Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-22 / 247. szám
2002. október 22., kedd ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 # HÍRCSOKOR 0 Djukanovlcék nyeregben. Montenegróban a vasárnapi rendkívüli parlamenti választás nyomán kényelmes többségre számíthat a törvény- hozásban a Milo Djukanovic elnök nevével fémjelzett pártszövetség, amely csak három évre mondott le a köztársaság függetlenségéről. 0 Leváltott főparancsnok. A portugál kormány hétfőn leváltotta az ország hadseregének főparancsnokát, miután Alvarenga Sousa Santos tábornok bírálta a kormány katonai költségvetését. 0 Oroszok a vevők? Orosz vevő jelentkezett a még áprilisban csődbe ment Fairchild-Dornier német-amerikai repülő- gépgyárra. A jelentések szerint egy konzorcium érdeklődik, melyben Oleg Deripaszka, az alumíniumüzleten vagyon szerzett orosz milliárdos is jegyzi magát. ElHiajó Budapesten Budapest (MTI) - Az ír választók meghallották és meg is fogadták Európa, az EU-tagok és tagjelöltek üzenetét, ezért szavaztak igennel az unió nizzai szerződésére - mondta Kovács László külügyminiszter hétfőn, az EU-hajó - Budapest című találkozón elhangzott köszöntőjében. A rendezvényen politikusok, cégvezetők és a sajtó képviselői folytattak eszmecserét az Európai Unió és a bővítés aktuális kérdéseiről. A külügyminiszter utalt arra, hogy a sikeres ír népszavazással komoly akadály hárult el Magyarország EU-csatlakozásának útjából, ugyanakkor felhívta a figyelmet a még hátralévő teendőkre. - Ez év végéig el kell érni a csatlakozási tárgyalásokon, hogy Magyarország pénzügyi pozíciói jobbak legyen a belépést követő évben, mint az azt megelőző utolsóban - hangsúlyozta a külügyi vezető. Kovács László kiemelt célnak nevezte, hogy a támogatásokkal kapcsolatos kérdésekben az EU által igényelt átmeneti időszak ne terjedjen tül 2006. december 31-én, az unió jelenlegi költségvetési időszakán. Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar mezőgazdasági termelők nem kerülhetnek méltánytalanul hátrányos helyzetbe az EU-ban. Mint elhangzott, a kormány összpontosít az Európai Bizottság országjelentésében felsorolt hiányosságokra, amelyek megoldása érdekében az integrációs kabinet cselekvési programot dolgoz ki. A külügyminiszter a hajón Fotó: MTI Csecsenföldi rajtaütés Moszkva (MTI) - Legalább öt orosz katonai vesztette életét és 17-en megsebesültek Csecsenfóldön a lázadók két támadása következtében. Az Eho Moszkvi orosz rádióállomás hétfőn független forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csecsen fegyveresek legkevesebb öt orosz katonát megöltek és hetet megsebesítettek az Arguni-szorosban, ahol egy orosz katonai konvojon ütöttek rajta. Az összecsapásokban - amelyeknek időpontját nem közölte a rádió - a csecsen fegyveresek megsemmisítettek két páncélozott járművet. Legalább tíz orosz áldozata - halottak és sebesültek - volt egy másik csecsenföldi összetűzésnek, amely a köztársaság keleti részének egyik hegygerincén, Centoroj közelében történt. Két orosz katonát sebesí- tettek meg a lázadó fegyveresek, amikor tűz alá vettek egy őrposztot Alle-rojban. „Esély a szolgálat teljesítésére” Medgyessy Péter arra kérte a polgármestereket, az önkormányzatok bízzanak a kormányban Balról jobbra: Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a választás éjszakáján Fotó: MTI Budapest (MTI) - Medgyessy Péter miniszterelnök szerint az önkormányzati választások eredményével esély kínálkozik annak a szolgálatnak a teljesítésére, amit a Magyar Szocialista Párt négy évre vállalt. A kormányfő az MSZP hétfői budapesti, a megyei elnökök, valamint a budapesti kerületek és a megyei jogú városok győztes polgármesterei, illetve szocialista párti kormánytagok jelenlétében tartott elnökségi