Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-02 / 230. szám

2002. október 2., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK 0 Rács mögött. A rendőrség elfogott és őrizetbe vett két miskolci fiatalembert, mert a rendelkezésre álló adatok sze­rint azzal gyanúsíthatok, hogy Miskolc belvárosában kiraboltak egy személyt. 0 Elvitték a porszívót Is. Egy családi házba tört be az az ismeretlen tettes aki a komplett számítógépet és arany ékszereket lo­pott el Kistokajban. A nagy értékek mellett egy porszívót is elvitt. 0 Lelopták a cserepet. Jelentős kárt okoztak a Borsodivánka és Egerlövő kö­zötti területen található tanya tulajdono­sának azok a tolvajok, akik az épületről mintegy másfél ezer darab cserepet le­szedtek és elvittek. Megkötözték a lovarda őrét a rablók Szentendre (MTI) - Megkötözte és ki­rabolta két ismeretlen férfi egy szent­endrei lovarda biztonsági őrét kedd haj­nalban. A támadók 200 ezer forinttal tá­voztak. Egyelőre annyi ismeretes, hogy a rab­lók kendőt viseltek, hátizsák volt náluk, s a rendőrség feltételezése szerint a lovardá­ból a bűncselekmény után gyalogosan tá­voztak. A biztonsági őrnek a támadás so­rán nem esett baja. Négy embert gázolt halálra a vonat Budapest (MTI) - Két embert gázolt halálra a vonat délután öt óra után - tájékoztatott a MÁV kedden. A Keleti pályaudvarról Miskolcon át Debrecenbe tartó Tokaj Intercity délután öt óra öt perckor halálra gázolt egy nőt a Kőbánya-felső pályaudvaron. Ezért a vo­nat 45 perc késéssel közlekedett. öt óra után 18 perccel Dombóvárnál a nyílt pályán egy ismeretlen embert gá­zolt el a Sárbogárdról Dombóvárra közle­kedő vonat. Hárman gyalog A MÁV közleménye szerint a délutáni órákban összesen három gyalogost gázolt el a vonat vasúti pályán, egy vasúti átjá­rónál pedig egy mezőgazdasági vontató ve­zetője halt meg, amikor a fénysorompó piros jelzése ellenére ráhajtott a sínekre és összeütközött egy személyvonattal. Tiltott helyek A MÁV ezért közleményében kéri, hogy a vasúti síneken, főleg a tiltott helyeken ne járkáljanak, illetve a kijelölt átjárók­ban óvatosan közlekedjenek az emberek. A gépkocsivezetők pedig vegyék figyelem­be a fénysorompó tilos jelzését. Oltalmazásra, mentésre tanítanák a miskolciakat Miskolc (ÉM - PTA) - A számtalan tűzeset, földrengés, természeti ka­tasztrófák hallatán igazán átérezni, milyen törékeny, kiszolgáltatott az emberi élet. A pusztító természeti ka­tasztrófái világszerte előregondolko­dásra, felkészülésre sarkallja a védel­mi szervezeteket. Megemlékezett a Katasztrófák Elleni Védekezés Világnapjáról tegnap Miskol­con a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság Polgári Védelmi Kiren­deltsége. A természeti katasztrófák elle­ni védekezés világnapját az ENSZ 1987- es határozata alapján minden év októbe­rében tartják. A megemlékezést követően tartotta meg alakuló ülését a Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövet­ség. A kiemelten közhasznú szervezet feladata, hogy közreműködjön a lakos­ság polgári védelmi és a katasztrófák el­leni védekezésre való felkészítésében. Részt vesz a lakosság tájékoztatásában, a polgári védelmi feladatok önkéntes vállalására és elsajátítására buzdítja a lakosságot. Ártatlannak vallotta magát az igazgató A bíróság a vezetői kinevezés körülményeit és a Mihő döntési mechanizmusát vizsgálta Miskolc (ÉM - PT) - Az el­lene szóló vád ismertetése után Balogh Árpád, a Mihő Kft. ügyvezető igazgatója a bíró kérdésére azt vallotta: nem érzi bűnösnek magát. Mint arról többször beszámol­tunk, a miskolci közgyűlés által számviteli fegyelem megsértése miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés alapján 2000. decem­berében indult eljárás. A büntetőeljárás során tavaly márciusban őrizetbe vették a Mihő igazgatóját, majd néhány nappal később házkutatást tar­tottak a miskolci polgármesteri hivatalban is. Az alapos gyanú szerint (a váddal egyezően) a Mihő igazgatója jogtalanul adott 58 millió forint kölcsönt a DFC­nek. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr­főkapitányság elfogultságot jelen­tett be és az ügy további vizsgá­latát az ORFK átadta a Hajdú-Bi- har Megyei Rendőr-főkapitány­ságnak. Ahogy az ügyész látja A tegnap ismereteit vád sze­rint az ügyvezető ugyanarra az időtartamra két, lényegében meg­egyező tartalmú reklámszerző­dést kötött még '97-ben a DFC Kft-vel, ami indokolatlan volt. '98- ban pedig többletszolgáltatást nem nyújtó és ugyancsak hason­ló tartalmú szerződéseket kötöt­tek, ami több millió forint kárt okozott a Mihőnek. Ezt a két cse­lekményt minősítette a vádható­ság kétrendbeli (jelentős vagyo­ni hátrányt okozó) bűncselek­ményként. A súlyosabb (különö­sen nagy vagyoni hátrányt oko­zó hűtlen kezelést) a vádhatóság szerint a Mihő ügyvezető igaz­gatója azzal követte el, hogy 1999 elején úgy adott 58 millió kamat­mentes kölcsönt a DFC Kft-nek, hogy nem győződött meg a vis­szafizetési garanciákról. Döntési mechanizmus Az ügyészség álláspontja sze­rint Balogh Árpád tudott a DFC Kft. rossz anyagi helyzetéről, és már a kölcsönszerződés megkö­tésekor és az összeg folyósítása­kor tudhatta: nincs garancia az összeg visszafizetésére. A köl­csönt pedig valóban nem fizet­ték vissza. A megyei bíróság dr. Nehrer Péter vezette bírói tanácsa ked­den délelőtt a vádlottat faggatva azt vizsgálta: milyen körülmé­nyek között, hogyan lett Balogh Árpád a Mihő Kft. ügyvezetője. Milyen szervezeti rendben mű­ködött a cég? Kik voltak jogosul­tak a Mihő ellenőrzésére és a vezető utasítására? A miskolci közgyűlésnek, a polgármester­nek, a városüzemeltetésért fele­lős alpolgármesternek, a tulajdo­nosi bizottságnak és a felügyelő bizottságnak milyen jogosítvá­nyai voltak? A tárgyaláson az is elhangzott, hogy több tanút kihallgathatnak, így a DFC Egyesület és Kft. dol­gozóit, önkormányzati képvise­lőket és másokat. A következő tárgyalás ezzel folytatódik. Agyonszúrta apját a lány Csongrád (MTI) - Hátba szúr­ta apját szóváltást követően egy 20 éves lány hétfő éjszaka Csong- rádon; a férfi belehalt sérülésé­be. A fiatal nő hívta ki a men­tőket, de az orvosok már nem tudták megmenteni a 41 éves ál­dozat életét. A tettest őrizetbe vet­ték, s emberölés alapos gyanúja miatt indult meg ellene az eljárás. Végzetes baleset felborult egy pénzszállító Ösztönösen fékeznek - tessék jobban kapaszkodni! Az MVK Rt. járatain a vezetők saját hibájából évente legfeljebb 8-10 baleset történik Miskolc (ÉM - KHE) - Teg­nap reggel könnyebb sérülés­sel végződő baleset történt Miskolcon a Szent Ferenc Kórház előtt. Az MVK Rt. autóbusza elé be­vágott egy személygépkocsi, és a busz hirtelen fékezése követ­keztében két utas könnyebb sé­rüléssel úszta meg az esetet. Mi­lyen gyakran fordul elő hasonló baleset? - kérdeztük. Olyan gyak­ran történik hirtelen fékezésből adódó baleset a vállalat autóbu­szain, amennyiszer a járművek elé vág egy-egy személygépkocsi - mondta lapunknak Grieger Ernő, az MVK Rt. forgalmi diví­ziójának vezetője. A rendelkezé­sére álló statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közlekedési vál­lalat saját hibából elkövetett bal­eseteinek száma elmarad az or­szágos átlagtól. Az MVK Rt. minden egyes jár­művére fizeti a kötelező biztosí­tást - tudtuk meg. Ha a megsérült utasok kártérítési igénnyel lép­nek föl, azt a biztosító rendezi. Ezen kívül az utasok még külön utasbiztosítást is vásárolhatnak bérletszelvényükkel, ami például a poggyász megsérülése esetén vehető igénybe.- A közlekedési vállalat kiemel­ten kezeli a járművezetők képzé­sét és oktatását - hangsúlyozta a divízióvezető. - Ennek bizonyíté­ka, hogy az országos versenyeken a miskolciak évek óta az első he­lyek valamelyikét szerzik meg. Az MVK Rt. adatai szerint egy autóbuszvezetőjük átlagosan 400 ezer levezetett kilométer után lesz részese valamilyen baleseti eseménynek, és csak minden másfél millió kilométer után történik baleset saját hibá­jából. Évente körülbelül 8-10 személyi sérüléssel végződő bal­esetet okoznak az MVK buszai saját hibából. Negyes karambol a 3-ason, Jelentős anyagi kárral végződő közlekedési baleset történt kedden délután a 3-as főút Nyékládháza és Ernőd közötti szakaszán. Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi nem tudott megállni az előtte haladó járművek mögött. Egy könnyeb­ben sérült személyt láttak el a mentők. A főút forgalmában fennakadás keletkezett. Az úttisztító­kat is igénybe kellett venni a szétszóródott darabok és az aszfaltra került víz- és olajszennyeződés eltávolítása miatt. (333 www.boon.hu Fotó: Végh Csaba Budapest (MTI) - Életét vesz­tette egy pénzszállító autó vezető­je Gödnél kedd hajnalban, amikor valószínűleg elaludt a volánnál, az árokba hajtott és a jármű fel­borult. Az autóban pénz nem volt, s a vezető egyedül tartózkodott a járműben. A baleset során a fér­fi kiesett az autóból, s olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Sírdöntögetők az avasl temetőben Miskolc (ÉM - PT) - Négy sír­emléket döntöttek le Miskolcon az avasi temetőben. Szabó Attila szá­zados, a Miskolci Rendőrkapi­tányság munkatársa szerint a nyomok alapján arra lehet követ­keztetni, hogy vandál rongálás történt. Nem merült fel felekeze­ti hovatartozás meggyalázására utaló adat. Kéri, aki bármilyen információval rendelkezik a bűn- cselekménnyel, az elkövetőkkel kapcsolatban, hívja munkaidőben a 46/ 514-511-es telefonszám 22-42- es mellékét. Nyilvánvaló a rongálás Fotó: B. T. HIRDETÉS Kinek ne lenne sürgős a lakáshitel? Ne maradjon le álmai lakásáról a lassú és bonyolult lakáshitel-ügyintézés miatti Hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink azonnal megmondják Önnek, hogy bankunk mekkora hitelt tud felajánlani! Kedvező hitelbírálat esetén akár pár héten belül rendelkezésére áll a hitelösszeg. Raiffeisen Lakáshitelek évi 2,75% kamattól * Plusz kezelési költség. YBLÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK © 06-40-48-48-48 Bankfiókjaink: Miskolc, Szinvapark; Tíszaújvóros, Bethlen Gábor út 17.

Next

/
Thumbnails
Contents