Észak-Magyarország, 2003. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-09 / 7. szám

2003. január 9., csütörtök SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Harmadik. Fazekas Róbert harmadik lett az Európai Atlétikai Szövetség inter­netes honlapjának szavazásán, amelyen a szurkolók voksolhattak arra, hogy sze­rintük kik voltak az elmúlt esztendő leg­jobbjai. 0 Döntetlen. Nagy meg­lepetésre a Manchester United nem tudott előnyt kiharcolni hazai pályán a címvédő Blackburn Rovers ellen az angol lab­darúgó Ligakupa elődön­tőjének első mérkőzésén: Manchester United - Blackburn Rovers 1-1 (0-0). A másik ágon a másodosztá­lyú Sheffield United ellenfele a Liverpool. 0 A hatodikra. Egy hónappal 38. szü­letésnapja után újra visszatért és meg­kezdte az edzéseket Elisabeta Lipa, az összesen hétszeres olimpiai és világbaj­nok evezős. A hatodik olimpiájára készü­lő versenyző a görög fővárosban rekor­dot dönthet: ő lehet az első nő, aki az elsőségek tekintetében utoléri az ötszö­rös bajnok brit Steven Redgrave-et. 8 magyarból 5 a selejtezőben Melbourne (MTI) - A selejtező szerdán elkészített sorsolása szerint öt magyar já­tékos próbál meg a hétfőn kezdődő auszt­rál nyílt teniszbajnokság főtáblájára jut­ni. A magyarok mérkőzései az 1. forduló­ban: Czink Melinda - Rogyionova (orosz, 6. helyen kiemelt), Gubacsi Zsófia - Osterloh (amerikai), Kuti Kis Rita - Vakulenko (ukrán, 15.), Marosi Katalin (21.) - Noorlander (holland), Nagy Kyra - Vinci (olasz). A találkozókat ma játsszák. A rangsor alapján a magyarok közül Sávolt Attila, illetve Mandula Petra és Kapros Anikó helye biztos az elitmezőny­ben. A selejtezőben három mérkőzést kell nyerni a 128-as főtáblára kerüléshez. Téli Kupa Ózdon Ózd (ÉM - ME) - Az Ózd Városi és Kör­zeti Labdarúgó-szövetség idén is megren­dezi a hagyományos Téli Kupa teremlab­darúgó tornát, ahol a megyei II. osztályú és a körzeti bajnokságban szereplő csapa­tok igazolt játékosai vehetnek részt. A ter­vek szerint a küzdelmek január 18-án kez­dődnek a Városi Sportcsarnokban. A csa­patok január 13-ig eljuttathatják a neve­zésüket a Polgármesteri Hivatal Művelő­dési és Sportügyosztályára. Utassy Béla, a szövetség főtitkára lapunknak elmondta: a lehetséges játéknapok és a lebonyolítás formája akkor válik véglegessé, amikor le­zárul a nevezési határidő. A főtitkár emel­lett megjegyezte: megfelelő létszám esetén szeretnék .a tornát az öregfiúk körében is elterjeszteni, ezért az idei kiírásban a 35 év fölöttiek is kergethetik a labdát. TÚRAAJÁNLATOK 2003. január 11.. szombat Útvonal: Omassa - Bánkút - Gerenna-vár - Olasz-kapu - Nagy-mező - Kis-mező - Já­vorkút - Ómassa Táv: 26 km Indulás: 8.15-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Győri Zsuzsanna A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. 2003. január 13., vasárnap Útvonal: Ómassa - Szentlélek - Látó-kő - Mária-forrás - Örvény-kő - Magos-kő - Vidróczky-barlang - HTE-pihenő - Közép-Ga- radna Táv: 10 km Indulás: 8.15-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Máté Katalin A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Ütvonal: Ómassa - Gyula-forrás - Mogyoróssári dózerút - Bálvány-oldal - Csurgói rét - Faktor rét - Veressár-völgy - Nagymező - Vadkert - Csipkés kút - Ómassa Táv: 17.5 km Indulás: 8.15-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Zsadányi József A túrát a Diósgyőri Természetbarát Egyesü­let szervezi. Megélezett korcsolyával Svédországban Landskronán keresztül vezet Malmőbe az Eb-re készülő Sebestyén Júlia útja Anyagerős és lehetőleg hibátlan gyakorlatokat vár magától Sebestyén Júlia Fotó: Ádám János Molnár István Tiszaúj város (ÉM) - Január, tehát kontinensbajnokság. Természetesen Sebestyén Jú­liával. A Tiszaújvárosi SC olimpiai 8. helyezett műkor­csolyázója már tegnap eluta­zott, ám egyelőre még nem Malmőbe, a január 20-án kez­dődő Európa-bajnokság hely­színére, hanem az ahhoz köze­li Landskronába. Észak: Landskrona az egyik kedvenc helye lehet, hiszen már többször is tréningezett ott. Sebestyén Júlia: Az edzőm, Száraz András korábban hosszú ideig élt ebben a városban, ezért nagyon jó kapcsolatokkal rendel­kezik. Landskrona kiváló lehetősé­geket kínál számunkra, kellemes, kulturált környezetben, csinálha­tom végig az Eb-ig hátralévő mint­egy tíz napot. És persze nyugod- tabban is, csak arra kell majd fi­gyelnem, hogy minél jobban rá­hangolódjak a versenyre. Hétfőtől egyébként sem használhattuk a je­get a budapesti arénában, a hétvé­gi junior rövidpályás gyorskorcso­lya-világbajnokság miatt Székesfe­hérvárra kellett mennünk. Észak: A decemberi országos bajnokságon megvédte címét, ám ez a viadal inkább gyakor­lás volt az Ön számára, ugyanis a szakbizottság korábbi döntésé­nek értelmében nem volt kétsé­ges, hogy ott lesz Malmőben. Sebestyén Júlia: Az ob-n si­került a tripla salchow-dupla rit- berger kombináció, tehát ennek előadása nem lenne „idegen” számomra. A körömben hét trip­la és a dupla axel szerepel, eze­ket kellene Svédországban minél jobban bemutatni. Észak: Prágában, Bécsben és Pozsonyban egyaránt a hato­dik helyen végzett, míg tavaly Lausanne-ban a tizediken. Utóbbihoz azonban illik hoz­zátenni, hogy betegen... Sebestyén Júlia: Most nincs ilyen jellegű problémám. Leko­pogom, egészséges vagyok, de szokásomhoz híven ezúttal sem szeretnék előzetes latolgatásba belemenni. Nekem mindig, min­denhol az a célom, hogy „anyag­erős” és lehetőleg hibátlan programokat mutassak be, az­tán a többi már nem rajtam áll. Észak: Nemrég olyan híreket lehetett hallani, hogy nem lesz kvalifikáció azoknak, akik tavaly a huszonnégyben végeztek, aztán mindez meg­változott. Sebestyén Júlia: Hétfőn, 20- án azzal kezd a női verseny. A jó produkció már ekkor fontos lenne, annak ellenére, hogy ki­csi a szorzója, mert akkor előke­lőbb helyen kezdhetném a más­napi rövidprogramot. Észak: Az iskolai kötelezettsé­geit, a félévi vizsgáit mennyi­re tudta befejezni? Sebestyén Júlia: A túlnyo­mó részét december elejére és az új esztendő utáni első napok­ra időzítettem, csupán egy-ket­tő maradt az Eb utánra. Igyek­szem mind a kettőre maximáli­san figyelni, de most a „jég” a fontos. Észak: Úgy tűnik, minden rendben van Ön körül... Sebestyén Júlia: Én is azt hi­szem, de nemcsak velem, hanem a korcsolyámmal is. Éppen most, az elutazás előtt pár órával élez­te ttem meg... Briegel munkába áll Germersheim (MTI) - Hans- Peter Briegel, a németek egykori kiváló védője a hét végén kezdi meg munkáját az albán labdarúgó­válogatott szövetségi kapitánya­ként. A 48 éves tréner szombaton a helyszínen tekinti meg az olasz Brescia és a Lazio összecsapását, az előbbi játékosa ugyanis az al­bán nemzéti tizenegy erőssége, Igli Taré. Briegel januárban egymás után szeretné megnézni azoknak az albánoknak a meccseit, akik szóba kerülhetnek a csapatépítés során. Az egykori 72-szeres német válogatott kontraktusa egyelőre októberig, a 2004-es portugáliai Eb selejtezősorozatának végéig szól, de eredményes szereplés esetén a 2006-os németországi vb-ig meg­hosszabbítható. Köbe rekordja A címvédő Los Angeles Lakers sztárja, Köbe Bryant (fehérben) a Seattle SuperSonics elleni hazai mérkőzésen 12 hárompon­tost szerzett (ebből kilen­cet egymást követően), s ezzel megdöntötte Dennis Scott 1996-ban felállított 11 találatos ligarekordját az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokságban (NBA). Elsősorban a 24 éves bedobó nagyszerű já­tékának, 45 pontjának kö­szönhetően a Lakers maga­biztosan, 21 ponttal nyert: Los Angeles Lakers - Seattle SuperSonics 119-98. Fotó: EPA Felnőtt birkózó ob-t is rendezhetnek Megyénk 14 év után újra felállhatott a képzeletbeli dobogóra a rangsorban Miskolc (ÉM - SZIS) - A megyék közötti rangsorban - az olimpiai pontszámokat il­letően - Borsod-Abaúj-Zemp­lén birkózói az előkelő máso­dik helyet érdemelte ki az elmúlt esztendőben. Java­részt ennek köszönhető, hogy idén a nemzetközi Rá- kóczi-kupa mellett a felnőtt egyéni szabadfogású országos bajnokság rendezési jogát is nekünk ítélte oda a sportág országos vezérkara.- 1989 óta nem volt példa ar­ra, hogy birkózóink a megyék közötti pontverseny végén feláll- hattak a képzeletbeli dobogóra - mondta Rónai Kálmán, a Bor­sod-Abaúj-Zemplén Megyei Bir­kózó Szövetség elnöke, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) 2001- ben újabb négy évre megválasz­tott alelnöke. - Ez a siker túlnyo­mórészt a Diósgyőri BC (DBC) sportolóinak köszönhető, de szin­tén az elismerés hangján kell szólnom a kazincbarcikai Don Bosco SE birkózóiról is. A diós­győriek eredményessége az or­szág egyik, hanem a legjobb sza­badfogású edzőjének, Rusznyák Józsefnek és Görcsös József mes­teredzőnek köszönhetőek, Bar- cikán pedig Kónya Lajos irányít­ja a munkát. Az elmúlt évektől eltérően igyekszünk megtartani tehetséges versenyzőinket. A kö­zépiskolai tanulmányaikat befe­jező birkózók támogatási lehető­ségeiről a napokban dr. Hegedűs Csaba országos szövetségi elnök­kel és Szabó Györggyel, a me­gyei közgyűlés alelnökével foly­tatunk megbeszélést. A város és a megye vezetőinek segítsége nélkül ugyanis nem valósíthat­juk meg ilyen irányú elképzelé­seinket. Ezen az úton az első lé­pést jelenti, hogy az egy év ki­hagyás után visszatérő, sokszo­ros válogatott Márkus Zsolttal reklámszerződést köt a miskolci Perspektíva 2001 Kft., melynek vezetője Mogyorósi István, a DBC korábbi elnöke, a megyei szövetség elnökségének tagja. A példaértékű kezdeményezésnek köszönhetően bízunk benne, hogy Márkus a DBC színeiben visszaverekszi magát a szabadfo­gású elitbe és újra magára húz­hatja a nemzeti színű mezt. Ha­sonló szerződéssel szeretnénk se­gíteni még néhány nagyon tehet­séges sportolót, köztük a szabad­ás kötöttfogásban egyaránt ifjú­sági bajnoki aranyat nyerő, idén már a juniorok között sze­rencsét próbáló Vancsó Viktort. Ez is azt bizonyítja, hogy nem akarunk felnőtt légiósokat iga­zolni, hanem saját nevelésű spor­tolóinkat kívánjuk megbecsülni, vagy, ha úgy tetszik helyzetbe hozni. A megyei birkózószövetség idei első versenyét a megyei Diáksport Tanáccsal közösen rendezendő grundbirkózó-baj- nokság jelenti. A résztvevők ja­nuár 24-én, 9 órától a Miskolci Egyetem körcsarnokában mérik össze tudásukat.- Az elmúlt időszak kemény munkájának köszönhetően a nemzetközi Rákóczi-kupa 2003- ban bekerült az európai verseny- naptárba - hangsúlyozta Rónai Kálmán, akit a Magyar Olimpiai Bizottság is soraiban tudhat. - Június 21-én még utánpótlás kor- csoportos birkózók csatáznak ezen a viadalon, 2004-re azonban az MBSZ a Magyar Nagydíjjal azonos rangú felnőtt viadallá mi­nősíti versenyünket. Egészen friss hír még, hogy az országos szövetség megyénknek ítélte oda a Magyar Köztársaság idei felnőtt egyéni, férfi és női szabadfogású bajnokságának rendezési jogát, mely az itteni szakmai stáb újabb elismerését jelenti. Legjobbjaink október 18-án Miskolcon, az egye­temi körcsarnokban csatázhat­nak majd az értékes medálokért. Újra összegyűlnek megyénkben a birkózók Fotó: Végh Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents