Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)
2003-02-22 / 45. szám
Karikatúra: Marabu 2003. február 22., szombat ÉHAK-MA8YttilSZÍG# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Jack Straw brit külügyminiszter szerint Szaddám Húszéin iraki elnök a jövőben is bevetné tömeg- pusztító fegyvereit, ha nem fosztják meg ezektől. Úgy vélte: Irakot, miután 12 éve semmibe veszi a határozatokat, már nem illeti meg az ártatlanság vélelméhez fűződő jog. 0 Várják az amerikaiakat. A román védelmi minisztérium bejelentette: a Kons- tanca melletti katonai repülőtéren ideiglenes amerikai légi támaszpontot alakítottak ki, amely a felkészülést segíti egy Irak elleni támadásra. Már több teherszállító repülőgép érkezett a Fekete-tenger melletti bázisra. Akár merénylet sem kizárt New York (MTI) - A New York-i tűzoltóság szerint egy üzemanyagot szállító tartályhajó robbant fel és borította lángba a Staten Island szigetnegyeden lévő finomító egyik olaj raktárának kikötőjét. A lángok mintegy 100 méter magasra csaptak fel, és sűrű fekete felhő gomoly- gott a térség fölött. A robbanás dörejét több kilométeres körzetben hallották New York és a szárazföldi New Jersey állam lakói. Egyes helybeliek úgy érezték, hogy megremeg lábuk alatt a föld. A hatóságok inkább balesetet, semmint terrorista támadást tartottak tegnap este valószínűbbnek. Azonban ez utóbbi lehetőséget sem zárják még ki, mondván, egy olajfinomító ideális célpont lehet a terroristák számára. Személyi sérülésről lapzártánkig nem érkezett hír. PÁRTÉLET Másutt nem tilos a vörös csillag « Budapest (MTI) - Követeljük vissza a vörös csillagot, a munkásmozgalom jelképeit és a sarló-kalapácsot - hangoztatta Thür- mer Gyula, a Munkáspárt elnöke pénteken, a párt demonstrációján. A megmozduláson - amelyen mintegy két tucat szimpatizáns vett részt - Thürmer Gyula úgy fogalmazott: súlyos hibát követett el, hadat üzent a józan észnek a magyar parlament, amikor 1993-ban egy törvénymódosítás nyomán büntethetővé tette az ötágú vörös csillag és a sarló-kalapács nyilvánosság előtti használatát.- Az Európai Unió egyetlen államában sem tiltják a vörös csillagot és a munkás- mozgalom hagyományos jelképeit - közölte. Thürmer Gyula kitért arra: csütörtökön levélben fordultak a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, hogy tegyen előterjesztést az Országgyűlésnek a vonatkozó büntetőjogszabály módosítására. Jelezte, a munkásmozgalmi jelképek tilalmával kapcsolatban több EU-s fórumhoz fordulnak majd.- Némelyik korrepciós ügyhöz az üveg- zseb-program már kevés. Itt legalább üveg- zsák-programra lenne szükség! Váratlan fordulat a Kissnigyben A Medgyessy-kormány tagjai közzéteszik múltbéli tisztségeiket Budapest (MR, MTI) - Lemondott posztjáról a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Kiss Elemér lemondását Med- gyessy Péter kor- Kiss Elemér mányfő elfogadta- A múlt héten a parlamentben azt mondtam, hogy ez a kormány tiszta lappal indul, és ezt a tiszta lapot meg fogja őrizni. Tegnapi deklarációmban azt mondtam, hogy azoknak, akik állami tisztséget vállalnak, az erkölcs és a jog szabályai közül mindig a szi- | gorúbbhoz kell igazodniuk - kezd- | te bejelentését a miniszterelnök, 5 majd így folytatta: - Ez egyfajta | következetességet igényel, és biz- s tos abban, hogy a magyar közvé- ° lemény és a társadalom ezt a következetességet el is várja ettől a kormánytól. E következetességnek felel meg - folytatta Medgyessy Péter -, hogy Kiss Elemér kancellária miniszter ma beadta lemondását, és ennek a következetességnek felel meg, hogy én ezt a lemondást elfogadtam. A miniszterelnök azt is közölte, hogy úgy döntött, legkésőbb hétfőig a Medgyessy-kormány minden tagja közzéteszi azt, hogy az elmúlt öt évben milyen tisztséget viselt különböző cégeknél, és milyen tulajdonrésze volt különböző cégekben. Kiss Elemér szerint sem etikai, sem jogi elmarasztalás nem történt; a kérdésben kedvezőtlen látszatot keltettek, ami nem felelt meg a valóságnak. Közölte: nem számoltathatja be volt kollégáit arról, milyen szerződéseket vállalnak. A tüntető francia munkásokat elmaradt fizetésük sorsán túl az is érdekli, hogy valamilyen csoda folytán tud-e befektetőt szerezni cégük (Metaleurop Nord), mert így megmaradhatna munkahelyük Fotó: EPA VISSZHANG Az ellenzék szerint vannak hasonlóak Budapest (MTI) - Kovács László szerint az egyetlen helyes megoldás volt Kiss Elemér részéről, hogy beadta lemondását, a miniszterelnök részéről pedig, hogy elfogadta. Az MSZP elnöke szerint az ügy az európai politikai kultúra szabályai szerint zajlott. A lemondott kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának megbízásaira utalva kifejtette, „ismereteim szerint nem történt törvénysértés, jogsértés”. Hozzátette: ennek ellenére, morálisan a lemondás volt az egyetlen kulturált megoldás. Az SZDSZ elnöke sajnálja, de megérti Kiss'Elemér kancellária- miniszter lemondását. Kuncze Gábor elmondta: sajnálja Kiss New York (MTI) - Az ENSZ iraki fegyverellenőrzéseit vezető Hans Blix nehéz próba elé állítja Bagdadot: az asz- Szamúd-2 rakéták megsemmisítését követeli az iraki vezetéstől. Ewen Buchanan szóvivő valószínűnek tartotta, hogy Blix a ra- kétahajtóművéket gyártó berendezések felszámolására is igényt tart majd. New Yorkban akkreditált nyugati diplomaták meglátása szerint Blix követelései döntő próbakövét jelentik az iraki együttműködési készségnek. A főellenőr az összes létező változat közül a legkeményebbet választotta. Alternatívaként kínálkozhatott volna a rakéták szétszerelése vagy szerkezeti átalakításokkal 183 kilométert elérő hatótávolságuk legfeljebb 150 kilométeresre kurtítása. A mostani követelések komoly fejtörést okozhatnak az Elemér távozását, mert - mint mondta - nagyon jó közigazgatási szakember, aki tisztességgel látta el munkáját.- Másrészt megértem, mert a kormány egyik támadási felületét akarta elhárítani - tette hozzá, megjegyezve: Kiss Elemér lemondásával európai megoldást választott. A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy a kormány második embere, a miniszterelnök helyettese több korrupciós ügybe keveredett; Medgyessy Péter feladata ezután az, hogy magyarázatot adjon a történtekre - mondta Pokomi Zoltán. A Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője hozzátette: „a miniszterelnöknek választ kell adnia arra is, kik azok az emberek a Minisztereliraki rezsimnek - vélekednek diplomáciai berkekben. Bagdadot arra szólítják fel, hogy új és fontos fegyverrendszerétől váljon meg egy fenyegető háború árnyékában. Szenegálban Is vannak hívei az iraki rendszernek Fotó: epa nöki Hivatalban, akik hónapokig leplezték a korrupciós szerződéseket”.- Most dől el, hogy valóban a jog működik-e Magyarországon, vagy az összetartás az egykori barátok, üzlettársak között - tette hozzá.- A Magyar Demokrata Fórum a rend pártján áll, és Kiss Elemér lemondása az a lépés, amely a rend visszaállítását szolgálja - nyilatkozta Herényi Károly. Az MDF parlamenti frakciójának vezetője hozzátette: a kérdés az, hogy hány Kiss Elemér van még a kormányban. A frakcióvezető szerint annyi politikai skandalum után, ami a kormányváltás óta eltelt időszakot jellemzi, várható volt, hogy ez eléri a személyeket is. Izrael tűzszünetet követel a Hamásztól Jeruzsálem (MTI) - A Háárec című izraeli lap szerint az izraeli kormány azt követelte a Hamász radikális palesztin iszlám szervezettől, hogy fogadjon el egy egyiptomi tűzszüneti tervet, különben totális háborúval kell szembenéznie. Az izraeli vezetés még januárban közvetítők útján tudatta a Hamásszal: kész gesztust tenni a szervezet felé, ha az elfogadja a tűzszünetet. Hétfőn azonban az említett közvetítők közölték a palesztin csoporttal, hogy „totális háborúval kell szembenéznie”, ha nem fogadja el a „palesztin nemzeti terv” részét képező tűzszüneti megállapodást, amelyet az egyiptomi titkosszolgálat vezetője dolgozott ki. HÁTTÉR Emlékezetes lemondások 1990. december 20.- Rabár Ferenc (független) pénzügyminisztert saját kérésére felmentették tisztségéből. Indoklása szerint az akkori helyzetben nem volt működőképes a gazdaságpolitika irányítása Magyarországon. Utóda Kupa Mihály (független) lett. _____ 1993. február 11.- Szintén saját kérésére felmentették tisztségéből Kupa Mihály pénzügyminisztert (miután nem fogadta el a neki felkínált közlekedési és hír- közlési tárcát).___________ 1995. január 28.- Békési László (MSZP) pénzügyminiszter a kormányon belüli jelentős gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt lemondott tisztségéről. Utóda március 1-jétől Bokros Lajos (MSZP) lett.______ _____ 1995. március 12.- Kovács Pál (MSZP) népjóléti és Katona Béla (MSZP), a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lemondott, mert nem értettek egyet az ún. Bokros-csomaggal. 1995. október 5.- Kósáné Kovács Magda (MSZP) munkaügyi miniszter lemondott tisztségéről, mert nem értett egyet a betegszabadság finanszírozására vonatkozó pénzügyminisztériumi javaslattal. ______________ 1995. november 24.- Fodor Gábor (SZDSZ) művelődési és közoktatási miniszter lemondott, mert nem értett egyet a kormány november 23-i, a művelődési tárcát súlyosan érintő pénzügyi döntéseivel. 1996. február 18.- Bokros Lajos (MSZP) pénzügyminiszter benyújtotta lemondását, mert nem látta biztosítottnak az államháztartási reform és szigorú takarékossági programja következetes végrehajtását 2000. június 15.- Lemondott Pepó Pál (FKGP) környezetvédelmi miniszter, aki döntését nem indokolta, miután működését hivatalba lépése óta folyamatosan bírálták. Hadművelet Szájjá! ellen Amerikai részről 350 speciálisan képzett katona, további 400 harcos és 1000 tengerész segíti majd a Fülőp-szlgeteken azt, a hadműveletet, melyet a muszllm Abu Szajjaf és szélsőséges serege ellen Indítanak. A felkelőcsoportról úgy vélik, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaidával. ■'Sulu-tongej. Zamboanga (USA-bázls)g{/ Autonomous, Muszll régió Mlndanao^ Mlndanao Abu Szajjaf erődje 500 harcossal.200 km © GRAPHIC NEWS \ «& Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). # Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szókénéi Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626.,ISSN 0133-0357 ^Aatesz'