Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-31 / 75. szám
2003. március 31., hétfő íwm-mmmmmmé ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Orbán Viktor szerint a háború nemcsak egy Irak ellen viselt katonai akcióról, hanem egy új világrend kialakulásáról is szól. A Fidesz szombati országos választmányán az exkormányfő úgy fogalmazott, hogy a háborús részvétel szemben áll Magyarország biztonsági érdekeivel és igényeivel. 0 Nem lesz tűzszünet. Az amerikai középső parancsnokság képviselője a hét végén leszögezte: a felröppent híresztelésekkel ellentétben nem tartanak szünetet a Szaddám Húszéin iraki elnök megdöntését célzó hadműveletekben. LAPSZEMLE Nincs SzaddánvJiasonmás Berlin (MTI) - A német hírszerzés nem hiszi, hogy Szaddám Húszéin iraki vezetőnek hasonmásai lennének. Nincsenek bizonyítékaink - közölte Michaela Heber, a BND szóvivője a Focus című müncheni hírmagazinnal. A hetilap legújabb számában megjelent beszámoló szerint a BND évtizedeken át tanulmányozta a Szaddám Huszeinről készült fotókat és filmfelvételeket. A szakemberek nem csupán bizonyos, megváltoztathatatlan jegyeket hasonlítottak össze, de az iraki vezető hangját és beszédmódját is. - Nem tudtunk hasonmást felfedezni - mondta a BND szóvivője, hozzáfűzve, hogy ez érvényes az iraki háború kezdetét követő Szaddám- szereplésekre is. Iraki nők imádkoznak a bagdadi al- Kailani mecsetben, miközben a szövetségesek repülőgépei bombázzák az iraki fővárost Fotó: MTI Nem akartak változást Budapest (MTI) - Nem hozott nagy meglepetéseket a mostani tisztújítás - összegezte Kovács László, a Magyar Szocialista Párt újraválasztott elnöke a kongresszuson történteket. Mint fogalmazott, két választási győzelem után a párt tagságában nincs hajlandóság nagy változtatásokra. Véleménye szerint az, hogy a pártelnöki tisztség mellett az elnökhelyettes és a választmányi elnök posztján sem történt változás, azt jelzi: a tagság elégedett ezekkel a vezetőkkel, eddigi teljesítményükkel. Kovács László a párt új alelnökeiről szólva elmondta, hogy Hiller István az MSZP egyik új üstököse, Szekeres Imre pedig visszatérő, tapasztalt politikus. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a 2004-es kongresszus után az MSZP jó eséllyel pályázhat a 2006-os választási győzelemre. Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik Horn Gyula kongresszusi kijelentéseiről, a pártelnök elmondta: a volt pártelnök-miniszterelnök akkor nem kritizálta az elnökség munkáját, amikor ő volt a párt elnöke. „1994 és 1998 között Horn Gyula pártelnök abban a helyzetben volt, hogy a nap minden pillanatában találkozott a miniszterelnökkel, akit Horn Gyulának hívtak” - fogalmazott Kovács László. Az MSZP elnöke a Medgyessy-kormány eddigi teljesítményéről újságírói kérdésre úgy vélekedett, hogy a szocialista-szabaddemokrata koalíció az elmúlt tíz hónap alatt kiállta a próbát. Kovács László Elemzik a halálosztagok stílusát Az elnök azt kéri a katonáitól, hogy Bagdadra összpontosítsanak Bagdad (MTI) - Egyetlen katonai terv sem éli túl az első harcérintkezést az ellenséggel - mondta vasárnap az amerikai egyesített vezérkar elnöke, arra reagálva, hogy az egyik hadszíntéri amerikai parancsnok szerint a szövetségesek nem a várt ellenséggel találták magukat szembe. I Richard Myers tábornok kijelentette: a szövetségesek behatóan foglalkoznak a rendszerhű iraki halálosztagok hadviselési stílusával. Ezen erők támadásai valóban bosszantóak voltak az elmúlt időszakban, de a szövetségesek stratégiájának egészére nem gyakoroltak jelentős hatást. Myers úgy vélte, hogy a harcok neheze még hátravan. A szövetségesek vasárnap is folytatták Bagdad bombázását, miközben egyre több arab önkéntes harcol az iraki hadsereg oldalán. Az egyik keletkutató intézet igazgatója, Udo Steinbach elmondta: arab önkéntesek százai mennek Irakba, hogy feláldozzák magukat az amerikaiak és a britek ellen folyó harcban. A Bagdad körüli csatákban fontos szerepet játszó arab önkéntesek egyre nagyobb kockázatot jelentenek a szövetséges haderőre nézve - véli Steinbach. Iraki kisfiú szó szerint talpig fegyverben...Fotó: EPA Az Amnesty International a hadviselés szabályainak betartására és a jogsértésekről szóló hírek kivizsgálására szólítja fel Tony Blair brit kormányfőt. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete felhívást intézett a Downing Street címére, követelve a háború kezdete óta történt, emberölésnek minősülő esetek azonnali kivizsgálását, és azt, hogy Nagy-Britannia szorítsa rá az Egyesült Államokat a hadviselés szabályait előíró 1949-es genfi konvenció betartására. Mindeközben az amerikai elnök vasárnap arra kérte a katonáit, hogy erőiket Bagdadra összpontosítsák. 