Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-13 / 110. szám

2003. május 13., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# GAZDASÁG / 7 Miskolc és környéke 0 Ellenőriznek. Hét dunántúli megye fogyasztóvédelmi felügyelősége közös el­lenőrzéseket tart a Balatonnál az ide­genforgalmi főidényben. A közös akciók az '90-es évek óta rendszeresek a Ba­latonnál; tavaly átlag 70-73 százalék volt a kifogásolt esetek száma, a hiányossá­gok a vendéglátásban a legmagasabbak. 0 Euró. A világ legnagyobb vállalatainak felső vezetői példátlan összefogással, bur­kolt fenyegetéstől sem mentes közös üze­netben szólították fel hétfőn a brit kor­mányt, hogy lehetőleg még ebben a par­lamenti időszakban kezdje el Nagy-Bri- tannia csatlakoztatását az euróövezethez. 0 Hiány. Az idén az első három hónap­ban a külkereskedelmi áruforgalom hiá­nya 1,175 milliárd euró volt, 8,505 mil­liárd euró export és 9,680 milliárd euró import mellett. A Központi Statisztikai Hi­vatal hétfői gyorsjelentése szerint már­ciusban a hiány 415 millió eurót tett ki. Kérdezem a község volt polgármes­terét: hogy telnek nyugdíjasévei? - Hogyan is telhetne: nyugdíjasán, örege­sen -.így a humorosnak szánt, de inkább ironikus válasz. Beszélgetésünk során csak kitárulkozik aztán. S Evei alapján még dolgozhatna, de közbeszólt egészségi állapota. Két ciklusban állt a község élén, aztán következett a kórház. Már maga mögött tudhatja a veszé­lyt, de vigyáznia kell - hangzott az orvosi tanács. Mindeközben baráti beszélgetéseken vissza-visszaköszön a polgármesterség egy- egy epizódja. Nyugodt a lel ki ismerete, büszke a közösségért, a közösséggel végzett munkájára. Az viszont bosszantja, hogy utódja kisajátítja magának az általa elindított folyamatokat is. Nála hivatalba lépésével kezdődik az időszámítás. Az előzményekről pedig ne essen szó, vagy ha igen: elmarasz­talóan, lekicsinylőén. Mindez nem érdemelne szót, ha egyedi volna az eset. Sajnos gyakori az előd-utód pengeváltás. Jóval ritkább ennél a vezetői stafétabot harmonikus átadása. Erre az Emődi Tej Mezőgazdasági Rt.-nél találkoztunk jó példával a közelmúltban. Az eddigi elnök-igazgatónak utódja max­imálisan elismeri elődjének a részvénytár­saság létrehozásában és fejlesztésében elért érdemeit és tanácsadóként továbbra is számít az immár nyugdíjas exvezető szerinte pótolhatatlan tapasztalataira. Az új vezető azt vallja, hogy kivált a mezőgazdaságban nagy a jelentősége a po­zitív előjelű folyamatosságnak. Ezen belül annak is, hogy emberi módon, harmoniku­san történjen a vezetőváltás, ha ez szük­ségessé válik. Ez nemcsak emberség dolga, hanem gazdasági, társadalmi érdek is. Kirakodóvásár Miskolc (ÉM) - Kamarai kirakodóvásárt rendez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara Miskolc váro­sának ünnepe keretében május 15-16-án a miskolci Erzsébet téren. A rendezvényen bemutatja szolgáltatásait a kamara, a B.-A.-Z. Megyei Fejlesztési Ügynökség, a Miskolci Kulturális és Idegenforgalmi Iro­da. A sátrakban keramikus, csontfaragó, hímző, foltvarró, mézeskalácsos, szárazvi­rág-kötő, fafaragó, kosárfonó mesterek munkáit vásárolhatják meg a látogatók. A kirakodóvásár ideje alatt az Erzsébet téren szórakoztató műsor várja az érdeklődőket. Állást keresnek A regisztrált munkanélküliek száma a megyében körzetenként (?003. márciusi állapot) IS 000 14 000 7 000 6 000 Májusi határidő Miskolc (ÉM) - Május végén jár le a Magyar Termék Nagy­díj pályázat beadási határideje. A hazai és a nemzetközi pia­con versenyképes, kiemelkedő minőségű magyar termékek előállításának ösztönzésére, piac­ra jutásának elősegítésére az idén hatodik alkalommal hirdet­ték meg a Magyar Termék Nagy­díj pályázatot, amelyre május 30- ig lehet beadni a pályamunkákat. Az eddigi eredmények szerint je­lentős az érdeklődés a pályázat minden kategóriája iránt - a GKM közleményéből kiderült, a korábbi évekhez képest megnőtt az informatikai cégek súlya a pá­lyázatokban, de továbbra is több száz érdeklődő van a feldolgozó- ipari vállalkozások körében. ÉÜ'IflÉP' további információ a www.'termek- nagydij.hu honlapon, valamint a 06- 20/934-4909-es, a 06-30/942-7293-as telefon­számokon, a 06-1/253-7157-es faxszámon, az lndustorg@axelero.hu e-mail címen és a Budapest. 18. Pf.: 13 levélcímen kérhető. Mindenhol van helye a magyar terméknek Horvát, osztrák, cseh piacok - avagy mire számíthat a magyar vállalkozó külföldön Miskolc (ÉM - OlKa) - Egy uniós tagország, egy velünk együtt csatlakozó, valamint a későbbiekben taggá váló ország üzleti lehetőségeit mutatták be a minap. Hazánk európai uniós csatlako­zásával felvetődik a kérdés, mi­ként alakul a kereskedelem Ma­gyarország szá- fV li f-V mára. A témát T'V'boncolgatták az ;Y piKll Y ITDH megyei kép- V^SgpP-Y Via**6 és a me- gyei kereskedelmi és iparkamara múlt heti rendezvényén Miskol­con, elsődlegesen azzal a szándék­kal, hogy elősegítsék az exportké­pes magyar áruk piacra jutását, feltárják a beszállítói, együttmű­ködési lehetőségeket. Az ITDH bé­csi, zágrábi és prágai igazgatóinak eladását követően a résztvevőknek lehetőségük nyüt az vállalkozásu­kat érintő kérdéseiket is feltenni. Minden eladható, ha felveszi a versenyt.. Dr. Berényi Ferenc:- A legnagyobb magyar expor­tőrök Ausztria piacán a multina­cionális cégek ma­gyarországi vállala­tai, de számos kis- és középvállalkozás is jelen van. Auszt­ria piacán minden olyan áru és szolgáltatás elad­ható, ami minőségben és árban felveszi a versenyt az eddigi szál­lítókkal. Irodánkba naponta 8-10 osztrák érdeklődés érkezik, ami mutatja, hogy tovább növelhető exportunk. Az osztrák piaci ke­reslet alapvetően három nagy ipari szegmensre koncentráló­dik: autóipar, faipar és papír­ipar. Ezeken túl közismerten nagy az igény az IT-szakemberek és a szolgáltatások irányában. Dr. Mező Gergely:- Csehországban a multik mellett szerephez jutnak a ma­gyar mezőgazdasági termékek is. Piacve­zetők vagyunk pap­rika, dinnye, tartó­sított zöldségfélék, száraz húsáru, fagy­lalt, gabona exportjában, ugyan­akkor visszaesett, a paradicsom, hagyma, saláta, alma, sárga- és őszibarack kivitele. Viszonylag alacsony a magyar ruházati ipar piaci részesedése Csehország­ban, ám e szektor exportlehető­ségei kedvezően alakulnak. Sta- bünak mondható azon gépipari gyártók helyzete, akik bekerül­tek egy beszállítói körbe, mivel több miúti folyamatosan bővíti csehországi gyártókapacitásait. Dr. Sült Tibor:- Magyarország és Horvátor­szág kapcsolatában a gazdasági viszony fejlesztését a kormányok prio­ritásként kezelik. 2001-ben áttörést je­lentett a szabadke­reskedelmi megálla­podás aláírása, amely a magyar exportőrök számára fontos, bár időben korlátozott előnyt jelet. Miután hazánk az unió tagjává válik, ennek helyébe az EU és Horvátország közti megállapodás lép. Az ipari termékek területén ez nem hoz változást, megmarad a vámmentesség. Romlik azon­ban több magyar mezőgazdasá­gi és élelmiszer-ipari termék po­zíciója, ezeket várhatóan maga­sabb vám terheli majd. Jönne a pénz, ha tennének érte Miskolc (ÉM - OlKa) - Míg az üzemi tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a felszá­molóval való megegyezés óta nincs előrelépés a dolgozók bérgarancia-alapból történő kifizetésére, addig a felszá­moló tudatta: ha megkapná a fizetést érintő szükséges ada­tokat, le tudná kérni a pénzt. Április elején egyeztetett utol­jára a Cementipari Gépjavító Kft. üzemi tanácsa és a felszámoló, aminek során megegyeztek: a dol­gozók április 15-ig élnek a rendkí­vüli felmondás lehetőségével, va­lamint a felszámoló lekéri a bér­garancia-alapot, amiből kifizeti az elmaradt béreket. Pataki László, az üzemi tanács elnöke neheztelé­sét fejezte ki, hogy ez utóbbi a mai napig nem történt meg. Nem dolgozták ki Szabó Tibor felszámoló meg­keresésünkre elmondta: nem tudja lekérni az alapot, csak ha az üzemi tanács átadja részére az érintett 136 dolgozó fizetésé­re vonatkozó adatokat, s „egy hónapja nem képesek elkészíte­ni ezt” - hangsúlyozta. Az üzemi tanács és a dolgozók a felszámolás kezdetétől tiltakoz­nak a kft. eladási ára ellen - míg a felszámoló 50-55 millió forintos árat tart reálisnak, addig a másik fél csak a telket nagyobb értékű­nek tartja. Szabó Tibor szerint a terület annyira szennyezett, hogy nem lát esélyt a magasabb áron való eladásra. Hozzáfűzte: a va­gyonértékelés elkészült, egy hóna­pon belül várható a pályáztatás megjelenése a cégközlönyben. Akik nem mondtak fel A dolgozók többsége, 90 fő | nem adta be április 15-ig a rend- z kívüli felmondását - tudtuk meg. | A felszámoló kérdésünkre el- * mondta: a munkaügyi központ- | tói megkapta az engedélyt arra, hogy május 7-től postázza ezen dolgozók felmondását, amit egy hónapon belül kell kézhez kap­niuk. Lényegében azonban - je­len helyzetben - nincs kiüönbség a felmondás feltételeit tekintve. Kapitális ponty ■ Rossz idők járnak Lázbércen a pontyokra. Múlt vasárnap a horgászok többsége méretes hallal távozott a víztározótól, de a nagyvisnyói Juhász János közülük is kiemel­kedett 73 centiméteres tőpontyával, amelynek súlya 9,75 kg volt Viszik a disznót Szeged (MTI) - Egy szegedi gazdálkodónál kezdődött meg a túlsúlyos sertések felvásárlása hétfőn; a kormányintézkedés ér­telmében 70 ezer darab nagy sú­lyú sertést vásárolnak fel az or­szágban. Szentgyörgyiné Gyé­mánt Éva szegedi gazdálkodó a sertéspiaci zavarok elhárítására hozott kormányzati intézkedést nagy segítségnek nevezte, mert - mint fogalmazott - félő, hogy a nagy melegben lefulladnak az állatok, valamint sokba kerülne a további tartásuk. IGAZ-E, HOGY...? ...nem minden zöldség, gyü­mölcs termesztését támogatja az EU Magyarországon? ,a. y Kizárólag a paradi­csőm, őszibarack Y IljlfPi és a vilmoskörte ',.KgpR|S termesztése élvez ' '^^Ymajd támogatást. ...hazánkban Is megalkotják majd az unióban fellelhető „cso­koládétörvényt”? Az igen kedvelt termék körül kiala­kult vita 1973-ban kezdődött, ami­kor Nagy-Britannia, Dánia és Íror­szág csatlakozott az unióhoz. A britek és a dánok nem fogadták el azt az előírást, miszerint csak a kakaőtartalmú készítmény ne­vezhető csokoládénak. Ragasz­kodtak ahhoz, hogy édesiparuk kakaót nem tartalmazó termékeit is csokoládéként hozhassák for­galomba az EU területén. 2000- ben az Európai Parlament úgy döntött, minden csokoládé ezen a néven forgalmazható. Ennek fel­tételeként azonban megszabta, hogy a növényi zsiradék és a tej­tartalom mértékét fel kell tüntet­ni a címkén. Az unió területén te­hát csokoládé néven lehet forga­lomba hozni minden olyan édes­ségterméket, amely bizonyos mér­tékű növényi zsiradékot tartalmaz. Olvasóink európai uniós fogyasztóvédelemi kérdéseire Majoros Zoltán, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei elnöke válaszolt. Folytatjuk - a szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents