Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-18 / 64. szám

Fotó: Magánarchívum 2003. március 18., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÍAPRA / 16 HÍRCSOKOR 0 Pamela Anderson ti­niként enyhén túlsúlyos volt, és rövid hajat viselt. Kitűnő tanuló volt, mégis édesapja éttermében pincérnőként dolgozott. Később lefogyott, szili­konnal „dúsította" ajkait, melleit, és kiszőkítette haját, és ő lett az új Marilyn Monroe. Mostanság egyre több sztárról derül ki, hogy ifjúkorát rút kiska­csaként kezdte. 0 Waffa bin Laden popkarrierre vágyik. Waffa bin Laden Madonna producerével, Nellee Hooperrel, valamint az All Saints nevű formációt felfedező John Bensonnal dolgozott együtt. A csinos hölgyet legutóbb egy londoni jótékonysági partin látták, ahol többek között Phil Collinsszal és Rod Ste- warttal mulatott. Jó a hangja. Előrejelzések szerint a leg­jobb hangú énekesnek járó díj Mariah Careyé lesz. A popsztár, aki egy depresszió­ból lábalt ki két évvel ezelőtt, nemré­giben életmű­díjat vehetett át a Sóul Train-díját- adón, illetve a Guinness Re­kordok Köny­vébe is beke­rült, a popzene legmagasabb hanggal ren­delkező előadói közé. Horrorisztikus bombanők Estella Warren, a gyönyörű modell-szí- nésznő a Majmok boly­gója után horrorfilm­ben mutatja meg bájait. A készülő projektben a szintén csodaszép Ash- ley Scott is felbukkan Estella Warren majd mint Warren ba­rátnője, tehát két bombanő lesz látható egy horrorban. Nemcsak harapós a kutyus, de ra­vasz is, hisz a sikeres házőrzés érdeké­ben olykor egyenesen macskának álcázza magát. Fotó: Czeglédi Zsolt MEGÉR EGY MOSOLYT Papás-mamás- Játsszunk papás-mamást! - javasolja Móricka a kis Ernának. - Jó, kezdd te! - Bár sohase vettelek volna feleségül... További viccek: humor.boon.hu Jól felkötik a fuszeklit A Red Hot Chili Peppers együttes frontembere, Anthony Kiedis ügy döntött, tollba mond­ja élete történetét. A könyv a hírek szerint na­gyon érdekes lesz. Kiedis leránt­ja a leplet nőügyeiről, köztük olyan sztárokkal való afférjairól is, mint Demi Moore és a szuper­modell Heidi Klum. A sztár me­Felvételünk nem zokniban ábrázol­ja Fotó: Magánarchívum sél hosszú ideig tartó heroinfüg­gőségéről, amely miatt majdnem az életével fizetett. Remélhetőleg Kiedis arról is vall, hogy - egyfajta új védjegy­ként - az együttes tagjai miért döntöttek úgy, hogy zoknit húz­nak nemi szervükre. A Scar Tis- sue című könyv várhatóan jövő év elején jelenik meg. A negyvenéves énekes egészen a gyermekkorától kezdve írja majd le kalandos élete történe­tét. A sztár egy michigani kisvá­rosban született egy kábítószer­kereskedő fiaként, ami miatt te­hát igencsak mozgalmasak vol­tak fiatal évei. Kiedisnek is meg­gyűlt a baja pályafutásának ele­jén a drogokkal, ám mára már sikerült legyőznie önpusztító szenvedélyét. A mű megírásában az a Larry Sloman lesz Antho­ny segítségére, aki már a legen­dás rádiós műsorvezető, Howard Stern autobiográfiájának elkészí­tésében is közreműködött. Az együttes eközben Európában tur­nézik a By The Way című új nagylemezükkel, ami után vár­hatóan Észak-Amerikában is koncertezni indulnak. Az anyós jogos válóok Róma (MTI) - Olaszország­ban ezentúl válóoknak isme­rik el az erőszakos anyóst. A Legfelsőbb Bíróság helyt adott egy feleség panaszának, aki úgy érezte, hogy férjének édesanyja üldözi őt. Az asszony panaszában arra hivatkozott, hogy anyósa állandóan a szemé­re vetette, túlságosan sminkeli magát, csak az alakjára, vonalai­ra ügyel, és rosszul neveli a lá­nyát. Az anyós hatására azután megromlott a házasság, a feleség a gyerekkel elköltözött a közös lakásból. A közép-olaszországi Vasto bí­rósága helyt adott az asszony válóperi keresetének, a férj vi­szont fellebbezett ellene. Rómában a Legfelsőbb Bíróság azonban a feleség javára döntött, így az immár elvált férfi most megint az anyjánál lakik - szá­molt be a dpa. >*■*11 * -s-i.' SUfe. i I . jd§9 ",-é. •"#••• 'Mw p ­k, HmSm 4ÉÜ , * m TMmm ' w - ;f\ i .. ■ ., * *5 ** ■ ; * « * •Jm*! Kriszti pénztáros­ként dolgozik egy hipermarketben, emellett marketing- és reklámügyintézést tanul. Szereti a nap­sütést, már nagyon várja a nyarat. Foto: Ádám János C8T www.boon.hu Az utolsó tangó Pesten Telekiből Ecseri - avagy ma már vakarásra szorul a bolhapiac Budapest (MTI) - A nagy­városok bolhapiaca mindig egy darabka történelem is. A pesti „Tangó”-é is az, bár portékáit az utolsó fél évszá­zadban három különböző he­lyen kínálta. A Teleki térrel kezdődött... Adnak magukra - ha nem is túl sokat - a népsze­A háború előtti s az azt köve­tő években ott volt a bolhapiac központja. Aztán egy rendelet­tel kitelepítették az egész dzsumbujt az Ecseri útra. Az árusok bosszankodtak, hogy át kellett költözniük a külső-Fe- rencvárosba, s nem is sejtették, hogy ez korántsem a végállomá­suk. Zötyögés az úton Vagy másfél évtized óta a Nagykőrösi út legvégén kapott újabb helyet az ócskapiac. Tö­megközlekedési járművei a vá­rosközpontból igencsak hosszú­nak tűnik az út. Nagy ócskapiac- rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki kizötyögjön a villa­mossal a mai „Tangó”-ra. Szerte a világon megvan, a romantiká­ja a bolhapiacoknak. Jó nézelőd­ni a sok csecsebecse, a nyüzsgő embertömeg között. Pedig a „Tangó”, hivatalos nevén: hasz- náltcikk-piac valójában éppen a romantikát nélkülözi. Amit itt látni, az maga a kemény valóság, s az is tény: ma már egyre ke­vesebb az igazi gyűjtőknek való holmi. Jó az öreg (holmi) a háznál Igazán a hatvanas években vi­rágzott a „Tangó”, amikor itt je­lentek meg először a nyugati cuccok, a márkás farmerek, a szexújságok, pornókazetták, kül­földi lemezek. Persze, hogy jöt­tek a vevők. Ma hivatalosan már csak 258 árus van bejegyezve, mellettük negyven-ötven alkalmi kereskedő kínálja a portékáját. A piac varázsa rég megkopott. Hét közben alig lézengenek ott az emberek. Leginkább még a külföldiek számára vonzó a bol­hapiac, bár az utazási irodák nem szerveznek ide kiránduláso­kat. Alkudni kötelező Ez az egyetlen hely az ország­ban, ahol nincsenek szabott árak, mindenre lehet alkudni. Az eladók modora még a régi. Tudják, a ritka vevőt meg kell fogni. Fotózni senki nem engedi magát. Az árujukat - azt lehet. Úgy tűnik, restellik az ebbéli te­Fotó: Magánarchívum vékenységüket. Amikor a szov­jet csapatok elhagyták hazánkat, a szovjet katonáktól megvásárolt cuccok kikerültek a „Tangó”-ra, nagy keresletnek örvendtek. „Akkoriban tucatjával adtam el gimnasztyorkákat, katonasapká­kat, zubbonyokat” - mondja a kereskedő. Jó áron vették Sztá­lin és Lenin szobrait, a szovjet katonai jelvényeket. Vadiúj régiségek A tölcséres gramofonokból még nagy a kínálat. Úgy néznek ki, mint amelyeket a múlt szá­zad közepén gyártottak, pedig ezeket egy ügyes kezű fiatalem­ber készíti a helyszínen. Persze, kapható eredeti is, de annak az ára több százezer forint. Minden megvásárolt gramofonhoz 15 mikrobarázdás lemezt adnak ajándékba. A gramofonárus ké­résemre feltett egy régi, hangu­latos számot. A helyhez illően egy tangót választottam. Osztrákok végveszélyben Bécs (MTI) - A nagyta­karítás balesetveszélyei­re figyelmezteti Ausztria lakosságát a Sicher Leben (Biztosan Élni) ne­vű osztrák intézet. A statisztikák szerint er­re szükség is van, mivel a roggyant létráknak és az in­gatag székeknek „köszönhe­tően” évente több mint 35 ezren szorulnak kórházi ápolásra Ausztriában. Az intézet túlságosan meglepő tanácsokkal mindazonáltal nem szolgál. A lakásban tar­tott létra legyen könnyű, és ezért készüljön alumínium­ból. Nem alkalmas lábbeli a létrára felmászáshoz a fapa­pucs vagy egyszerűen csak a zokni vagy harisnya. Ab­lakokat csak belülről, a szo­bából tisztítsunk, tilos az ablakpárkányra felállnunk - áll az APA osztrák hírügy­nökség összeállításában.

Next

/
Thumbnails
Contents