Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-01 / 51. szám
2003. március 1„ szombat ÉSZAK-MffiGYARORSZÁG # Altn'áSKÖEKiP kerékhírek 0 Több autó. A Kia Motors, Dél-Korea második legnagyobb autóipari konszernje európai értékesítéseit 26 százalékkal kívánja növelni az idén. Szöuli vállalati közlés szerint tavaly 100 ezer gépkocsit adtak el Európában, az idei terv 126 ezer jármű. 0 Autópiac. A Volkswagen illetékese szerint a német autópiac az idei év második felében megélénkül, bár a világon az eladások, egészében nem változnak érdemben, tavalyhoz képest és 38-39 millió lehet majd az értékesített új kocsik száma. A vezető német autógyártó Kínában számít ugrásszerű, 16-20 százalék közötti fejlődésre. 0 Vezércsere. Változás készülődik a FIAT vezetésében: Umberto Agnelli lehet a cég vezetője. A FIAT-ot a januárban elhunyt Giovanni és Umberto Agnelli nagyapja alapította 1899-ben. Umberto jelenleg a család pénzügyi társaságának elnöke. MIT SZÚI. HOZZÁ? Túlkínálat a luxuskategóriában Miskolc (ÉM) - Szűkül a luxuslimuzinok vásárlói köre, mivel egyre kevesebben költenek 40-50 millió forint feletti összeget egy autóra. Emiatt hamarosan túlkínálat alakulhat ki az autópiac ezen szegmenségben. Ezt Mark Tennant, a Bentley marketingigazgatója állapította meg a minap, hozzáfűzve: nagy csatára kell felkészülni. S hogy kik is jöhetnek szóba mint ellenfelek? Az újjáélesztett Maybach és a Rolls-Royce. Ónodi Zsoltot (képünkön), a miskolci Mbrcedes-márkakereskedés vezetőjét kérdeztük: mit szól hozzá?- A gépjárműiparban is - mint mindenhol - egy bizonyos fokú, nem a mai értelemben vett specializálódás, rétegeződés volt megfigyelhető. Voltak márkák, amelyek szinte kizárólag csak a legfelső osztály igényeinek kielégítését, kiszolgálását tűzték ki célul. A vállalkozások multinacionálissá válása és a világ globalizálódása azonban nem hagyta érintetlenül ezt a szektort sem. Ezek a tradicionálisan luxusautókat gyártó cégek - gazdaságossági szempontok miatt - elkezdték palettájukat lefelé szélesíteni és jókora darabot kihasítva beléptek a gazdaságosabb árú járművek jelentősen nagyobb piacára. Szinte ezzel egy időben a közép- és kiskategóriájú autók gyártói - kihasználva a megszerzett, vagy megvásárolt tapasztalatotokat - egy-egy modell erejéig betörtek a legfelsőbb osztály piacára. Ez a torta viszont olyan kicsi, hogy minden morzsájáért nagyon komoly anyagi áldozatot kell hozni, hiszen ebben az osztályban csak a legújabb - és emiatt - a legdrágább technológia és alapanyagok jöhetnek szóba. Hozzá kell tenni, hogy éppen ezért nem nyereséges ezeknek az autóknak a gyártása, hiszen a minőség mellett árverseny is folyik. Ugyanakkor a gyártónak presztízskérdés a luxuskategóriában való jelenlét. ja be legkisebb modelljének utódját. A Lancia névválasztása jelzi a cég szándékát: az Ypsilon alapkoncepciója nem változott az Y- hoz képest, de az ígéretek szerint az új autó sokkal többet nyújt majd. így, hátul- nézetből nehéz ezt felmérni. Fotó: internet BMW-est. A tavaly őszi megnyitó óta először invitáltak látogatókat autóbemutatóra a I miskolci BMW-szalon vezetői. A hét elején a 3-as, 5-ös és 7-es modellekkel ismerkedhettek a meghívottak. Fotó: Bujdos Tibor V ______-..........................................._........................................;.....-__________________________________________ ______„__y Már az-„unióban” Budapest (ÉM) - A Gépjármű Márkakereskedők és Javítók Európai Tanácsa (CECRA) közgyűlése felvette tagjai közé a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségét (GÉMOSZ). A közép-kelet-eurőpai régió Európai Unión kívüli országainak szervezetei közül elsőként a GÉMOSZ nyert felvételt a CECRA-ba. A CECRA 1983-ban alakult, tagjai a gépjármű-kereskedelem és javítás európai vállalkozásai, gépkocsi-, haszongépjármű- és motor- kerékpár márkakereskedők, hivatalos és független márkaszervizek, üzemanyag-töltőállomások. A GÉMOSZ 2002 májusában alakult, célja a magyar márka- kereskedők összefogása, a szakmán belüli érdekegyeztetés, a magyar márkakereskedők érdekképviselete és érdekvédelme. ÉM-NYEREMÉNYJÁTÉK Wagon R*-t nyerhet, Swiftet vásárolhat A Szerencsi Autó Kft. márkakereskedés jóvoltából olvasóink egy Suzukit nyerhetnek Miskolc (ÉM) - Ha ön az Észak-Magyarország olvasója, és szeretne egy vadonatúj Suzuki Wagon R-t nyerni, itt a kedvező alkalom: a Szerencsi Autó Kft. és lapunk áprilisban induló közös játékán megnyerheti a csodás fődíjat. Tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a szerencsi Suzuki-márka- kereskedés. Ide mindig érdemes