ülésén beszélt. Medgyessy Péter arra kérte a polgármestereket, hogy az önkormányzatok bízzanak a kormányban, bízzanak egymásban, mert így tudják teljesíteni a vállalásokat. Szili Katalin, az MSZP elnök- helyettese, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: az önkormányzati választások eredménye minden politikai erő számára nyilvánvalóvá tette, hogy kikre voksoltak a választók. Hozzátette, ez az eredmény megkérdője- lezhetetlenné teszi a tavaszi parlamenti választások eredményét. A szocialisták az idei önkormányzati választásokon nagyobb arányú sikert arattak, mint amilyet a Fidesz 1998-ban - mondta Ader János, a Fidesz frakcióvezetője, ügyvezető elnöke a párt hétfői értékelő sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte: a Fidesznek most 123 polgármestere lett, míg a szocialistáknak 177. Áder János utalt arra, hogy az SZDSZ a megyei közgyűlés listákon nem szerepelt túlságosan jól. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a választások éjszakáján többször is beszélt telefonon Orbán Viktorral, és ő tanácsolta a volt kormányfőnek, hogy ne jelenjen meg a Fidesz székházában. A politikus szólt arról, hogy a választási küzdelemben a Fidesz 705 független polgármesterjelöltet támogatott, és közülük 421 nyert. - Csak két olyan párt van Magyarországon, amely minden megye minden listáján eredményesen szerepelt, az MSZP és a Fidesz - szögezte le hozzátéve, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választások alapján is két markáns politikai erő rajzolódik ki. Államfői gratuláció Az idei helyhatósági választás minden eddiginél magasabb részvétel mellett zajlott, az ország polgárai megint igazolták, hogy felelősnek érzik magukat szűkebb közösségük jövőjéért - állapította meg Mádl Ferenc köz- társasági elnök hétfőn az MTI- hez eljuttatott közleményében. A államfő a közleményben gratulált valamennyi megválasztott polgármesternek és önkormányzati képviselőnek. - Kívánom, hogy eredményesen, a nekik bizalmat szavazó közösségek megelégedésére végezzék munkájukat a következő években - tette hozzá. 40 éve tört ki a kubai válság Rau búcsúztatója Berlin (MTI) - Johannes Rau német államfő hétfőn átnyújtotta a felmentési okmányokat Gerhard Schröder kancellárnak és első kormánya minisztereinek, egyben felkérte őket, hogy ügyvivőként maradjanak hivatalukban. Rau azt javasolta a képviselőháznak (Bundestag), hogy Gerhard Schrödert válassza meg Németország új kormányfőjének. Az elbocsátási ceremóniára az államfő hivatalában, a Bellevue kastélyban került sor, az államfő minden német nevében mondott köszönetét a minisztereknek és a kancellárnak. A kancellárválasztás ma lesz a Bundestagban. Moszkva (MTI) - Moszkva az amerikaiakkal ellentétben nem számolt az atomháború lehetőségével az 1962. október 22-én kirobbant cubai rakétaválság napjaiban, Fidel Castro kubai vezető viszont szorgalmazta az Egyesült Államok elleni nukleáris csapást Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkárnál. A 40 éve lejátszódott szovjet-amerikai „idegháború” kulisszatitkairól Fjodor Burlackij orosz politológus számolt be az Izvesztyija című napilapban hétfőn megjelent interjújában. Burlackij szerint tévedés azt állítani, hogy Hruscsov a Castro- rendszer védelmében szánta el magát arra, hogy nukleáris rakétákat telepítsen a szigetországba. A szovjet pártfőtitkárt inkább a felháborodás vezérelte a törökországi bázisokon lévő amerikai rakéták miatt, amelyek Kijevet 5-6, Moszkvát 10-12 perc alatt érték volna el. Burlackij szavai szerint annak, hogy a Fehér Ház komolyan tartott egy nukleáris konfliktustól, a következő volt az oka: „mi tudtuk, hogy az amerikaiak civilizált emberek, akik nem mennek bele egy népüket megtizedelő háborúba, ők viszont mindenre képes haramiának tartották a Szovjetuniót.” Castro viszont 1962. október 27-én, az amerikai U-2 felderítőgép szovjet le- lövése után az Egyesült Államok elleni megelőző nukleáris csapást szorgalmazta a havannai szovjet nagyköveten keresztül. Korrupciós vádak Szöul (MTI) - Kim De Dzsung dél-koreai elnök második legidősebb fiára hatévnyi letöltendő fegyházat és nagy pénzbüntetést kért hétfőn az ügyészség befolyással való üzérkedés miatt. Kim Hong Up ellen augusztusban indult bírósági eljárás, öccse, Kim Hong Gul ellen pedig júniusban. Az 50 éves Hong Upot hatévnyi börtönbüntetése mellett 1 és negyed millió dollárnyi pénzbírság kifizetésére is köteleznék személyes befolyásának áruba bocsátása miatt. A férfi bűnösnek vallotta magát és azt mondta, hogy „bármilyen büntetést” megérdemel. Távoktatási tagozatok letelepítése Csíkszereda (MTI) - A Sapientia erdélyi magyar magánegyetem létrejöttével fokozatosan beszüntetik tevékenységüket a magyarországi egyetemek erdélyi távoktatási tagozatai. Egyebek között erről tárgyalt Sapientia vezetése az elmúlt időszakban a gödöllői Szent István Egyetem és a soproni székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem vezetőivel. A Szent István Egyetem, illetve elődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tizenkét éve, a Nyugat-Magyarországi Egyetem erdőmémöki kara pedig 1993 óta működtet távoktatási tagozatot Csíkszeredában a Pro Agricultura Hargitáé Universitas Alapítvánnyal kötött megállapodás alapján. A távoktatási rendszerben agrárközgazdászokat, gépészmérnököket, erdőmérnököket és pedagógusokat képeznek. Összecsapás a Gázai övezetben Jeruzsálem (MTI) - Két palesztin halottja volt hétfőre virradóra a gázai övezetben izraeli katonák és palesztin fegyveresek között kirobbant lövöldözésnek. Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, hogy Kfar Darom zsidó település közelében rejtőzködő palesztin fegyvereseket fedeztek fel. Az izraeli katonák tüzet nyitottak rájuk és kettőt megöltek közülük. Holttestüket a palesztin autonómiához tartozó területen találták meg. Az izraeli katonák akciójukkal meghiúsítottak egy palesztin támadást e körzetben - állította a hadsereg szóvivője, akinek közlését palesztin források egyelőre nem erősítették meg. Romeltakarítás a harcok után Nanam Kanggie Tecshön AJóngvön Szőngcshön Kuszöng' Wönszan Phenjan Szöul Hawaii Nodong-1 800-1000 Km Ausztrália Scud B 300 km Nodong-1: szállító- és kilövőegység. Észak-Korea nukleáris fegyverei Phenjan nagy erőkkel fejleszti nukleárlsfegyver programját, mellyel veszélyezteti az enyhülési folyamatot, lelassítva a tárgyalásokat Dél- Koreával és Japánnal. Washingtonban szintén tartanak az észak-koreai atomfegyverektől, melyeknek r—— hatósugara egészen \ Alaszkáig ér. / t ) OROSZO 80 kin Valószínűsített atomfegyverkészítő , helyek. -/*Már 1994-ben valószínűsítették, hogy t Észak-Korea leg\ alább 13 kg, nuk- \ leáris fegyver előállítására alkalmas plutóniummal rendelkezik. Az akkori három j bombához elegendő mennyisé- / get az urán dűsí- / tásával mára a / többszörösére növelhették. Phenjan rendelkezik a szüksé- ;es hordozókkal, már i legkisebb is eléri Ja- ánt, a fejlesztés alatt álló TD-2-es pedig Alaszkát Is. A fegyverek hatótávolságai TD-1 TD-2 2000 km 3500 km ►A ík O GRAPMIC NEWS Kiadóvezető, felelő* kiadó: Szabó Miklós (i Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (:________ Előfizethető az 06^0/203-655 Ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehlrd@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0646/502-900, telefax: 0646/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcal kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és audltálja a MATESZ. Nyomáé: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ESZ*