Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)
2003-02-14 / 38. szám
2003. február 14., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG& SZIRÉNA / 10 HÍRCSOKOR 0 Kiszerelték az autórádiót. Zárfeszítéssel törte fel a Szentgyörgy úton parkoló gépkocsit az alkalmi tolvaj a minap Miskolcon. A műszerfalból kiszerelte a magnót, a csomagtartóból pedig két szánkót vitt magával. 0 Rács mögött a betörők. Őrizetbe vette a rendőrség azt az emődi és miskolci férfipárost, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a napokban betöréses lopást hajtottak végre Nyékládházán, egy a Bika- pofadűlőben található hétvégi házban. 0 Kámforrá vált autó. Amikor a Wartburg személygépkocsi tulajdonosa a közelmúltbeli reggelen lement a Király utcai parkolóba, ahol autóját hagyta, már csak a hűlt helyét találta a járműnek. Az ismeretlen tolvaj ugyanis éjszaka elkötötte a Wartburgot. Bánatában nyakát vágta Miskolc (ÉM - PT) - Egy remegő hangú asszony ezért kért segítséget a mentőktől csütörtökön délelőtt, mert lánya egy késsel elvágta a saját nyakát. A rohamkocsi perceken belül a megadott miskolci helyszínen volt. Szerencsére azonban nem lett tragédia, sem súlyos sérülés a dologból. Az igaz volt, hogy a lány kést emelt maga ellen, de a penge csupán horzsolá- sos sebet hagyott a nyakán. Trágyakupac alá rejtették a zsákmányt Miskolc (ÉM - PT) - A tolvaj biztos helyre rejtette el a zsákmányt egy Miskolc külterületén lévő családi ház udvarán. A bűnös úton szerzett eszközöket a trágyakupac alá dugta el. Azt gondolta ugyanis, hogy senki másnak nem jutna eszébe az állati ürülék alatt keresni valamit. A szuper titkos rejtekhely azonban mégsem bizonyult megfelelőnek. A nyomozók fejében is felmerült ez, mint lehetőség. Ezért átrakatták a trágyadombot, ami alól előkerültek a gondosan becsomagolt szerszámok. Egy kiló hurka és a síndarab Sárospatak (ÉM - PT) - Egy középkorú nő gyermekével együtt ment be egy kispataki portára a minap, és az idős asz- szonytól állítólagos tartozását követelte. A szóváltást követően dulakodásra is sor került, míg végül a hívatlan vendég a cserépkályhának lökte a tulajdonost. Nagy János alezredes, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője arról tájékoztatott,'hogy rablás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást a követelőző nővel szemben. Ugyanis nem csupán lökdösődésről volt szó. A végén már beérte egy kiló hurkával is, amit erőszakkal vett magához. A mélyhűtő ugyan (feltehetően az idős asz- szony korábbi rossz tapasztalatai miatt) le volt láncolva, de kissé felfeszítve a tetejét a zacskóba csomagolt hurkát sikerült valahogy kihúzni. Ráadásként pedig a fagyasztóláda tetején lévő síndarabot is szatyrába rakta a támadó. Az ellökött idős asszony időközben fel tudott állni a földről, és segélykiáltással kirohant az udvarra. A szomszédok meghallva a jajveszékelést, jöttek is. A rendőrök forró nyomon fogták el a rablás gyanúsítottját, aki tagadta a bűn- cselekmény elkövetését. Szatyrában azonban benne volt a hurka és a síndarab... Mackóval együtt vitték a pénzt Miskolc (ÉM - PT) - A volt Digép fegyvergyár területén zsákmányt szerző betörők a páncélszekrénnyel együtt szereztek meg közel félmillió forint készpénzt a minap éjjel. A fémszekrény három-négyszáz kilogrammot nyomhat, amiben szinte eltörpül a papírpénz tömege. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a fokozott erőkifejtés megérte tolvajoknak, mert ha a páncélszekrényt a felfeszítés, szétvágás után már nem is lehet hasznosítani, a több százezer forintos készpénzzsákmányt mégiscsak megszerezték. A rendőrök és a bűnözők is dolgoztak tavaly Miskolc (ÉM - KHE) - Az ezer lakosra jutó bűncselekmények száma az elmúlt évben Mezőkövesden jelentősen csökkent, Szerencsen viszont nőtt - derül ki a B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság beszámolójából. A két város rendőrkapitányát kértük, indokolja a változást. A 2001-es bűncselekmények számát nagy mértékben növelte, hogy két elkövető közel 500 esetben fosztogatta nyilvános telefonok perselyét - mondta el lapunknak dr. Vasas László, Mezőkövesd rendőrkapitánya. Ezek az elkövetők kézre kerültek, így újabb bűncselekményekkel nem növelték a tavalyi statisztikát. Ezenkívül a betöréses lopások száma is kevesebb volt, ugyanis a rendőrség felderítő munkájának köszönhetően számos korábbi elkövető büntetését töltötte ff ........................ A bűncselekmények számának csökkenése kél okra vezethető vissza. Vasas László RENDŐRKAPITÁNY .............................................ff vagy letartóztatásban volt. A bűncselekmények számának csökkenésének tehát két összetevője van - mutatott rá a rendőrkapitány. Egyrészt a rendőrség munkájának, másrészt a sorozatjellegű bűncselekmények elkövetői nem tevékenykedhettek. Érzékenyebbek A Szerencsi Rendőrkapitányság illetékességébe tartozó körzetben 2002-ben 1665 volt az ismertté vált bűncselekmények száma, ami 19,6 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest - tudtuk meg ff ................. A kapitányság állománya érzékenyebb lett a lakosság problémáira. Farkas József RENDŐRKAPITÁNY ............................................ff Farkas József rendőrkapitánytól. Indoklásként elmondta: a bűncselekmények növekedése mögött az áll, hogy a kapitányság állománya érzékenyebb lett a lakosság problémáira. Arra biztatják az állampolgárokat, hogy minden sérelmükre elkövetett eset után tegyenek feljelentést. Nagy hangsúlyt helyeznek a közterületen elkövetett bűncselekményekre is, hisz ez növeli a lakosság biztonságérzetét - emelte ki a rendőrkapitány. A rendőrök közterületi aktivitása megnőtt, így számos esetben tettek büntetőfeljelentést saját észlelés alapján. J“T"?1 yj ’ j yj, j) d l) jj Jj il http://forum.boon.hu '__j Mondja el véleményét! ÖNÉRTÉKELÉS: A RENDŐRSÉG 2002>BEN 0 Legkevesebb a bűncselekmény. A 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma országos viszonylatban évek óta megyénkben a legalacsonyabb. 0 Kevesebb a rablás. A következetes közterületi jelenlétnek köszönhetően több évre visszatekintve először csökkent jelentős mértékben (13,1 százalékkal) a rablások száma. 0 Csökkenő Járműlopás. Csaknem 40 százalékkal kevesebb járművet loptak el. 0 Miskolcról lopnak autót. A személygépkocsi-lopások terén viszont megállt az 1998 óta tartó folyamatos csökkenés (a legtöbb autót Miskolcon kötik el). 0 Jó a felderítés. Az állampolgárok biztonságérzetét befolyásoló bűncselekmények esetében kiemelten jó a felderítés (emberölés, emberölési kísérlet, rablás). Az élet elleni támadásokat a harag, bosszú, vélt vagy valós sérelem, féltékenység motiválta, s leggyakrabban alkoholos befolyásoltság állapotában követték el. 0 Több a testi sértés. Nőtt a szándékos testi sértések száma. 0 Kábítószer: a megyeszékhely fertőzött. A kábítószer-bűnözéshez kapcsolódó jogsértéseket jellemzően városokban, nagyobb településeken követték el, fertőzöttség szempontjából a megyében Miskolc jár élen. 0 Gyerekkorú bűnelkövetők. A 8944 ismertté vált bűnelkövető életkor szerinti megoszlását nézve az előző évvel ellentétes folyamat figyelhető meg: a fiatalkorú elkövetők száma (1420) csökkent (3,67 százalékkal), míg a gyermekkorúa- ké (597) nőtt (3,6 százalékkal), a Az alkohol miatt. A bűnelkövetők magatartásában a legnagyobb szerepet az alKohol játszotta a kábítószer és a kábító hatású anyagok, gyógyszerek hatása elenyésző volt. b Balesetek: több a halott. A közutakon az elmúlt évben összesen 1125 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, melyek során az előző évhez képest 41,2 százalékkal többen vesztették életüket. Forrás: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által a sajtó számára készített jelentés. Veszélyben a vagyon A bűncselekmények megoszlása megyénkben (százalék) Személy elleni Közlekedési Házasság, család... Államigazgatási, igazságszolg. Vagyon elleni Közrend elleni Honv. köt. elleni: Q Q Gazdasági & <Q £ >o c c ff I á ' Kevesebb bűncselekmény A bűncselekmények számának Felmérés is volt Miskolc (ÉM) - A rendőrség munkája más szempontból is górcső alá került. A tevékenységükkel foglalkozó közvéleménykutatás legfontosabb adatai olvashatók az interneten: www.gallup.hu DR. BERTA LÁSZLÓ FŐKAPITÁNY MONDJA Jó volt 2002-ben: 0 A megye rendőri tevékenysége az országos elsők közötti maradt, és ez nem ma kezdődött: évek óta így van 0 A százezer lakosra jutó bűncselekmények száma továbbra is a mi megyénkben a legkevesebb: 3162,5, míg az erre vonatkozó országos adat 4135 h Tovább javult a bíróság elé állítások gyakorlata (bűnmegelőzési szempontból fontos) Rossz volt: 0 Kilenc százalékkal növekedett a közlekedési balesetek száma 0 Feszítő gazdálkodás, nehézségek a költségvetésben. A kiadás a bevételi terv függvénye. (A helyszíni bírság nem a rendőrség bevételét képezi!) 0 Jelentősen amortizálódott a számítástechnikai park- és gépkocsiállomány. AZ ISMERTTÉ VÁLT BŰNCSELEKMÉNYEK TERÜLETI MEGOSZLÁSA 1ÓÓ Ó00 lakosra jutó bűncselekmények száma Kapitányság 2001. 2002. Tendencia (2001-2002) Megye összesen3119,93162,5 +1,4 százalék Miskolc 3500,64084,4 +16,7 százalék Kazincb.arcika3636,02366,6-34,9 százalék Ózd 2252,4 2726,0-21,0 százalék Szerencs 2174,2 2633,8-21,3 százalék Encs 2438,4 2047,4-16,0 százalék Edelény 2971,92962,6-0,3 százalék Mezőkövesd 4696,4 3097,3-34,0 százalék Tiszaújváros 2290,7 1871,8-18,3 százalék Sátoraljaújhely 3618,2 4057,4 +12,1 százalék Sárospatak 2239,7 2729,8 +21,9 százalék .......... ^ ......................... ...^ _ L .. ,... . ....^....._ _____-_....................... MEGKÉRDEZTÜK: MENNYIRE ELÉGEDETT A RENDŐRSÉG MUNKÁJÁVAL? S zemélyes tapasztalatom ugyan nincs a rendőrök tevékenységével kapcsolatban, de ismerőseimtől többször hallottam már, hogy nem eléggé erélyes a fellépésük renitens elemekkel szemben. Máskor pedig túlságosan is engedékenyek. H a segítségül hívják a rendőröket, akkor gyorsan megérkeznek és intézkednek. Szerintem elfogadhatóan látják el feladatukat és a helyzethez alkalmazkodóan lépnek fel adott esetben. Legalábbis az én tapasztalataim szerint. N em azzal foglalkoznak, amivel kellene. Elég a mostani pesti demonstráció engedélyezési ügyére gondolni. Túlpolitizált mostanság a rendőrség. Nagyapám mesélt arról az időről, amikor kellő tekintéllyel rendet tudtak tartani. N em fogadják el, amit mondunk. Van egy konkrét tartozási ügy, amiben feljelentést tettünk, de úgy tűnik, mint-1 ha nem fogadnák el azt, amit előadtunk. Szerintem bizalmatlanok. Talán a rendőrök szakszerűségén kellene javítani. N ormálisan dolgoznak a rendőrök. Nekem még nem volt afférom velük. Az azonban igaz, hogy iskolatársaim egyszer visszaszóltak a járőrnek és kaptak egy fülest. A fiúk azonban nem csináltak ügyet a pofonból. Hornyák Tibor (34), KONYHAFŐNÖK Vascsák Béláné (55), ELADÓ Tóth László (37), átképzésen részt vevő Vargáné Buri Adrién (20), SZAKÁCS Kulcsár Gergő (19), TANULÓ