betérni, hiszen széles körű választék, teljes szervizelés, mindenre kiterjedő ügyintézés, valamint többféle akció várja a vásárlókat. A Miskolctól csupán 20 percre található, a 37-es út mentén fekvő Suzuki-szalonban a Suzuki Rt. által forgalmazott valamennyi típus megtalálható vagy megrendelhető. A Suzuki Swíft kedvelőinek most két típust ajánl Plávenszky József ügyvezető igazgató. Swift Sedan Jellegzetes vonalaitól kezdve sokoldalú csomagteréig a megújult 4 ajtós Swift igazi egyéniség. A tágas utastér, valamint az első és hátsó ülések kényelme rövidebb és hosszabb utakra is pompás élményt ígér. A külön-külön és együtt is lehajtható hátsó ülések számtalan lehetőséget kínálnak a csomagtér megnagyobbítására, a tér optimális kihasználására. Az új Euro 3-as szabványnak megfelelő, környezetkímélő motor gazdaságossá és dinamikussá teszi az autózást. A gyártó a finomabb részletekre is gondolt, így a felszerelés része például a központi zár, az elektromosan állítható külső tükrök és az elektromos ablakok. A biztonsági felszerelések közül a gyermekzárat, az opciós kétoldali légzsákot és az ABS-t emelnénk ki. Az 5 ajtós Swift A gondos formatervezésnek köszönhetően az ismét megújult 5 ajtós Swift sikeresen egyesíti magában a praktikumot és a stílust. Mindenki egyéni igényei szerint alakíthatja a belső teret mind az utasok, mind a csomagok számára. Az új Euro 3-as szabványnak megfelelő, környezetkímélő motorok hibátlan műJellegzetes vonalú a Sedan # ködösében biztos lehet a vásárló. Az extra felszerelések széles választéka áll rendelkezésre: elektromos ablakok és külső tükrök, ABS, kétoldali légzsák és légkondicionáló berendezés. Emellett az erős karosszéria és a biztonsági felszerelések sora gondoskodik arról, hogy a vezető és utasai nyugodtan utazhassanak. Tökéletes családi autó. Praktikum és stílus - ezek az 5 ajtós Swift Jellemzői Fotók: séiiei Autót a hipermarketből? „Nem olyan, mint egy kiló kenyér” Miskolc (ÉM) - Már nem elképzelhetetlen együtt használni azt a szót, hogy autókereskedelem és hipermarket, ugyanis az EU-szabályozás által lehetőségük nyílt a láncoknak autókereskedelmi üzletág kiépítésére. S úgy tűnik: lesz hazánkban is olyan hipermarket, amelyik belevág ebbe. Mint azt már megszokhatták, hetente megkérdezzük valamelyik helyi márkakereskedés vezetőjét a témában. Ezúttal Hankó László, a Fiat Twin '93 vezetője mondta el véleményét.- Miután lehetőségük nyílt rá, nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy lesz olyan hipermarket, amelyik belevág az autóértékesítésbe. Elmondható, nem lesz egyszerű feladat, ugyanis az autókereskedelem „nem egy kiló kenyér” eladásának szintjén van. Ennek ellenére elképzelhetőnek tartja, hogy konkurenciát jelent majd néhány márkaképviselőnek.- Azt azért tudni kell: az autóeladás nagyon is megkívánja a szakértelmet, ugyanis azzal még nincs vége az autóértékesítésnek, hogy a járműre ráírom az árát. ff ............................. Az autóértékesítésnek nincs vége azzal, hogy ráírom az árát. Hankó László ügyvezető Éppen ezért bízok abban, hogy ha valóban kiépül a hipermarketes autókereskedelem, akkor is a profizmust részesítik előnyben az autót vásárolni szándékozók. Egyelőre persze semmi nem biztos, s akkor lehetne konkrétumokról beszélni, ha a dolog már kiforrta magát. Feltételezem, hogy nem egyetlen mái’ka eladásáról lenné szó, vagyis több márka nagyobb helyet, több felkészült szakembert igényel. Mindent összevetve: nem egyszerű autót értékesíteni, annak ellenére sem, hogy manapság az autó már nem luxus, hanem használati cikk. Hozzáfűzte: úgy látja, sokkal inkább kell tartani az európai uniós csatlakozás által megnyíló piactól, ugyanis fennáll a veszélye, hogy sok márkakereskedés működésére hátrányosan hat majd. Rajtol a gyorsulási verseny Budapest (ÉM) - Március 1-jén indul az EVŐ Gyorsulási Verseny 2003-as szezonja a Hungaroringen. A „Szombat Esti Lázon” az autósok és a motorosok egyaránt hat kategóriában indulhatnak. Az első versenyen részt vesz Palik László és a Kis-Ceglédi duó is. A tények- Kapunyitás: 19 óra.- Nevezés: ingyenes.- Futamkezdés: 20,30 óra.- Döntő: éjfél után.- Belépő: 1500 forint. k ____________________________c Hirdetés SUZUKIT MOST! $ SUZUKI Adott konstrukciónál * Kedvezmények nem összevonhatóakl Swift 1.0 GL-re számolva. SUZUKI SZABÓ Az ön márkakereskedője: Suzuki Szabó 3700 Kazincbarcika, Tardonai út 59. Szalon tel./fax: 48/510-060, 48/312-211 Nyitva: [FPF118.00-17.00. ISzo-V :l 9.00-13.00 Suzuki Bázis Forró, Fő út 188. Tel.: 46/587-317 Nyitva: IFrP-l7.00-15.30.ISz0Tl9.00-15.00