Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-18 / 244. szám

2002. október 18., péntek MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / 9 Miskolc és környéke Ajánlók: mennyi az annyi? Miskolc (ÉM - Hl) - A polgármester­ségért harcba szállóknak Miskolcon kétezer jelölőcédulát kellett össze- gyűjteniük a regisztrációhoz. A szelvé­nyeket már megsemmisítették. Szerdai összeállításunkban táblázatot közöl­tünk arról, hogy a helyi választási iro­da adatai szerint a négy jelölt hány cé­dulát adott le. A táblázatot Káli Sán­dor megtévesztőnek találta. Az MSZP - SZDSZ közös jelöltje szerint a táblázat adataiból egyfajta erősorrendre lehet következtetni. Káli Sándor jelölését ugyanis sokkal többen támogatták, mint ahány cédulát a párt leadott az irodán. So­kan a polgármesterjelölt regisztrációja után juttatták el hozzájuk a jelölőcédulákat.- A szelvényeket ugyan már a törvény által előírtak szerint megsemmisítették, de jegyzőkönyv igazolja: Káli Sándor össze­sen 14 500 támogatószelvényt kapott - mondta lapunknak Orosz Lajos, Káli Sán­dor kampányszővivője. A szocialista jelölttől érkezett reklamá­ció kapcsán megkérdeztük a többi érintet­tet is. Kobold Tamást (MKDSZ) illetően meg­tudtuk: a leadott ajánlószelvények mellett még 13 971 cédulát juttattak el a választók a polgármesteri hivatalba és az MKDSZ- irodába. Balázsi Tibor (ŰME) így reagált: „64 628 cédulát kaptam.” Majd, miután megérdek­lődte, hogy a többi jelölt mennyit mondott, 7 644-re módosította az adatot.- Az újságjukban megjelent, hivatalos adatokra épült táblázat azt mutatja, hogy hány szelvénnyel fogadták el a jelöléseket. Én is jóval többet kaptam, mint ahányat le­adtunk 10 000 fölött. A választási iroda ál­tal szolgáltatott adatok tájékoztató jel­legűek, nem jelentenék "semmi mást - mondta megkeresésünkre Pelczné dr. Gáli Ildikó (Miskolcért - Fidesz - MDF). A kimaradt kérdésekről Miskolc (ÉM) - Többen megkérdezték tőlünk, hogy a hétfőn rendezett miskolci polgármester-jelölti vitán miért nem tet­tük fel a hozzánk eljuttatott kérdését? Egy­részt az összes hozzánk eljuttatott kérdés­ből megpróbáltuk kiszűrni azon témakörö­ket, amelyeket a legtöbben megcéloztak - erre alapultak a vitában feltett kérdésso­raink. Másrészt kiszűrtünk néhány kérdés­típust. Nem tettük fel azokat, amelyekben nem illetékesek a jelöltek - például: miért ment tönkre a MÁV? - vagy azokat, ame­lyek nem igazán parlamentáris stílusban fogalmazódtak. Nem tettük fel a túlzottan egyedi, csak egy utcát, kis közösséget érin­tő kérdéseket, mert azok kevéssé érdekel­hetik a nagy többséget. Igyekeztünk olyan kérdéseket kiválogatni, amelyek mindhá­rom jelöltnek szóltak. Maradt számos érté­kes, s feltehető kérdés is talonban: ezekre a kétórás időtartam nem volt elegendő. Ezekre azonban visszatérünk lapunkban. Adok-kapok egy perccel a gong előtt Egy négy évvel ezelőtti politikai szerződés utóélete Miskolcon: ki mit vállalt akkor? Miskolc (ÉM - KL) - Egy négy éve aláírt, szerkesztősé­günkhöz most eljutott nyilat­kozat szerint a Fidesz akkor vállalta Kobold Tamás újbóli polgármesteri jelölését. Vajon hogy is volt az, hogy Miskolcon a négy évvel ezelőtt Fidesz jelölte és támogatta pol­gármestert, az MKDSZ-es Ko­bold Tamást most ebben a kam­pányban a Fidesz felcserélte Pelczné dr. Gáli Ildikóval? Ezt a kérdést sokszor kerülgette a helyi sajtó, firtatták a polgárok - főleg jobbról, mondván, hogy így a baloldal esélyei nőnek. Születtek is válaszok, de elég semmitmondóak. Most, a kam­pányfinisben az utolsó percben az MKDSZ „robbantott” egy do­kumentum nyilvánosságra ho­zatalával. A dokumentum szerint a Fi­desz miskolci szervezete arról nyilatkozik (1988. november 2­A nyilatkozat án), hogy a soron következő - az­az mostani - önkormányzati vá­lasztáson a párt polgármesterje­löltjének kéri fel Kobold Tamást, Kobold Tamás pedig arról, hogy ha indul majd, akkor a Fidesz je­lölését fogadja el. A nyilatkozat akkor tekintendő semmisnek, ha „Kobold Tamás esetlegesen nyíl­tan szembe helyezkedik a Fidesz- MPP által képviselt értékekkel”. A dokumentumot Halmai Ist­ván, az MDF miskolci szerve­zetének elnöke, Juga György, a Fidesz miskolci elnöke, és Üve­ges Lajos, az MKDSZ miskolci elnöke írták alá szervezetüket képviselve. Üveges Lajos a következőket mondta: ezt a megállapodást a Fidesz indítványozta azért cse­rébe, hogy ők elfoglalták a két alpolgármesteri és a frakcióve­zetői posztot. Mi azt szerettük volna ha egy Fideszes és egy MDF-es alpolgármester lett vol­na egy MKDSZ-es frakcióveze­tővel. Idén június 25-én közölték velünk, hogy felmondják a megállapodást, azzal az indokkal hogy„új arc kell”. Természetesen megkerestük a másik két aláírót is. Juga György és Halmai István a két városi el­nök szűkreszabott közleménnyel válaszolt. A közlemény azon ré­szét, amely Kobold Tamás válasz­tási esélyeit illetve a miskolci vá­lasztók iránta érzett bizalmát mi­nősíti, illetve amely a választókat egy jelölt támogatására buzdítja, nem tartjuk közölhetőnek: a mi­nősítéseket azért, mert az esetle­ges alátámasztásukra szolgáló közvélemény-kutatási adatok most már törvény szerint nem kö- zölhetőek, a buzdítás pedig direkt választási reklám. A közlemény érdemi része ar­ra tér ki, hogy Kobold Tamás le­köszönő polgármester elveszítet­te korábbi támogatói, a Fidesz és az MDF bizalmát, s ezért a két szervezet elnöke ismételten felszólítja a polgármestert, hogy lépjen vissza az összefogás Mis- kolcért-Fidesz-MDF közös je­löltje javára. Tessék megválasztani előtt - tessék nekünk megígérni Miből valósítanák meg a választási programjukat? - kérdeztük a polgármesterjelölteket Miskolc (ÉM - Hl) - A mis­kolci polgármesterjelölteket arról kérdeztük, mennyibe kerülne programjuk megvaló­sítása, milyen forrásból látják kivitelezhetőnek terveiket. Arra is kértük őket, hogy emeljék ki programjuk álta­luk hat legfontosabbnak tar­tott pontját. Balázsi Tibor (ŰME): Az Új Miskol­cért Egyesület programjában nem tesz olyan ígéreteket, amik­hez konkrét anya­gi források kelle­nének. Például nem mondjuk, hogy a felére csökkentenénk a szemétszállítás díját. Intézkedés­csomagunk a város bevétel­növekedését szolgálja, a megva­lósításhoz konkrét keretre nincs szükség. Csak egy példa: a mun­kahelyteremtést azzal segítenénk, hogy a befektetőknek kedvező feltételeket teremtünk a letelepe­désre, a már itt lévőknek pedig a terjeszkedésre. Káli Sándor (MSZP - SZDSZ):- A választási kampány során több olyan szak­mai célt és prog­ramelemet mutat­tam be a válasz­tóknak, amellyel Miskolc felemel­kedése megkezd­hető, az itt élők helyzete jobbítha­tó. Ugyanakkor nem lehet hitele­sen meghatározni azt, hogy a fel­adatok végrehajtása mennyibe fog kerülni. Ennek legfőbb oka, hogy az új polgármesternek először meg kell néznie, mi van a város kasszájában, milyen kötele­zettségeink és milyen lehetősége­ink vannak, s csak ezt követően kezdődhet meg a konkrét terve­zés és végrehajtás. Másodsorban nagyon hibás elképzelés az, hogy a polgármesterjelölteknek a vá­lasztási küzdelemben városfejlesz­tési stratégiát kell elkészíteniük. Ha valaki ezt így gondolja, akkor ez Miskolc további süllyedéséhez, kilátástalan útkereséséhez vezet! A polgármesterjelöltek program­jának összehasonlításához nem elegendő hat kiemelt feladat egy­mondatos meghatározása. Ezek a programelemek magyarázatok nélkül nem mutathatók be. Rá­adásul az általam felvázolt és a kormány által is támogatott mis­kolci felemelkedési stratégia lé­nyege éppen abban rejlik, hogy egy pontosan meghatározott stra­tégia mentén, de a különböző szakmai programok egymással párhuzamosan futva valósulnak meg. Továbbá egyes intézkedések - például a miskolciak életkörül­ményeinek javítása - rövid idő alatt megvalósítható, míg más programok végrehajtása években mérhető. Kobold Tamás (MKDSZ): A források alapja az önkor­mányzati költség- vetés, kiegészítve a hazai és a nem­zetközi központi keretek és pályá­zatok nyújtotta lehetőségekkel. A programomban ismertetett fejlesz­tési elképzelések három éven be­lül megvalósítható részének költ­ségére vonatkozóan a közgyűlés által már tárgyalt városfejleszté­si program nyújt tájékoztatást. A következő évben városfejlesztési céljaink megvalósítását jelentős mértékben finanszírozhatja a 2003. évi Regionális PHARE Prog­ram, melynek célterülete a humánerőforrás-fejlesztés, infrast­ruktúra-fejlesztés és település-re­konstrukció. Pelczné dr. Gáll Ildikó (Mis­kolcért - Fidesz - MDF): Programunk minden eleme számszerűsített, így például mun­kahelyteremtésre évi 600 millió fo­rintot fordíta­nánk (felét költ­ségvetési, felét pá­lyázati forrásból). Az utak bur­kolására ellátására 4 éven keresz­tül évi 650 millió forintot kell for­dítani, amelynek fedezetét önkor­mányzati kötvénykibocsátással te­remtjük meg. A nyugdíjasok és kismamák ingyenes tömegközle­kedése az eddigi rendszer átalakí­tása után évi 350 millió forint, a játszótér- és grundprogram évi 200 millió önkormányzati forrás mellett 50 millió pályázati forrás­sal képzelhető el, a diplomás pályakezdők támogatására évi 100 milliót kívánunk fordítani. A JELÖLTEK PROGRAMJÁNAK ÁLTALUK LEGFONTOSARBNAK TARTOTT 6 PONTJA Balázsi Tibor 0 munkahelyek teremtése a városban 0 az iparűzési adóbevételek növekedé­se 0 a vagyongazdálkodásból származó eredmények növekedése 0 az idegenforgalomból származó bevé­telek növekedése 0 a belváros rehabilitációja 0 a miskolci, diósgyőri sporttal kapcso­latos elképzelésrendszerünk megvalósí­tása. Kobold Tamás 0 a belső úthálózat fejlesztése 0 a közösségi közlekedés fejlesztése 0 a hulladékhasznosítási program megva­lósítása 0 a biztonságos és stabil, valamint gaz­daságos távhőszolgáltatás elérése 0 az egészségügyi szolgáltatások fejlesz­tése, a kórházak rekonstrukciójának tovább­vitele 0 az oktatási intézmények felújítása, esz­közrendszerének fejlesztése Pelczné dr. Gáli Ildikó 0 munkahelyet teremtünk minden dolgoz­ni akaró és tudó miskolcinak 0 befejezzük a városi kórházak felújítását 0 minden belterületi utat szilárd burkolat­tal látunk el 0 egymilliárd forinttal támogatjuk a panel­házak felújítását 0 a nyugdíjasok és kismamák számára ingyenessé tesszük a tömegközlekedést 0 ösztöndíjjal támogatjuk a Miskolcon ma­radó diplomás pályakezdőket hirdetés ­mm Heti akciós ajánlatunk: Ukrán cement Oltott mész Putnoki km-tégla Nagyszil, km-tégla Jugo mészhomok té B 30-as tégla Pillértégla 1590 Fi Thermocell szigetelő 1150 Ft lépésálló 4 cm 572 Ft/m2 26 Ft Homlokzati 4 cm 512 Ft/m2 28 Ft ISO-UNE vízszigetelő lemez 20% kedv. 80 Ft Bázis ragasztó 25% kedvezmény 65 Ft Cimsec fugázók 65 Ft 20% kedvezmény Viszonteladóknak, kivitelezőknek további kedvezmények! Bővebb információ: 46/413-547, 505-819, 3527 Miskolc, Snjo u. 5. r NON STOP TAXI Elérhetőségeink: 06*20/350-5050, 06-30/235-5555, 06-46/333-333, 06-46/555-555 Szóig Altatásaink:- személyszállítás, teherfuvarozás, autómentés, bevásárlás,- közlekedési információk (a nap bármely Időszakában e fenti telefonszámokon). Nyereményjátékunk: Aki október 15-tól november 15-lg legalább 555 Ft-ért velünk utazik, sorsjegyet kap, mellyel színes tv-t nyerhet. A szelvények bedobhatók a Klapka Gy u. 42. sz. alatti központunkban vagy az Észak-Magyarország szerkesztőségében (Zsokéi kapu 3. sz. alatt I. emelet). Sorsolás: 2002. 11. 15-én közjegyzőnél. A nyertes szám az Észak-Magyarországban olvasható. A nyereményjátékban a Non Stop Taxi munkatársai és hozzátartozói nem vehetnek részt. V Kreatív Reklámstúdió AZ ÉSZAK-KILIÁNI ÓVODAI NEVELÉSI ALAPÍTVÁNY adószáma: 18425965-1-05 tisztelettel tájékoztatja támogatóit, hogy a 2001-ben szja 1%-ból befolyt 43 775 Fl-ot a Szivárvány Óvoda gyermekei számára mozgásfejlesztő eszközök vásárlására fordította. A támogatást ezúton is köszönjük! Az alapítvány kuratóriuma Reklám- és ajándéktárgyak emblémázása, feliratozása naptárcsalád B.-A.-Z. megyei képviselete 2003. évi kiadványok megrendelhetők ranyOK 3530 Miskolc. |( Hunyadi u. 21. Tel./Fax: 46/506-043 e-mail: manualin@barsodweb.hu A 10 ÉVES évfordulóra való tekintettel többféle kedvezménnyel élhet. kaparós sorsjegy autóvásárlás esetén ** új autó 10%-os nyereményáron *► sorsolás Suzuki Liana •* tárgynyeremények *• limitált autók ■* Itt az új Wagon R+, és az új Liana Sedan »* mozgáskorlátozott-utalványok beszámítása *♦ használt autók beszámítása ** MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS KERESSE A SZERENCSI SUZUKITI SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS ÉS MÁRKASZERVIZ Szerencs, Gyár út 11. Tál.: 47/362-111, 361-490 Fax: 47/362-099 Mobil: 30/9982 077 e-mail: suzukiszerencsOmconet.hu Nyitva tartás: H-P: 7.00-17.00, Szó: 8.00-12.00

Next

/
Thumbnails
Contents