Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-14 / 240. szám

2002. október 14., hétfő ■w SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Ötezrest kínált a vámosnak. Veszte­getés alapos gyanúja miatt indult eljá­rás az ellen a lengyel nő el­len, aki a vele szemben a miskolci Zsarnai piacon intéz­kedő pénzügyőrnek ötezer fo­rintot kínált fel amennyiben eláll az eljárástól. 0 Kirabolt nyugdíjas. A lakása lépcső­házában lévő idős asszonyt ütötte meg az idegen támadó a napokban, majd a megrémített nőtől erőszakkal elvette pénztárcáját a benne lévő 14 ezer forint­jával együtt. 0 Építkezésen lopott. Az épülőfélben lévő bogácsi lakóházat szemelte ki tol- vajlásra az idegen, aki a falambériát szedte össze és vitte magával. Az oko­zott kár több tízezer forint. Halálos gyalogosgázolás Miskolc (ÉM - PT) - Az Andrássy úton lévő Vasgyári piac közelében ütQft el az idős asszonyt szombaton hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között egy sze­mélykocsi Miskolcon. A gázolás részletei még nem tisztázottak. Móricz Jánostól, a Miskolci Mentőszolgálat ügyeletvezetőjé­től az eset után azt az információt kaptuk, hogy a gyalogost súlyos, életveszélyes sé­rüléssel szállították kórházba. Vasárnapi értesülésünk szerint azonban a nő életét már a kórházban sem lehetett megmente­ni. A gondos orvosi ellátás ellenére is be­lehalt az elszenvedett sérüléseibe. fO"l www.boon.hu A tragédia helyszíne Fotó: Ádám János Frontális ütközés Bükkaranyos (ÉM - PT) - Két személy­autó ütközött egymásnak frontálisan va­sárnap délután a harsányi út bükkaranyo- si elágazásánál.'A gépkocsikban jelentős anyagi kár keletkezett, de szerencsére csak kisebb személyi sérülés történt - tájékoztatott Móricz János a Miskolci Mentőszolgálat ügyeletvezetője. Lemezmaradványok Fotó: Bujdos Tibor HIRDETÉS Esőben ütköztek A szombati esős időben több koc­canásos baleset történt a megyében. A Sajószentpéter és Sajóbábony között húzódó 26-os főútsza­kaszon két gépkocsi frontálisan ütközött egymásnak délután. Az anyagi kár jelen­tős. Kozák László a mentőszolgálat illetékese arról tájékoztatott, hogy az egyik autóban utazó nő és gyer­meke könnyebb sérülést szenvedtek el. További képek: Cm www.boon.hu. Fotó: Bujdos Tibor Fel akarta gyújtani anyósa lakását HIRDETÉS Vállalkozói hitelek- Támogatott konstrukciók- Gyors, rugalmas ügyintézés- Közvetlen ügyfélkapcsolat, helyben hozott döntések Miskolc (ÉM - PT) - Az elköve­tő felkészületlenségén és a véletle­nen múlott csupán, hogy egy férfi ne tudta felgyújtani anyósa több- emeletes házban lévő lakását a na­pokban. Dr. Hanvay Csaba alezre­des a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati osztályvezetője elmondta: a közveszélyokozás alapos gyanúja miatt kihallgatott férfi festéket és sósavat kutyult össze. A keveréket pedig szétlocsolta a lépcsőházban. Ezután próbálta meg begyújtani az anyagot, de nem sikerült. Ráadásul megcsúszott az általa szétöntött fo­lyadékon és legurult a lépcső. Idő­közben pedig észrevették a lakók és segítséget kértek. két sérülttel i Miskolc (ÉM - PT) - Két sze­mélyautó ütközött egymásnak a Csaba vezér és Sütő János utcák kereszteződésében szombaton es­te. A baleset kötülményei eddig tisztázatlanok. A mentőszolgálat illetékesétől kapott tájékoztatás szerint az azonban bizonyos, hogy ketten sérültek meg a ka­rosszériák összecsattanásakor. A mentőmellény Fotó: Puskár Tibor Kitől lopták el? Miskolc (ÉM - PT) - Lakásbe­törésekkel kapcsolatos házkutatás során foglalták le a nyomozók a képen látható új mentőmellényt a napokban. Handó Zsolt őrnagy a Miskolci Rendőrkapitányság be­törési alosztályvezetője arra kéri a lakosságot, hogy aki információ­val rendelkezik a mentőmellény tulajdonosával kapcsolatban, te­gyen bejelentést a 46/514-511-es számon a lopási alosztályon. Kettős karambol HIRDETÉS Nálunk Ön is megtalálja a legkedvezőbb megoldást. Vállalkozói hiteleink Önnek szólnak. A pénztártóC vaCó távozás után 3 000 000 forintot nyertet! Nyerjen októberi vagy novemberi vásárlással 3 000 000 forintos takarékbetétkönyvet, vagy egyet a 100 db 30 000 Ft értékű Coop vásárlási utalványból! Mindezért csak annyit kell tennie, hogy 2000 Ft felett vásárol a Coopban! Részletek mindenhol, ahol Coop. ié legyen Ön is CooptniCCiomog!

Next

/
Thumbnails
Contents