Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-13 / 61. szám

2003. március 13., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁfi# SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Kikapott a MiZo-Pécsi VSK is. A GYSEV-Orsi mel­lett a másik magyar euroligás női kosárlabda- csapat, a MiZo-Pécsi VSK is vereséget szenvedett a két győzelemig tartó negyeddöntő első mérkőzésén: CJM Bourges (francia) - MiZo-Pécsi VSK 64-52 (12-14, 14-7, 23- 13, 15-18). A második mérkőzéseket csütörtökön játsszák. 0 Tavaszváró kerekesek. Az Ózdi Ke­rékpáros Egyesület ebben az évben is megrendezi a Nyitnikék elnevezésű tavaszváró túráját. A hetven kilomé­ter hosszú, Ózd-Domaháza-Pétervásá ra-Ózd távon zajló vasárnapi túra az óz­di stadion elől indul 9 órakor. 0 Andrej Kiviljev: halálos bukás. Meg­halt Andrej Kiviljev, aki a Párizs-Nizza kerékpárosverseny keddi, második sza­kaszán bukott, súlyos fejsérüléseket szenvedett és kómába esett. A 29 éves kazah kerekes mintegy 40 km-rel a cél előtt járt szerencsétlenül. A zöld asztalnál is a Kenézlő Miskolc (ÉM) - A jogerőre emelkedett határozatnak köszönhetően a tavaszi rajt előtt közre tudjuk adni a labdarúgó me­gyei II. osztály Keleti csoportjának őszi végeredményét. Ugyanis a 14. fordulóban, a 87. percben 3-1-es állásnál félbeszakadt Kenézlő - Karcsa mérkőzés ügyében a pá­lyán elért eredményt hagyta jóvá a megyei labdarúgó-szövetség illetékes bizottsága. A keleti csoport állása 1. Taktaharkány 15 10' 23 36-25 32 2. Olaszliszka15 9 4240-2131 3. Karcsa158 4 351-2228 4. Erdőhorváti 1583445-2427 5. Méra157 44 41-3225 6. Erdőbénye 1566324-1924 7. Taktaszada1573522-19 24 8. Prügy15 7 3 526-26 24 9. Taktakenéz15 7 2630-28 23 10. Pácin156 27 34-3020 11. Kenézlő 15528 33-39 17 12. Hidasnémeti 1544725-3216 13. Tárcái 155 1928-43 16 14. Füzér15411019-2913 15. Cigánd1516821-499 16. Tolcsva1521 12 15-52 7---J Mircea az ellenfél. A december­ben megnyert harmatsúlyú interkontinen­tális kisvilágbajnoki címmérkőzés után most vasárnap lép először kötelek közé Isaszegi Róbert, a Miskolci Fitt Boksz Sport Klub sportolója. A felhozó találko­zón a borsodiak bunyós a moldáv Andrej Mircea ellen húz kesztyűt. A vasárnap 18 órakor kezdődő miskolci gálán emellett két profi és öt amatőr mérkőzést rendez­nek meg a Zrínyi Ilona Gimnázium torna­termében. Fotó: Végh Csaba Barcikai bronz Kazincbarcika (ÉM) - A Kazincbarci­kai SC 1993-as korosztályú csapata a har­madik helyen végzett azon az Eperje­sen megrendezett teremlabdarúgó-tornán, amely az Umbro-kupa nevet viselte, s ame­lyen három nemzet 28 gárdája küzdött meg a helyezésekért, ugyanitt a mezőkö­vesdi Golden Boys az ötödik lett. Az elő­döntőben az elsőligás nagyszombatiaktól 3-l-re kikaptak a barcikaiak, majd a bronzmeccsen 3-l-re legyőzték a beszter­cebányaiakat. A különdíjak közül kettőt is elhozott a KBSC, az Umbro-kupa gólki­rálya Vécsei Bálint lett 12 találattal, míg a legjobb külföldi játékosnak járó elisme­rést Nagy Alex kapta. Pontlevonás fenyegeti a Diósgyőrt Filó beadványának helyt adott az Miskolc (ÉM - JLI) - Úgy tűnik mégis van befektető, az NB I/B-s Diósgyőri VTK labdarúgócsapatában fantá­ziát látó vállalkozás. Ennek révbe érkezéséig viszont ket­tős ügyvezetés irányítja a klub ügyeit.- Az elvi megállapodás meg­történt a DVTK Kft. tulajdono­saival abban az ügyben, hogy Reszeli Soós István menedzser­izottsága, bár Reszeli Soós szerint megállapodtak Mínusz 3 pont A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága ked­di döntése negatívan befolyá­solhatja a DVTK bajnoki he­lyezését. Ugyanis a piros-fehé­rek volt labdarúgója, Filó Ta­más, feljelentette a Diósgyőrt, mert a klub nem fizette ki a futballista járandóságát.- A bizottság a szerződés­szegést első fokon megálla­pította. Az ítélet akkor emel­kedik jogerőre, akkor kerül sor a 3 pont levonására a DVTK-tól, ha az első fokon hozott határozat kézhezvéte­létől számított 15 napon be­lül egyik fél sem fellebbez a határozat ellen - vázolta a helyzetet Dénes András, az MLL kommunikátora. Filó T. (balra) pénz helyett pontokat „vihet el” Diósgyőrből igazgató mellett, az önkormány­zat ajánlásával ellátom az ügy­vezetői teendőket - jelentette ki Nagy Béla, a DVTK Kft.-ben tu­lajdonrésszel rendelkező DVTK sportegyesület elnöke. - Ez gya­korlatilag kettős ügyvezetést je­lent azonban a tulajdonosi tag­gyűlés még előttünk van, így to­vábbi konkrétumokról nem tu­dok beszámolni. Lesz befektető? Nagy Béla elmondta azt is, hogy jelen állás szerint mégis le­het „megmentője”, befektetője a DVTK Kft.-nek, azonban a cég vagy magánszemély nevét nem volt hajlandó megosztani lapunk­kal a város által a DVTK ügy­vezetésébe „delegált” vállalkozó. M ................................................. Az elvi megállapo- ^ dás megtörtént { \ a DVTK Kft. ‘mm* I tulajdonosaival. SPORTEGYESÜLET ELNÖKE befektetni szándékozó üzletem­berrel - tette hozzá Nagy Béla. Az viszont biztosnak látszik, hogy ha a titokzatos diósgyőri szponzor megállapodik a DVTK Kft. tulajdonosaival és Miskolc város önkormányzatával, akkor Nagy Béla megbízatása lejár. A sportegyesület elnökétől azt is megtudtuk: a Diósgyőrbe befek­tetni szándékozó vállalkozó(k) ar­ról sem mondtak le, hogy a jelen­leg több sebből vérző Andrássy úti klub már az idén kiharcolja az élvonalbeli szereplés jogát. „Megállapodtunk” Szerettük volna megkérdezni a DVTK körüli történésekről Re­szeli Soós Istvánt, a DVTK Kft. menedzser-igazgatóját is, azon­ban az ügyvezető előbb betegsé­gére hivatkozva, majd arra, hogy jelenleg is „nyolc-kilenc játékos­sal tárgyal a DVTK jövőjéről” nem tudott a válaszadásra időt szakítani. Arra a kérdésre, hogy a már BKV Előrébe igazolt Filó Tamás feljelentése miként érin­ti a DVTK-t, Reszeli Soós István a következőket mondta:- Filó nem jelentette fel a DVTK-t, ugyanis lerendeztük ve­le a dolgot, megállapodtunk.- Annyit elmondhatok, hogy a támogatási feltételekről Orosz Lajos alpolgármester tárgyalt a ■estes www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá _______ Kropkó Márti első edzőtáborozása Péter és Márti együtt Indultak útnak Fotó: Magánarchivum Nagykovácsi (ÉM - SZIS) - A következő négy hétben a francia Antibes városa lesz az ideiglenes otthona a Kropkó családnak. A nemzet­közi szinten is a legjobbak között jegyzett triatlonos öt hetes kislányával, Mártival és feleségével együtt utazott el tegnap a Strongman Japan címvédéshez nélkülöz­hetetlen edzőtáborba.- Legközelebbi célom, hogy megvédjem bajnoki címemet az április 20-án megrendezendő Strongman Japan elnevezésű viadalon - tudtuk meg közvetle­nül elutazása előtt a miskolci Kropkó Pétertől. - A franciaor­szági Antibes-ban pontosan négy hetet gyakorolok majd. Már a helyszínen tartózkodik két válo­gatott atléta, Stépán Zsolt és Rezessy Gergely, akikkel az edzőtábor elején egy-két alkalom­mal közösen gyakorolunk majd. Kinti felkészülésem során főleg a kerékpárra helyezem a hang­súlyt, hiszen itthon a görgőzés mellett rengeteget úsztam és fu­tottam. A zömében a kerékpár nyer­gében eltöltendő monoton mun­ka elviseléséhez minden bi­zonnyal nagy segítséget, plusz­motivációt jelent, hogy a Kropkó család megtekinti a legnagyobb profikat felvonultató Párizs-Niz­za kerékpárverseny befutóját is. Öthetes kislánnyal- Ennek az edzőtábornak az az érdekessége, hogy öthetes kislá­nyunkat, Mártit is visszük ma­gunkkal - folytatta a büszke apu­ka. - Eddig öt cicánkkal jártuk a világot, de most legnagyobb örömünkre új utas kerül a fedél­zetre. A cicák ezúttal itthon ma­radnak. Komoly vállalkozás, hogy a picivel együtt kereke­dünk fel, de mielőtt döntöttünk, kikértük gyermekorvos édes­apám, a védőnő és a fogadott gyermekorvosunk véleményét is. Mind a hárman azt mondták, hogy mivel Márti teljesen egész­séges, erős és szépen fejlődik, nyugodtan elvihetjük magunk­kal. Szerencsére Márti nagyon jó gyerek, csendes is, és lehet tőle aludni. Amennyiben pedig vélet­lenül lenne egy-egy rossz éjsza­kája, én akkor majd a másik szo­bában alszom. Mártinak egyéb­ként természetesen saját útleve­le és utazási biztosítása is van. LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY TAVASZI SORSOLÁSA 18. forduló Március 15., szombat: Ábaűjszántó - On- ga 12.30, Encs - Mezőkeresztes 14.30, Hejőcsaba - Halmaj 14.30. Március 16., vasárnap: Arnót - Felsőzsol- ca 15.00, Varbó - Muhi 15.00, Sáros­patak- Sajószentpéter 15.00, Nyéklád- háza - Bodroghalom 15.00, Gönc - To- mor-Lak 15.00, Pálháza - MVSC 15.00. 19. forduló Március 22., szombat: Onga - Sárospa- tak 15.00, Muhi - Ábaűjszántó 15.00, MVSC - Bodroghalom 15.00, Tomor- Lak - Pálháza 15.00. Március 23., vasárnap: Sajószentpéter- Hejőcsaba 15.00, Felsőzsolca - Var­bó 15.00, Mezőkeresztes - Arnót 15.00, Nyékládháza - Encs 15.00, Hal­maj - Gönc 15.00. 20. forduló Március 29., szombat: Encs - "MVSC 15.00, Ábaűjszántó - Felsőzsolca 15.00, Hejőcsaba - Onga 15.00. Március 30., vasárnap: Pálháza - Gönc 16.00, Nyékládháza - Arnót 16.00, Var­bó - Mezőkeresztes 16.00, Sárospatak- Muhi 16.00, Halmaj - Sajószentpéter 16.00, Bodroghalom - Tomor-Lak 16.00. 21. forduló Április 5., szombat: Onga - Halmaj 16.30, Muhi - Hejőcsaba 16.30, MVSC- Arnót 16.30, Tomor-Lak - Encs 16.30. Április 6., vasárnap: Pálháza - Bodrog­halom 16.30, Felsőzsolca - Sárospa­tak 16.30, Mezőkeresztes - Abaújszán- tó 16.30, Nyékládháza - Varbó 16.30, Gönc - Sajószentpéter 16.30. 22. forduló Április 12., szombat: Ábaűjszántó - Nyékládháza 16.30, Hejőcsaba - Fel­sőzsolca 16.30, Encs - Pálháza 16.30. Április 13., vasárnap: Arnót - Tomor-Lak 16.30, Varbó - MVSC 16.30, Sárospa­tak - Mezőkeresztes 16.30, Halmaj - Muhi 16.30, Sajószentpéter - Onga 16.30, Bodroghalom - Gönc 16.30. 23. forduló Április 16., szerda: Muhi - Sajőszent- péter 17.00, MVSC - Ábaűjszántó 17.00, Tomor-Lak - Varbő 17.00, Pál­háza - Arnót 17.00, Bodroghalom - Encs 17.00, Felsőzsolca - Halmaj 17.00, Mezőkeresztes - Hejőcsaba 17.00, Nyékládháza - Sárospatak 17.00, Gönc - Onga 17.00. 