Észak-Magyarország, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-19 / 295. szám

2002. december 19., csütörtök AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 4 HÍRCSOKOR 0 Koalíciós karácsony. A Fidesz, az Összefogás Miskolcért Egyesület és az MDF képviselői szer­veztek jótékonysági ren­dezvényt tegnap délután­ra a miskolci Reformá­tus Egyházkerületi Székház Dísztermé­ben. A nehéz anyagi körülmények közt ünneplő gyerekek bábelőadást és betle­hemet láthattak. 0 Sejtszeparátort kapnak. Sejtszepa­rátorral gazdagodott a megyei kórház csontvelő-transzplantációs részlege. A 20 millió forintot érő készülékhez a pénzt az RTL Klub gyűjtötte össze. A sze­parátort ma adják át a miskolci intéz­ményben. 0 Tárgyalás nélkül. Szünetelnek a tár­gyalások a megyei, a miskolci és a mun­kaügyi bíróságon december 27-e és de­cember 31-között. E napokon az ügyfél- fogadás (a munkanapokon) naponta délelőtt 9 és 10 óra között történik. A „mi” kreatív díjasunk Miskolc (ÉM - OlKa) - A kreatív emberek fokozott erkölcsi elismerése a Gábor Dénes-díj, amit általában de­cember közepén adnak át. A tegnapi díjkiosztón dr. Barkóczi István, a FUX Rt. vezérigazgatója is átvehette a rangos kitüntetést. A műszaki­szellemi alkotá­sok széles körű elterjesztésének, gyakorlati beve­zetésének előse­gítésére alakult NOVOFER társa­ság 1989-ben ala­pítvány hozott létre a kreatív szakemberek fo­kozott erkölcsi elismerésére. Az e célból alapított díj Gábor Dénes- ről, a holográfia felfedezőjéről, az 1971-ben kitünte­tett tudósról kapta nevét. Ez ideig közel száz magyar állampolgárságú kreatív, in­novatív szellemű szakember, kutató, fejlesztő, egyetemi vagy főiskolai oktató, műszaki-gazdasági vezető, gazdálkodó, vál­lalkozó kapta meg a díjat, mindannyian valami újat alkottak. Dr. Barkóczi István, a FUX Rt. vezér- igazgatója azon öt személy között volt, akik tegnap átvehették ezt a kitüntetés, s egyedüli volt, aki ipari területen kapta a díjat. A „mi” díjazottunkat a METESZ ter­jesztette fel a kitüntetésre, a huzalok sod­rásában hozott eddigi újításai miatt. Barkóczi István a díjátadó ünnepséget követően kérdésünkre elmondta: egy nagyszerű esemény részese volt, s ez nagy büszkességgel tölti el. Mint ismertette, en­nek az elismerésnek további vonzata is van, ugyanis a díjazottak a Gábor Dénes klub tagjai közé lépnek, ez szintén a díj­átadó? része volt. Ennek során Barkóczi István - a Miskolci Egyetemmel közösen - meghívta a klubtagokat városunkba, akik elfogadták a meghívást, így várha­tóan jövő évben Miskolcra látogatnak, s többek között a felújított egyetemet és a FUX Rt. is megtekintik majd. Dr. Barkóczi István Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön! Van, akinek megadják, van, akinek nem - a hitel elbírálása több szempontból történik Könyvvásárláshoz (egyelőre) talán még nem kell hitel (illusztráció) Miskolc (ÉM - OlKa) - Egy olvasónk nehezményezi, hogy két banknál történt próbálkozása ellenére sem kapott áruhitelt. Az illetékes bankoknál elmondták: ennek több oka is lehet... Sokan vagyunk, akik kará­csony előtt áruhitelhez szeretnénk jutni - ezt bizonyítják a bankok tapasztalatai is - ugyanakkor ez nem mindig egyszerű. Egy olva­sónk szerkesztőségünkbe elküldött levelében panaszolja el ehhez kap­csolódó problémáját. Mint leírta, egy gáztűzhelyt szeretett volna vá­sárolni, s miután ez váratlan ki­adásként merült fel, úgy gondol­ta, némi kezdőrészletet befizetése mellett áruhitelt vesz igénybe. ^ Elsőként az OTP-hez küldte el az | intéző üzlet a kitöltött hiteligény- g lési papírokat, de a bank közpon- ti áruhitelezési fiókja elutasította 03 a kérelmet. Második próbálkozás-1 ként a Budapest Bank Rt.-hez fax-u" olta el a papírokat a bolt, de in­nen is negatív válasz érkezett. A megfelelés kevés A bankok által meghirdetett áruhitel-igénylés feltételei általá­ban a magyar állampolgárságot, legalább 18 éves életkort, vezeté­kes lakástelefont és minimum 30 ezer (ez szintén eltérő lehet) fo­rint havi nettó rendszeres jöve­delmet követelnek meg, továbbá kérnek - bankonként különböző idejű meghatározással - munka­viszony-fennállást. Ezeken túl­menően papírokat kell bemutat­ni, aminek levélírónk elmondása szerint megfelelt. Levelében azt is leírta, hogy az OTP Bank Rt.