Észak-Magyarország, 2003. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-06 / 4. szám

Fotó: Elek Emil 2003. január 6., hétfő HÍRCSOKOR 0 Kengurusztori. Két hónapig tartó ki­tartó üldözés után sikerült kézre keríte­ni Jerryt, a dán fó'városban kóborló szö­kött kengurut. Az erszényes a koppen­hágai ifjúsági központból szökött meg. Az ötéves kenguru Koppenhága elővá­rosaiban kerek hatvan napon át lóvá tet­te az őt üldöző rendőröket. 0 Műtéti újdonság. A németországi Straubing Szent Erzsébet klinikájának or­vosai a világon első ízben ültettek be si­keresen porckorongprotézist a páciens nyakcsigolyája környékén. Ezzel azt akar­ták elérni, hogy a páciens hátgerince ismét stabil legyen és egyidejűleg moz­gékonyságát is megőrizze. 0 Majomkuitűra. Az orángutánok feljebb másztak a főemlősök hierarchiájában, legalábbis a Science című tudományos folyóirat szerint, mint hogy a hosszú vö­rös szőrzetű emberszabásúaknak kultu­rális örökségük van. Gyalogosan a Déli-sarkig London (MTI) - Egy 23 éves brit fiatalember gyalog eljutott a Déli­sarkra, és ezzel - közölte ő maga - világrekordot állított fel, mivel ő a legfiatalabb a távot megtevők közül. Andrew Cooney 53 nap alatt jutott el az 1175 kilométeres táv végére. Az eről­tetett menethez a déli-sarki körülmények szempontjából ideális két hónap a decem­ber és a január, amelyek nyári időszaknak számítanak. Sokan indultak neki a sarki túrának ezen a nyáron, köztük sok angol is. A fiú megérkezése után műholdas tele­fonon hívta fel édesapját, aki a Reutersnek elmondta: fia a beszélgetés alatt boldognak, fáradtnak, lelkesnek és elcsigázottnak tűnt. A Guinness World Records világrekor­dokkal foglalkozó szervezet viszont azt közölte: nincs tudomásuk arról, hogy ez a táv szerepelt volna korábban a Guinness- rekordok között. így nyitott kérdés marad, hogy a Déli-sark" legfiatalabb meghódítója bekerülhet-e a könyvbe. Hirdetés ------------------------------------------------------------­2003-ban is várjuk akár gépkocsit vásárolni, műszaki vizsgáztatni, környezetvédelmi kártyát Jövőre is keresse a Szerencsi A UTÓ Kft.-t. Nyitva tartás: h.-p.: 7.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 Szerencs, Gyári Tel.: 47/362-111, 361-490 Fax: 47/362-099 Mobil: 30/9982-077 e-mail: suzukiszerencs@mconet.hu MEGÉR EGY MOSOLYT A sertéstenyésztő betoppan a gazda­boltba.- Kérek egy zsák korpát a disznóknak.- Nincsen korpa, csak gyögyörű haj - hangzik a válasz. További viccek: huihor.boon.hu Még egy kis nyár. Többen élvezik még a meleget és a nap­sütést Görögország egyik strandján, ahol a hőmérséklet elérte a tizennyolc fokot, míg Európa más részein erős havazás és esőzés jellemző. Fotó: EPA Nehéz a csillagjós kenyér Sandhausen (MTI) - Év végén mindig fellendül a jö­vendőmondók és a csillagjó­sok forgalma. Ennek ellenére nincs szó arról, hogy tejben- vajban fürödnének. Csekély a jövedelmük, fekete bárányok­nak tekintik őket, és előítéle­tekkel tekintenek rájuk. Ezt Edgár Wunder, a Heidel- berg melletti Sandhausen székhe­lyű Parapszichológiái Társaság ügyvezetője állapította meg tanul­mányában. A Németországban működő mintegy 8000 csillagjós döntő több­sége egy adott személy jellemének várható hatásaival foglalkozik. Hi­vatását pedig nem is annyira a jö­vendölésben látja, mint inkább ab­ban, hogy jóslatával segítse klien­sét. Neki és ügyfelének egyaránt a problémák megoldása a célja. Házasság, hivatás, család - ezeken a területen kell nehézségeket megoldaniuk. Wunder vizsgálódásai azt mu­tatják, hogy napjainkban legfel­jebb mintegy 150 csillagjós tart ki a jövendölés régi hagyománya mellett, s közülük talán húszán vannak, akik csak önmagukat igyekeznek eladni jóslataik révén. Fekete bárányok és sarlatánok azonban minden foglalkozási ág­ban találhatók. Végül 163 csillagjóstól tudakol­ták meg, hogy milyen anyagi kö­rülmények között élnek. A felmé­rés kimutatta, hogy az átlagos csillagjós jövedelmének mindössze 17 százalékát képes jövendöléssel megkeresni. Ahhoz, hogy meg tudjon élni, más úton is pénzt kell keresnie. Egy csillagjós évi átlag- keresete 6000, a Németországban tevékenykedő valamennyi csillag- jósé pedig évi 48 millió euró. Wunder ezzel cáfolja azokat a feltevéseket (vagy jóslatokat), amelyek szerint Németországban mintegy húszezren élnek meg csil­lagjóslásból és évente 500 millió eurót forgalmaznak — olvasható a dpa jelentésében. Kitti életfilozófiá­ja: légy mindig vidám és önmagad, sokat bulizz és táncolj. | CSű www.boon.hu Fotó: Ádám János A néhány óra alatt lehullott öt-tíz centiméteres hótakaró tartós fennakadásokat okozott Nem szolgálták ki - lerombolta kocsmáját Párizs (MTI) - A meglepe­tésszerű havazás miatt szom­baton mintegy száz menet­rend szerinti járatot töröltek a párizsi Roissy-Charles-de- Gaulle nemzetközi repülőté­ren. Félszáz gép indult vagy érke­zett 2-6 órás csúszással, s a kör­nyékbeli szállodák telítettsége miatt több ezer kárvallott utas kényszerült a vasárnapra virra­dó éjszakát a légikikötőben átvé­szelni. Százméteres sorok Vasárnap , az 1-es és 3-as ter­minálon helyreállt a szabályos közlekedési rend, a legnagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító 2-es repülőtéren (amely a Malév- Air Francé közös Budapest-Pá- rizs-Párizs-Budapest járatait is fogadja) ismét százméteres sorok Párizs behavazva Fotó: EPA várakoztak beszállásra. Az éjje­li mínusz hatfokos hidegben tü­körjéggé változott a kifutópálya London (MTI) - Mivel alkal­mazottai inkább zárni akartak, ahelyett, hogy még egy italt szol­gáltak volna fel főnöküknek, Új­év napjának hajnalán egy angol pub tulajdonosa kotrógépével ta­rolta le saját kocsmáját. Róbert Tyrell a kotrógéppel három-négyszer átgázolt a XVI. századi épületen, aminek követ­keztében néhány fal leomlott és a tető beszakadt - jelentette a Daily Telegraph. A vendégek szerint a London­tól nyugatra fekvő Steventon- ban Tyrell tökrészegen botor­kált be North Star (Észak csil­laga) elnevezésű kocsmájába, rendelt egy italt, majd dühroha­mot kapott, amikor alkalmazot­tai azt mondták, hogy bezárják a pubot. A 45 éves tulajdonos dühroha­mának láttán a vendégek sietve elhagyták a helyiséget - jelentet­te az AFP. betonja, s a gépek bemelegítése újabb eltolódásokat okozott a menetrendben. A francia fővá­rost váratlanul és készületlenül érte a szombati ritka havazás. A néhány óra alatt lehullott öt­tíz centiméteres hótakaró súlyos és tartós fennakadásokat okozott a Párizsba vezető útvonalakon és a repülőtereken. 8 óra alatt 20 kilométer Az estére mínuszba forduló hi­degben tizenötezer gépkocsi tor­lódott össze 50 kilométerre Pá­rizstól a délről befutó AlO-es au­tópályán, ahol öt centi vastag, 300 méter hosszúságú jégpálya képződött az aszfaltburkolaton. A jégbevonat eltávolításán több mint három órán keresztül dol­gozott öt hatalmas munkagép, a sziszifuszi erőfeszítések dacára a kocsisor centiméterenként ara­szolva 8 óra alatt húsz kilomé­terrel jutott előbbre. Az autósok többsége elsősorban az informá­cióhiány miatt marasztalta el a hatóságokat. Törölt járatok Ez a panasz hangzott el leg­sűrűbben szombat este a Roissy nemzetközi repülőtéren is. A sze­mélyzet messze nem volt a hely­zet magaslatán. A késésekről, gépkimaradásokról és továbbju­tási lehetőségekről csak hosszú sorban állás árán lehetett tájé­koztatást kapni. A törölt járatok­ról lemaradt utasok tömegesen rohamozták meg a két nyitva tartó jegypénztárt. A párizsi repülőtereket mű­ködtető ADP szóvivője vasárnap reggeli nyilatkozatában mind­össze annyi információval tudott szolgálni, hogy mindent megtesz­nek a normális üzemmenet hely­reállítására. Képzetlen kanadai pizzarablók Edmonton (MTI) - A kocsilo­pás elengedhetetlen feltétele, hogy mindenfajta autót tudjunk vezetni - ez az első újévi tanul­ság két fiatal kanadai pizzarabló számára. A 17 és 18 éves fiúk ere­deti tervében csak a pizzák meg­szerzése szerepelt. Újév napján becserkészték a futárt, de ekkor már a négy friss pizza mellett a nála lévő készpénzre is igényt tartottak. Az igazi baj ott kezdő­dött, amikor hirtelen változtattak a terven, és ráadásként el akar­ták vinni a pizzás autóját is. Egyikük beugrott a járműbe, de rá kellett jönnie, hogy annak kézi váltóhoz nemigen ért, sőt, kuplunggal sem találkozott ko­rábban - az amerikai autók döntő többsége ugyanis automa­ta váltós. Pavarotti New York (MTI) - Szétvál­nak Luciano Pavarotti és me­nedzsere, Herbert Breslin út­jai. Breslin elhatározásának oka az, hogy a tenorista fellé­péseit az utolsó pillanatban mondja le.

Next

/
Thumbnails
Contents