Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)
2003-02-28 / 50. szám
2003. február 28., péntek smmsmmsümé MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / S Miskolc és környéke hírcsokor 0 Elnökválasztás. Mrva Ferencet választották a Munkáspárt miskolci elnökévé a párt összevont taggyűlésén a napokban. A résztvevők az elmúlt év történéseinek számbavétele mellett a jövőre vonatkozó feladataikról is tanácskoztak. 0 Móra-hét volt. Az ünnep jegyében teltek a napok a közelmúltban a miskolci Móra Ferenc Általános Iskolában: névadójára emlékezett az intézmény. 0 Iskolai jubileum. Alapítványi bál jelzi holnap este 6 órától az iskola aulájában a Fráter György Katolikus Gimnázium jubileumi rendezvénysorozatának végét. Az intézmény most ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból gálát is tartottak a napokban a Miskolci Nemzeti Színházban. EM-JATEK Ha felismeri, könyvet nyerhet Miskolc (ÉM) - Könyvért játszhatnak az Észak-Magyarország és a Well-Press Kiadó Kft. közös akciójában. A játékos ked- vűeknek rendszeresen figyelniük kell lapunkat - és az is igen hasznos lehet, ha ismerik a miskolci épületeket. A Miskolc száz rajzon című akvarell- album Raffai Kinga, Lukács Róbert, Her- pai László művészek tusrajzait, akvarell- jeit tartalmazza. Bemutatja a város nevezetes épületeit, templomait, épülethomlokzatait és kapuit, foglalkozik a belváros, Tapolca, Diósgyőr és Lillafüred nevezetességeivel. Ezt a könyvet nyerhetik azok, akik felismerik az albumban található épületek lapunkban közölt részletét, és a kép alapján azonosított épület nevét elküldik szerkesztőségünk címére (Miskolc Pf.: 351). A helyes megfejtések közül hetente sorsolunk, és a szerencsés nyertes nevét a feladvány megjelenése utáni pénteken közöljük, az ajándékot a kiadó postázza címükre. A legtöbb helyes megfejtést szerkesztőségünkhöz eljuttató játékosok között a játék végén a Well-Press Kiadó által felajánlott könyvcsomagot sorsoljuk ki. Elmúlt heti feladványunk megfejtése: a Rákóczi-ház kapudísze Szerencsés nyertesünk: Dobó Józsefné (Mezőkövesd, Eötvös út 12.) Mai kérdésünk: Melyik nevezetes miskolci épület látható a képen? Főiskolai képzés a Matúrában Miskolc (ÉM - KHE) - Akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés indul szeptember 1-jétől a miskolci Matúra Gimnázium épületében. Idegenforgalmi szakmenedzser, intézményi kommunikátor, illetve számviteli szakügyintéző képesítést szerezhetnek azok a hallgatók, akik a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésében részt vesznek. A képzési idő mindhárom szakra 4 félév. A jelentkezés ugyanúgy történik, mint bármely felsőfokú intézménybe, a határidő: március 1-je. Nappali tagozat és levelező tagozat is indul. A nappali tagozatra összesen 450 hallgatót vesznek föl államilag finanszírozott képzésre, de költségtérítéses képzés is indul. A levelező tagozaton csak költségtérítéses lehetőség áll rendelkezésre. Az érdeklődők minden fontos Információt megtalál- mi,m nak a felsőfokú felvételi tájékoztató füzetekben, Illetve felvilágosítással szolgál Budai Erika, a ^K'?í,^ÁK?'?P-as telefonszámon. Kétszer annyi pénz kell kátyúzásra Idén április közepén, jövőre már a hónap elején megkezdik a téli úthibák javítását Miskolc (ÉM - BAL) - Négy évre szeretné egy (vagy több) cégnek kiadni a kátyúzás feladatát a megyeszékhelyi önkormányzat, amely idén tél végén többet kényszerül erre a munkára költeni, mint a megelőző években. Bizottságot alakított a városüzemeltetésért felelős alpolgármester a „kátyúkatasztrófa” kezelésére. Kétféle kátyúzás Ebben az évben várhatóan kétszer annyi kátyú és repedés bukkan majd elő a hó alól, mint egy évvel korábban - hangzott el a városházán. Az illetékesek úgy kalkulálnak: 12 500 négyzetméternyi a problémás aszfaltfelület. Ezt W..................... Úgy számolunk, május Közepére rendben l esznek az útjaink. Papp Tamás OSZTÁLYVEZETŐ ............................w rendbehozni (5000 forintos négyzetméteráron számolva) több mint hatvanmillió forint. Az ön- kormányzat költségvetésében 80 milliót különítenek el 2003-ban útjavításra. Kétféle kátyúzás folyik a helyhatóság hatáskörében. Az egyik az úgynevezett nagy volumenű - a „tél végi rohammunka” -, amelyre épp most írtak ki köz- beszerzési pályázatot: aki nyer, azé a feladat április 15. után. A hivatal városüzemeltetési osztáKüszködünk a gödrökkel (Illusztráció) Fotó: Bujdos Tibor lya úgy számol, négy hét múltán rendben lesznek az utak - tette közzé Papp Tamás osztályvezető. Folyik ezzel párhuzamosan a folyamatos kátyúzás is: ezt a hatályos szerződés szerint az RWE végzi, s lényege, hogy az év bármely szakában keletkező, kimondottan balesetveszélyes úthibákat gyorsan korrigálják. Hosszabb táv A jövőre nézve négyéves megbízásra szóló közbeszerzési pályázatot ír ki a városháza: amelyik cég elnyeri, annak dolga lesz 2004. és 2007. között minden április elsején megkezdeni az előző tél támasztotta nehézégek leküzdését. Miért négy évre? Az ár mérséklését remélik a megrendelők ettől - szólt a válasz. Ha rosszul teljesít a vállakozó, az első évben szerződést bontanak vele. A cél: a zökkenőmentes közlekedés lehetőségét biztosítani a városban - fogalmazta meg az irányelvet Orosz Lajos. Az alpolgármester ezt magasabb rendű koncepcióba is beillesztette: mint mondta, Káli Sándor polgármester szeretné, ha az önkormányzat olyan ügyekre koncentrálna, amely problémák boszM ...................... Előre kell lépni azokban az ügyekben, amelyek nemcsak pénzen múlnak. Orosz Lajos ALPOLGÁRMESTER .................................................I) szántják a városlakókat, és „nemcsak pénzen múlnak, de a hozzáálláson”: ezekben az ügyekben kell mindenekelőtt lépni a helyhatóság aktuális vezetése szerint. Közéjük tartozik a kátyúügy is. ELÉGEDETLENEK Elégedett-e azzal a tempóval, amellyel a kátyúkat tüntetik el az utakról? Ezt kérdeztük néhány napja lapunk Villámvoks rovatában. A válaszok nagyfokú elégedetlenségről árulkodtak. • A válaszadók 8 százaléka mutatkozott elégedettnek. • A válaszadók 92 százaléka elégedetlen. Forrás: www.boon.hu V— ...- . .- , ,....■ , - ■■ , .......... J Gödörben gazdag A leginkább neuralgikus pont a kátyú sújtotta miskolci közlekedésben az északi tehermentesítő, pontosabban annak is leginkább a vologdai benzinkút és a Győri kapui „kanyar” közötti része (kivéve egy néhány éve újraburkolt 70 méteres szakaszt). A polgármesteri hivatal szakemberei is ezt emelték ki mint elsőszámú gondot. Mint jelezték, az út állapota olyan rossz, hogy a hagyományos kátyúzás már szóba sem jöhet... így szinte új utat kell építeni, amire kész is a helyhatóság. A kezdés és a befejezés dátuma a mostani sajtótájékoztatón nem hangzott el. Mondja el véleményét! Kétmilliárdnyi hitelből fejlesztenék Miskolcot Miskolc (ÉM) - Kétmilliárd forintnál is több hitel felvételével számol idén a megye- székhely önkormányzata. A költségvetési tervezetről Káli Sándor polgármester beszélt újságírók előtt. Elhangzott: 41 milliárd bevétellel és 43 milliárd forint kiadással számolnak. A kettő közötti különbség 2 milliárd 260 millió forint, ezt hitelből kívánják fedezni. A határon Mint elhangzott, 2 milliárdnyi hitel fejlesztésre kell, 260 millió pedig működésre. A tétel nagysága az önkormányzati vezetés szett .............. A hitelből kétmilliárd fejlesztésre kell a városnak, a további 260 millió pedig működésre. Káli Sándor POLGÁRMESTER ...........................tt rint „a határon” van, ennél többet már nem szabad felvenni. A jelen helyzet azonban még kezel- • ÖRÖKSÉG Ezzel a címmel szedte csokorba azokat az ügyeket a városházi vezetés, amelyeket az előző önkormányzattól vett át, amelyeket folytatnia kell. • A működtetésben felhalmozódott hiányok mérséklése érdekében támogatás a Mihőnek (400 millió) és a Városgazda Kht.-nek (82 millió) • Adósságszolgálati kötelezettség (675 millió) • Már eldöntött, megkezdett beruházások folytatása: tapolcai barlangfürdő, új hulladéklerakó, a Semmelweis Kórház rekonstrukciója, a Földes Ferenc Gimnázium bővítése hetőnek minősül, hozzátéve, hogy a korábbi városi vezetés által felvett hitelek törlesztése ma is komoly terhet ró a városra. O'N A nagyvilág és a régió hírei (I! ELEMEK A KÖLTSÉGVETÉSBEN • Területvásárlásokra kiemelt fedezet biztosítása a gazdaság fejlesztése, a foglalkoztatás elősegítése, vállalkozások idetelepítése érdekében (300 millió) • Városi szintű kiemelt programok, rekonstrukciók megalapozásához előkészítő tanulmányok, tervek készítése: strandfejlesztés, a történelmi Avas, a városi sportcsarnok rekonstrukciója (105 millió) • Jelentős pályázati önrész biztosítása az Induló beruházásokhoz (220 millió forint) • A belvárosi rehabilitáció ütemesebb folytatása (110 millió) • Az intézményhálózat dologi kiadásainak javítására külön karbantartási keret (80 millió) • A közhasznú, közcélú foglalkoztatás létszámának növelése • A városüzemeltetés keretösszegeinek 20 százalékos emelése Itt a farsang, áll a bál. Az óvodákban is ismerkednek a népi alakoskodáshoz köthető szokásokkal. Felvételünk a miskolci Reményi utcai óvoda farsangi összejövetelén készült. Fotó: B. T. Avasi sorrend: víz, gáz, szennyvíz, aztán burkolat Miskolc (ÉM) - Nagyívű, sok évre szóló, forintszázmilliókat felemésztő rekontruk- ciós terv kidolgozása kezdődött el a közelmúltban a miskolci önkormányzatnál: a cél az úgynevezett történelmi Avas rendbetétele. Az ott élők körében, nyilván a koncepció hírének hatására, beszédtéma lett, vajon milyen pénzzel és mekkora volumenben száll be a helyhatóság a városrész állagának, állapotának javításába. Állítólag a domboldali ingatlanárak alakulásában is megfigyelhető a fejlemények hatása, hírlik, ha tényleg infrastrukturális beruházások kezdődnek, könnyen felszökhet a házak értéke. Káli Sándor polgármestert kérdeztük erről. A városházi vezető elmondta, elsősorban az önerős közműépítés támogatására, szorgalmazására gondolnak. Hogy ez hol és mikor indul meg, a tulajdonosok szándékain és összefogásán múlik, éppúgy, mint más városrészek esetében gyakorlat. Technikai értelemben az szab korlátot a törekvéseknek, hol tud egy tervezett új közműcsatorna becsatlakozni a meglévő hálózatba. Ez alapján az prognosztizálható, hogy a fejlődés iránya a Mélyvölgy utca körzetétől fog nyugat felé mutatni. Ami a közműágazatokat illeti: a víz kisebb, a gáz és a szennyvízelvezetés nehezebb ügynek ígérkezik. A föld alatti hálózat elkészültével arányosan kaphatnak az utcák, járófelületek igényes burkolatot. Változtatás megtiltva Időközben változtatási tilalom lépett életbe a területre vonatkozóan: ennek célja, hogy az építészeti-városrendezési tervezés időszakában ne kezdjen egyetlen lakó sem a koncepciótól merőben eltérő építésbe (például bádogbódé felhúzásába a századeleji hangulatú pincesorok környékén). A korlátozás hatálya maximum három év.