Észak-Magyarország, 2002. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-09 / 261. szám

2002. november 9., szombat ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Kitiltották Blairt. Kitiltották Zimbab­wéből Tony Blair brit kormányfőt és mun­H katársait. Róbert Mugabe kormánya péntektől vízum- kényszert vezetett be minden brit állampolgár és két brit segélyszervezet számára. 0 Vallott a gyanúsított. Az Amrozi né­ven ismertté vált gyanúsított pénteken elvezette a nyomozókat ahhoz a Báli szi­getén lévő házhoz, amelyet a közel 200 áldozatot követelő akció szervezői mint­egy főhadiszállásként használtak. Az épületben egyebek között rábukkantak a merényletben használt robbanóanyag maradványaira. 0 Randevú. Találkozóra hívta az előző ka­binet minisztereit péntekre Orbán Viktor volt kormányfő - értesült az MTI. A hírügynök­ség információi szerint a szigorúan zártkö­rű megbeszélést vidéken tartották. Az MTI úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök egy­kori kabinetjének tagjaival a kormányváltás tapasztalatairól kívánt tárgyalni. Januártól eltűnik a szivarka Budapest, Sátoraljaújhely (ÉM ­BSZA) - A jövedéki törvény módosítása során szavaztak a Parlamentben a szivar­ka nevű dohánytermék további sorsát érintő javaslatról is. Mint a témáról ked­den megjelent cikkünkben megfogalma­zódott, az egyébként európai uniós nor­máknak megfelelő, a kormány által be­nyújtott törvénymódosítás január elsejei érvénybe lép, az komoly veszteséget okoz a dohánygyáraknak és termelőknek, emel­lett dolgozói elbocsátásokkal is járhat. Ez­zel együtt megszűnik a főleg alacsonyabb jövedelmű emberek számára gyártott le­gális, adózott és főleg olcsó dohánytermék, a szivarka. Az érintettek féléves haladé­kot kértek alapanyagkészleteik feldolgozá­sára és az új követelménynek megfelelő technológia kialakítására. Ezt néhány szo­cialista honatya is támogatta, az átmene­ti időszakra szóló elképzelésüket módosí­tó indítványban fogalmazták meg. Bár az MSZP frakció először a módosítást benyúj­tó honatyák terveit támogatta, az Ország- gyűlés kedden mégis az eredeti kormány­előterjesztést fogadta el. így a szivarka jelenlegi formájában január elsejétől el­tűnik a boltok polcairól. Biztonsági intézkedések Prága (MTI) - A NATO-csúcstalálkozó- ra, amelyre első ízben kerül sor egy volt varsói szerződésbeli tagállamban, 46 ország legfelsőbb vezetőit várják a cseh főváros­ba. Biztonságukra mintegy 12 ezer rendőr és 4500 katona vigyáz majd. Zárva lesz a cseh királyok és államfők történelmi szék­helye, a Hradzsin a NATO prágai csúcs- találkozója idején. A Moldva-parti metropoliszba látogató turistáknak számolniuk kell azzal, hogy a Vár épületegyüttesei, a Szent Vítus székes- egyház, az ottani múzeumok, kiállítások gyakorlatilag november 19-én reggeltől no­vember 22-én délután 16 óráig nem lesz­nek látogathatóak. A csúcstalálkozó idejére lezárják a ta­nácskozás legfőbb színhelyét, a Kong­resszusi Központot és annak környékét. A BorsodChem 100 millió eurós szindikáft hitelt vesz Budapest (MTI) - A BorsodChem Rt. 100 millió euró összegű, 7 éves lejáratú szindikált hitelt vesz fel új beruházások­ra, illetve kapacitásbővítésre - áll a tár­saság pénteki budapesti sajtótájékoztatójá­nak közleményében. A hitel euribor és libor alapú, változó kamatozású. Lehívásá­ra 2 év áll a társaság rendelkezésére, mig a törlesztés a hitelszerződés aláírásától szá­mított 3,5 év múlva kezdődik el. A BorsodChem november 30-áig értékesíti a Budapesti Értéktőzsdén a dematerializáció során érvényesen be nem nyújtott 3802 da­rab részvény helyébe lépő dematerializált részvényt - ismerteti a közlemény. „New York hasonlít Budapesthez” Medgyessy Péter egyebek között Michael Bloomberggel és Kofi Annannal tárgyalt A miniszterelnök a közelmúltban szerkesztőségünkben járt Fotó: ÉM New York (MTI) - Michael Bloomberg, New York város polgármestere támogatja, és jó ötletnek tartja, hogy Buda­pesten Guggenheim Múzeum legyen, erről már tárgyalások folynak, és már fel is ajánlot­tak egy épületet erre a célra. Kofi Annán meghívást kapott Magyarországra. Medgyessy Péter kormányfő helyi idő szerint csütörtökön ta­lálkozott a nagy amerikai met­ropolisz első emberével a New York-i városházán. Mint megál­lapították, a város rendkívül pezsgő, eleven életet él a pusztí­tó szeptember 11-i terrortámadá­sok után. Bloomberg Budapest­hez hasonlította New Yorkot, amely, mint mondta, hasonló vi­talitást mutat. Medgyessy Péter egyebek kö­zött úgy ítélte meg, hogy a köz- biztonság ügyében - amiben New York modellértékű lehet Budapest számára - az amerikai nagyvárosnak jelentős mérték­ben sikerült visszaszorítani a bű­nözést. A polgármester a találko­zón elmondta, hogy New York város lakosának közel 40 száza­léka az Egyesült Államokon kí­vül született. Bloomberg felfedte: köruta­zást tervez azokban az országok­ban, ahonnan a jelentősebb New York-i népcsoportok származ­nak. így szóba került, hogy a jö­vő évben Budapestre is elláto­gat. Ugyanakkor New Yorkban februárban testvérvárosi talál­kozó lesz, és erre hivatalos a magyar főváros is. A találkozón szó esett a terrorizmus elleni harcról, amely, mint abban egyetértettek, közös ügy. Med­gyessy Péter elmondta, hogy Magyarország kiveszi a részét ebből a küzdelemből. Az amerikai városvezető megemlítette New York tervét, azt, hogy megpályázza az 2012-es évi olimpiai játékok rendezési jo­gát. Számítások szerint az olim­pia itteni megrendezése 800 mil­lió dollárba kerülne, ugyanakkor a metróvonalak bővítése, egy olimpiai falu létesítése másfél milliárdot vinne el. Medgyessy Péter az ENSZ székhelyén találkozott Kofi Annán ENSZ-főtitkárral. Az iraki kérdéssel kapcsolatban Medgyessy Péter elmondta, hogy Magyarország valódi sú­lyos gondnak tekinti az iraki tömegpusztító fegyverek kérdé­sét. Örülne, hogy ha az ügyre békés megoldást lehetne talál­ni és reméli, hogy a Biztonsá­gi Tanács meghozza erről ha­tározatát. Egyelőre nem indokolják a „nem”-et A MIÉP tartózkodása mellett a Sorstalanság zavartalanul fogy Budapest (MTI) - A fővá­rosi közgyűlés jövő szerdai ülésén a MIÉP várhatóan nemmel szavaz Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas író dísz­polgári címére. A Sorstalanságból alig egy hó­nap alatt 70 ezer példány fogyott el. Párizsban 400 óriásplakáton népszerűsítik Kertészt és mű- véit. A Fővárosi Kqzgyűlés Dísz­polgári Bizottságának kilenc tag­ja megszavazta azt az indítványt, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Budapest díszpolgá­ra legyen, a testület MIÉP-es tag­ja tartózkodott a szavazáson, tud­ta meg az MTI a bizottság tag­jaitól. Zsinka László MIÉP-frak- ciovezető az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni tar­tózkodásának okát. Jelezte azon­ban, hogy a közgyűlés jövő szer­dai rendkívüli ülésén várhatón nemmel voksolnak majd, és ak­kor meg is indokolják álláspont­jukat. A közgyűlés még szeptem­berben döntött arról, hogy az idén Soros György amerikai üz­letember, Agárdi Gábor színmű­vész és Kertész Ákos író kap díszpolgári címet. Demszky Gá­bor főpolgármester azután indít­ványozta Kertész Imre díszpolgá­ri kitüntetését, hogy az írónak a Svéd Királyi Akadémia október 10-én Nobel-díjat adományozott. Az általa kezdeményezett, a közgyűlés elé korábban beter­jesztett indítványt több mint húsz, köztük több ellenzéki képviselő is támogatta. Ameny- nyiben a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén jóváhagyja a kezdeményezést, Kertész Imre a jövő csütörtöki ünnepi ülésen veheti át a díszpolgári címet. A nem apadó érdeklődés kielé­gítésére a jövő héten újabb 50 ezer példányt hoz forgalomba az irodalmi Nobel-díjas Kertész Im­re főművéből, a Sorstalanságból a Magvető Kiadó. Beszélgettek. A Napja­inktól az Új Holnapig cím­mel tartottak beszélgetést Miskolc irodalmi életéről a Miskolci Galéria Kondor­termében. Fotó: Bujdos T. A hatóság szerint téved a Greenpeace Sajóbábony, Miskolc (ÉM - BAL) - Nem igazán segíti a laikus közvéleményt az álla­mi környezetvédelmi ható­ság: az ÉKF nehezen szólal meg a sajóbábonyi környe­zetszennyezés (gyanújának) kérdésében, s akkor sem úgy cáfolja a Greenpeace állítá­sait, hogy végleg el tudná oszlatni a veszélyérzetet. A nemzetközi zöld mozgalom először idén júniusban hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy a sok évtizede ismert, de legalábbis gya­nított szennyezések ma sem szűn­tek meg: a Greenpeace mérései szerint többféle, rendkívül mérge­ző vegyszer kerül a Bábony-patak- ba az ÉMV Kft. tevékenysége foly­tán. Demonstrációjukat a napok­ban megismételték, jelezve, a cég nem reagál a felhívásaikra, nem hagy fel a veszélyes anyagok gyár­tásával és kibocsátásával. Az Észak-magyarországi Kör­nyezetvédelmi Felügyelőség jú­niusban a sajtó hosszas unszolásá­ra foglalt csak állást az ügyben - „Egy-egy alkalomtól eltekintve minden rendben” címmel számol­tunk be akkor közleményükről, mely szerint a felügyelőség min­den szükséges intézkedést megtesz, mindazonáltal „a szennyezőanyag­komponensek nem haladták meg a bírságos rendeletben előírt ha­tárértéket” -, most viszont már másnap reagált a Greenpeace csü­törtöki kijelentéseire. A júniusi akciót követően a felügyelőség „Az ÉMV Kft.-ben keletkező és az ÉMV Kft. szenny­víztisztítóján tisztított szennyvi­zek vizsgálatára (amelyet egyéb­ként rendszeresen ellenőriz) az el­vezetett, tisztított szennyvizek a Bábony-patakra és a Sajóra gya­korolt vízminőségi hatásának és a Bábony-patak fenéküledéki szennyezettségének vizsgálatára részletes vizsgálati programot ké­szített, ismételt vizsgálatsorozat elvégzésével” - szól a Dankó Gyu­la ÉKF-igazgató által szignált vá­laszközlemény. A mérési program szeptemberben kezdődött, 80 ké­miai komponenst érint, és össze­sen ezer vizsgálatból áll. „Az el­végzett mérések alapján megálla­pítható, hogy a Bábony-patakba elvezetett tisztított szennyvíz szennyezőanyag-tartalma” a vo­natkozó szabályozás szerint „ha­tárértékeket egy komponens te­kintetében sem haladta meg. A to- xicitásvizsgálat alapján a tisztított szennyvíz nem volt toxikus”. Az ÉKF közlése nem tér ki ar­ra, a Greenpeace először egy ang­liai laboratóriumban, majd egy ha­zai független intézmény által elvé­geztetett vizsgálatai hogyan adnak mégis okot a zöldszervezet számá­ra aggodalomra (sőt, a többszöri demonstrációra), valamint hogy a külön-külön a határérték alatt ma­radó káros anyagok együttes jelen­léte hordoz-e veszélyt magában. És arra sem, ezek az anyagok más­honnan a patakba kerülhetnek-e (ha nem az ÉMV-től). Inni életveszélyes % A sajóbábonyi üzemben több, az emberi szervezetre mérgező hatású, Nyugat-Európában és az USA-ban betiltott vegyszert gyár­tanak - ismétli meg ezúttal is nyár eleji állításait a Greenpeace fél évre életre hívott magyaror­szági irodája. Mái vitatkoznak az esetleges zsákmányon Az ENSZ Biztonsági Tanácsában már elemzik, hogy milyen befolyást szerezhet az Iraki olajtermelés felett Amerika, egy esetleges háború után. Franciaország, Oroszország és Kína aggodalmát fejezte ki, hogy az USA uralkodhat a mai áron több mint 38 milliárd dollárnyi éves olajtermelés felett. Fontosabb külföldi érdekeltségek az iraki olajtermelésben Olajvezeték TÖRÖKORSZÁG V. Amerika fontolgatja, hogy három magán- társaság között oszjta fel a mezőket az etnikai területek mentén. nem OPEC fi,3% . Kína 2,3% Mexikó. 2,9% USA 2,9% © (SRAPHIC NEWS Irán J : m ■ 8.5% mg Venezuela Oroszo. 7,4% 4.6% L- Egyéb OPEC 7,9% K92% Az USA 9 Világ ola-itemielé-‘' ’ ” sének a negyedét használja, melynek 50%-át importból fe­dezi. Ezt az értéket 2020-ra 66%-ra szeretné növelni. Négy nagy amerikai olajvál­lalat - harmadik partner beik­tatásával - az iraki termelés egyharmadát vásárolja meg Idén. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (: _________ Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (; Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ^MATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents