Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)

2003-02-20 / 43. szám

2003. február 20., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁGi SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Feltört játékgép. Három- százezer forintot meghaladó készpénzzsákmányra tett szert fémszázasokban az a betöm, aki a Kiss tábornok utcán található vendéglátó­egységbe a minapi éjjelen Miskolcon be­hatolt. Három játékgép kasszáját ürítette ki az elkövető és ráadásként néhány üveg márkás szeszes italt is magával vitt. 0 Rács mögött a tolvaj. A Sajóládon lévő családi ház előszobájába surrant be egy helybeli férfi a napokban és egy értéke­sebb sportcipőt sikerült ellopnia. A tol­vajt elfogta és őrizetbe vette a rendőrség. Az immár gyanúsítottként kihallgatott fér­fi a tetten érésen kívül több bűncselek­mény elkövetését is beismerte. 0 Kórházi parkolóban törték fel. A me­gyei kórház területén található gépkocsi­parkolóban álló személyautó ablakát tör­te be az alkalmi tolvaj a közelmúltban és az utastérből a tulajdonos személyes ira­tait, CD-lemezt és készpénzt emelt el. Az okozott kár több tízezer forint. Hasba lőttek egy férfit a rendőrök Hajdúhadház (MTI) - .Intézkedés köz­ben meglőttek egy férfit debreceni rendőrök szerdán Hajdúhadházon. A rendőrök egy körözött személyt akartak elfogni, az intézkedés közben azonban egy férfit hasba lőttek. Az intézkedés körül­ményeit és a fegyverhasználat jogosságát vizsgálják. A rendőrök verziója szerint a férfi baltával próbált rájuk támadni, s eközben sült el a fegyver. Sikertelen postarablás Budapest (MTI) - Fegyverrel akart ki­rabolni egy postahivatalt egy férfi szer­dán, Budapesten, de a biztonsági őr meg­akadályozta a bűncselekményt; a táma­dót a rendőrség rövid időn belül elfogta. Az esetben a biztonsági őr könnyebben megsérült, amikor dulakodni kezdett ve­le a fegyveres rabló. Verték a telefonboltost Budapest (MTI) - Kirabolt két ismeret­len férfi egy mobiltelefon-üzletet Budapes­ten. Az V. kerületben lévő bolt alkalma­zottjára szó nélkül támadt rá és ütlegelte az egyik elkövető, társa pedig összepakol­ta a telefonokat és a pénztárgépben lévő pénzt, majd távoztak. Az eladó a bántal­mazás során megsérült, őt a mentők kór­házba szállították. A rendőrség megindította a nyomozást az ügyben, és keresi a két támadót. Érintőleg ütköztek, a 3-as főút mis kolci városi szakaszán a cementgyár köze­lében ütközött egymásnak két gépkocsi szer­dán délután. Személyi sérülés nem történt, de egy külföldi felségjelű kamion visszapil­lantó tükre megsérült. Fotó: Végh Csaba „Szerencsére nem fásultak bele” Rendőrei lelkes munkájának tudja be az eredményességet a kapitány Miskolc (ÉM - BAL) - A nagyvárosiak közül, több éve kiemelkedően sikeresnek és elismertnek számít a miskolci rendőrkapitányság munkája. A tavalyi adatok is több terü­leten előrelépést mutatnak, bár Pásztor Albert kapitány a negatív tendenciákat sem hallgatta el lapunk előtt. Eredményesebben nyomoznak Nyomozati eredményességi mutatók alakulása megyénkben kapitányságonként (százalék; ' ■» ■* j > J J J J J J J J J s e Tendencia f >összesen Miskolc Kazincbarcika Ózd Szerencs Encs Edeiény Mezőkövesd Tiszaújváros Sátoraljaújhely Sárospatak '2001-2002} Tíz kapitányság működik a me­gyében: a miskolcié a megyeszék­hely és környéke, 36 településsel, s „viszi el” a bűnügyi forgalom majdnem felét (45,5 százalék). A nagyvárosban más bűnözési for­mák meghatározóak, mint más­hol, így Pásztor Albert szerint összehasonlíthatatlanul nehezebb a dolguk az itteni bűnüldözőknek. Azzal együtt, hogy fiatal (32 éves átlagéletkorú), lelkes csapatról lé­vén szó, az átlagosnál nagyobb a munkatársakat előrevivő, a ma­gas eredményességért okolható lelkesedés, nagy az állomány le­terheltsége, ám a kapitány szerint a lényeg, hogy emberei „szeren­csére még nem fásultak bele a rendőri munkába”. Az utánpótlás nemcsak a rendőrök, de a bűnözők terén is adott: ebben elég „jók” a miskol­ci mutatók, sok a gyermek- és fi­atalkorú elkövető. Mind gátlásta­lanabbak, felnőve pedig még in­kább azok lesznek - aggódnak a szakemberek. Több bűncselekmény Miskolcon és környékén ta­valy 10 499 bűncselekmény vált ismertté.- Az elmúlt néhány év csökkenő tendenciája megtört, 2001-hez képest hatszázalékos a 99 ......... Több volt tavaly az ismertté vált bűncselekmény: hullámzik a sta­tisztika. Pásztor Albert RENDŐRKAPITÁNY növekedés. Am ebből semmiféle messzemenő következtetést nem lehet levonni; a statisztika termé­szetes hullámzásáról van szó - kommentálta az adatokat lapunk számára a kapitány. Az esetek 85 százaléka a megyeszékhelyhez kötődik. - Az ismertté vált bűn- cselekmények között nőtt a va­gyon elleniek száma, ezen belül a betöréses lopásoké. Ugyanakkor e téren elég jók a felderítési mu­tatóink. A kábítószeres esetek száma évről évre nő, ebben nem helyi, de országos tendencia érvényesül. Hogy egyre több az ismertté vált eset, elsősorban a rendőrség felderítőmunkájának köszönhető (hiszen itt nincsenek feljelenté­sek, panaszok). Ha kijön, újrakezdi A statisztikákból leszűrhető elsőszámú negatívumként Pásztor Albert mást említ: hogy1 a hétvé­gi házas, telkes övezetekben nem sikerül évek óta visszaszorítani a betöréseket. Mint mondja, „akár­hány elkövetőt fogunk el, nincs eredmény. Volt, akire kétszáz rendbeli házfeltörést bizonyítot­tunk rá. Akit lecsukatunk, ha ki­jön, újrakezdi - legfeljebb addig nem csinálja, amíg ül”. A fő prob­lémaforrás a Lyukóvölgy - de Miskolcot szinte minden oldalról hasonló, hétvégi házas rész öve­zi. Mit tettek ezügyben? „Meg­erősítettem a diósgyőri őrsöt.” Ahol tudnak, kocsival vagy gya­log, netán lovon járőröznek a kék ruhások.- Vannak még megoldandó fel­adatok, de fontosnak tartom jelez­ni, hogy a megyeszékhelyi kapi­tányságok közül a miskolci ered­ményessége kiemelkedő, immár több esztendőn át folyamatosan. Ne felejtsük, nem mindig volt ez így, a nyolcvanas években ez a környék feketeterületnek számí­tott, amire borzadva néztek az or­szág más részeiből - foglalta ösz- sze álláspontját a városi rendőr- kapitány. KAPITÁNYI MONDATOK Betörések: bérházi lakásoknál 82 szá­zalék, csalási házaknál 58 százalék a felderítési arány. Előbbieknél nagyobb a potenciális tanúk §záma, kisebb stilűek, kevésbé felkészültek a betörők. Kábítószer: 2001-ben 25 ügy indult, 2002-ben 35. Egyre terjedő veszély. Itt nincs sértett, csak rendőrségi felderí­tés, ezért magas a látencia, annyira, hogy meg sem lehet becsülni a drogos bűnesetek valós számát. A miskolciak sok energiát fordítanak a témára: több ügy szálai innen vezettek Budapestre, egy debreceni elosztőközpontot is a mis­kolciak számoltak fel. Gépkocsilopások: tavaly 35 autót lop­tak el a városban; 18 megkerült. Jármű önkényes elvétele: 24 eset. Nem nagy értékű kocsikat lopnak, inkább Traban­tot, Skodát, alkatrésznek. A Dunántú­lon „megszokott’, drága járművekre sza­kosodott, profi bandák ebben a térség­ben is próbálkoztak, ám itt magasabb a lebukás veszélye - visszakoztak. Zsebtolvajok: 38 százalékkal csökkent az ismertté vált esetek száma. Tény, e téren nehéz eredményt elérni: az elkö­vetők életformaszerűen űzik az ipart, csa­ládi „vállalkozásban”, amíg az egyik ül, a többiek folytatják. A miskolci rendőrség sikernek érzi, hogy vissza tudta szorítani a zsebeléses lopás mértékét. Rablások: Szinten maradtak az adatok a korábbi évekhez képest. Jellemző a puszta testi erő alkalmazás, kevésbé a szerszámhasználat, a csoportos elkö­vetés. Jó a felderítési arány: a rablók kétharmadát elfogják. Színházi iratok ügye: jelenteni kellene Miskolc (ÉM - PT) - A közalkalmazottak jogállá­sára vonatkozó törvény szerint jelezni kell a mun­káltatónak, ha munkájával összefüggésben a rendőr­ség megkeresi. Ilyen nem történt - mondta dr. Bistei Attila, a Miskolci Nemzeti Színház jogi képviselője. Mint azt megírtuk: a na­pokban iratokat vitt el a rendőrség a Miskolci Nem­zeti Színházból, ám a rend­őrség lapunk kérdésére nem kívánt válaszolni rá, hogy miért. Bistei Attilától azt kérdez­tük: cikkünk óta tudatták-e az intézmény illetékeseivel, hogy mi célból kellettek az 99 ...... Nem jöttek péntek óta újra a szín­házba a rendűk. Bistei Attila jogi KÉPV. ...........................99 iratok. Elmondta: péntek óta nem jártak rendőrök a szín­házban és az intézmény köz­alkalmazotti státuszban dol­gozó munkatársait sem kér­dezhették meg, vagy hallgat­hatták ki, mert arról a tör­vény betartása esetén a szín­ház vezetőjének tudnia kelle­ne. Ilyen információ azonban nincsen. Amennyiben vala­milyen fejlemény történne az ügy kapcsán, tájékoztatnak róla - ígérte a jogi képviselő. Semmit sem tud Lovas Károlyt, az Opera- fesztivál Kht. igazgatóját te­lefonon értük el. Csak annyit mondott: semmiről nem tud, ezért nem is nyilatkozik. (Mint megírtuk: a rendőröket főleg az Operafesztivál Kht. működése és a színházzal va­ló kapcsolata érdekelte.) A rendőrség ugyancsak tartja magát első nyilatkoza­tához, mely szerint az iratel­vitel kapcsán nincs miről nyilatkozniuk. Államhatártól a mélységi ellenőrzésig Miskolc (ÉM - PT) - A Mis­kolci Határőr Igazgatóság ál­lománya 2002-ben is eredmé­nyesen hajtotta végre alap­feladatait - jelentette ki Sa­mu István dandártábornok a Határőrség rendészeti főigaz­gatója a szerdai sajtótájékoz­tatón. Az évértékelő állományülés előtt a főtiszt arról beszélt a saj­tó képviselőienk, hogy a határőrség feladata és tevékeny­sége alapvetően megváltozik az uniós csatlakozás után. Négy év van arra, hogy alkalmazkodja­nak a schengeni normákhoz. Kedvezőtlen hatása is van a határok teljes megnyitásának. A nemzetközi tapasztalatok sze­rint a határ közvetlen közelé­ben romlik a közbiztonság. A határ ugyanis nemcsak tisztes­séges ember előtt nyílik meg. Rendszeres szolgálat Rolyák József ezredes a Mis­kolci Határőr Igazgatóság veze­tője elmondta: kollégái rendsze­resen teljesítenek szolgálatot más határszakaszon, hajtanak végre mélységi ellenőrzést és vesznek részt például a fekete­munka felderítésében a társ­Május 1-jétó'l Jövő május elsejétől megszű­nik a vámellenőrzés a határál­lomásokon és csak a határőrök látnak el ellenőrzést a belső ha­tárokon. A Miskolci Határőr Igazgatóság működési területén a magyar államhatár belső uni­ós határrá változik át. 2007. jú­niustól pedig a határőr-ellen­őrzés is megszűnik. Attól kezd­ve mélységi ellenőrzést tarta­nak majd. Az illegális határát­lépés a belső határon megszű­nik. Ott és akkor mehetünk át a belső határon, amikor csak kedvünk tartja. így az átgombá- szás során sem kell tartani at­tól, hogy csupán a határvona­lon való átlépés miatt büntet­nék az illetőt. 99 ............... A civil és egyen­ruhás határőrök nem mennek el a törvénysértés láttán. Rolyák József vezető 99 szervekkel együtt. A civil és egyenruhás határőrök nem mennek el a törvénysértés lát­tán, hanem intézkednek, és át­adják a rendőrségnek a bűn­elkövetőt. www.boon.hu hlrek.boon.hu A megye és a világ hfrei T0 HIRDETÉS A jövő tartogathat meglepetéseket Tafén még «zt Is megérjük, ha elég gyorsan fejlődik 9 klónozis. De ha ezeket a cikkeket már három év múlva olvassa, vajon jegyért kapkod maid vagy levegőért? A jővőnk tele van kiszámíthatatlan eseményekkel. Egy azonban biztos: Extra kötvények • tőkegaranciával • 12% fix kamattal • extra hozamlehetőséggel-akár 33,9% a futamidő végén Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 1-3. (46) 501-230 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 A Citibank sohasem pihen Citibank ____________________Citibank Rt, - a CUtqtoup és a magyarországi Citibank csoport tagja. *A kötvények MwnMpiH .1*v. A tőkeqarculcia. ** fix kamat *•* a kedverőyiaóinnrgá'ok f»v<*s*!n elerhflfl honim a kötvény tolics futamidő alatti megtartásakor érvényes, a fix kamat cs a kedvező piac* mozgások esetén elérhető tutira tio/.ifn ít teljes luUirnkK»r« vetített fissjes kamatút, Mtetve hozamot Jelenti. A twlektele.s kockázatoknak v.m kitév*, * befektetett Wkeflsszeg év n befektetesbfli e.rétuvwtO jövedelem » befektetés időpontúhoz képest csökkenhet, vagy elveszhet. A befektetéssel kapcsolatban részletes információért kérje a kibocsátó által közzétett kibocsátási tájnko/tHloL A lielidd eléséit kizárólagos feielősségm * kihoOt4l4.ű lájékö/trflótwn ulxk s/e'inl h kibocsátó, a forgalmazó és az ott feltüntetett garanciavállalók viselik, A kibocsátási táiékoztató vagy a szerződéses üokumemácíó kifejezett eltérő rendel kezese hiányában a befektetésért a Citibank Rt. nem felei. J

Next

/
Thumbnails
Contents