Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-11 / 59. szám

2003. március 11., kedd ÉSIAKMAGYAROBSZÁG# AKTUÁLIS / 5 Sí Mentesítő vonatok. Március 15-én számos olyan vonatot is forga­lomba állít a MÁV, ame­lyek csak munkanapokon közlekednek. így példá­ul Rakamaz-Szerencs, Szerencs-Sátcjraljaújhely, Mezőcsát— Nyékládháza, Ózd-Bánréve, Hidasnéme- ti-Abaújszántő között indulnak hajnal­ban, illetve a reggeli órákban személy- vonatok. 0 Alpolgármesteri fogadóóra. Fogadó­órát tart holnap délután 2-től 5 óráig a miskolci városházán Szűcs Erika alpol­gármester. Ugyanezen a napon érkezé­si sorrendben délután 1-től 15 érdek­lődő részére osztanak sorszámot a por­tán (Városház tér 8.). 0 Lakossági találkozó. Lakossági talál­kozóra várja az érdeklődőket Szilágyi Gi­zella (MSZP) önkormányzati képviselő holnap délután 2-re a miskolci Arany János utca 2-ben lévő gondozási köz­pontba. SKSSsHfi Nívódíj a barlangért. A tapolcai bar­lang- és gyógyfürdő felújítási és átalakítá­si munkálataiért nyerte el a miskolci Köz­épület és Lakásépítő Rt. a 2002-es Építői­pari Nívódíjat. A díjat tegnap adták át ün­nepélyes keretek között és az ezt tanúsító bronztáblát is ekkor leplezték le a bar­langfürdő előcsarnokában. Fotó: Bujdos T. Megszüntetni vagy működtetni A szakmai kérdésekért nem, csak a foglalkoztatásért felel a miniszteri biztos Miskolc (ÉM - UM) - Elfo­gadta Burány Sándor foglal­koztatáspolitikai és munka­ügyi miniszter felkérését Gúr Nándor (MSZP) képviselő, aki hétfőtől miniszteri biztos­ként tevékenykedik a nehéz helyzetbe került diósgyőri kohászat problémáinak meg­oldása érdekében.- A DAM Steel Rt. foglalkozta­táspolitikai gondjainak megoldása lesz a feladatom, a kohászati szak­mai ügyek nem hozzám tallóznak, azzal a felszámolónak kell majd foglalkoznia - tisztázta megbízatá­sának lényegét a megyénkbeli képviselő, aki az Országgyűlés Fog­lalkoztatási és munkaügyi bizottsá­gának alelnöke. Mint hozzáfűzte: addig, amíg a bíróság nem hatá­roz a felszámoló személyéről, nem tehet semmit. Elsődleges ugyanis, hogy a felszámoló szám­ba vegye a cég vagyonát és adós­M.......................... Két-három hónapon belül meg kell oldódni a DAM helyzetének. Gúr Nándor MINISZTERI BIZTOS ................................................. ságállományát, s leüljön egyeztet­ni a hitelezőkkel és az érintettek­kel a hogyan továbbról. Hogyan tovább- A legfontosabb, hogy eldönt­sék: megszüntetik vagy tovább működtetik a gyárat, s ha igen, milyen feltételekkel és struktú­rában teszik azt. Ennek függvé­nye az én szerepem is, ugyanis ha a működtetés mellett dönte­nek, s ez létszámleépítéssel jár, akkor igyekezni kell megoldást találni az elbocsátandók foglal­koztatására - vázolta fel Gúr Nándor. Kapcsolatfelvétel Mivel a felszámolási el­járás megindítására vonatkozó kérelmet múlt pénteken adták be a megyei bíróságra, s nyolc na­pon belül kell dönteni a fel­számolóról, így pénteken e tekin­tetben már okosabbak lehetünk. Már csak azért is, mert a mi­niszteri biztos ígérete sze­rint azonnal felveszi a kapcsola­tot a felszámolóval, hogy mi­hamarabb elkezdődjön az egyez­tetés. Fogy a türelem- Ez azért is lényeges, mert a felszámolás pillanatától minden teher, ami a különböző vagyon­tárgyakra vonatkozik megszű­nik, s újra terhelhetővé válik, az­az ez lehet az egyik lehetséges megoldás a fizetések rendezésé­re. Félő ugyanis, hogy az embe­rek türelme elfogy, és