Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

2003. március 28., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Nyílt nap. Nyílt napra várják az iskolába készülő óvodáso­kat ma délután 2 órától a mis­kolci 4-es Számú, Istvánffy Gyula Általános Iskolába. 0 Eredményes diákok. Március 22-én rendezték meg a Litterátum Országos Angol és Német Nyelvi Versenyek orszá­gos döntőjét Budapesten. Megyénkből kiváló eredménnyel végzett Lőcsei Dá­niel miskolci tanuló, aki 4. helyezést ért el és Pásztor Máté arnóti kisdiák, aki a 6. helyezést szerezte meg. 0 Elnökből elnök. Megerősítette tiszt­ségében a Munkáspárt megyei küldött- értekezlete Kozma Imréné elnököt, ami­kor a testület a napokban tisztségvise­lőket, valamint központi bizottsági ta­gokat választott. Új alelnökök: Budai Fe­renc, Saláta László, Weinémer László. JEGYZET Gödröm, gödröm. Búss Gábor Olivér bgo@inform.hu Állunk az éjszakai parkolóban, ahová már csak felnin tudtunk bevánszorogni - két autó egymás mögött, két defektes au­tó. Ugyanabban a hatalmas miskolci ká­tyúban lettünk durrdefektesek. Kerékcsere közben beszélgetünk: például hogy miért nem jelentjük a kárt - vajon miért...? hogy ha most lenne nálunk fényképező­gép, két tanú és a hátsó ülésen egy-egy rendőr alezredes, ölében közjegyzővel, akkor talán lenne esélyünk az érdekérvé­nyesítésre, de így...? Aztán jönnek a kedélyesebb történe­tek. Hogy ő látott már a Hideg-soron ak­kora kátyút, hogy belement egy biciklis és újra kellett állítani az ülését - én meg láttam autót, ami úgy ment végig az észa­ki tehermentesítőn, hogy nem ment ká­tyúba. Ezen egy kicsit hitetlenkedve hüm- mögött, de végül elhitte, bár megjegyezte: szinte lehetetlen. K4ár a pótkerék csavarjait szorítjuk fel - újabb kátyús sztorikba kezdünk, kicsit fá­zunk, de legalább van miről beszélgetnünk, hasonló élmények, azonos kultúrkincs, több nagy kátyút félszavakból beazonosítunk. Körülbelül azokat is fel tudjuk sorolni, hogy mely gödrök miatt nem törik ki azonnal a kerék, de tuti, hogy két döccenés fél évet vesz el a futómű életéből. Igen,t tudjuk, me­lyek azok, van elég. Pakolunk és megyünk, holnap nyit a gumis, mi meg jót beszélget­tünk. Már félkátyúkból is megértjük egymást - mi, miskolciak. Dinamikus ország vagyunk, ezt el is várják Medgyessy Péter miniszterelnök nyilatkozata az Inform Média lapcsoport számára Medgyessy Péter sajtótájékoztatója Fotó: hbn Debrecen (HBN) - Amikor megkérdeztek egy francia munkást, milyen változást vár az unióban az új tagok felvételétől, azt felelte: a leendő tagországokban az emberek tele vannak dinami­kával, s ha magukkal hoz­zák, az nekünk nagyon jó lesz. A francia hallgatóság között ekkor spontán felcsat­tant a taps. Ezt a közelmúltbeli személyes élményét osztotta meg az Inform Média (IM) lapcsoport olvasóival Medgyessy.Péter miniszterelnök a csütörtökön, Debrecenben adott interjúban. S mint folytat­ta, egészen biztos abban, hogy az új tagállamok, köztük legfőkép­pen Magyarország, nem fog csa­lódást okozni. IM: - A régió felzárkózá­sának egyik kulcsa a közle­kedés fejlesztésében rejlik. S amint az autópálya-építés állami feladat, a debreceni repülőtér fejlesztésének terhe sem szakadhat egyetlen ön­kormányzatra, de még egy régióra sem. Kassa és Nagy­várad elviheti előlünk a re­gionális repülőtér szerepét és vele minden előnyét, ha a kormány nem szán néhány milliárdot erre a feladatra. Medgyessy Péter: A debre­ceni polgármester a napokban azt mondta, az elmúlt ciklusban évente milliárdokat kapott a vá­ros a kormánytól. Most megkér­dezhetném, nem kellett volna-e azokból valamennyit a repülőtér­re fordítani? De ezen túl va­gyunk. Az erőnkhöz képest tá­mogatni fogom a debreceni repü­lőtér fejlesztését, mert nagy fan­táziát látok benne. A térség jö­vője szempontjából ez meghatá­rozó lesz. Ha azt kérdezi, hogy a támogatás már a következő hó­napokban vagy csak egy-két éven belül válik kézzelfoghatóvá, akkor még nem tudok végleges választ adni. Át kell tekinteni, mit hoztak az elmúlt hetek vál­tozásai. De mindenképpen szük­ségesnek tartom, hogy találjunk forrást a repülőtér fejlesztésére. IM: Az önkormányzatok helyzete a kormányváltások­tól függetlenül romlik. Szük­ség van a közöttük közvetítő szerepet ellátó régiókra, ame­lyeknek késik a kialakítása. Az Európai Unió pedig azzal fenyeget, hogy amennyiben nem építjük fel az új rend­szert, az egész országot egyet­len régióként fogja kezelni. M. P.: Lengyelországban évek óta működnek a régiók. Sok más uniós tagjelölt ország is létrehoz­ta azokat, vagy folyamatban van a létrehozásuk. Ez azért fontos, mert az uniós pénzeket régiós pályázatokkal lehet elnyerni. Sajnos, e tekintetben a szekrény üres volt, amikor a kormányzást átvettük. A napokban a kor­mány meghallgat egy tájékozta­tást a Belügyminisztérium részéi'ől, amiben épp a régiók ki­alakításának mai helyzetéről ka­punk képet. IM: Változatlanul keveset tudunk arról, mi vár az or-' szágra, mi vár az egyes embe­rekre az Európai Unióban. So­kakban egyre erősödik a féle­lem, hogy a csatlakozás veszte­sei lesznek. Ön szerint kiknek, mely ágazatok szereplőinek kell emiatt okkal aggódniuk? M. P.: Kezdjük fordítva. Néz­zük meg, kik a vesztesei az uni­ón kívüli állapotnak. Az elmara­dott térségekben élők tömegei, a nagycsaládosok, az etnikai kisebb­séghez tartozók, a képzetlenek, akik talán önhibájukon kívül ke­rültek hátrányos helyzetbe. Foly­tathatnám a sort, mert meg­győződésem, hogy ma sokkal töb­ben vannak vesztesek, mint amen­nyien néhány év múlva lesznek. Fogalmazhatok úgy is: biztosra ígérem, hogy' a számuk csökken­ni fog. Ezek után azt kérdezhetné, lesznek-e újabb vesztesek. Igen. Azokkal történhet meg, akik ru­galmatlanok maradnak, akik kép­telenek alkalmazkodni a megszo­kottól eltérő körülményekhez, akik nem tanulnak, beletörődnek a sorsukba. Kötelessége tehát az ország vezetőinek, a professzorok­nak, a vállalkozóknak, mindenki­nek akinek van tudása, hogy föl­hívja eri'e a figyelmet. IM: A keleti országrész kü­lönösen rászorul a kormány figyelmére, hogy csökkenhes­sen a hátránya. Mit tesz en­nek érdekében a kormány? M. P.: A kormány most nem országrészekre, hanem az elmara­dott kistérségekre koncentrál, igyekezve elősegíteni a felzárkó­zásukat. Meg vagyok győződve ar­ról, hogy 10-15 éven belül úgy te­kinthetünk majd erre a vidékre, ahogyan ma Burgenlandra. Ami valószínűleg nem mehetne végbe az uniós csatlakozás nélkül. Névjegy ............................. Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság mi­niszterelnöke Született: 1942. október 19., Budapest. Iskolai végzettség: közgaz­dász, Marx Károly Közgazda­ság-tudományi Egyetem - 1966. Pályafutás: Pénzügyminiszté­rium, főosztályvezető, később pénzügyminiszter-helyettes 1966-1986; pénzügyminisz­ter, először 1987-ben, minisz­terelnök-helyettes 1988-1990, elnök-vezérigaz­gató Paribas Bank Rt. 1990-1994.; vezérigazgató az MBFB Rt.-nél 1994-96; pénzügyminiszter 1996-1998., igazgatósági el­nök, Inter-Európa Bank 1998-2001; tizenöt évig ta­nított a Pénzügyi és Számvi­teli Főiskolán; a Magyar Köz- gazdasági Társaság elnöke. V__________________________> Egyhangúlag a kórházak mellett Az egészségügyi konszolidációval foglalkozott a miskolci közgyűlés Regisztrált tagság Bodrogkeresztúr (ÉM ­BSZA) - A Zempléni Telepü­lésszövetség (ZTSZ) újrasz- erveződésének lényeges pont­ja volt a szervezet tegnap Bodrogkeresztúron megtar­tott közgyűlése. Ezen regiszt­rálták ugyanis azokat a tago­kat, akik továbbra is együttműködnek a szövetség­gel. Májer József, a ZTSZ ügyvezetője lelmondta, újra teljes jogú tag lett Sátoralja­újhely, aki eddig szüneteltet­te tevékenységét a szervezet­ben. A tegnapi regisztráció alapján 13 magánszemély, 7 jogi személy maradt a szövet­ség tagja. Miskolc (ÉM - BAL) - Szo­katlan összhanggal és egyet­értéssel tárgyalt, majd foga­dott el egészségügyi tárgyú előterjesztéseket tegnapi rendkívüli ülésén a miskolci önkormányzat. A képviselő-testületet azért kellett soron kívül összehívni, hogy a két városi fenntartású kórházzal kapcsolatos döntéseket - közeli határidők miatt - sürgősen meghozzon. Az előterjesztések olyan jóra „sikerültek”, vagy éppenséggel a téma komolysága hozta magával, hogy az ellenzékben lévő pártok is támogatólag nyilatkoztak, s mindahány előterjesztés száz- százalékos szavazási eredményt produkált. Az első anyag az egészségügyi intézményeknek juttatandó, gép- és múszervásár- lásra szóló 12 milliós összeg pá­lyázat útján való előteremtésére irányult. A második javaslat tár­gyát a Diósgyőri és a Semmelwe­is Kórház likviditási terve adta. Mint az előterjesztő, Szűcs Eri­ka alpolgármester emlékeztette a közgyűlést, a két intézmény már tavaly év végén pénzhez ju­tott a kormányzat adósságenyhí- tési intézkedése nyomán: a 200 millió forintnyi kamatmentes kölcsönt a következő két évben kell törleszteni. A zökkenő- mentes működtetés érdekében további lépéseket kell tenni - a szakmai struktúra átalakítását a népegészségügyi helyzetben be­következett változásokkal indo­kolják; vagyis kapacitást kell szűkíteni bizonyos osztályokon. A harmadik előterjesztés szin­tén a konszolidáció feltételeinek megteremtését célozta: a Sem­melweis és a Diósgyőri Kórház fenntartója felé is eladósodott - mostani döntésével az önkor­mányzat 80-80 millió forint tar­tozásról mondott le a két fekvő­beteg-ellátó intézmény javára. VILLAMV0KS Elégedetlenek Előző kérdésünk: Elégedett-e közterületeink tisztaságával? nem: 91% Igen: 9% Mai kérdésünk: Be tudják-e venni Bagdadot a szövet- . ségesek? inéi ÉSZAK-MAGVARORSZáG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Választási ciklusokon atnyuloan A Nemzeti Fejlesztési Tervről (is) szó volt a megyei közgyűlésen Miskolc (ÉM - FL) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Önkormányzat Közgyű­lése tegnap tartotta soros ülését. Bevezetőként dr. Baráth Etele, a Miniszterel­nöki Hivatal államtitkára tartott tájékoztatót a Nemze­ti Fejlesztési Tervről, majd a javasolt az ugyancsak ko­moly „egyéb napirendi pon­tok következtek.- Nem csodatervről, hanem választási ciklusokon átnyúló, folytatható Nemzeti Fejlesztési Tervről van szó. Olyanról, amely alkalmas Magyarország alapvető problémáinak megol­dására, az Európai Unió támo­gatásának igénybevételével, si­keres pályázatok eredménye­ként - hangsúlyozta dr. Baráth Etele, a Miniszterelnöki hiva­tal államtitkára a Nemzeti Fej­lesztési Tervről szólva. - Nem­csak nagy dolgokban, például az autópályák továbbépítésében gondolkodunk, hanem kicsik­ben, például a kistelepülések templomának festésétől a kis­községeket összekötő utak épí­téséig mindenben. A támogatás nem a politikai mundér színé­it ...................A.......................... Az EU-s támogatás nem a politikai mundér színétől .függ. dr. Baráth Etele ÁLLAMTITKÁR tői, hanem a jó pályázatoktól függ, mindenki előtt nyitva áll - hangsúlyozta dr. Baráth Ete­le. A továbbiakban javaslatok elfogadására kerül sor. A me­gyei önkormányzat fenntartásá- an lévő, személyes gondosko­dást nyújtó szakosított szociá­lis intézmények intézményi té­rítési díjait az idősek intézmé­nyeiben 14,3 százalékkal, a fo­gyatékosok személyi otthonai­ban 13,8, a pszichiátriai betegek otthonaiban 15,2 százalékkal emelték meg. Egészségügyi címzett támoga­tást a megyei kórház és az egye­temi oktató kórház rekonstruk­ciójának folytatásához, céltámo­gatást - a fentieken túl - Mis­kolcon a Szent Ferenc, Szikszón a II. Rákóczi Ferenc, Mezőkö­vesden a Reuma Kórház beru­házásához határoztak meg. Elfogadták a 2003. évi Mecé­nás Alap pályázatának meghir­detésére, továbbá a kiemelt kul­turális rendezvények támogatá­sára vonatkozó javaslatot. Adomány érkezett. Különböző műszereket, könyveket adományozott tegnap a B.-A.-Z. Megyei Kórház IV. csecsemő- és gyermekosztályának az Adra-Vitium Esélyegyenlő­ség Alapítvány mintegy 1 millió 600 ezer forint érték­ben. ■ Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents