Észak-Magyarország, 2003. április (59. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-16 / 89. szám
2003. április 16., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG§ SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Erdőfosztogatók. Az Ózd környékén található erdőrészekbó'l félmillió forintot meghaladó értékű cser-és tölgyfát vágtak ki és loptak el ismeretlen elkövetó'k a napokban. 0 Gyújtogató. Rongálás alapos gyanúja miatt keresik azt a gyújtogatót, aki Tisza- bábolnán a nádfedeles csónakkikötőt szándékosan lángra lobbantotta a minap. Az okozott kár másfél millió forint. 0 Félmilliós lopás. Nagy mennyiségű kábelt loptak le azok a betörők, akik egy Bükkábrányban található cég telephelyén lévő raktárba törtek be a közelmúltban. A lefoglalt, százezreket érő szenteltvíz Szenteltvíz több százezerért Szerencs (ÉM - PT) - A flakonnyi vízért több mint százezer forintot fizettek ki egy abaújszántói asszonynak a közelmúltban. A várt áldásos hatás azonban elmaradt. A feljelentő szerint egymillió forint körüli készpénzt és ékszert csaltak ki tőle. A szenteltvíz eladója ugyanis ékszert is kért, amit magára aggatott azzal a magyarázattal: átlényegíti, majd visszaadja a tulajdonosnak. De akkor már földöntúli hatása is lesz az ékszernek, amit nem adott vissza. A feljelentett asszony azonban tagadja, hogy becsapta volna a vevőt. Korábban közösen szenvedtek el egy balesetet azzal a nővel (a feljelentővel), akitől mintegy kiengesztelésül pénzt és ékszert is kapott. De - állítja - nem azért kapta a forintokat, mert gyógyító szenteltvizet adott volna el. Az ékszert is ajándékba kapta és nem azért, hogy átlényegítve visszaadja azt. További képek Rendőrautó karambolozott Budapest (MTI) - Két rendőr könnyebben megsérült kedden, Budapesten, amikor járőrautójukkal összeütköztek egy személygépkocsival. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a rendőrautó nem használt megkülönböztető jelzést a pesterzsébeti útkereszteződésben, ahol eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a személygépkocsival. Hozzátette: a a másik személyautóban senki nem sérült meg. Könnyebben sérültek azok a gyerekek, akiket eddig tisztázatlan körülmények között ütött el egy autó tegnap Léh közelében. Fotó: Kőhalmi Péter „Salgócsomag” - de információ sincs A megyei rendőr-főkapitányságnál eddig is adósság nélkül gazdálkodtak - tudtuk meg Miskolc (ÉM - SzK) - Az egyik lap nyomán szerettük volna a megyei rendőr-főkapitányság - mint állami költségvetésű szerv - gazdálkodásáról, esetleges nehézségeikről, ésszerűsítési lépéseikről tájékoztatni megyénk lakosságát. Nem rajtunk múlt, hogy nem sikerült... A Népszava tegnap száma szerint életbe lépett az országos rendőrfőkapitány legutóbbi renW ........................ Gazdálkodásunk részletekbe menő adataira vonatkozóan nem nyilatkozunk. Kompoltiné Jakab Ilona, szóvivő .................................................W delete, amelyet - a cikk állítása szerint - a központi szerveknél Salgó-csomag néven emlegetnek. A cikk a továbbiakban egy sor intézkedést hoz fel, melyek a csomag részét képezik. Noha a cikk megjelenését követően az ORFK nyilatkozatban cáfolta, hogy efféle rendelet született, a megjelenA munka nem szenved hátrányt tek mindenképpen apropót adnak arra, hogy megérdeklődjük, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodásában miként érvényesül a racionalitás. Szűkszavúan- A Bor sód-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodását évek óta egyszerre jellemzi a megszorítás és a konszolidált, kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet. Költségvetésünket adósság nélkül zártuk, likviditásunk nem forgott veszélyben. Gazdálkodásunk részletekbe menő adataira vonatkozóan nem nyilatkozunk - kaptuk a választ Kompoltiné Jakab Ilona századostól, a főkapitányság szóvivőjétől (az itt is közölt) kérdéssorra. Nem megszorítás: racionalitás Az ORFK vezetése cáfolja a sajtóértesüléseket, amelyek úgynevezett gazdasági megszorító intézkedésekről szólnak. Az országos rendőrfőkapitány ezzel kapcsolatban semmilyen intézkedést nem adott ki - szögezi le az ORFK Kommunikációs Igazgatóságának tegnapi közleménye. - Mindössze az történt: a gazdasági főigazgató felhívta a rendőri szervezetek figyelmét a takarékos gazdálkodás betartására. Ezen intézkedések nem befolyásolják a szakmai feladatok ellátását. Tény, a külföldi szolgálati utak tekintetűben is ennek szellemében kell eljárni, ezért csak a nemzetközi kötelezettségből, a kétoldalú szerződésekből fakadó kiutazásokat engedélyezik, a delegációk optimális létszáma mellett. Szintén fél- reérthetők azok a sajtóinformációk, melyek a túlórák ki nem fizetését taglalták. Mindössze arra hívták fel a figyelmet, az illetékes parancsnokok a túlórák elrendelésénél legyenek körültekintőek - áll a közleményben. KÉRBÉSEINK • Hány fős a létszámkeretük? Mennyi a betöltetlen álláshelyük? Van-e létszámstop? • Létezik/létezett-e a dolgozók számára kedvezményesen igénybe vehető gépkocsihasználat? Miben áil/állt ez? Ha megszűnt, mikortól, miért? • Hány cascőval biztosított autóval rendelkeznek? Változik ez a szám a jövőben? Ha igen, mennyivel? • A szolgálati mobiltelefonok költségeire vonatkozóan volt-e, illetve vezetnek-e be normahatárt? Ha van, lesz, mekkora a plafon? • Mekkora keretből gazdálkodik a megyei kapitányság? Sikerült-e kijönni belőle? Ha nem, menynyi volt az eltérés GyereKgazoias. A Futó utcában gázoltak el egy nyolc év körüli gyereket kedden délután Miskolcon. Az első információk szerint a gyerek átfutott az aszfalton, amikor a gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között elütötte. A gyereket kórházba szállították. Fotó: Ádám János Rajtavesztett zsarolók Budapest (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezték a két férfit, akik a gyanú szerint életveszélyesen megfenyegettek egy 29 éves gyáli férfit és annak családját, és 1 millió forintot követeltek. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a 48 éves budapesti és a 35 éves szigethalmi gyanúsítottak megverték a férfit, majd 1 millió forintot követeltek tőle és megfenyegették, hogy ellenkező esetben őt és családját is súlyosan bántalmazni fogják. Az eddigi vizsgálatok során kiderült, hogy mindkét gyanúsított büntetett előéletű, ellenük több eljárás is folyamatban van zsarolás, garázdaság és testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Biztonságtechnikai, tűzvédelmi, és térfigyelő rendszerek Fegyveres rablás Ellenőrzőpontokat állítottak fel az utak mentén, de nem jártak eredménnyel. A nyomozó hatóság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az elkövetőkkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja telefonon a 107-es vagy 112- es ingyenes segélykérő számokat. személyleírás • Két személyt keresnek (feltehetően férfiakat). • Sötét bukósisakot viseltek. • Aki bement az épületbe, olajzöld gyakorlónadrágot, fekete dzsekit viselt és terepszfnű hátizsák volt a hátán. Helyszínelés közben Fotó: Kőhalmi Péter Nyékládháza (ÉM - PT) - Fegyveres támadás történt Nyékládházán: a faluházat rabolták ki. Motorkerékpáron hajtott a nyékládházi faluházhoz két ember, akik bukósisakkal a fejükön mentek be az intézménybe. Egyszerű magyarázat Az arctakarásnak az az egyszerű magyarázata volt, hogy nem kiállításlátogatóként, hanem rablóként érkeztek. Fegyvert fogtak az alkalmazottra és készpénzt vittek el. Majd a motorra pattantak és elmenekültek. A rendőrség nagy erőkkel kezdett a tettesek felkutatásába. Hirdetés Mmüi] INGATLANBEFEKTETÉSI és-HASZNOSÍTÓ A Szövetkezet beruházásában a Falcon Hold a XII. kerület legszebb ősfás részén épül. Tagjaink részére a jövőben a bosszú távú ingatlanbefektetésen tói kedvező feltétetekkel üdülési jogokat biztosítunk az 5 csillagos komplexumban. További részletek ügyfélszolgálati irodáinkban és weboldalunkon. Nyitva tartás: minden hétköznap 9-18 óráig. A Budapesti irodákban szombaton 9-13 óráig www.verticalinvest.hu löSl BUDAPEST, József lila u, 12, M:fl6(lj4íl-059; BUDAPEST, Lövőház út 27. Tel.: 06(1) 336-1210 SZEGED, Híd ti. I. Tei.: (62j 540-405 SZÉKESFEHÉRVÁR, Távírda út 2/3, Tel.: (22) 507-554 SZOMBATHELY, Szent Málta ót 13, Tel: (94) 508-238 NAGYKANIZSA, fi u, 8, Bazárudvar Tel,: (93) 536-726 NYÍREGYHÁZA, Dózsa György út 4-6, Tel: (42) 506-738 SOPRON, Várkerület u. 11. Tel: (99) 505-076 ZALAEGERSZEG, Stadion út Zalaplaza Tel.: (92) 510-742 BÉKÉSCSABA, Gyóni Géza u. 2, Fsz, 7. Tel.: (66) 547-600-:iM HM Kt lelett 15% 15% 15% 17% 18% 19% 18% 19% 20% 23% 23% 23% Májusban nyitó irodáink: DEBRECEN, GYŐR, PÉCS, SZOLNOK, EGER, VESZPRÉM