Észak-Magyarország, 2003. április (59. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-17 / 90. szám
ÉSZflK-MflSYflROBSZftG * ^SPCYRT 2003. április 17., csütörtök ll.^^wRsi Jftl «■ CsRa 9 HÍRCSOKOR 0 Simán a Löki. A Debrecen jutott elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntőben 6-1-re győzött az MTK ellen. A Löki ellenfele a május 6-án sorra kerülő döntőben a BKV Előre - Ferencváros találkozó győztese lesz. 0 'A legjobbak. Erfurtban nemzetközi cselgáncsversenyt rendeztek, melyen a magyar csapat tagjaként a Miskolci VSC fiataljai is tatamira léptek. Rácz Edina (40 kg) és Szabó Szabina (63 kg) egyaránt az ötödik helyen zárt, ami nemzeti csapatunk legjobb eredményét jelentette. Sok ha vagy hahaha Berecz Csaba csaba.berecz@inform.hu Suhi is inkább szalonnasütésre ment, ami több mint jelzésértékű. Aztán persze hívott többször is, hogy mennyi az eredmény, közben pedig megtudtam tőle, hogy hosszú idő után azért nem jött ki a stadionba, mert már ő sem tud hinni senkinek és amúgy sincs kinek. Valahol igaza van. De tegnap amikor ismét hívott a szokásos „mileszaDiósgyőrrelCsabikám" kérdése után összeraktuk a jövőt. Ha a DVTK Kft. többségi tulajdonrésze iránt jelentős érdeklődést mutató Koncz László találkozik végre Káli Sándorral, Miskolc polgármesterével és egymás terveit kölcsönösen szimpatikusnak és megvalósíthatónak találják, akkor a Reszeli Soós István által képviselt tulajdonrész gazdát cserélhet és utóbbi „sportvezető" funkciótlanná válhat Diósgyőrben. Aztán ha a Kispest menedzsere rábólint arra, hogy nem fellebbezi meg az MLL fegyelmi bizottságának azon döntését, amely valószínűleg kimondja majd a Piroskával szemben elkövetett szerződésszegést, akkor a DVTK-nál edző középpályás már e hét végén pályára léphet. Ha román futballisták játékengedélye megérkezik a szomszédos országból, ha a sérült játékosok közül néhányan felépülnek, ha az eltiltottak zökkenő nélkül térnek vissza, akkor a bajnokság végén négyben lehet a Diósgyőr. Ehhez az élvonalbeli szereplésre áhítozó PMFC, REAC (mint a jövőbeli Vasas), Haladás és Nyírség csapatai közül csak egyet kell megelőzni. Hogy miért? Mert ha a jövő héten az MLSZ elnökségin (is) úgy döntenek, hogy felemelik az NB I létszámát 16-ra, akkor - a ma még - ezer sebből vérző Diósgyőr is osztályt válthat. És nem lefelé. Ehhez csak két jó hónap kellene, ami a rossz négy és fél után nem nagy kérés a sorstól. Erre mondta Suhi, hogy el kéne menni Szolnokra. Búcsú az NB l-től Ózd (ÉM) - Az alsóházi rájátszás után Ózd Városi FTC számára nem ért véget az NB I-es idény, hiszen a férfi tekecsapat csupán az utolsó előtti helyen végzett, ezért osztályozóra kényszerült a gárda. A bennmaradás egy mérkőzésen dőlt el, amelyet Budapesten, a Szent- gotthárd ellen vívtak meg az ózdiak, és az összesített faeredmény döntött a csapatok között. Az ÓVFTC vereséget szenvedett, ami annyit jelent, hogy a tavalyi élvonalbeli búcsú után egy évvel az NB I-ből is kiesett az észak-borsodi gárda. Szentgotthárd - Ózd Városi FTC 3105-2975. Egyénileg: Volf 544, Kovács 509, Rendes 502, Juhász 479, Klak 477, Galanics 465. JEGYZET Herich (jobbra) és társai felkészültek a feladatra tűk - mondta Dániel Oravec, a Vegyész RC vezetőedzője. - Úgy érzem, hogy a társaság a hétfői meccs után még jobban összerázódott, hiszen 0-2-ről álltunk fel és bizonyítottunk nemcsak magunknak. hanem közönségünkFotő: Végh Csaba nek is. Azt gondolom, hogy mint eddig is apró nüanszokon múlhat a meccs kimenetele, amelyek közül a legfontosabbak a nyitások és nyitásfogadás lesz. Megmondom őszintén én is kíváncsian várom a találkozót, melyen ha nyugodtak és taktikusak leszünk, akkor elérhetjük a célunkat. Fontos első szett A Vegyész RC csapatkapitánya, Schildkraut Krisztián megerősítette a tréner szavait.- Mindenki nagyon szeretne nyerni, és ezért biztos, hogy mindent meg is fogunk tenni - mondta a feladó. - Bízom benne, hogy most „könnyebben” fogunk játszani mint a múltkor, mert akkor nem lehet gond. Az is mellettünk szól, hogy most a Kaposvárnak van vesztenivalója, tehát rajtuk lesz a feszültség, ami hétfőn rajtunk volt. Sohasem szoktam jósolni, viszont abban biztos vagyok, hogy az első szett megnyerése mérvadó lesz a meccs alakulásában, és remélem, hogy a nyitó játszma végén mi örülhetünk majd... . Á IM IIT1M vegvész.boon.hu Korábbi cikkek! Schildkraut Krisztián a Vegyész RC csapatkapitánya .........................................................»- Az a lényeg, hogy szeretnénk nyerni, de ez idegenben sohasem könnyű, annak ellenére, hogy ezt már a döntő sorozatában is elérKazincbarcika (ÉM - PA) - A férfi röplabda Extraliga döntőjének negyedik mérkőzését rendezik meg ma 18 ólától Kaposvárott, ahol a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata lép pályára. A borsodi együttes lépéselőnyben van riválisával szemben, hiszen a három győztes mérkőzésig tartó párharcban 2-1-re vezetnek Bencsikék. ........................ Most a Kaposvárnak van vesztenivalója. Jósolni nem, bizonyítani akarnak Férfi röplabda Extraliga döntő, 4. mérkőzés: Kaposvár - Vegyész RC-Kazincbarcika Győztes kezdés A magyar jégkorong-válogatott (fehérben) győzelemmel mutatkozott be a budapesti divízió I-es világbajnokságon: Jan Jasko szövetségi kapitány csapata a kedd esti mérkőzésen Hollandia ellen nyert 0-2-ről 4-2-re. 1. forduló: Magyarország - Hollandia 4-2 (0-2, 1-0, 3-0). G.: Kovács (23.), Palkovics (48.), Ladányi (51., 55.), ül. Ten Bőkkel (5.), Eimers (19.). Tegnap oldalzártánk után a magyarok Románia ellen léptek jégre Fotó: MTI Ajkay negyedik Lutraki (MTI) - Ajkay Anikó összetettben végül a negyedik helyen végzett a Görögországban zajló súlyemelő Európa-bajnokság női 53 kilogrammos súlycsoportjában. A magyar versenyző öt jó fogást bemutatva szakításban a 7., lökésben szintén a 4. lett. Győzött a 19 éves török Nurcan Taylan új Euró- pa-csúccsal. Az 56 kg-os Ádám Róbert a férfiak 56 kg- os súlycsoportjában összetettben hatodik lett a kontinensbajnokságon: szakításban a hetedik, lökésben a nyolcadik helyet szerezte meg. A 26 éves fehérorosz Vitalij Derbenyijev megvédte a címét. HIRDETÉS ♦ A sávosan fix kamatozású íi hónapos Bástyaherét éves kamata a 6 hónapban. FBKM: 55% A Kink a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Miskolc, Széchenyi u. IS. Telefon: 46 411-148 Cail < euter: <>6 40 460-460 vwvw.konzumbank.lm KONZUMBANK • Keresse az Észak-Magyarországban megjelenő szelvényeket! • Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet! • Ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényére! • Küldje be április 25-ig a következő címre: Inform Média Kft., Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ Szerencsi AUTÓ Kft Szerencs, Gyár út 11. Tel.: 47/362-111, Mobil: 06-30/9982-077