválna. I. 21.-11. 20. Ön most azt szeretné, ha a környezetében élők is megerősítenék abban a hitében, hogy helyesen döntött. Ezt ne várja, önnek saját magának kell éreznie, illetve tudnia, hogy mi az igazság. II. 21.—III. 20. Most elég sok vélt, vagy valós sérelem érheti, amelyekkel szemben teljesen tehetetlennek érzi magát. Legyen egy kissé határozottabb, meglátja, hamarabb visszakozik majd az ellenfele. ÁRFOLYAMOK A CIB Bank napi valutaárfolyama. Ausztrál dollár 131,62142,58 Kanadai dollár 146,96159,20 Svájci frank 155,82168,80 Cseh korona 7,508,12 Dán korona31,72 34,36 Euro 235,44 255,06 Angol font 327,66354,96 Japán yen* 174,14 188,66 Norvég korona 29,87 32,35 Lengyel zloty 54,2358,75 Svéd korona 25,64 27,78 Szlovák korona 5,366,56 Amerikai dollár203 58 220,54 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. LELKISEGÉLY;gely ^ ^ V VV vtöVvíLviLlí NYEREMÉNYEK Ötös lottó 5 találatos nem volt 4 találatos 592 941 forint 3 találatos 9 402 forint 2 találatos 779 forint Joker: nem volt. Hatos lottó 6 találatos nem volt 5+1 találatos 6 445 185 forint 5 találatos 104 360 forint 4 találatos 2 824 forint 3 találatos 703 forint A közölt adatok tájékoztató Jellegűek. Bajba jutott? Nincs kinek elmondania? Válságos helyzetében nem talál kiutat? Hívja a 06-80/505-515- ös ingyenes telefonszámotl Éjjel-nappal telefonálhat! Miskolci Ifjúsági Telefon Szolgálat (krízisvonal) 06-80/505-003-at! Éjjel-nappal hívható, ingyenesl ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesftési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 SZŐLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL Osztálytalálkozó Több iskolában is jártam, de életem során egyszer sem sikerült részt vennem osztálytalálkozón. így hát elhatároztam, jó lenne találkozni azokkal az osztálytársakkal, akik 1958-ban ballagtak el a Miklós Úti Általános Iskolából. Osztályfőnökünk - Kőhalmi Gyuszi bácsi -, aki fiatal, ambiciózus tanárként emlékezetes órákkal, napokkal ajándékozott meg bennünket, ma is jó egészségnek örvend. Bizony ez negyvenöt évvel ezelőtt volt. Vojtilla Gyöngyi, Leányvári Ida, Szondy Sándor Szűcs Mari, Kozma Panni, Baráth Árpi, Grólmusz Zoli, Ruczek Jenő, Nagy Jancsi és a többiek neve most is élesen cseng fülembe. De lesz-e annyi akarat, ambíció egykori osztálytársaimban, hogy a hír hallatán szólnak egymásnak és azt mondják: menjünk el a régi iskolánkba ez. év június 11-én délután 4 órakor és találkozzunk! (46/354-864, 20/398-1088) „ Szondy Sándor Miskolc Kutyadolog Én Miskolc, Tizeshonvéd u. alatti lakos vagyok, az Észak-Magyarország olvasója. A Szólástér egy olyan rovat, hogy észrevételt lehet írni, nem tudom, miért nincs a kutyásoknak kijelölt sétáltató, mert mindig a járdán sétáltatják a kutyákat. Sőt, játszótér is van, megállnak felette és még ha az ember figyelmezteti, trágár szavakat válaszolnak. így is betegek vagyunk és ez még fertőz is. A közterület-felügyeletnek észlelni kellene, és büntetni. Sőt, van egy rokonom, a Szent László óvoda felé, mikor viszik a gyerekeket, félelem van bennük, szájkosár, póráz nélkül sétáltatják a kutyákat. Én egy mozgáskorlátozott vagyok, igy én még el sem tudnék szaladni. Név és cím A SZERKESZTŐSÉGBEN SMS AZ ÉSZAKNAK 06-20/96-44-444 iiümMgjn ÜNNEP Boldog szünnapot szeretnék kívánni magamnak. 13 éves vagyok. Tündi. (20/5871-527) ÜZENET KáTél Koszi az ajándékot, majd továbbfejlesztem, mert 1 dimenzió kicsit szűk nekem, már a 3 is korlát néha. lrokéz3. (70/2057-100) Heléna! Más a helyzet, ha kontraszelektált, emberi gyarlóságoktól hemzsegő hatalomgyakorlásról van szó. Ez negatív. lrokéz3. (30/4617- 826) Katii Nyugodj meg, az öt első és a három másodikos bizonyítványt megtaláltam. lrokéz3. (70/2057- 100) plrosBlka! Szerintem akkor neked nem a sörtől fáj a fejed, hanem a rosszul adagolt C02-től. sanyi. (30/4617-826) ___ _________ Á műveseosztályon nemcsak telefontöltőt, de mást is loptál! Pl. bugyit! (üdv) János; lehetek a rémálmod? Míg a töltőt nem látom. (30/5622-098) Heléna! Betegség? Nem, nem vagyok beteg, csak 1 kicsit +haltam; rájöttem, hogy nem tudom, ki vagyok. Nem vagyok önző. Azért írok, mert ki akarok törni a zombiklub- ból. Irokéz. (70/2057-100) Bölcs Dew! Sajnos a jövőképed elég borús. A kormány a mindenkori EU foglya, azt fogja tenni, amit elvárnak tőle. Csak akkor leszünk modern állam, ha a tinédzserréteg a rusztikus megoldásokra fog törekedni és ha majd a Szózatot nem a történelmórán, hanem a magyarórán tanulják majd meg. Irokéz. (70/2057-100) Híreket nézwe, hallgatwa, olwaswa röpködnek a milliók, milliárdok keweslő jelzőwel. Wajon eszükbe jut ezeknek az embereknek, hogy sok családnál 1-2 ezer Ft milyen nagy segítség lenne?! Dew. (20/4168-188) Mindenkinek! Őszintén, hír az, hogy nyert Shumi vagy hogy kikapott a DFC? Szerintem hír lenne Kossuth hazatérése vagy Széchenyi szabadulása Döblingből, vagy hogy Rákosi feltámasztaná Rajkot, vagy ha Kádár áldását adná a plurális demokráciára. Ezek hírek volnának. Irokéz. (70/2057-100) Hőségben husit a vérfagyasztó krimi. Horror, hol nem volt, volt egyszer egy rémszarvas! Szerelem csak lféle van, de utánzata sokféle. lrokéz3. (70/2057-100) Heléna! Az eredeti okokról át lehet irányítani a szenvedélyeket, amiért már nem kell küzdeni, mert nem kötődik az anyagi helyzethez. lrokéz3. (70/2057-100) Dew! Szerinted visszatér a humanizmus Pannonhonba még lszer? php53. (70/2935-818) Kedves Lányok! Örülök, hogy nem tartottátok be a hallgatási fogadalmaitokat. Hiányoznátok a falról! HB, Zsuzsa, Heléna, a lányok •fszólítás nektek szólt. Én sem fogok neheztelni, ha fiúnak tituláltok. Remélem, nem okozott sokkot a tszólítás, ha igen, 1001 bocs. php53. (70/2935-818) Dew! Szétoszt6nál 1 kis emberséget is, vannak, akik nagy hiányt szenvednek belőle. sanyi. (30/4617-826) ___ A Mályi-tónál több helyen is szeméthegyek vannak! B. L. (20/4843683) 2 folyó, melyek hömpölyögnek, s zúgnak, néha gyorsan, néha lassan folynak. Utuk hosszú, s nehéz. De a végén mindkettő 1 helyre tér: a végtelen tengerbe vész. (30/5079-961) NSugll Jetzt geruckfáhren! A „jó itthol" nem hátranézés, sőt! Most kinek wan igaza, php 23-án wagy neked? Ki hogy ért(elmez)i? Interpretálja - újmagyarul. Wagy...nekem? dew. (20/4168-188) Helenel Hewesen csepereg? Ej-ej. Kertem nem nedwes. Permet - nyet, kedwes emberek - nyet, meleg - jeszt. Nem kel kertemben zellerem. Serem melegen nem szeretem. Nem ehetek, kesergek. dew. (20/4168-188) Szia LX. Én reggel a sétához vadonatúj, 65 csillagos mezt öltök hófehér felhőcsíkokkal, ezért szükségem lenne még az ajánlott CD- re, hogy teljes legyen a napom. Üdv: „See”. (30/6198-445) Heléna! Nem tudom úgy leírni, ahogy gondolom, de a feddés nem esett jól. 6:3 ide! Irokéz. (70/2057-100) Dew! Úgy gondolod, hogy 1 kétmilliós gk.-ért sokat kell dolgozni, egy 3 milliósért sokat kell panaszkodni, egy 5 milliósért sokat kell fenyegetőzni, de egy 10 milliósért már +éri felejteni is? Irokéz. (70/2057-100) Kata! Te is hozd ki az ellenőrződet! Piros pontot kapsz, de azért ne bízd el magad! Irokéz. (70/2057-100) Heléna! Sokszínűek vagyunk, ez az, amit vállalok. Moderáljam magamat? Sose... A fal tömegigényeket kielégítő hely, szerinted további népszerűsítés szükséges még? Irokéz. (70/2057-100) Érdekes emberek vagyunk, szinte ismeretlenek lmásnak, különböző korúak és sorsúak, más-más karakteres véleményekkel, de a toleranciának 1 példamutató gyakorlatával. Irokéz. (70/2057-100) Kata! Nagyon +nyugtattál. mert Breki én szeretnék lenni, de ha nem osztanák rám, Süsü, az lfe- jű is +felelne. Bár gyermekkoromban mindig is Foxi-Maxi szerettem volna lenni. + Teli Vilmos és lettem Irokéz. (70/2057-100) Dewl Sokszor vagyok lehangolódva, csak nem engedhetem + magamnak, hogy úgy maradjak. Irokéz. (70/2057-100) Heléna! Most aztán úgy +sajnái- tam magam, hogy úgy fogok tenni, mint te. Irokéz. (70/2057-100) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://sms.boon.hu címen VÁRJUK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden. Névtelen leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Búss Gábor Olivért 46/502-900/3231 20/4801-533 SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi és fogászati ügyelet: 46/412-355, Arany J. u. 37. 30/270-3394, Első u. 1. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/321-222 Tiszaújváros: 49/341-900 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolcon és vidéken: 40/28-28-28 2003. május 13., kedd A NAP Kel: 5.10 Nyugszik: 20.11 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 13,18° C 24, 31°C Folytatódik a változékony, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás. A hőmérséklet ma is 7-8 fokkal a sokévi átlag fölé emelkedik, csupán az északnyugati vidékeken lesz kicsit hűvösebb az idő. Élőszavas tájékoztatás: 06-80-5044101 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS A nap első felében túlnyomóan napos időre van kilátás, majd délután növekedésnek indulnak a gomolyfelhők, és ismét számíthatunk záporok, helyenként zivatarok ki alakulására. A változó irányú szél zivatarok környezetében inegerő södik. Ma is nyárias meleg várható. Szerda 17f21°C Zivatarok, mérsékelt. ÉNy-i Csütörtök 10,22°C Záporok, élénk, ÉNy-i W Péntek 9,22°C Változékony idő, mérsékelt, K-i Szombat 12, 23°C Változékony idő. mérsékelt. K-i A legfrissebb idójérási előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. _J- MtoralXúJ-Y 27°C Napsütés felhőkkel 27, 29°C Szél: mérsékelt, változó ÉVFORBULŐ Juhász Jácint 60 éve született Jászai Maridíjas színművész. Markáns, fojtott szenvedélyű, erőteljes karakterfigurákat formált meg modern és klasszikus darabokban egyaránt. NÉVNAP Névnap: Szervác, Imola. Egyéb névnap: Bartos, Bellán, Gellért, Gerda, Glória, Gyöngyi, Imelda, Ofélia. LEVE6Ő8ZENNYE2ETTSÉ8 Az ÉMI KÖFE (Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosában a múlt héten a légszeny- nyezettségi mutatók megfelelők voltak, egyik sem haladta meg az egészségügyi határértéket. Vtetttaétsáklat Balaton 22 °C Tisza-tó 20 °C Duna 17-20 °C Tisza18-21 °C Keleti-főcsatorna19 °C Északi-tenger6-12 °C Balti-tenger2-11 °C Atlanti-óceán11-22 °C Adriai-tenger19-21 °C Fekete-tenger 13-16 °C Égei-tenger17-20 °C Földközi-tenger 17-22 °C Vörös-tenger 26 °C ÜttHFORM A héten Miskolc-Szikszó között padkafenntartás, Szerencs-S. újhelyközött növénygondozás, Nyékládháza- Mezőcsát között kátyúzás miatt útszűkület, illetve félpályás útlezárás, sebességkorlátozás.