Észak-Magyarország, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-11 / 212. szám

2002. szeptember 11., szerda KULTÚRA / 6 HÍRCSOKOR 0 Tártat Barcikán. Bolacsek László ötvös- fémműves iparművész alkotásaiból nyílik kiállítás holnap délután 4 órakor Kazincbarcikán a Városi Kiállítóteremben. Az október 13-ig megte­kinthető' tárlatot Goda Gertrúd művészettörté- érdeklődők figyelmébe. 0 Színházi bérletek. A Miskolci Nemzeti Színház kéri azon bérlőit, akik a 2002/2003-as évadra is megújították színházi bérletüket, szeptember 15-ig vigyék el azokat. 0 Mezítláb a „Vidoron”. Neil Simon: Mezítláb a parkban című vígjátékával szórakoztatja a nyíregyházi Vidor fesz­tivál közönségét a Miskolci Nemzeti Színház társulata. Az előadás szeptem­ber 13-án látható a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. nész ajánlja az Faragások. Fába faragott gondolatok címmel látható - szeptember 30-ig - Andrásik Remo tárlata Miskolcon a Tudo­mány és Technika Házában. Fotó: Á. J. A színház iskolai szerepe... Miskolc (ÉM - DK) - A korabeli színjátszás nem a nézőkhöz szólt: célja az volt, hogy a játszók (diákok) életét átformálja. Illetve valamelyest a sorok­ban tilő szülőknek „üzengetett” - de­rült ki a Miskolci Egyetemen az elmúlt héten megrendezett Iskola és színház című nemzetközi konferencián.- Magyarországon a XVII-XVIII. század­ban nem volt hivatásos, polgári színjátszás, nem volt udvari, de még kastély-színház sem. A színház műfaji hagyományait tehát eleinte az iskolák amatőr színjátszói adták tovább. A darabok ránk maradt szövegei elárulják: valamennyi mögött az a nevelői szándék rejtőzik, hogy az ifjúságot s a felnőtteket is a helyes életvitelre ösztönözzék - hallottuk Kilián Istvántól, a Miskolci Egyetem Régi ma­gyar irodalomtörténeti tanszékének korábbi vezetőjétől, aki a konferencia keretében a piarista dráma és színjátékról szóló új köte­tét is bemutatta. Előadását pedig a kor egy jellegzetes (iskola)drámájáról, Az apagyilkos ifjú történetéről tartotta. „Megérthetik a figyelmetes hallgatók, mely veszedelmes do­log az isteni sugallatokat megvetni, és az ör­dög, világ és test csalogatási után indulni” - idézte az egykori előadás „műsorfüzetéből”. A dráma cselekménye szerint az ifjú éppen csak letöltötte novicius idejét a szerzetben, s ott akar maradni. Gazdag és előkelő szülei azonban ráveszik, hogy hagyja ott a kolos­tort. A fiatalember engedelmeskedik. Ám úgy érzi, életét nagyon elrontotta, aminek egye­düli oka az atyja, ezért megöli őt. Rövid nyo­mozás után elfogják és a nyílt színen kivég- zik az apagyilkos fiút - itt a vége, a „tanul­ság” pedig a bevezetőt erősíti, miszerint az iskolai színjátszás pedagógiai eszköztára első­sorban a diákokra irányul, bár hatása a kö­zönségre is kimutatható. Ezt a - máig ható - tételt több más előadás is bizonyította, s a mai drámapedagógiáról szóló tájékoztatókból is kiderült: helye, s komoly szerepe van az oktatásban a színháznak. Ahogy - a szerve­zők és résztvevők egyöntetű véleménye alap­ján - a hasonló konferenciáknak is. Akár már jövőre újra összejönnének... A jövő héten majd megbeszélik Gregor József (még) nem vállalta el az Operafesztivál művészeti vezetését Gregor József az idei operafesztiválon Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM - DK) - Gre­gor József operaénekes lett a miskolci Operafesztivál Kht. művészeti igazgatója - adtuk közre a hírt az elmúlt szom­baton. A napokban azonban kiderült: a művész még gon­dolkozik ezen...- Nagyon szép dolognak tartom a miskolci operafesztiváli kezde­ményezést, s örülök, hogy úgy tűnik, „be is jött” - hallottuk Gre­gor Józseftől, akivel az idei Bar­tók+Puccini fesztiválon kétszer is találkozhatott a közönség. Hívták a szervezők már a legelső rendez­vényre is, de akkor nem sikerült időpontot egyeztetniük. A követ­kező rendezvény Bartók mellett Mozart Jegyében” zajlik majd, s ez különösen „testhezálló” az ope­raénekesnek, sok sikeres Mozart- szerep kötődik a nevéhez. De nem­csak ezért nem zárkózott el Lovas Károly, az Operafesztivál Kht. megbízott ügyvezető igazgatója felkérésétől, hanem mert az egész sorozat szimpatikus a számára. Nem az viszont a félretájékoztatás:- Körülbelül egy hónapja hívott fel Lovas Károly. Azt mondtam ne­ki, rendben van, üljünk le, beszél­jük meg. Ám azóta - tegnapi meg­kereséséig - nem tért vissza rá. így most kicsit kényelmetlen helyzet­ben vagyok, mert gyakorlatilag kész tények elé állítottak. Illetve za­var, hogy a sajtóhírben arról is szó esett, hogy én éppen külföldön tar­tózkodom. Nem értem, ezt miért kellett mondani, hiszen másfél éve nem voltam külföldön, szombaton pedig a Mátyás-templomban éne­keltem! így a bizalmam egy kicsit odalett. Az egyenes dolgokat sze­retem, még akkor is, ha gorombák! Hangsúlyozza az operaénekes, nem haragszik Miskolcra, s Lovas Károllyal is megbeszélték: egy hét múlva visszatérnek a témára.- Mindig jól érzem ott magam. Nemrég a Vendégségben Miskol­con sorozatban látogathattam a vá­rosba, de jövök koncertezni is nemsokára. Az operafesztiválra pe­dig ezek után még alszom egyet... Félreértés? Az Operafesztivál Kht. meg­bízott ügyvezetője mostanáig úgy tudta, hogy Gregor József­nek külföldi fellépése van, ezért tájékoztatta az Észak-Ma- gyarországot arról, hogy az operaénekest pillanatnyilag nem lehet utolérni. Lovas Ká­roly vállalja tévedését, hozzá­téve, a művészeti vezető meg­bízásának kérdésére, ennek hi­vatalossá tételére is csak most, azt követően tudnak visszatér­ni, hogy a miskolci közgyűlés meghosszabbította megbízatá­sát. Ez pedig alig négy nappal ezelőtt történt meg. Elfogadva azt, hogy Lovas Károly jóhiszeműen tájékozta­tott minket félre, már csak egy kérdésünk maradt: miért jelen­tette ki pénteken az Operafesz­tivál Kht. megbízott ügyveze­tője, hogy augusztus 1-jétől Gregor József a fesztivál mű­vészeti vezetője, amikor tuda­tában volt annak, hogy csak egy tapogatózó megbeszélést folytattak, és csak a jövőben kívánnak hivatalos lépéseket is tenni? A kérdést feltettük, hivatalos választ nem kap­tunk. A szerk. Új koncertévad - 50 éves jubileumra A Filharmónia idén (is) sok zenei csemegével várja a miskolci zenebarátokat Miskolc (ÉM - DK) - Nagy lesz a „vendégjárás” az idei miskolci koncertévadban, en­nek oka pedig az, hogy 50 éves a szervezett koncertélet...- Sok együttest, kórust hív­tunk, a Nemzeti Filharmóniától a Debreceni, Kassai Filharmó­nián át, a Magyar Virtuózokig - hallottuk Gonda Ferenctől, a Filharmónia regionális vezető­jétől. - Azt szeretnénk, hogy a bérlők minél több kiváló együt­tes műsorát hallgatva ünnepel­hessék ezt a jubileumot. Annál is inkább, mert akad közöttük, aki már 35 éve folyamatosan bér­lőnk, s aki 25-30 éve jár a kon­certjeinkre, az már nem is szá­mít „fehér hollónak”... Ez persze nem jelenti azt, hogy aki mostanság „kap rá” a komolyzenére, ne lenne esélyes bérletügyben. Gonda Ferenc sze­rint a koncertlátogatók 10-15 százaléka cserélődik évente. Aki most jutott először bérlethez, a műsortervet ismerve jó eséllyel számíthat arra, hogy jövőre is „elcsábul”.- A Szezonbérlet 9 előadásból a Népszerű 5-ből, a Mester 4-ből áll - tudatja lapunkkal Gonda Ferenc, s a számadatok után a tartalmat ismerteti: Gonda Ferenc igazgató W ........................ Olyan kiválósá­gokra építünk, akiket nagyon szeretnek. .........................................................W- A Mesterbérlet érdekessége, hogy minden koncertjén megszó­lal egy Dvorak-mű. Első alkalom­mal a Requiem, kiváló szólisták, köztük Gregor József közre­működésével. A „Szezonban” olyan kiválóságokra építünk, akiket nagyon szeretnek. Példá­ul zongorázik a Miskolcon már többször vendégeskedő, tavaly 50 éves Ránki Dezső. Különlegesség lesz Polgár László önálló kon­certje. Régóta hívjuk, most vég­re sikerült időpontot egyeztetni. Hallhat művet a közönség két magyar zeneszerzőtől. Kovács Zoltántól most az I. szimfónia ke­rül műsorra (ő korábban a mis­kolci zenekar számára már írt egy művet, amelynek itt volt az ősbemutatója). Malek Miklós a könnyűzenéből ismert, sok zene­számot írt például Hofinak. Most trombitaverseny írására adta a fejét, amit a miskolci zenekar mutat be... Vendégünk lesz a 20 éve alakult Capella Savaria, ők már bejárták a világot, de Mis­kolcra most először jönnek... A Népszerű sorozatban tényleg népszerű műveket keresünk. A bérlet első koncertjét a Miskol­ci Szimfonikus Zenekar adja vezető karmesterükkel, Kovács Lászlóval. Azt hiszem, ha van egy városnak egy ilyen zeneka­ra, akkor ez így természetes... Szerepel a programban egy olyan fiatalember, akinek pályá­ja Miskolcról indult. Ózdi születésű, Miskolcon járt közép- és főiskolára, innen került az Akadémiára. Ő Farkas Gábor, aki tavaly a Liszt Nemzetközi zongoraversenyen harmadik lett... Újra hallhatjuk hegedülni Szabadi Vilmost, aki egy dara­bot mostanában vesz CD-re a miskolci zenekarral. Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan ünnepük a jubileumot az ország más régióiban, nem volt- e nehéz egyeztetni a „közönség­csalogató” kiválóságokat.- Nem nagyon vannak ütközé­sek, például azért sem, mert bizo­nyos körzetekben másokat sztárol- nak jobban - mondta Gonda Fe­renc, s felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy bár a jubileum orszá­gos, de azért van egy pici időbeli eltolódás: Budapest mellett Mis­kolc volt az első, ahol megkez­dődött a szervezett koncertélet... Az első bérletes hangverseny Miskolc (ÉM) - Az évad első hangversenyét a Szezonbérlet keretében hallhatják a zenebará­tok: október 14-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjük, Kovács László ve­zényletével és Bogányi Gergely (zongora) közreműködésével Wagner A nürnbergi mesterdal­nokok nyitányát, Liszt Esz-dúr zongoraversenyét illetve Bartók Concertóját adja elő. Tárlat a könyvtárban. Pető János, festő- és művész illetve Pál Pető János képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn délután Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A tárlatot Kishonthy Zsolt művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Fotó: Dobos Klára Festmények kerestetnek Miskolc (ÉM - BG) - Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy festő, akit Fehér Józsefnek hívtak és aki Jose Feher néven csi­nált karriert Mexikóban. Röviden ez lenne a történe­te a borsodi festőművésznek, Fehér Józsefnek. Hosszabban viszont annyi, hogy Jose Feher műveiből kiállítást ké­szül rendezni a Miskolci Galé­ria. Igen ám, de a jószándék ehhez kicsit kevés, hiszen Jose Feher jelenleg rendelke­zésre álló alkotásai aligha ad­ják ki egy valamirevaló tár­lat anyagát. Pedig a mester igen szorgos művész volt, hi­szen 1931-es miskolci kiállítá­sáról azt írta a helyi sajtó, hogy a kiállított 100 kép mind­egyike elkelt. Ebből gondolják a szervezők, hogy II. világháború pokla ide, megyéből történt elköltözések oda, még mindig feltételezhető, hogy Jose Fehernek vannak a környéken Fehér József néven szignózott al­kotásai. Ezek a képek jelen­leg 1000-15000 dollárt érhet­nek, könnyen elképzelhető tehát, hogy néhányan nem is tud­ják, milyen érték lóg nap­palijuk falán. A tárlat szervezői sze­retnék, ha je­lentkezné­nek, akiknek birtokában található Fe- . hér József ál- MensaJero tál alkotott festmény, hogy ok­tóber végén meg tudják ren­dezni a Mexikóban elhunyt mester kiállítását. Ha tehát valaki úgy érzi, Fe­hér József valamely alkotása van a birtokában, értesítse a Miskolci Galéria igazgatóját, Dobrik Istvánt.

Next

/
Thumbnails
Contents