24. forduló Április 19., szombat: Ábaűjszántó - To­mor-Lak 17.00, Hejőcsaba - Nyéklád­háza 17.00, Onga - Muhi 17.00, Encs - Gönc 17.00. Április 20., vasárnap: Sárospatak - MVSC 17.00, Halmaj - Mezőkeresztes 17.00, Sajószentpéter - Felsőzsolca 17.00, Arnót - Bodroghalom 17.00, Varbó - Pálháza 17.00. 25. forduló Április 26., szombat: Encs - Arnót 17.00, Tomor-Lak - Sárospatak 17.00, Április 27., vasárnap: MVSC - Hejőcsa­ba 17.00, Pálháza - Ábaűjszántó 17.00, Bodroghalom - Varbó 17.00, Felsőzsolca - Onga 17.00, Mezőke­resztes - Sajószentpéter 17.00, Nyék­ládháza - Halmaj 17.00, Gönc - Mu­hi 17.00. 26. forduló Április 30., szerda: Hejőcsaba - Tomor- Lak 17.00, Onga - Mezőkeresztes 17.00, Muhi - Felsőzsolca 17.00, Ábaűjszántó - Bodroghálom 17.00, Hal­maj - MVSC 17.00, Sajószentpéter - Nyékládháza 17.00, Arnót - Gönc 17.00, Varbó - Encs 17.00, Sárospa­tak - Pálháza 17.00. 27. forduló Május 3., szombat: MVSC - Sajószent­péter 17.00, Tomor-Lak - Halmaj 17.00, Encs - Ábaűjszántó 17.00. Május 4., vasárnap: Gönc - Felsőzsolca 17.00, Mezőkeresztes - Muhi 17.00, Nyékládháza - Onga 17.00, Pálháza - Hejőcsaba 17.00, Bodroghalom - Sá­rospatak 17.00, Arnót - Varbó 17.00. 28. forduló Május 10., szombat:Ábaűjszántó - Ar­nót 17.00. Május 11; vasárnap: Onga - MVSC 17.00, Muhi - Nyékládháza 17.00, He­jőcsaba - Bodroghalom 17.00, Sajó­szentpéter - Tomor-Lak 17.00, Felső­zsolca - Mezőkeresztes 17.00, Varbó- Gönc 17.00, Sárospatak - Encs 17.00, Halmaj - Pálháza 17.00. 29. forduló Május 14., szerda: MVSC - Muhi 17.00, Tomor-Lak - Onga 17.00, Encs - He­jőcsaba 17.00, Nyékládháza - Felső­zsolca 17.00, Arnót - Sárospatak 17.00, Varbó - Ábaűjszántó 17.00, Gönc - Mezőkeresztes 17.00, Pálháza- Sajószentpéter 17.00, Bodroghalom Halmaj 17.00. 30. forduló Május 17., szombat: Muhi - Tomor-Lak 17.00, Ábaűjszántó - Gönc 17.00, He­jőcsaba - Arnót 17.00, Onga - Pálhá­za 17.00. Május 18., vasárnap: Felsőzsolca - MVSC 17.00, Mezőkeresztes - Nyék­ládháza 17.00, Sárospatak - Varbó 17.00, Halmaj - Encs 17.00, Sajó­szentpéter - Bodroghalom 17.00. 31. forduló Május 24., szombat: MVSC - Mezőke­resztes 17.00, Tomor-Lak - Felsőzsol­ca 17.00, Encs - Sajószentpéter 17.00, Ábaűjszántó - Sárospatak 17.00. Május 25., vasárnap: Arnót - Halmaj 17.00, Varbó - Hejőcsaba 17.00, Gönc- Nyékládháza 17.00, Pálháza - Muhi 17.00, Bodroghalom - Onga 17.00. 32. forduló Május 31., szombat: Mezőkeresztes - Tomor-Lak 17.00, Nyékládháza - MVSC 17.00, Sárospatak - Gönc 17.00, Ábaűjszántó - Hejőcsaba 17.00, Hal­maj - Varbó 17.00, Sajószentpéter - Arnót 17.00, Onga - Encs 17.00, Mu­hi - Bodroghalom 17.00, Felsőzsolca- Pálháza 17.00. < 33. forduló Június 7., szombat: Gönc - MVSC 17.00, Tomor-Lak - Nyékládháza 17.00, Pálháza - Mezőkeresztes 17.00, Bodroghalom - Felsőzsolca 17.00, Encs - Muhi 17.00, Arnót - On­ga 17.00, Varbő - Sajószentpéter 17.00, Ábaűjszántó - Halmaj 17.00, Sárospatak - Hejőcsaba 17.00. 34. forduló Június 14., szombat: MVSC - Tomor- Lak 17.00, Hejőcsaba - Gönc 17.00, Sárospatak - Halmaj 17.00, Abaújszán- tó - Sajószentpéter 17.00, Onga - Var­bó 17.00, Muhi - Arnót 17.00, Felső­zsolca - Encs 17.00, Mezőkeresztes - Bodroghalom 17.00, Nyékládháza - Pálháza 17.00.

Next

/
Thumbnails
Contents