Észak-Magyarország, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-20 / 220. szám
2002. szeptember 20., péntek ÉSZAK-MAfiYARQRSZA6& AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 5 HÍRCSOKOR 0 Állásbörze. A megyei munkaügyi központ kirendeltségeivel közösen szeptemberben, októberben állásbörzéket, nyílt napokat szervez. A rendezvények lehetőséget adnak az álláskeresők és munkáltatók közvetlen találkozására, illetve az álláskeresők megismerkedhetnek a központ támogatási rendszerével. 0 Átadás. A Magyar Posta Rt. szeptember 24-én 11 órakor a postai szolgáltatóhelyek akadálymentes megközelítését segítő építési beruházások ünnepélyes átadását tartja a putnoki postán, illetve 14 órakor ugyanezen alkalomból a Miskolci 8. postán hangzik el avató beszéd. Fosta 0 Előkészítő. Felvételi előkészítő indul a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán. A szombati előkészítő októbertől március végéig tart, tárgyanként 3-3 óra a felkészítés matematikából, fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból és történelemből. Jelenet az Irls című filmből A feledékenységre figyelmeztetnek Miskolc (ÉM - DK) - Iris Murdoch regényíró és filozófus halálát Alzheimer-kór okozta. Az ő története már „befejezett”, szép film látható róla a mozikban. Hogy minél kevesebben jussanak hasonló sorsra, azért rendezi meg a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága szombaton az Alzheimer Világnapot. Az Alzheimer Világnap évenkénti megrendezését 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság. Napjainkra 60 ország csatlakozott a kezdeményezéshez. Hazánkban a becsült adat szerint a 60 év feletti lakosság 12-15 százaléka, tehát közel 300 ezer ember szenved a szellemi hanyatlás valamilyen formájától, s mintegy 150 ezren éppen az Alzheimer-kórtól. A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága feladatának tekinti, hogy segítséget nyújtson e betegséggel élőknek és családtagjaiknak. A második hazai Alzheimer Világnap megrendezésével is ez a céljuk. Szeptember 21-én, szombaton tefiát fel- világosító szándékkal és tanácsadással várják mindazokat az ország 20 Tesco áruházában - így Miskolcon is -, akik önma- gukon vagy idős családtagjukon esetleg már észlelik a feledékenységet, emlékezetzavart. A szakemberek beszélnek majd arról is, melyek azok az első tünetek, amelyek korai felismerése és kezelése lassíthatja a gyors leépülési folyamatot. Személyes beszélgetésre is lehetőség nyílik. Az Iris Murdoch életét feldolgozó mozifilmet pedig ugyanezen a napon délután 5 órától a Hevesy filmklubban tekinthetik meg az érdeklődők. Megújult a könyvesbolt. Nincs még egy nagyváros a fővároson kívül, ahol ennyi könyvesbolt lenne - dicsérte meg Miskolcot Okolicsányi Tamás, a Magyar Könyvklub Rt. kereskedelmi vezetője tegnap délelőtt a felújított Kazinczy Könyvesbolt megnyitóján. Fotó: Dobos Klára A tét a versenyképesség megőizése Benyújtotta az előzetes környezeti hatástanulmányt az alternatív tüzelésre a Holcim Miskolc (ÉM) - Benyújtotta az előzetes környezeti hatástanulmányt a Holcim Hungária Rt. a Hejőcsabai Cementgyárban tervezett alternatív és hagyományos tüzelőanyagok együtt égetéses hasznosítására. Mint arról korábban beszámoltunk, a Holcim Rt. Hejőcsabai Cementgyára termékeinek előállításához alternatív tüzelő- és alapanyagok felhasználását tervezi. A Nyugat-Európában már bevált módszer azonban ellenérzéseket szült a környező lakosság egy részénél annak ellenére, hogy a sok éves tapasztalatok és eredmények azt mutatják, a cementipari hulladékhasznosítás kölcsönösen előnyős mind a társadalom, mind a környezet és az ipar számára. Elsősorban azért, mert más módon nem hasznosuló hulladékot égetnének el - ami jelenleg hulladék- lerakókban letárolva szennyezi a környezetet -, másrészt nem megújuló természeti erőforrásokat (például szenet, gázt) váltanának ezzel ki, s mentenék át a jövő nemzedékének. Az alternatív tüzelő- és alapanyagok hasznosítását szigorú nemzeti és nemzetközi jogszabályok, szabványok és előírások szabályozzák. Mindezeket szem előtt tartva határozta meg a Holcim a használni kívánt alternatív tüzelő- és alapanyagok körét. S bár a szükséges hatósági engedélyek már korábban rendelkezésükre álltak, a lakossági tiltakozások miatt csak most tudtak tovább lépni. Az első lépés volt, hogy beadták az előzetes hatástanulmányt, ezt egy részletes követi majd, s ezzel párhuzamosan szeretnék megkezdeni a kísérleti égetést is, hogy minél hamarabb minél pontosabb adatok álljanak a rendelkezésükre. Hogy megkapják-e erre az engedélyt, néhány hetet még várni kell, 90 nap áll ugyanis a hatóság rendelkezésére, hogy elbírálják a beadott iratokat. Egy biztos, a jövő szempontjából ez nagyon fontos a társaság életében. A tét a talpon maradás és a versenyképesség megőrzése. Az eredmények nyilvánosak Miskolc (ÉM - UM) - A Holcim Rt. vezetőinek óriási nehézséget okoz, hogy a nemrégiben felszereltetett monitoringrendszer segítségével bebizonyítsák: tevékenységük a lehető legkisebb mértékben terheli a környezetet.- A Holcim hejőcsabai cementgyára szigorú hatósági előírások alapján végzi tevékenységét. Komoly erőfeszítéseket tettünk és teszünk a jövőben is a környezetvédelem területén, célunk a hatósági előírások maradéktalan betartása - válaszolt érdeklődésünkre Laskóy Ágnes kommunkiációs igazgató. Mivel a cementgyártási technológia során sem szilárd, sem folyékony hulladék nem keletkezik, ezért elsősorban a levegőbe történő kibocsátásokra kell összpontosítaniuk a figyelmet. A kibocsátási határértékeket a környezetvédelmi hatóság állapítja meg - a helyi viszonyokat figyelembe véve - a vonatkozó törvényi előírások, s az érintett szakhatóságok véleménye alapján.- Az előírások természetesen a gyárban dolgozó embereket is védik, hiszen ők lennének leginkább kitéve az esetleges káros környezeti hatásoknak - ismerteti Laskóy Ágnes. A kibocsátási határértékeknek történő megfelelés rendszeres ellenőrzése a környezet- védelmi hatóságok feladata. Ehhez külön jogosítvánnyal rendelkező, úgynevezett akkreditált, független laboratóriumokat is igénybe vesznek, akik nemzetközileg elismerten hiteles méréseket végeznek. Az eredmények nyilvánosak - a lakosság számára ugyanúgy, mint a hatóság számára.- A cementgyár nem törvény- alkotó, hanem törvénykövető intézmény. De a törvények betartásán túl is arra törekszünk, hogy megkíméljük környezetünket a káros hatásoktól és a lehető leghasznosabb partnerré váljunk a hejőcsabaiak számára. Úgy érezzük, az utóbbi időben számos jelét adtuk ennek, úgy a környezetvédelmi beruházások, mint a lakosság felé történő kommunikáció terén - közölte a szakember. Hogyan higgyünk a saját méréseknek? Miskolc (ÉM - BAL) - Van-e okunk gyanakodni, ha egy üzem a saját mérési eredményeivel igyekszik bizonyítani, hogy nem szennyezi a környezetet? A lapunk által megkérdezett civil környezetvédelmi szakemberek