-nél hosszú évek óta vezeti folyószám­láját, míg a Budapest Banknál ko­rábban már adtak neki hitelt, amit rendesen visszafizetett. Meg­keresésünkre M. Ferencné kiegé­szítette a levelében foglaltakat, s tudatta, azóta jövedelmi viszonyai nem változtak, sőt némi javulás jelentkezett e téren. Férjével együtt havi nettó biztos jövedel­mük 110 ezer forint, s a megvá­sárolandó gáztűzhely 42 890 forint lett volna, a tervezett kezdőrészlet befizetésével ennél kevesebb ösz- szegre kértek volna hitelt.- Mindenhonnan, még a csap­ból is a hitelekről szóló reklá­mok folynak, azt az érzést kelt­ve az emberben, hogy bárki hoz­zájuthat ilyenformán bármilyen termékhez. A valóságban pedig nem így van, ugyanis aki a ban­kok által meghirdetett feltételek­nek maximálisan megfelel sem biztos, hogy hozzájut az igényelt hitelhez - adott hangot felhábo­rodásának M. Ferencné. A nyilvános feltételeknek nem olyan nehéz megfelelni, ennek el­lenére - levélírónkon túl - sokan panaszkodnak arra, hogy mégis elutasítják az igényeket. A ban­koktól kérdeztük ennek okát. Kövesdi Csilla, a Budapest Bank Rt. kommunikációs vezető­je elmondta: az igénylések bírála­ta zárt rendszerben, számítógép által történik, így - a hiteligénylő adatainak begépelését leszámítva - emberi beavatkozás nincs. Te­hát a bírálás teljesen objektív. Nem kaptunk elégséges választ arra a kérdésre, hogy megfelelő, sőt levélírónk esetében túlteljesí­tett pénzügyi háttér esetében mi­ért utasítják el az áruhitelt. Újvári Ferenc, az OTP Bank Rt. Központi Áruhitelezési fiók­jának igazgatója válaszában ar­ra próbált rávilágítani, számos körülménytől függhet, hogy egy igénylő megkapja-e a kért hitelt vagy sem. A számítógépbe be­vitt adatok alapján 15 külön­böző dolgot vizsgálnak. Létezik egy „feketelista”, amelyen azok az ügyfelek szerepelnek, akik nem fizették vissza rendesen az adósságukat, ehhez az adós­rendszerhez bármelyik bank hozzáférhet.- Sokan úgy veszik, ha hitelt igényel, meg is kapja azt. Ez nem így működik. A bankok többsége vállalja, hogy maximum 30 per­cen belül választ ad az áruhitel igénylésre. Tehát a bírálatnak gyorsnak kell lennie, s a számító- gépes program a legkisebb kocká­zat esetén is elutasítja az igény­lést - ismertette a szakember. Ötcsillagos szálloda, autópálya, személycserék Miskolc (ÉM - BGO) - Mis­kolc szeretné elmélyíteni kül­földi kapcsolatait, amelyekkel elősegítheti a munkahelyte­remtést a megyeszékhelyen. Kassával az autópálya ügyé­ben működnek együtt, cleve­landi „jó tanácsra” pedig egy színvonalas szálloda építését tervezik előkészíteni. A Szászországi Gazdasági Mi­nisztérium kelet-európai megbí­zottja, Szász Péter tárgyalt Mis­kolcon Káli Sándor polgármester­rel, aki Chemnitz (az egykori Kari Marx Stadt) városának együttműködéseiről tájékoztatta a politikust. Mint a tegnapi sajtótá­jékoztatón elhangzott, a német vá­ros ingyen adna helyet egy nem­zetközi vásár területén a miskol­ci bemutatkozóknak, illetve egye­bek közt szervezési tapasztalatai­val tudna segíteni a miskolci pa­nellakótelepek felújításánál. Mint a vendég elmondta, ex-NDK-s te­lepeik 60-80 százalékát felújították - és volt, ahol megritkították, a túlságosan lepusztult házak lebon­tásával. Káli Sándor a külföldi kapcso­latokról továbbá elmondta, Kassa újraválasztott polgármesterével tárgyalt a Kassa-Miskolc autópá­lya határig történő megépítéséről, valamint arról, hogy közösen pá­lyázzanak majd az eurorégiós együttműködés újraélesztésének érdekében. Az amerikai testvér- várossal, Clevelanddel a közös pontokat leginkább a színházak és egyetemek közti kapcsolat je­lenti - illetve (hangsúlyozta a pol­gármester) az infrastruktúra fej­lesztésének (az amerikai kérdések általában: van-e autópálya, repü­lőtér, ötcsillagos szálloda?) egyik következő lépése, hogy Miskolc 99.................... Az önkormányzat­nak erőteljesebben kell képviselnie saját érdekét saját cégeiben... Káli Sándor POLGÁRMESTER ..............................99 felveszi azokkal a szállodaláncok­kal a kapcsolatot, amelyek ide terjeszkedhetnének. A mai közgyűlési ülésen felme­rült kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: legnagyobb felada­tuk a 2 milliárd fölötti hiány ke­zelése, a közterületek képének változtatása, a terveztetés támo­gatása és a közlekedés szervezé­se. Ez utóbbi során az autópálya fogadására fel kell készülni, Mis- kolcnak 2-3 kijárata lesz, ebből a felsőzsolcai csomópont biztos. Kérdésünkre, a közgyűlésen tárgyalnak-e az önkormányzati cégek igazgatósági tagjainak cse­réjéről, a polgármester igennel válaszolt: elképzeléseik szerint az önkormányzatnak erőteljesebben kell képviselnie saját érdekeit sa­ját cégeiben. Ezt elsősorban - ha nem is tel­jesen - új tagokkal látja biztosí­tottnak a város. Leszámolnak a parkolócédulákkal Miskolc (ÉM - Hl) - A jövő évre tervezett áremelések kap­csán Orosz Lajos alpolgármes­ter kiemelte a fizetőparkolás díjtételeit. Mint mondta, erede­tileg az adókulcs kötelező nö­velése mellett nem terveztek további emelést, ám a javaslat­ban mégis szerepel 5,7 száza­lékos átlagos lakossági díjeme­lés. A parkolási rendszer átala­kítását tervezik ugyanis, ehhez kell a többletbevétel. Tavasszal vezetik be az új rendszert, amelyről egyelőre annyit tud­ni, hogy valószínűleg parkoló­órák váltják fel a mostani cé­dulákat. Könnyebb, egyszerűbb, átlát­hatóbb gyakorlatot szeretné­nek kialakítani - hangsúlyoz­ta az alpolgármester. Nem arra mentek, amire érkeztek Budapest (ÉM - UM) - Ez nem az a rendezvény, ami­re minket hívtak - fogal­mazta meg az egybegyűltek gondolatát egy kuratóriumi elnök. Együttműködési megállapo­dás aláírására érkeztek tegnap reggel Budapestre a 19 megye és a fővárosi vállalkozásfejlesz­tési alapítványok képviselői, ám Csillag István gazdasági miniszter helyett kabinet- főnöke és Apatini Kornélné he­lyettes államtitkár fogadta az érkezőket. Ez csak kisebb meg­lepetés volt ahhoz képest, hogy az előzetesen többszörösen egyeztetett és elfogadott terve­zet helyett átdolgozott szöveget kaptak kézhez. Igaz, az apró változtatások inkább csak formai és jogi fi­nomításokat tartalmaztak, en­nek ellenére többen úgy érez­ték, becsapták őket. A többség azonban úgy gondolta, mindez nem szegi kedvét az együtt­működéstől, s rövid tanakodás c úgy döntöttek - néhány J kivételtől eltekintve, akik ku- s ratóriumi hozzájárulást kér- 5 nek, s később csatlakoznak -, | azonnal aláírják az együttmű- ködési megállapodást. A megállapodást, amelynek értelmében a csatlakozó szer­vezetek összefognak, hogy erő­forrásaik és ismereteik össze­hangolt alkalmazásával haté­konyabban tudjanak részt ven­ni az európai és a hazai vál­lalkozásfejlesztési elvekhez illeszkedő programok megvaló­sításában. Mindezzel-kapcsola­tosan Szűcs Erika, a B.-A.-Z. Megyei Regionális Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány kuratóri­umának elnöke elmondta, az­zal kell foglalkozniuk, hogyan, milyen programokkal tudnak segíteni á vállalkozásoknak. Azaz, a vállalkozások és egyéb szervezetek hogyan profitálhat­nak mindebből. Ez az elkövet­kező időszak legfontosabb és minél hamarabb megvalósítan­dó programja. Szűcs Erika az aláírásnál HIRDETÉS CIB BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvényes: 2002. november 4-tól BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classlc betét Lekötési Idő 50EFt-1MFt Éves kamat (%) EBKM 1M Ft - 5M Ft Éves kamat (%) EBKM 5M Ft - 10M Ft Éves kamat (%) EBKM 10M Ft felett Éves kamat (%) EBKM 1 hé 7,000 (7,10) 7,250 (7,35)7,400(7,50)7,550(7,65) 3 hó7,000 (7,10) 7,250(7,35) 7,400(7,50) 7,550(7,65) 6 hó 6,750(6,84 7,000 (7,10) 7,150 (7,25) 7,300(7,40) 12 hó6,750 (6,84) 7,000 (7,10) 7,150 7,25) 7,300 7,40) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. HITELEK CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávot kamat Évet kamat (%) EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,250 7,60 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési Idő Éves kamat (%) EHM* 1 hó 7,000 7,00 3 hó 7,000 7,00 6 hó 6,750 6,75 12 hó 6,750 6,75 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Magánszemélyek részére CIB Személyi kölcsön Éves kamat (%) 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99%- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 -22,12%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99 % CIB^lo640 242242

Next

/
Thumbnails
Contents