Észak-Magyarország, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-23 / 222. szám
2002. szeptember 23., hétfő AKTUÁLIS / 3 0 Alapkőletétel. Szeptember 25-én Tiszaújvárosba látogat dr. Csillag István, gazdasági miniszter. A szaktárca vezetője részt vesz a TVK Rt. új olefin üzemének alapkő, letételénél, majd délután négy órai kezdettel fórumon vesz részt a Derkovits Művelődési Központban 0 Fórum. Szeptember 30-án dr. Bálint György, a sokak által csak Bálint gazdaként ismert szakember Tiszaújvárosba érkezik. A Derkovits Művelődési Központban négy órakor kezdődő fórumon az érdeklődők az agrárium helyzetéről, valamint a kertészetről társaloghatnak Bálint gazdával. 0 Horgászverseny. A Rakacai tavon 15 csapat részvételével rendezték meg a hétvégén a B.-A.-Z. Megyei Horgász Egyesületi vezetők horgászversenyét. MEGINT HÉTFŐ Szívni, fekete-fehérben Kiss József Kiss.jozsef@inform.hu A, dohányzással az a baj, hogy nagyon jó, ugyanakkor nagyon káros. Ezt tapasztalatból mondom, mert hosszú évekig gyakorló dohányos voltam, miután vasakarattal rászoktam. A dohányzás káros hatásával a dohányos teljesen tisztában van, így aztán nem olvassa el a cigarettás dobozokra írt vérfagyasztó figyelmeztetéseket, helyette kifogásokat keres. Például: „Béla bácsi gyerekkorától szíttá, oszt' úgy kellett 90 éves korában agyonütni!", vagy: „Anyukám! A levegő is olyan szennyezett, mint a fene". Az anyagiakról: „Annak sincs sarokháza, aki nem dohányzik!". Erre a struccpolitikára játszanak rá a gyártók is, amikor kitalálták a „light" és a „mild" cigarettákat, mintegy sugallva, hogy megszületett a tökéletes megoldás: van szenvedély, amely nem káros. Hamarosan új trükköket kell kitalálni, mert az EU-ban tilos lesz ez a finomkodás, sőt a cigarettareklámok is csak fekete-fehérben jelenhetnek majd meg. (Ennek hatására valószínűleg bagósok százezrei dobják majd el a cigit, mert ők csak színesben szeretnek dohányozni). Csak üdvözölni lehet ezt az irányzatot, amely remélhetően nem áll meg a cigarettás dobozoknál, hanem átalakítja majd a köznyelvet, és közvetve a közéletet is. Eltűnnek majd az olyan kifejezések, mint például a feledhetetlen „másodlagosan fantomizálódott cégek" betűkombináció, és a hasonló szófordulatok. / így talán örökre a magyar politikai nyelv felülmúlhatatlan csúcsteljesítménye marad az a megfogalmazás, mely egyik közéleti személyiségünk finoman szólva nem igaz kijelentése kapcsán született: „...régebbi és mostani állítása között kibékíthetetlen ellentétek fedezhetők fel". VILLAMV0KS Több mint a fele letette Szombati kérdésünk: Leteszi-e az autót az autómentes világnapon? A leadott voksok aránya: igen: 55% nem: 45% Mai kérdésünk: Veszélybe került-e a DVTK feljutása? miSzavazatát leadhatja: www.boon.hu A jövő tervezését tartja feladatának Orbán Viktor, volt miniszterelnök interjúja az Inform Média-lapcsoport számára Orbán Viktor a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében Fotó: ikiódy János Debrecen (HBN, IM) - Bármerre járok az országban, mindenki arról beszél, hogy Debrecen hétmérföldes csizmákkal haladva fejlődik. Öröm idejönni - mondta Orbán Viktor, volt miniszterelnök szombaton a Napló szerkesztőségében, amikor interjút adott az Inform Médialapcsoport (IM) újságjai számára. INFORM MÉDIA: Milyennek tartja a Medgyessy-kormány eddigi tevékenységét? Orbán Viktor: Új kormány ez még, nem árt méltányosságot gyakorolni. Voltak jó és rossz intézkedések. Egy területen viszont nagyon komoly hiányérzetem van. Nem lehet száz napról száz napra bukdácsolni. Senki nem tudja, mi kerekedik ki ebből, mihez kell igazodni a következő öt-tíz évben. Az előző kormány elmondta, hogy merre halad. Mostanra minden szétesett, megálltak a beruházások, a vállalkozók kivárnak, mert nem tudják, mi jön ezután. IM: Az ellenzék programjának mely elemei hathatnak ki Északkelet-Magyarország mindennapjaira? Orbán V.: Mi törvénymódo- sitásicsomag-javaslatot adtunk be, mert úgy gondoltuk, itt az ideje elmondani, mit csinálnánk másképpen. És van egy pont, amelyen nagyon határozottan ellen kell szegülnünk a kormánynak. Nevezetesen, hogy megmaradjon-e vagy sem a segélyezés és a bérrel elérhető jövedelem közötti különbség. A kormány javaslata szerint az, aki munkanélküli-segélyen van és továbbképzésre jár, megkapná a minimálbért. Mi viszont úgy láttuk helyesnek, és emellett ki is tartunk, hogy segélyből ne lehessen annyi pénzhez jutni, mint munkából. Ha sok a munkanélküli, akkor közmunkát kell szervezni. IM: Nagy vihart kavart az uniós csatlakozással kapcsolatos bejelentése. Mit gondol, mivel adott erre okot? Orbán V.: Ha jól értettem, amit a riválisaink mondtak, ők úgy fogják föl a nemzeti érdeket, hogy kételyeknek most nincs helye, mindenki fogja be száját. Holott arról van szó, hogy minden ember, minden család be fog lépni az Európai Unióba, vagyis a nemzeti érdek nem független a személyes érdekünktől. Elő tehát minden aggállyal, halljunk minden vitát. Ebben különbözik a gondolkodásmódunk a közérdekről és a nemzeti érdekről. IM: Mekkora esélyt lát arra, hogy a költségvetésben meglesz a fedezete az önök által hangoztatott feltételek teljesülésének? Orbán V.: A kormány megígérte, hogy ezeket a szempontokat feltételnek fogadja el, ezzel megnyertünk egy kis ütközetet. Abban is egyetértettünk, hogy melyek ezek: a kisvállalkozók támogatása, a mezőgazdasági termelők támogatása és jelentős béremelés. Erről nagyon komoly alku lesz. Ha nem tudunk eredményt elérni, akkor nem adhatjuk oda a szavazatainkat az alkotmánymódosításhoz. IM: Kritikusai azt mondják, hogy a polgári körök mozgalom kedvéért már-már cserbenhagyta a Fideszt. Melyiket tartja most fontosabbnak? Orbán V.: Nem váltható ki egyik a másikkal. A Fidesz megy nélkülem is, egyelőre a polgári körökben van rám nagyobb szükség. A pártok elvitézkednek a parlamentben, de a polgári körök nem pályáznak ilyen babérokra. Azokban hátországot szerveznek, békésen, szeretetteljesen. Ha jól csinálják, onnan építkezik majd a polgári Magyarország a következő választás során. Tehát most hátországot építek. Ha úgy tetszik jelenleg nem a csapattisztek között van a helyem, ahol suhogtatják a szablyákat, hanem a főmérnöki sátorban, ahol a jövőt kell megtervezni. IM: Mi a véleménye az Ifjúsági és Sportminisztériumot ért támadásról, illetve a stadion- rekonstrukciós program sorsáról? Orbán V.: A minisztériumok nem tudnak jogsértést elkövetni. Minden előterjesztés olyan egyeztetési rendszeren megy keresztül, hogy semmilyen döntés nem kerülhet el hat-hét jogászi konzultációt. Aki látott már kormányt belülről, az nem hiheti el a hangoztatott vádakat. Ami a stadionrekonstrukciós programot illeti: meg kellene érteni, hogy egy közösség életéhez a stadion éppúgy hozzátartozik, mint a városháza, a kórház, az iskola. Nekünk jobb ajánlatokat kell tenni a saját gyerekeinknek, mint amit az élet képes tenni: a játékautomatákkal, az utcán való csellengés lehetőségeivel. De be kell mondani a jobb ajánlatokat. Mi azt mondtuk, sportoljatok. És ne lezüllött stadionokban, hanem tisztességes helyen, az átlagcsaládban elérhető színvonalú körülmények között. Ezt szeíjmtem végig kell csinálni, mert sokkal többről szól, mint a futball. Más kérdés, hogy ha nem száll be az állam a labdarúgás finanszírozásába, akkor a legjobb három-négy klubot el fogják vinni a külföldiek. És a végén még annak is örülünk, hogy valaki elvitte. Úgy látom, most a propaganda áldozatává válik minden, és a gyerekek hátán csattan majd az ostor. Csak a Bozsik-programot ne bántsák. Már azzal is beérem. IM: Prognózisa szerint, hogyan fog szerepelni a jobboldal az önkormányzati választásokon, különös tekintettel arra, hogy a keleti megyékben eltérő a Fidesz támogatottsága? Orbán V.: Az országgyűlési választásokon Hajdú-Biharban teljes győzelmet arattunk, Szabolcsban 9:2-re nyertünk. Borsodban a Miskolci négy mandátumot elbuktuk, a további kilencből megnyertünk négyet, ugyanennyit a szocialisták, egyet pedig többször meg kellett számolni, míg gazdára talált. Tehát Borsod-Abaúj-Zemplén vidékén döntetlen az állás. Október 20-án minden helyben méretődik meg, és a magam részéről sokakat meglepő, jó szereplésre számítok. De máris borítékolom: nincs olyan tehetségtelen politikus Magyarországon, aki ne találna majd legalább egy dimenziót, hogy elmagyarázza, ő miért erősödött meg. Névjegy Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője Született: 1963. május 31., Székesfehérváron. Végzettség: jogi diploma, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (1987); az angol liberális politikai filozófia történetének tanulmányozása, Pembroke College, Oxford (1989-1990). Karrier: szociológus gyakornok, Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézete (1987-1988); a Fiatal Demokraták Szövetségének alapító tagja (1988); Fidesz-szóvivő (1988-1989); tagja az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának (1989 nyara); a magyar Országgyűlés képviselője (1990 óta); a Fidesz frakcióvezetője (1990-1993); a párt elnöke (1993-2000); a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1998-2002), a polgári körök aktív szervezője. Családi állapot: nős, felesége jogász, négy gyermekük van. ÉM - NYEREMÉNYJÁTÉK Jú j JjVj jjv'ijVTv'j j vj j'/j j j jjjjjjjjJJJjjjJjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj j j j j j j j j j j j j j j j'j'J' j J j J j j j j J j j JJ j j j j j j j j j j j j j j j j j j j'j j j j j j j . A tavalyi nyertes elégedett - ön is pályázhat! Figyelje lapunkat! Októberben induló nyereményjátékunk fődíja egy piros Suzuki _ íS/AJfMaíiVAfíORSZnG j Az előző évi födi) Fotó: Séllei Zsolt Miskolc (ÉM) - A tavalyi szerencsés olvasónk elégedett a Suzuki Wagon R+ - szál, és bizton állítja, hogy az idei nyertesünk is okkal örülhet majd ennek a kiváló gépkocsinak. A kazincbarcikai Szabó Suzuki márkakereskedés második alkalommal ajánl fel egy Suzuki Wagon R+ - t, melyet lapunk októberben induló játékán bármelyik játékos kedvű olvasónk megnyerhet. A tavalyi nyertest, dr. Demeterné Iski Gizellát kérdeztük, mennyire elégedett a fődíjjal.- A Suzukit megtartottuk - mondta -, a családban maradt, az öcsém használja. Nagyon elégedett vele, csupa jó dolgot mond róla. Például azt, hogy jól bírja a terepviszonyokat, mert magasépítésű. Az ülések is magasan vannak, ami kényelmessé teszi a vezetést. Ez azért is fontos, mert az öcsém rokkantnyugdíjas. A biztonsági felszerelések a gépkocsiban utazók épségét védik: a kétoldali légzsák, a pirotechnikai övfeszítő és a frontális ütközésnél aláhajló pedál. A rakodást könnyíti az autó méretéhez képest nagy rakodótér. Óriási előnye még fordulékonysága, aminek parkoláskor venni nagy hasznát. Nyertesünk családja nem csupán a nyereménnyel, de a Szabó Suzuki szakembereinek figyelmességével és hozzáértésével is elégedett. Tavalyi nyertesünk elmesélte, hogy amikor sárvédőt rendeltek az autóhoz, a szervizből azonnal telefonáltak, amikor az megérkezett. Szervizeléskor arra is gondjuk volt, hogy a nyári ablaktörlőt télire cseréljék. Önre is vár egy Ha ön az Észak-Magyaror- szág olvasója, és szeretne nyerni egy Suzuki Wagon R+ -t, nem kell mást tennie, csak lapunkat figyelnie. Októberben indul a kazincbarcikai Szabó Suzuki márkakereskedéssel közös játékunk. Ha ön még nem tartozik az Észak - Magyarország előfizetői közé, hívja a 06-80/203-655-ös telefonszámot, és máris megrendelheti lapunkat. A 10 napon át közölt mozaikképeket sokkal könnyebb lesz összegyűjtenie, ha ön a postaládájában találja minden reggel az Észak-Magyarországot.