Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-22 / 68. szám
ÉSZftK-MflGYflROBSZflG # SPORT HÍRCSOKOR 0 A Pécs is kiesett. A GYSEV-Orsi után a MiZo- Pécsi VSK is búcsúzott a női kosárlabda Euroligá- ban, miután a két győzelemig tartó negyeddöntő 3. mérkőzésén vereséget szenvedett a franciaországi Bourges-ban: CJM Bourges - Pécsi VSK 62-52 (13-18, 12-14, 17-11, 20-9). A Final Four párosítása: Valenciennes (francia) - Bourges (francia), Bmo (cseh) - Jekatyerinburg (orosz). 0 Tarolt a Hermán. Mindkét nemnél a Hermán Ottó Gimnázium együttese nyerte a március 17-én, a megyei Sportintézetben megrendezett diákolimpia közép- iskolás sakkversenyt. A lányoknál a Fráter Gimnázium lett a második, a Földes Gimnázium a harmadik, a fiúknál Földes, Református Kollégium (Sárospatak) sorrend alakult ki az első helyezett mögött. Az obnra nincs nevezési díj Miskolc (ÉM - SZIS) - A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Birkózó-szövetség április 5-én, szombaton, Miskolcon rendezheti meg az idei felnőtt szabadfogású országos bajnokságot. A rangos viadal előkészületeiről tartott megbeszélést a Rónai Kálmán vezette szövetség elnöksége. Megtudtuk: a megyeszékhely két fővárosi és egy székes- fehérvári jelentkezővel „versenyezve” nyerte el a rendezés jogát, mely elsősorban a Diósgyőri BC sportolóinak elmúlt évi sikeres szereplésének köszönhető.- Újdonságnak számit, hogy a Miskolci Egyetem körcsarnokában életre hívandó viadalra senkitől sem kérünk nevezési díjat, sőt a messziről érkezett csapatoknak térítésmentes szállást és étkezést is biztosítunk - mondta Rónai Kálmán. - Mintegy 90 indulóra - köztük legalább tiz diósgyőrire - számítunk, ami az elmúlt évi hatvanhoz képest komoly előrelépés lenne. 10 perc kellett a Láziénak Budapest (MTI) - A Lazio kettős győzelemmel, a Celtic idegenbeli sikerével, a Porto hosszabbításban lőtt góllal, a Boavista 11-es rúgásokkal jutott be a négy közé a labdarúgó UEFA-kupában, a csütörtökön este lejátszott negyeddöntőbeli viszavágókat követően. EREDMÉNYEK Beslktas (török) - Lazio (olasz) 1-2 (0-2). G.: Sergen (83.), illetve Fiore (6.), Castromar. (10.). Tj,: a Lazio, 3-1-gyel. Panathinalkosz (görög) - Porto (portugál) 0-2 (0-1, 0-1, 0-2). G.: Dériéi (16., 102.). Tj.: a Porto, 2-1-gyel. __________________ Liverpool (angol) - Celtic Glasgow (skót) 0- 2 (0-1). G.: Thompson (44.), Hartson (81.). Tj.: a Celtic Glasgow, 3-1-gyel. Boavista (portugál) - Málaga (spanyol) 1- 0 (1-0, 1-0, 1-0) - 11-esekkel: 4-1. G.: Cláudio (82.).Tj.: a Boavista, 1-1-gyel, lles rúgásokkal. t---------_____.............................................. Az elődöntőkben Az Európai Labdarúgó-szövetség Nyon- ban tegnap délben kisorsolta az UEFA- kupa elődöntőjének párosítását is. Az első mérkőzéseket április 10-én, a visszavágókat április 24-én játsszák (A döntőt május 21-én Sevillában rendezik meg.) A párosítások: Celtic - Boavista Lazio - FC Porto Derlel góljai „kivágták” a Panathinalkoszt Az idei első hazai bajnokin: Hőre! Labdarúgó NB I/B, 22. forduló: Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Miskolc (ÉM - BCS) - Kicsit megkésett a Diósgyőr hazai bemutatkozása a labdarúgó NB I/B tavaszi szezonjában, de ma 15 órától már meccset is láthatnak a piros-fehér-szimpatizánsok, ugyanis a Diósgyőri stadionban a DVTK a BKV Előre gárdáját fogadja. Az első tavaszi fordulóban, a 19.-ben a Vasas ellen kellett volna először meccselnie a DVTK- nak hazai környezetben, de a pálya használhatatlansága miatt e hét szerdájára halasztott találkozóra az angyalföldiek nem álltak ki. Ugyanis a fővárosi együttes játékjogát a rendezetlen tartozásai miatt a Magyar Labdarúgó Liga felfüggesztette. A Vasas háza tájáról az elmúlt napokban azt is lehetett hallani, hogy visszalépnek, és azt is, hogy rendezik anyagi NR I/R 22. forduló j j v j V V VJJ^ v v j j Szombat Diósgyőri VTK - BKV Éld re 15.00, Kecskeméti FC - Vasas SC 15.00 (???), Szolnoki MÁV- N. - Hévíz FC 15.00, Százhalombatta FC - Nyírség SFC 15.00, Kaposvári RFC - Pécsi MFC 15.00, FC Tatabánya - Újpest FC-Fóti SE 15.00, Monor-Sáma SE - Celldö- mölki VSE 15.00, LFC Haladás - REAC 17.00. Vasárnap: Pápai ELC - Balassagyarmati SE-GA 15.00. Szabadnapos: Büki TK-BHH. Binder játékára sor kerülhet helyzetüket és folytatják a bajnokságot. Azonban egyenlőre egyik verzióról sincs hivatalos állásfoglalás. Amennyiben a Vasas e héten és a jövő héten sem lép pályára, akkor a csapatot kizárják a bajnokságból, az eredményeit pedig törlik. Ha mégis kiállna a 21. vagy a 22. fordulóban a gárda, akkor a fegyelmi szabályzat értelmében a DVTK játék nélkül kapná meg az elmaradt meccs 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel. Picit felborult , - Nem volt jó, hogy csak szerda reggel tudtunk biztosat arról, hogy nem lesz bajnoki, mert addig úgy készültünk, hogy játszani fogunk - mondta Pajkos János, a DVTK vezetőedzője a VaFotó: Végh Csaba sas elleni „majdnem” meccsről. - Emiatt egy picit felborult a ritmusunk, de ettől függetlenül a BKV Előre ellen itthon kell tartanunk a három pontot. Hogy kikkel? A szakvezető elmondása szerint ugyanabban az összeállításban lépnek pályára, mint Balassagyarmaton. Ami azt is jelenti, hogy a győztes meccsen sérülést szenvedett Horváth T. és Dobos is bevethető. Binder is elkezdte az edzéseket, és a kispadról akár pályára is léphet. Kiser is tréningezik már, de ő a sérült Constantinhoz, Kovács N.-hez, Horváth I.-hez és Daruhoz hasonlóan még nincs játékra kész állapotban.- Nehéz mérkőzésre számítok, sokat erősödött az őszhöz képest Köre - BKV Előre Vojtekovszki még vár Vojtekovszki Csaba, a DVTK őszi erőssége a rendezetlen anyagiak miatt távolmaradt a csapat téli felkészülésétől. A középpályással ezen a héten egyeztető megbeszélést folytatott Nagy Béla, a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója.- Közelednek az álláspontok, és Vojtekovszki esetleges visszatérését a DVTK Kft. új, leendő többségi tulajdonosa gyorsíthatja fel, aki tudomásom szerint már felvette a kapcsolatot a játékossal - tudtuk meg Nagy Bélától. a BKV - latolgatta az esélyeket Pajkos János. - De nekünk ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, és hűséges szurkolóink segítségével, nekik örömöt okozva, nyernünk kell. Ezt fegyelmezett játékkal érhetjük el, melynek során rá kell kény szer íte- nünk akaratunkat az ellenfélre. A DVTK várható kezdőcsapata: Nagy Z. - Ulveczki, Vámosi, Horváth T., Virágh - Dobos, Szögedi, Vitelki, Sándor Zs. - Montvai, Balás. www.boon.hu dvtk.boon.hu Korábbi cikkek dumi oemauii. Az ötszörös világbajnok német Michael Schumacher (képünkön) pályacsúccsal bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-l-es Malajziai Nagy- díj első időmérő edzésén. A mai, második időmérő edzésen a pénteki eredmények alapján indulnak a pilóták, de fordított sorrendben. Az első időmérő edzésen: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:34.980 p (átlag: 210.095 km/ó), 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:35.681, 3. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:35.939, 4. Raik- könen (finn, McLaren-Mercedes) 1:36.038, 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:36.297, 6. Trulli (olasz, Renault) 1:36.301. Fotó: EPA Reál Madrid - MU Nyon (MTI) - Az Európai Labdarúgó-szövetség Nyonban kisorsolta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását is (a mérkőzéseket április 8-9-én, illetve 22-23-án játsszák). Az 1. párharc továbbjutója a 4. párharc továbbjutójával, míg a 2. párharc továbbjutója a 3. párharc továbbjutójával meccsel a május 28-i, manchesteri döntőbe jutásért. BL-negyeddöntok 1: Reál Madrid - Manchester United 2: Internazionale - Valencia 3: Ajax Amsterdam - Milán 4: Juventus - Barcelona Zalában nyerni kell a számolgatáshoz Női kosárlabda NB I/A csoport, 20. forduló: ZTE-Zala Volán - Diósgyőri KSK Miskolc (ÉM - BCS) - Az élvonalbeli női kosárlabdabajnokság hajráját Zalaegerszegen kezdi meg a Diósgyőr. A piros-fehérek a ZTE-Zala t Volán elleni összecsapásukat vasárnap 16.45-től játsszák. Három forduló van még hátra az alapszakaszból és a helyezkedés szempontjából nagyon nem mindegy, hogy milyen előjellel tudja le az W.......................... Győzelemre törekszünk, hiszen jó ritmusban, jó passzban vagyunk. Milen Vukicsevics, a DKSK VEZETŐEDZŐJE .................................................M egerszegi kirándulást a DKSK. A piros-fehérek a bajnok GYSEV-Orsi hétfői legyőzésével gyakorlatilag biztosították helyüket az első négyben, és hogy ez matematikailag is realizálódjon, ahhoz az utolsó három meccsen két győzelmet kellene szerezni (a Diósgyőr a jövő héten a BEAC-Siemens és a BSE- ESMA gárdájával hazai pályán vív bajnokit).- Nem minimum célokban gondolkodunk, hanem a soron következő feladat sikeres megoldásában - jelentette ki Miien Vukicsevics, a DKSK vezetőedzője. - Ez utóbbi most a zalaegerszegi csapat legyőzését jelenti. Nem szabad félvállról vennünk az összecsapást, hiszen a GYSEV-Orsi fiókcsapatának számító zalaiak keretét fiatal és tehetségüket bizonyítani szándékozó kosarasok alkotják. Mindezek tudatában is a győzelemre törekszünk, hiszen jó ritmusban, jó passzban vagyunk és az eddig Az NB 1/A csoport állása 1. Soproni Postás 1917 21524-1127 36 2. MiZo-Pécsi VSK 19 16 31485-94435 3. GYSEV-Orsi 191541602-1075 34 4. DKSK191541416-121434 5. Szolnoki MÁV19136 1354-1147 32 6. Szeviép-Szeged 191091324-135629 7. BSE-ESMA 199101422-1321 28 8. ZTE-Zala Volán 19613 1165-138725 9. Atomerőmű KSC * 19613 1283-1283 24 10. BEAC-Siemens19 4 151059-1522 23 11. Bajai Bácska ' 192171108-165021 12. MÁV NTE19118 981-1697 20 * 1 büntetőpont levonva elért eredményeink erre köteleznek minket. Figyelemmel kísérik A Diósgyőr szakvezetője nem tagadja: figyelemmel kísérik az előttük álló három gárda szereplését is, hiszen ezek a csapatok még egyszer-egyszer játszanak egymás ellen a bajnokság hajrájában. A piros-fehérek alapszakaszbeli végső helyezését a bajnokcsapat egy veresége kedvezően befolyásolhatja, hiszen ha a DKSK mind a három meccsét megnyeri, a GYSEV-Orsi pedig a Soproni Postás vagy á MiZo-Pécsi VSK együttesével nem bír, akkor Miien Vukicsevics együttese megelőzi a soproniakat és kedvezőbb helyzetből várhatja az áprilisi rájátszást. De mint azt a miskolci szakvezető is megerősítette: az alapfeltétel az, hogy a DKSK megnyerje mindhárom meccsét, és ezért keményen meg kell dolgozni. www.boon.hu http: //dksk. boon.hu Korábbi cikkek!