olyan dol­gozókat veszíthet el a cég, akik nélkül nem működhet a terme­lés egyes fázisa. httB://f0r«ro..bopn,hu Mondja el véleményét! A CIB a februári DAM-os fizetések sorsáról Könnyen lehet, hogy azonnali beszedési megbízások is terhelik a cég számláját Miskolc (ÉM) - A bankti­tokra vonatkozó törvényi rendelkezések szigorú kere­teket szabnak arra nézve, hogy a bankok ügyfeleik mely adataira nézve adhat­nak felvilágosítást, ezen sza­bályok megszegése bűncse­lekménynek minősül. Ezért a bankoknak nagyon meg kell fontolniuk, milyen ügy­felekre vonatkozó információk­kal léphetnek a nyilvánosság elé, függetlenül attól, hogy a bankti­toknak minősülő információk visszatartása a közvélemény szempontjából akár indokolatlan titkolódzásnak is tűnhet. Az ed­digi események tükrében azon­ban néhány félreértésre okot adó körülmény arra késztette a CIB Bank vezetését, hogy röviden vá­zolja az aktuális helyzetet. Kitartottak Dr. Farkas Ádám vezérigazga­tó elmondta: a CIB Bank hosszú évek óta finanszírozza a DAM-ot, függetlenül a mindenkori tulaj­donostól, sőt a korábbi felszámo­lás időszakában is kitartottak a diósgyőri gyár mellett, fenntart­va annak működését, hozzájárul­va a munkahelyek fennmaradá­sához. Erről a kérdésről a mos­tani helyzetben is folyamatosan tárgyaltak a gyár olasz vezeté­sével. A DAM számára jelenleg a legkritikusabb kérdés a munka­bérek sorsa. Erről a vezérigazga­tó annyit tudott mondani: a ki­alakult helyzetben a CIB - az egyéb DAM-mal szembeni köve­telések teljesítésén túlmenően - csak a vele szemben fennálló tar­tozások kiegyenlítésének rovásá­ra tud közreműködni a bérek ki­fizetésében. A bank annyit tehet, hogy a társaság számláján ma (azaz hétfőn) meglévő egyenleget felszabadítva hozzájárul a bérek kifizetéséhez. Hozzátette, a feb­ruári bérek teljes összegének ki­fizetésére azonban az így felsza­badítható összeg sem elegendő. Megjegyezte: nem a bankon mú­lott, hogy ilyen gesztusra eddig nem kerülhetett sor. Sorban állnak Ez utóbbihoz szerkesztősé­günk megjegyzése: független jo­gászok megerősítették, az adós­ságokkal küzdő DAM esetében nyilvánvaló, hogy a fizetésekre szánt összegekért - amelyekről eddig egyedül a tulajdonos állí­totta, hogy elegendő egyhavi té­telre - „sorban állnak” a hitele­zők. Könnyen lehet, hogy azon­nali beszedési megbízások is ter­helik a cég számláját. Hirdetés-----------------------------------------­HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Eladó Hernádnémetiben 5 szobás családi ház parkosított burkolt udvarral, szabadtéri úszómeden­cével, vállalkozásra is alkalmas. Érd.: 20/32 59-47 7. 306353 Sajólád központjában, főút mentén, 2 szobás, összkomfortos, régi típusú, családi ház nagy kerttel, mel­léképületekkel eladó. Gazdálko­dásra, vállalkozásra alkalmas, lár.: 7 M Ft. Tel.: 46/383-57 7 . 306982 LAKÁSKERESÉS NÉMET-osztrák ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 1/210-4904,210-4673 302911 ALBÉRLETKÍNÁLAT Miskolc, Malomszög utcai 2,5 szobás bútorozott vagy bútorozatlan I. emeleti erkélyes lakás hosszú távra kiadó. Kaució+rezsi. Érd.: 46/348-654. 306902 FÖLD, KERT, TANYA Tállyán 2343-3187 nm-es műveletlen szőlő eladó. Érd.: 20/52 06-572 307259 ÜZLET,MŰHELY,THELY,IRODA Szerencsen Rákóczi út 114. sz. alatt igényesen kialakított helyi­ségek bérelhetők. Érd.: 30/355-2622. 305310 Főútvonal mentén 150 nm több cél­ra alkalmas helyiség kiadó. 30/915-4422, 42/475-081. 306443 Kazincbarcikán 5 éve, forgalmas helyen üzemelő illatszer-, vegyiáru üzlet, berendezéssel, árukészlettel együtt eladó. Tel.: 30/9503-257. 305605 JÁRMŰKERESÉS Opel Kadett E vagy Ford Escortot vásárolnék saját részre, 85-ös évjárattól, hibásan is. Ár: 100 E Ft- ig. Tel.: 70/2479-658. 306992 AUTÓ Honda Civic 1.6 VTI 1999. V. havi 78 ezer km-rel, sok extrával eladó. Hitel megoldható. 30/9536-642. 306790 LADA LADA 2107 89-es, vonóhorog, riasztó, új motorral eladó. Érd.: 20/5333-132. 307026 RENAULT Renault Espace 2.0, 1986-os, extrákkal szerelve sürgősen eladó. 30/9851-340. 306279 H JÁRMŰ, UTÁNFUTÓ, LK0CSI Hunday H 100-as 3 személyes, 6 éves, ponyvás kisteherautó friss műszakival eladó. Hitellehetőség. Tel.: 49/426-287, 20/998-1693. 307136 GÉP, SZERSZÁM, TERM.ESZKÖZ Csecsemőmérleg új (digitális) eladó, vagy kölcsönözhető. Ár: 18-2,5 e Ft Érd.: 20/5881-561 303912 4,5 éves 7340 Zetor és Welger kis­bálázó eladó. Tel.: 20/9149-165. 304676 RIELA terményszárító közepes ka­pacitású eladó. Érd.: 20/9149-165. 304677 TOYOTA gázos használt targoncák garanciával kedvező áron eladók. 42/475-081, 30/915-4422. 306437 RUHA, DIVATCIKK A Mesl-Turl 2003. március 12-én szerdán, 7-16 óráig a megyei könyvtárban extra minőségű felnőtt és gyermek tavaszi áruval várja vá­sárlóit. Napi akció: 1000 Ft/szatyor. 14-én pénteken Bükkaranyoson bálabontás. 307145 A hirdetés a legjobb . befektetés! • * SZÁMÍTÁSTECHNIKA ^színes monitor 3.999 Ft I6hz Pentium • 15' monitor: 63 99P, -*i< 46 / 344-453 ^ Wtakofc, Sróctenyi u. RÉGISÉG,ÉKSZER,GYŰJTEMÉNY Antik bútort, festményt, órát, porcelánt, egyéb régiséget készpénzért vásárolok. 46/355-871. __________ 293826 Antik bútort, kályhát, órát, fest­ményt, szobrot, porcelánt, népi dolgokat, egyebet vásárolok. 46/527-209. 303351 NÖVÉNY Idared alma eladó. 42/707-707. 306678 Árpa eladó. Érd.: 42/720-600.307230 Lucerna széna eladó. Érdeklődni 46/704-230 telefonon. 307243 ÁLLAT FIGYELEMI Tyúkeladás március 14-én, reggel 7-től, 11 hónapos, vörös, csak előjegyzésre, előleggel! Miskolc, Bertalan 29. 46/375-645. _____ 304395 100-180 kg-os hízók eladók 250-275 Ft/kg-os áron, vágás megoldható. Tel.: 30/249-6075. 307135 Hízó eladó. Ár: 250 Ft/db. Érd.: 20/351-94 83. 306939 10 hetes malacok eladók Forrón. Érd.: 46/385-589. 307233 SZOLGÁLTATÁS Piacképes ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére 40 M Ft-ig. Érd.: 46/505-876, 20/95 76-381. 304422 Lakásfelújítás, -építés teljes körű ügyintézés, törmelék- és anyagszál­lítás ingyenes. 20/3131-468. 305655 Fák speciális kivágása, gallyazás, bozótirtás. Zsomboly Kft. (Stihl) 30/9679-151. 284179 MEGAÉP Bt. 20% kedvezménnyel vállalja magánlakások, közintéz­mények, lépcsőházak minőségi szobafestését, mázolását, álmeny- nyezet készítését, rozetták, díszle- cek felrakását. Tel.: 70/2955-376. 300472 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rácsok gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Bt. Tel.: 46/476-338, 20/946-4588. 301350 Daflx Árnyékolástechnika Hőszigetelő alumínium- és műanyag redőny, reluxa, roletta, szalagfüg­göny, harmonikaajtó, hevederzás, szúnyogháló, napellenző tavalyi áron, 10-30% kedvezménnyel, garanciával. Tel.: 46/505-140, 48/313-347 . 302418 Gáz-központlfűtés. szerelése, tervezése. Telefon: 30/396-3626. 302429 Vállalkozói, lakásvásárlási jelzálog- és személyi hitelek gyors ügyin­tézése. Tel.: 30/9836-643. 307180 PÉNZÜGYLETEK Pénzre van szüksége? Évi 5%-tól. Ingatlanvásárlás, -felújítás, autó, stb. Ingatlanfedezetre! Tel.: 46/506-976, 506-977. General Profit Magyarország Kft. Mc., Széchenyi u. 46. 2. em. (A lépcsőház) 305696 OKTATÁS ANGOL és NÉMET beszédcentrikus nyelvtanfolyamok minden tudás­szinten heti 2x2 és 2x5 órában március 31-től az ISO 9001 minősítésű Collingó Nyelvstúdióban. Információ: 46/507-110. 300401 Kereskedő-boltvezető, vendéglátó­üzletvezető tanfolyam indul Miskolcon. Oktatás szombaton délután. Fizetés részletben. Érd.: 46/359-860, 20/9941-172 Zenit 90 Bt. 307257 ANGOL és NÉlviET nyelvtanfolyamok heti 2x2 és 2x5 órában március 17-től Kazincbarcikán és 31-től Miskolcon a Coilingo Nyelvstúdióban. Államilag elismert Pitman (angol - április 5-én), Goethe (német - április 18-án) nyelvvizsgák. Nyelvvizsga-felkészítés folyamatosan! Információ: 48/320-216,46/507-110. 300419 KÖNNYŰ- és NEHÉZGÉPKEZELŐ alaptanfolyamokat és a kategóriákhoz tartozó TÍPUZSVIZSGÁRA felkészítő és EMELŐGÉP-ÜGYINTÉZŐ tan­folyamokat indít folyamatosan az ANDRÁSSY KÖZÉPISKOLA (Miskolc, Soltész Nagy K. u.. 10.) 46/411-572 OKÉV eng. sz.: 04-00 04-02 301990 KEZDŐKNEKI Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt, vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapis­meretek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 303908 KÖZLEMÉNYEK Március 24-én a Pannónia Hotelban régiségfelvásárlás lesz. Részlete­sebb információ a Tipp újságban. 80/200-886, 30/9447-935. 305968 MUNKAHELYET KÍNÁL Hosszú távú budapesti munkára kőműveseket, ácsokat, vasbeton- szerelőket és univerzális segéd­munkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Szállást biztosítunk. Érd.: 70/272-7818, 20/423-8262. 304590 1 Dolgozni tudó és akaró értékesítőt keresünk ruházati üzletbe, kiemelt bérezés. Érd.: 70/2348-274. 306169 Kifejezetten Suzuki javításában, gyakorlattal rendelkező szerelőt keres a Babus Suzuki. Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal Dr. Babus Máriánál Miskolc, Régiposta u. 29. 305716 Felszolgálót keresek, szakképesítés fontos. Tel.: 46/390-418, 13-16 óra között. 307088 A 4HÜS KFT. felvételt hirdet műszaki áruházba vas-műszaki eladói állás betöltésére. Feltétel: Szakirányú eladói végzettség. Érdeklődni lehet: Munkanapokon 8-16 óráig a 46/345-081-es telefonszámon. Havi kereset: 250-300 000 Ft! Budapesti székhelyű, pályázatíró, pályázatfigyelő cégünk gyakorlott, számlaképes üzletkötőket keres a megye egész területéről. Tel.: 1/413-64-79, 30/414-16-17. 306033 Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 30/55 87-239. 306527 Budapesti székhelyű kiadó tapasz­talt, tárgyalóképes üzletkötőt keres, reklámfelületek értékesítésére B.-A.-Z. megyében, korhatár nélkül. Elbe­szélgetés ütemezése: 20/93 68-659. 307024 Vasbetonszerelés-vezetőt keresünk B.-A.-Z. megyei munkára kiemelt bérezés. Érd.: 20/9144-032, 20/5931-353 . 307234 Azonnali kezdéssel titkárnőt keresünk számítógépes ismeret és nyelvtudás előnyt jelent. Érd.: 20/9362-888. 307275 30 éve működő magyaros jellegű étterem fiatal (esetleg kezdő) szakácsot keres. 46/391-328, 20/9494-144. 307060 MUNKAHELYET KERES 36 éves nő közgazdasági és mér­legképes végzettséggel, másfél év múlva diplomával főállást keres. Tel.: 20/5720-435. 306908 EGYÉB ELADÁS Könnyűszerkezetű mobilgarázs el­adó. Csarnokok, konténerek, irodák, víkendházak megrendelhetők. 46/334-534, 30/976-1886. 303124

Next

/
Thumbnails
Contents