3 ’JJ ÍV idilli UB.il Bővebben a témáról tJj Háborús veszteséglista Bagdad/Doha (MTI) - Az Irak ellen tizedik napja tartó támadás során - a szombati összesítések szerint - a szövetségesek 48 katonája vesztette életét, és meghalt több mint 450 iraki. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az amerikai katonák közül 28 vesztette életét. Amerikai katonai források 16 eltűntről számoltak be. Iraki közlés szerint hét amerikai katona esett fogságba. A Reuter’s brit hírügynökség szerint 20 brit katona esett el, 2 pedig eltűnt. Az amerikai jelentések több mint 4 ezer iraki fogolyról számoltak be. Irak katonai veszteségeiről nincs iraki adat, s a szövetségesek sem közöltek becslést erről. Az AP egy olyan iraki jelentést idézett, amely szerint a szövetségesek támadásai következtében több mint 450 iraki civil vesztette életét, és több mint négyezer a sebesültek száma. A Reuter’s ugyancsak iraki forrásra támaszkodó becslése 504 iraki halottat említett. Önkéntes mártíromság Bagdad (MTI) - Több mint négyezer arab önkéntes érkezett már Irakba, akik készek mártírhalált halni a szövetségesek legyőzésére - közölte egy iraki tábornok vasárnapi bagdadi sajtóértekezletén. Kijelentette, hogy irakiak és külföldi arab önkéntesek fognak még öngyilkos merényleteket elkövetni a szövetséges katonák ellen. Házi ar-Ravi tábornok, az iraki hadsereg szóvivője elmondta: kivétel nélkül, minden arab országból érkeztek már önkéntesek az országba, hogy Bagdad oldalán harcoljanak. Ezek az önkéntesek megesküdtek arra, hogy nem térnek vissza, hazájukba, sőt kérték, hogy mártírhaláluk után Irakban temessék el őket - állította a tábornok a hírügSmök- ségek szerint: A katonai vezető leszögezte, hogy minden muzulmánnak vallási kötelessége segíteni Irakot. Kétszázezres tüntetés Pesavar (MTI) - Több mint kétszázezren vettek részt vasárnap a pakisztáni Pesavar- ban az Irak elleni amerikai katonai akciót elítélő tüntetésen. A megmozdulást szélsőséges iszlám vezetők szervezték. Ez már a negyedik tömeg- tüfífetés volt, amelyet az elmúlt hónapban Pakisztán nagyvárosaiban tartottak az amerikai katonai akció elleni tiltakozásul: Karacsiban százezren, Ravalpindiban és Lahoréban kétszáz-kétszázezren vettek részt az Amerika-ellenes tüntetéseken. A Pesavarban vasárnap tüntető tömeg nagyságát nem egységesen adják a hírügynökségek: az AFP több mint 200 ezer tüntetőjével szemben az AP százezret meghaladó tömegről számolt be. Szőnyegbombázás: B-52-es bombázókról dobnak le tank- elhárftó lövedékeket. Első szakasz: Egy öt járműből álló egységben három tank a megfigyelő és védelmi funkciót látja el, mfg kettő támadja az j_ ellenséget. v Tankromboló: © Mindegyik A~10 es kisméretű bombázó képes a fedélzetére venni 250-900 kilogrammnyi lőszert, amelyek a 30 mm-es lövedéktől a lézeres irányítású urániumféjes páncéltörő rakétáig terjedhetnek. Fegyvereiből 3900 lövést képes leadni percenként. Felfegyver- ____ A más zett csapat- védelr szállító: egymá Egymástól 15 egy vo méteres távol nehézl ságra tudnak ellátót oszlopban ha- védik < ladni nehéz patmo terepen is. n A Sokszor beásott T-72-es tankok teljes tűzerővel viszonozzák a szövetségesek támadását. Harci ta- ______ lajgyalu: Utat ás a tankok és a gyalogság számára az egyenetlen talajon, akár homokdűnéken keresztül is. Amerikai csapatok ff ’A tankok elleni aknákat 5 > méterre a jármű O* előtt mechanikusan próbálják ML felrobbantani. Lövészárok Homokdűnék Apache támadó- helikopterek T-72-es tank: Továbbfejlesztett célzó- és kilövőegységgel felszerelve, légelhárító fegyverrel és páncéllövegek elleni második burkolattal ellátva száll harcba. 1 km-es távolság A Bagdad i.őr. ellen induló első ■ páncélozott kontin- \ . tlngens három egység- X. bői áll: Hammurabi, MedinaiX és Nldai. A több mint 10 000 ^X katona előrejutását 150-200 tank'x 250 felfegyverzett csapatszállító jár- \ mű, és 50-60 tüzérségi egység próbálja meg megkönnyítenel. A szövetségesek a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek. Löveg: 125 mm-es töltetet wr tud kilőni a lézeres célzóberendezése segítségével és a speciális kialakítású lövedék képes 1000 méterről átszakítani az amerikai tankok páncélzatát. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós mMrmmmmm * Főszerkesztő: Kiss László Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita novasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (fi7okene@infQflTl.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Hirdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ________ ^/MTESZ