Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám
ÉSZAK-MAGYABORSZÁO# 2003. március 17., hétfő A miskolci Vigadóban március 13-án kellemes hangulatban köszöntöttük a magyar sajtó napját Maros Éva (balra) és északos hirdetési csapata Fotók: séiiei Zsolt Varga Zoltán, Csöbönyel Attila, Homolyáné Horváth Éva, Fülöp István és Szabó József Szabó György, Szabó Györgyné és Szoboczklné Óvári Mónika Pálffy Gábor, Zarándl Vilmos, Veres László, Sldló László Bárdos István, Janikné Encsi Ilona és Ócsal Ágnes Farkasné Lovász Zita (Jobbról a második) az Észak miskolci értékesítési csapatával Sárosl Pál Dr. Pásztor Albert Miskolc (ÉM) - A hagyományokhoz híven idén is megünnepeltük a magyar sajtó napját. Az ünnepségnek a miskolci Vigadó volt a helyszíne, ahol az Inform Média Kft. vendégül látta az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap és a megyében található társmédiák képviselőit, de az újságírókkal együtt ünnepeltek régiónk politikusai, közéleti és gazdasági életének meghatározó személyiségei. Képeinken látható: Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, Lippai Lajos, Bocs polgármestere, dr. Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya, Maros Éva értékesítési vezető, Farkasné Lovász Zita értékesítési vezető, Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke, Fedor Vilmos Miskolc alpolgármestere, Rózsa Edit, az Euregio- com ügyvezető igazgatója, Bárdos István, a Szerviz Iroda vezetője, Ócsai Ágnes, a Szerviz Iroda vezetője, Janikné Encsi Ilona, a Borsodi Sörgyár Rt. kommunikációs vezetője, Pálffy Gábor, a TVK Rt. marketing kommunikációs vezetője, Zarán- di Vilmos, a Murphy’s Pub tulajdonosa, Veres László, a miskolci városháza szóvivője, Sidló László, a Szinva- park létesítményvezetője, Szakály Dezső, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Sárosi Pál, a Miskolc Plaza igazgatója, Szabó György, a Szabó Suzuki tulajdonosa, Szabó Györgyné, a Szabó Suzuki tulajdonosa, Varga Zoltán, az RWE Umwelt ügyvezető igazgatója, Csöbönyei Attila, a Cora áruház igazgatója, Szabó József, a munkaügyi központ igazgatója, Fülöp István, a munkaügyi központ sajtóreferense, Szobocz- kiné Óvári Mónika hirdetésszervező, Homolyáné Horváth Éva, az Észak-Magyarország értékesítési munkatársa. Felső képünkön Kulcsár Imre, a Miskolci Szabó Miklós Nemzeti Színház színművésze és Váczi Eszter énekes, akik az ünnepi hangulatról gondoskodtak. Gyárfás Ildikó Rózsa Edit és Fedor Vilmos Dr. Ódor Ferenc és Llppal Lajos