nem tudtak egyértelműen válaszolni a kérdésre. Mint több helyről elmondták, a közvélemény elé tárt adatok általában nem valamely független hatóságtól vagy laboratóriumtól származnak. Márpedig egy cég aligha bocsát nyilvánosságra olyasmit, ami rossz fényt vetae munkájára. A zöldek körében emlegetett logika szerint „a legjobb mérőműszer ma is a szem, a fül, az orr”, azaz ha az érintett lakosok büdöset éreznek, zajt hallanak, kéményfüstöt látnak, akkor nem sokat ér a határértékek tartását bemutató bármilyen táblázat. Ezzel együtt a kérdésre mégiscsak az a „hivatalos” válasz: nem tehetünk mást, mint hogy bízzunk a mérési eredményekben, már- csak azért is, mivel az azokat esetleg felülbírálni képes technikai, műszeres háttér sem a laikusoknak, sem a helyi környezetvédelmi szervezeteknek nemigen áll rendelkezésére. Kivételként kezelhető a hazánkban a közelmúltban felbukkant nemzetközi zöldszervezet, a Gre- enpeace, amelynek köztudottan adott a laboratóriumi háttere (elsősorban Angliában). A budapesti iroda szóvivője az alábbiak szerint reagált felvetéseinkre. Laboratóriumi háttér- A cégek saját mérési eredményeiről annyit szeretnénk megjegyezni, hogy tapasztalataink szerint a mérések időpontjait gondosan úgy választják meg, hogy azok ne a fő szennyezések időpontjában - a legnagyobb kapacitás esetén - történjenek, hanem amikor az egységek alacsony kapacitáson működnek - fejtette ki Kalovits Judit. - Általában valamely alacsony szintű szennyezést kimutatnak, mivel azt, hogy nem szennyeznek, senki nem hinné el nekik. Sajnálatos módon a regionális környezetvédelmi felügyelőségek mérései sem pontosak: a mérések időpontját hónapokkal előre közlik az adott vállalattal - így ők előre tudnak készülni. Több mint 6 milliárdos beruházás eredménye a tisztítómű Fotó: BSZA Tizenegy település szennyvízhálózata Tokaj (ÉM - BSZA) - Tizenegy hegyaljai és taktaközi település összefogásával, több mint másfél év alatt valósult meg a Tokaj mikrorégió szennyvízcsatorna-hálózat és tisztítómű kiépítése. A 6 milliárd 51 millió forintos költséggel megvalósult csővezeték- rendszert, valamint a létesítményt Kis Zoltán, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára adta át tegnap Tokajban. Mint elmondta, a beruházás fontos része annak a munkának, amely során az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében 2012-ig egész Magyarország területén ki kell építeni a szennyvíz- hálózatot. Ugyancsak e program következtében felújítják a már meglevő, ám időközben elavulttá vált tisztítómüveket is. Májer János, a gesztor város polgármestere kiemelte a beruházásban résztvevők példás összefogását, valamint azt, hogy a munka nagyobb konfliktusok nélkül zajlott le. A 11 település a szükséges összeg 63 százalékát állami céltámogatásként kapta meg, 18 százalékát pályázat útján, a Környezetvédelmi Alapból nyerték el, míg a fennmaradó összeget az önkormányzatok, valamint a lakosság adta össze. A beruházás során 226 kilométer hosszú hálózat készült el, valamint egy korszerű, biológiai szennyvíztisztítómű épült fel Tokaj területén. A rendszer üzemeltetője a GW-Borsodvíz Kft. A hálózatra összesen 5700 lakás és intézmény csatlakozhat rá Hirdetés • Ügyfélfogadás • Hirdetésfelvétel • Hírlap-előfizetés Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-16 óráig Észak-Magyarország Regionális Iroda 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 118./B. Telefon: 49/500-440, fax: 49/500-441