Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-08 / 235. szám
2002. október 8., kedd AKTUÁLIS / 5 HÍRCSOKOR kórustalálkozó. Az Egyházi Találkozóját rendezi meg október 10-13. között 17 kórus részvételével a Miskolci Idegenforgalmi és Kulturális Iroda. A nyitó hangverseny október 10-én, csütörtökön délután 5 órakor lesz az avas-déli Ige templomában. 0 Versnapok. A IV. Országos Kaleidoszkóp Versnapok és Pódiumi Estek Fesztiválja című rendezvényre a miskolci Egyetemvárosba várják az érdeklődőket október 11-12-13-án. A rendezvényen várhatóan több mint száz hazai és határon túli versenyző vesz részt. A rendezvény nyitó napján, pénteken délután 3 órától bemutatják a Szavak sziluettje cfmű kötetet, amely ötödik alkalommal jelenik meg az egyetem hallgatóinak verseiből és novelláiból. 0 Alapkőletétel. Ongán ma délután két órakor a Széchenyi-terv támogatásával megvalósuló önkormányzati bérlakások ünnepélyes alapkőletételét tartják a Gyöngyvirág u. 2. szám alatt. Szivacslabda mossa a csöveket Miskolc (ÉM - BGO) - Az Avasi-lakóte- lep hármas ütemében mosatja az ivóvízcsöveket csütörtök estétől péntek reggelig a Miskolci Vízmű Rt. A mosást csőgörények- a csöveknél nagyobb átmérőjű szivacslabdák - végzik. Azokban a csőszakaszokban, amelyekben az ivóvíz a kisebb terhelés miatt lassabban folyik, a szivattyúk által felemelt, egészségre ártalmatlan homok leülepedhet. Ezeket a szakaszokat rendszeresen öblítik, vagy csőgörénnyel átmossák- tudtuk meg Karády Lászlótól, a cég vízhálózati osztályvezetőjétől. Mint elmondta, a habszivacs labdák nagyobbak a csőnél, de mivel összenyomhatok, a vezetékbe helyezhetők. Ezeket a víz nyomásával „végigtolják” a csöveken és a szivacsok föl- törlik, majd maguk előtt kitolják a vezeték alján leülepedett anyagot. A csőtisztítás miatt október 8-án (ma) 22 órától 9-én reggel öt óráig szünetel a vízszolgáltatás a Leszih Andor utca, a Pattantyús utca, az Adler Károly utca, a Mendinkás dűlő, a Hidegsor, a Muszkás oldal dűlő, a Lővei sor, a Danyi völgy, a Győri sor, a Lajos sor, a Latabár sor, a Pázmány Péter sor, a Petőfi sor, a Csáty sor, a Zsolcai sor, a Csabai sor és az Ar- nóti sor fogyasztóinál. Karády László hangsúlyozta, elképzelhető, hogy egyes helyeken a tisztítást követően a csapok megnyitása után rövid ideig zavaros víz jön a vezetékből, de ez nem jelent üzemzavart. fisztán és sterilen Miskolc (ÉM) - Az uniós csatlakozás és feltételei címmel kezdődött kétnapos továbbképzés 6 megye 19 kórházának mintegy 150 szakasszisztense részére tegnap Miskolcon, Lillafüreden a B.-A.-Z. Megyei Kórház Hygiénés Osztályának és Központi Sterilizálójának szervezésében. Az előadásokon a műtősszakma egyes kérdéseit az uniós követelmények tükrében tárgyalják. 0 Egyházi Kórusok IX. KÖNYVBARÁT A Géniusz Könyváruház és az Észak játéka Múlt heti kérdésünk: Melyik színházi stílushoz sorolhatjuk Mrozek drámáit? Helyes válasz: abszurd. Slawomir Mrozek: Ismeretlen barátom című kötetét Lukács Edit Gabriella (Miskolc) a Géniusz Könyváruházban (Miskolc, Széchenyi u. 107., tel.: 46/412-932) veheti Mai kérdésünk: Mi Kundera keresztneve? A megfejtéseket jövő hétfőn délig várjuk az Észak szerkesztőségébe (Miskolc 3501., Pf.: 351.) Válasz; Név: _ Cím: _ Kevesebb lehet a szőlő, mint becsülték A hideg szél és az eső nem kedvezett az első napon szüretelőknek Tokaj-Hegyalján Az első szüretelők tegnap már a darálóba önthették a leszüretelt termést Fotó: Bódisz Attila Tolcsva, Tárcái, Szegi (ÉM - BSZA) - Elkezdődött a nagy szüret tegnap Tokaj- Hegyalján. A hideg szél és az eső nem kedvezett az első napon szüretelőknek. Kiss László a Tokaj Kereskedőház Rt. igazgatóságának tagja lapunknak elmondta, szombaton és vasárnap lezajlottak a cég és a gazdák közötti szerződéskötések, amely során mintegy 60 ezer mázsa szőlő felvásárlásáról született megállapodás. Az állami tulajdonú vállalat ezen kívül 2000-2500 mázsa aszúszem megvásárlását tervezi. Az igazgató- sági tag azonban úgy véli, Hegyalján is folytatódik majd az országos tendencia, s valójában kevesebb szőlőt szednek le a termelők a tőkékről, mint ameny- nyit előre becsültek. Felhalmozódott készletek Az átvétel idén is a hagyományoknak megfelelően Tarcalon, Szegiben és Tolcsván folyik a Tokaj Kereskedőház Rt. felvásárlóhelyein. Kiss László szerint az utóbbi napok esős időjárása - hacsak nem húzódik el hosszabb ideig - nem befolyásolja számottevően a szőlő minőségét. Az utóbbi napokban több alkalommal is szó esett a Hegyalján felhalmozódott borkészletekről. Marczinkó Ferenc a Tokaj- hegyaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke úgy látja, mindez a tavalyi, különlegesen nagy mennyiségű termésnek köszönhető. Ilyen mennyiség 25 évenként egyszer terem a borvidéken - tudatta a szakember. Meglátása szerint átmeneti időszakról van sző, amelyet át kell vészelni. A borkészlet áron aluli eladását két okból sem látja jónak. Egyrészt ez a fajta értékesítés veszteséget okozna a cégeknek, másrészt a jó minőségű bor olcsó árusítása olyan nagymértékű presztízsveszteséget okozna a tokajinak, amelyet csak hosszú évek alatt, kemény marketingmunkával lehetne helyreállítani. A szakember szerint az olcsó eladásnál még a lepárlás is jobb, ám azt csak állami támogatás segítségével lehet véghezvinni. Építészek 8 szekme világnapján. Az építészeti világnapot ünnepelte tegnap a tervezői szakmai megyei kamarája. Ez alkalomból az építészek a sajtó képiselőivel folytatott beszélgetésen vitatták meg a térség - elsősorban a megyeszékhely - tipikus problémáit (profánul: miért nem olyan szép a város, mint lehetne?), majd kiállítást nyitottak - szlovák építészkollégák munkáiból -, illetve könyvbemutatót tartottak. Fotó: Ádám János Közeleg a határidő! Miskolc (ÉM) - Az idei tanévben is számos megyei szervezésű tanulmányi versenyre jelentkezhetnek az általános és középiskolák. Október 10-ig várják az általános iskolák jelentkezését a Varga Tamás Országos Matematikaversenyre, az Országos angol nyelvi versenyre, az Országos német nyelvi versenyre, az Országos francia nyelvi versenyre, az Országos orosz nyelvi versenyre, a Közlekedésismereti versenyre, középiskolák jelentkezését az Országos történelem Tantárgyi Versenyre. Október 15-ig vágják általános iskolák jelentkezését a Nemes Tihamér Számítás- technikai Versenyre, középiskolák jelentkezését az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyre, a Nemes Tihamár Országos Számítástechnikai Versenyre és a Két ország élén (Báthori történelem) versenyre. Információ: B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakmai és Szolgálati Intézet 530-110. (Tóth Tamás). MEGKÉRDEZTÜK AZ ÉPÍTÉSZEKET: KORLÁTOZZÁK-E A KÖRÜLMÉNYEK AZ ÉPÍTÉSZ TUDÁSÁT? A szakmai tudásnak mindenképp érvényesülnie kell, a megbízótól függetlenül. A tervezői ambíciónak? Ahhoz több kell, mint a szolgai végrehajtás, a terv puszta megrajzolása. Abszolút nem köny- nyű. Nehéz elérni, hogy érvényre jusson az építész tudása és szándéka. De ez a feladatunk. Baj, hogy az igénytelenséget sokszor azzal indokolják kollégák, hogy „ezt kívánja a megbízó”, ami elfogadhatatlan. Ami a politikát illeti, az nem szól bele. A pénzhiány korlátozhat-e? A pénzt sokszor éppenhogy a szakmai alapossággal lehet kiváltani. koromnál fogva nem a múltba, inkább a jövőbe tekintek. Abban bízom, hogy ezek a tulajdonságok - tudás, tehetség, ambíció - egyre inkább megjelennek a munkámban. Ehhez az kell, hogy az építészetet művészetként kezeljük, hisz ilymódon egyfajta szubjektív visszatükröződése a valóságnak, valamint az, hogy létrejöjjön az elengedhetetlen kommunikáció a társadalom és az építészek között. Ami a saját gyakorlatomat illeti, egyelőre nincs sok saját házam, inkább tervek, de többé- kevésbé elégedett lehetek; ha a megvalósult tervekre gondolok. S zabad-e az építészfantázia avagy korlátozzák a körülmények? Mind a kettő igaz. Vannak helyek, kisebb települések a környéken, ahova ha elmegyek, érzem azt, hogy voltam ott. Ezekbe a falvakba, községekbe olyan házakat tervezhettem, amelyek meghatározóvá lehettek, akár irányt is mutatnak a helyieknek. Van aztán olyan beruházás is, ami kiszalad a tervező ellenőrzése alól. Sokat kell vitázni a megbízóval, és néha feleslegesen: úgyis azt építi meg, amit ő akar. Olyan kompromisszumra még nem kényszerültem, amit nem vállalhatnék, ne tudnák ránézni se a megépült házra. H ogy építész lehet az ember, az fantasztikus, nagyon szórakoztató. Rengeteg korlátba ütközünk. Azt mondják: „megálmodta” a házat - ettől a szótól kiütést kapok. Valójában szűk folyosón haladunk, előírások tömkelegé között. És ott van még a jó ízlés. Ma mindenki azt rajzol, amit jónak lát. Csakhogy van a művészet és van az élet. A pártállamban volt munka dögivei, de milyen... Ma kevesebb, kisebb feladatok, de szebbek. Nyugodt vagyok-e a házaim felől? Nos, ez úgy megy, hogy tervezés után a kivitelező átveszi a hatalmat. V egyesen tudok válaszolni. Van, ahol igen, van, ahol nem. Ebben a régióban, akárki akármit mond, kicsit visszafogottabb, szegényesebb az építészeti kultúra, alacsonyabb az igényszint. Kin múlik ez: az építtetőn vagy az építőn? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Szerintem mindkettő felelős. Ezen túl, ami visszafogja az építészetet, az a pénz hiánya. Gyakori a kicsinyesség az építtetői körben. Szerintem vidéken rosszabb a kép, ott sokkal „praktikusabbak” az emberek. A nagyvárosban csak felfedezhető azért némi érzék a modern építészet iránt. Puskás PéterHajzsó IstvánRévai Tamás Száhonyi Adrienn Szunyoqh László