Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

2003. március 25., kedd ÉSIM-NWGYiBÖRSMGi GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 „A lélek fölemelt, Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, És elragadott engem, akik ismerték és szerették, hogy 'Sjp' Én pedig mentem keserűen" I (Ezékiel 3.14) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy áldott, SZABÓ JÓZSEF szerető szívű gyermekünket címzetes igazgató, tanító, tanár, BÁNYI ATTILA a RÍSZ Intéző Bizottságának tagja, közoktatási szakértő és vizsgáztató, ALADÁRT a Sényői Polgármesteri Hivatal református lelkipásztort alpolgármestere, 40 éves korában gyógyíthatatlan betegség és sok szenvedés után a sényői-nyírturai Községi Közös Tanács 2003. március 23-án teremtő ura magához szólította. volt elnöke Búcsúztatása 2003. március 26-án a hevesi református életének 62. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. templomból 13 órakor, majd végső búcsúztatása 15 órakor a sályi református templomból lesz. Temetése 2003. március 27-én (csütörtökön) Onnan kísérjük végső nyughelyére 14.00 órakor lesz a sényői régi temető ravatalozójából. a sályi református temetőbe. Gyászolják: fájó szívű szülei, nagybátyja, nagynénje, unokatestvérei, kiterjedt rokonsága, szomszédok, A gyászoló család barátok és a református gyülekezetek tagjai f EMLÉKEZÉS „Te, aki annyi szereletet adtál. Te, aki mindig mellettünk álltái, Te, aki soha sem kértél, csak adtál, Örökre itt hagytál. Elfelejteni téged soha nem lehet, Te voltál a jóság és a szeretet, Elvitted a fényt, a meleget. Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet." Szomorú szívvel emlékezünk életünk legfájóbb napjára, amikor szeretett gyermekünk HAJNAL GÁBOR 3 éve itt hagyott bennünket. ,L,48:> Szülei, testvére és családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉKÁCS KÁROLY volt Barcsai utcai lakos életének 78. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2003. március 27-én, 10.30 órakor lesz a Szent Anna-temetőben. 312987 A gyászoló család Anyánk fejfájára várj reánk, f s ha majd sorban érkezünk, nyújtsd felénk kezed ott is, mama. Fogadjon bennünket az örök csöndben Glóriás arcod szelíd mosolya. (Gyermekeid) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ GYULÁNÉ sz. Jaczkó Zsuzsanna volt védőnő életének 68. évében elhunyt. 3,38,1 A gyászoló család Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy a drága feleség, a szerető édesanya OROSZ KÁROLYNÉ sz. Gunyecz Erzsébet 2003. március 21-én, életének 66. évében türelemmel viselt súlyos betegségben csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2003. március 26-án, 11.30 órakor veszünk végső búcsút a Mindszenti temető ravatalozójában. 313834 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMBORÓCZKY ISTVÁN volt DIGÉP nyugdíjasa életének 80. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2003. március 28-án, 13.30 órakor veszünk végső búcsút a diósgyőri temetőben. 313837 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy „Elfelejteni téged soha nem lehet, Te voltál a jóság és a szeretet, "j ZAHUCZKY JÓZSEF Elvitted a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékeidet." a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet volt elnöke Fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 59. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. DEBRECZENIFERENC Temetése 2003. fnárcius 27-én (csütörtökön) 14 órakor a bodrogkereszYúri temetőben Jesz. DAM volt dolgozója, alsóhániori lakos életének 47. évében, hosszan tartó betegségben 2003. március 19-én csendesen elhunyt. Temetése 2003. március 26-án 14.30 órakor lesz a Mindszenti temetőben. 3,383, A gyászoló család Gyászoló család 313824 *7 „Fáradt lelkem most végleg megpihen, Ha vétkeztem uram, bocsásd azt meg nekem.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POZBAI SÁNDOR volt LKM-nyugdíjas életének 69. évében hosszan tartó betegség után szíve megszűnt dobogni. Temetése 2003. március 26-án, 15 órakor lesz a szirmabesenyői felső temető ravatalozójából. A gyászoló család A legmélyebb fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen drága jó édesapa, nagyapa Dr. NÉMETH JÓZSEF ny. postafőtanácsos életének 81. évében, 2003. március 20-án elhunyt. A megboldogult földi maradványait 2003. március 28-án 12 órakor a református egyház szertartása szerint a hajdúszoboszlói Köztemető ravatalozójából kísérjük örök pihenőhelyére. Áldás és béke poraira. Felesége, gyermekei, fhenye, unokái, rokonai és szerettei Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy GERGELY FERENCNÉ sz. Földi Julianna született: 1945. április 7-én Izsófalvai Betegotthon lakója 57 éves korában elhunyt. Temetése 2003. március 28-án, 9.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. Kérjük, hogy gyermekei a Gyámügyi Hivatalban jelentkezzenek. Gyászoló gondnoka 313030 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a felejthetetlen emlékű ifj. FODOR SÁNDOR tornaszentjakabi születésű, kazincbarcikai lakost utolsó útjára elkísérték és sírhantján a szeretet virágait elhelyezték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 313523 A gyászoló család „Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint büszke fák, végül is ledőltem. Most szívemből kérem tőletekf Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILE BERTALAN volt DIGÉP-dolgozó életének 62. évében méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2003. március 27-én, 12.30 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. OROSZ ÁDÁMNÉ sz. Gyarmati Ilona életének 82. évében türelemmel viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt. 313385 Temetése 2003. március 27-én, 12.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. A gyászoló család „Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, Hiába szólítunk, hangunk már nem hallod, Utolsó utadra szeretetünk kísér. Emléked szívünkben mindörökké VI.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RADECZKI GYULA vizsolyi születésű, boldogkőváraljai lakos életének 48. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegségben 2003. március 23-án elhunyt. Temetése 2003. március 26-án, 14 órakor a boldogkőváraljai ravatalozóban lesz. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KARDOS ELEK temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. t Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk özv. KUTAS IMRÉNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HOLBUSZ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család 313529 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk özv. PÁLFALUSI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 34 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik akik felejthetetlen halottunk özv. VIRÁG LAJOSNÉ temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. „2723 A gyászoló család HERHALT GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Telefonos lakossági apróhirdetés feladható: 06-90/49-49-49 A hívás díja: 300 Ft /perc (áfával) A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 13.30 óráig fogadjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents