Észak-Magyarország, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-04 / 282. szám

2002. december 4., szerda ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Seseljt támogatná. A hágai Nemzet­közi Törvényszék vádlottja, Slobodan Mi­losevic ismét Vojislav Seselj radikális pártvezér támogatására szólította fel Szerbia polgárait a decem­ber 8-i megismételt elnök- választáson. 0 Nem adják ki. Jurij Csajka orosz igaz­ságügy-miniszter szerint a dán igazság­ügyi tárca politikai és nem jogi okokból tagadta meg kedden Ahmed Zakajev, Aszlan Maszhadov csecsen szakadár po­litikai vezető nemzetközi megbízottjának kiadatását. 0 Sanghaj kiállít. A kínai Sanghaj vá­rosa nyerte el a jogot a 2010-es világ- kiállítás megrendezésére - jelentették be kedden Monacóban a párizsi székhe­lyű Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) tisztviselői. Vitatkoztak, majd törvénykeztek Budapest (MTI) - A napirend előtti fel­szólalások között és az azonnali kérdések és válaszok órájában is szóba került ked­den az országgyűlésben, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök december 1-jén részt vett a Románia nemzeti ünnepe alkalmá­ból Budapesten tartott ünnepségen, Adri­án Nastase román kormányfő meghívásá­nak eleget téve. Gémesi György (MDF) napirend előtt emlékeztetett arra, hogy a román kor­mányfő budapesti látogatása előtt az álta­la is aláírt egyetértési nyilatkozatra „fity- tyet hányva” kijelentette, a kedvezmény­törvény szükségtelen, életbe léptetése ese­tén Románia ellenintézkedéseket fogana­tosít, ha annak Magyarország határán túl érvényesülő hatálya megmarad a módo­sítás után is. Kovács László külügyminiszter reagálá­sában kitért arra, hogy a nemzeti ünne­pek gyakran keltenek ellentétes érzelme­ket különböző országokban. Mint hozzá­tette, március 15-e sem olyan emlékeket idéz egyes szomszédos országokban, mint Magyarországon. Megjegyezte, hogy Er­délyt nem 1918. december 1-jén csatolták Romániához, akkor az erre irányuló ro­mán igényt nyilvánították ki. Az MSZP-s politikus jelezte: a budapesti fogadáson az RMDSZ képviselői is jelen voltak. Úgy vé­lekedett, a megbékélés szellemét azok szol­gálták, akik ott voltak és nem azok, akik tüntettek. Az Országgyűlés 313 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslatot. Az Országgyűlés 357 igen szavazattal, két tar­tózkodás mellett fogadta el az új növény­fajták oltalmáról létesült genfi nemzetkö­zi egyezmény 1991. március 19-én felülvizs­gált szövegének kihirdetéséről szóló tör­vényjavaslatot, amely 2003 január 1-jén lép hatályba. A parlament ellenszavazat és tartózko­dás nélkül fogadta el az Európa Tanács 1999. január 27-i, a korrupcióról szóló bün­tetőjogi egyezményének a kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Ugyancsak ellen- szavazat nélkül fogadta el a ház az euró­pai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-ei Müncheni Egyezmény (Euró­pai Szabadalmi Egyezmény) kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Büntetés a polgármesternek Sepsiszentgyörgy (MTI) - Súlyos pénz- büntetésre - hatvanöt millió lejre - büntet­ték meg kedden a romániai Sepsiszent­györgy polgármesterét, Albert Álmost, mert december elsején, Románia nemzeti ünnepén nem gondoskodott megfelelő mó­don a román nemzeti lobogó kifüg­gesztéséről. Az AKKaida vállalta Dubaj (MTI) - Egy iszlamista interne­tes honlapon az al-Kaida nemzetközi ter­rorszervezet vállalta magára azt a két me­rényletet, amelyet a múlt héten Kenyában izraeli érdekeltségek ellen hajtottak végre. Robbanás az ICN Hungary gyárban A balesetben súlyosan megégett ötvenéves tiszalöki férfi állapota életveszélyes A gyár saját tűzoltóegysége 15 perc alatt eloltotta a tüzet Fotó: KM Tiszavasvári (KM - F. A., Ny. Zs.) - Kedd hajnalban robbanás, majd tűz keletke­zett Tiszavasváriban az ICN Hungary Rt. gyárban. Egy dolgozó súlyosan megégett, kórházban ápolják. A történtekről Velenczei Vla- dimir gyárigazgató tájékoztatta lapunkat. Elmondta: a gyáron belül egy vegyianyag-gyártó sort szándékoztak beindítani, de előt­te vegyszerrel át kellett tisztíta­ni. Eközben történt a robbanás, majd a lángok is felcsaptak. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a környező településekről, Nyíregyházáról és Hajdú-Bihar megyéből is. Végül nem volt szükség a beavatkozásukra, mert a gyár saját tűzoltóalakulata megfékezte és eloltotta a tüzet. Egy dolgozó a robbanás és tűz következtében súlyosan meg­égett, őt a mentők kórházba szállították. Az elsődleges becs­lések szerint a kár eléri a 10 millió forintot, ami nagyrészt az elektromos hálózatban keletke­zett. A gyár zavartalan működé­sét a rendkívüli esemény nem zavarja. Keresik az okot Hozzátette még az igazgató, hogy robbanás következtében Ti­szavasvári lakossága nem volt veszélyben. A tegnap hajnali baleset hí­rére Tiszavasváriba sietett az ICN Magyarország Rt. vezér- igazgatója, Petar Milankovic, aki délben első kézből kért és kapott információkat a gyár igazgatójától. Velenczei Vladi­mír elmondta: 5 óra 15 perckor jelezték a robbanást, s a gyár saját tűzoltóegysége fél hatra eloltotta a tüzet. A súlyos égé­si sérüléseket szenvedett mun­katárs állapotáról folyamatosan kapják a híreket, az első műté­tet kora délután elvégezték a nyíregyházi kórházban. A keletkezett kár pontos mértékét még nehéz lenne megbecsülni, de az már bizo­nyos, hogy meghaladja a 10 millió forintot. Egész pontosan a glibornurid hatóanyag-előál­lító üzemben készültek egy be­rendezés beüzemelésére. Ennek során toluololdattal mosták át a technológiai rendszert, s ek­kor történt a robbanás, amely­nek oka pillanatnyilag még tisztázatlan. A műszaki illetve munkavédelmi előírások betar­tását a cég és a hatóság szak­értői együtt vizsgálják. A baleset körülményeit egyelőre államigazgatási eljárás keretében a Tiszavasvári Rend­őrkapitányság vizsgálja. Csák József alezredes, kapitányságve­zetőtől megtudtuk, hogy a súlyo­san megégett 50 éves tiszalöki férfi állapota életveszélyes. Nem engedélyezik a tüntetést Eger (MTI) - A Füzesabo­nyi Rendőrkapitányság nem engedélyezi a Nyékládházi Polgári Körnek, hogy a de­monstrációt tartson az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának avató ünnepségével egy időben, az átadás helyszínén. Erről Kakuk György, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden tájékoztat­ta az MTI-t. Közölte, hogy a szervezők december 2-án jelen­tették be a demonstráció szándé­Az autópálya az autósoké Fotó: Bujdos Tibor kát az illetékes rendőrkapitány­ságon. Eszerint a Nyékládházi Polgá­ri Kör december 5-én 8 és 15 óra között kívánt demonstrációt tar­tani, bejelentésük szerint mint­egy ezer ember részvételével az M3-as autópálya új szakaszának területén, Füzesabony határá­ban. A tervezett demonstráció helyszíne, illetve időpontja egy­be esett volna az autópályasza­kasz 11 órakor sorra kerülő ava­tó ünnepségével. A sajtószóvivő tájékoztatása szerint a rendőrkapitányság az­zal indokolta a tervezett de­monstráció betiltását, hogy az a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A határozat szerint a hivatalos megnyitóig az autópálya építési területnek minősül, ahol csak az építkezés résztvevői, illetve az építési szakhatóság munkatársai tartóz­kodhatnak. - Az avatóünnepsé­get követően pedig az autópá­lyán megindul a közlekedés, márpedig a KRESZ szerint gyorsforgalmi úton szigorúan til­tott a gyalogos forgalom - közöl­te Kakuk György. A sajtóban megjelent informá­ciók szerint a Nyékládházi Pol­gári Kör tagjai és szimpatizán­sok az előző kormány autópálya­építési programja mellett kíván­tak demonstrálni. A szervezők ezzel is fel akarták hívni a fi­gyelmet arra, hogy milyen jelen­tős beruházások voltak 1998 és 2002 között. Személyszállítók tiltakozása Szatmárnémeti (MTI) - Au­tós tüntetéssel tiltakozott kedden Szatmárnémetiben a Román Köz­úti Személyszállítók Országos Szövetsége (FNSSR) a külföldi személyszállítást szigorító rende­letek ellen. A Szatmár, Mára- maros, Kolozs és Szilágy megyei fuvarozók, akik főleg Magyaror­szágra szállítanak utasokat, azért tiltakoznak, mert az illeté kés román minisztériumok és hatóságok néhány hete, szinte egymásra licitálva, erősen meg­szigorították a kilencszemélyes- nél nem nagyobb kisbuszokkal való külföldi személyszállítást. A rendeletek értelmében az ilyen kisbuszok tulajdonosai csak úgy szállíthatnak Romániából kül­földre utasokat, ha azok még az­nap vissza is térnek. Magyar katonák Afganisztánban? Budapest (MTI) - Négypár­ti megbeszélés lesz holnap a az esetleges afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról Bu­dapesten, a Honvédelmi Mi­nisztériumban - értesült az MTI kedden. Az afganisztáni katonai misszióban való esetleges ma­gyar részvétel lehetőségeinek vizsgálata során a kint tevékenykedő román katonák tapasztalatait is felhasznál­ják. Bocskai István, a szak­tárca kommunikációs főigaz­gató-helyettese az MTI-nek kedden elmondta, hogy az előző néhány napban a Ma­gyar Honvédség két tisztje az afganisztáni Kandahárban ál­lomásozó román katonák éle­tével és tevékenységével is­merkedett meg. A kommunikációs főigaz­gató-helyettes tegnapi közlése szerint a szaktárcánál jelenleg még elemzik az esetleges ma­gyar szerepvállalás lehetősé­gét és feltételeit Afganisz­tánban. a különböző hullámhosszú Lehet, hogy Irak „látja” a lopakodókat Az amerikai védelmi elemzők arra a következtetésre Jutottak hogy Irak vásárolt a kifinomult technológiájú Kolcsuga radarrendszerből Ukrajnától. Kljev eddig hét Kolcsugát exportált - melyek állító­lag képesek érzékelni a lopakodó repülőgépeket - hármat Etiópiának 2000-ben és négyet Kínának idén. Normál radarkeresésnél az antenna egy Jelet bo­csát ki, melynek visszave­rődéséből határozzák meg a keresett repülő hely­zetét. Kolcsuga többsávos radar Hat antenna fogadja és választja szét A számítógépes szoftver komplex matematikai műveletekkel elemzi a beérkező hullámokat. Minden célpontot a Jelek változásainak kombináció­jából határoznak mag. | ■ifi /f r\ 1 l 1 f i j —­----­á—­---­J Lt helyzeté nek megha­tározásához felhasználhat­ják még a GPS és kommunikációs műholdak által kibo­csátott VHFés HF hullámokat Is. A visszaverődés és eltérített hullámokon alapuló felderítés nem működik a lopa­kodóknál, mivel azok elnyelik a hullámokat. --------- Két HF antenna. mely a 18 GHz-es és azon felüli jeleket fogja túl a horizonton (több mint 600 km) de pontossága 30-50 méter között van. ------------ Egy közeli zóna­antenna (UHF és HF) körülbelül 200 km-lg. Két VHF antenna. Egy UHF antenna, 100 MHz-es Jelekhez, a célpont pontos követéséhez. A Kolcsuga nem bocsát ki jeleket, fgy a radarelhárftók nem Ismerik fel. © GHAPHIC. NEWS Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabQ@lnform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szokene@inform.hu). Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterl@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 0646/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 0646/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcal kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357

Next

/
Thumbnails
Contents