Észak-Magyarország, 2002. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-07 / 183. szám

2002. augusztus 7., szerda m MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 7 Miskolc és környéke hírcsokor 0 Egy disznót se. A martintelepiek to­vábbra is tiltakoznak az ellen, hogy a MIK Rt. olyan családokat telepítsen la­kóövezetükbe, akik akár csak néhány ha­szonállatot akarnak tartani - derült ki a lakók képviselője lapunkhoz eljuttatott leveléből. 0 Új szakosztály. Asztalitenisz-szakosz­tályt indíthat szeptembertől a Miskolci Városi Sportiskola a köz­gyűlés döntése értelmé­ben. A város az idén mű­ködtetésre és a tárgyi fel­tételek biztosítására 1,9 millió forintot biztosít. 0 Nem tiszacsermelyi, miskolci. Július 31-i lapszámunkban adtunk hírt arról, hogy a Polgárőr Érdemérem ezüst foko­zatát vehette át Nyíró Pál a Tarcalon ren­dezett Megyei Polgárőr Napon. A miskol­ci MSZP-s önkormányzati képviselő lak­helyét tévesen jelöltük meg, ezért az érintettől elnézést kérünk. ITT ÉLÜNK Meglepő Szalóczi Katalin szaloczi@inform.hu M eglepő: zárva a Hági, gyermekkorom jól menő belvárosi éttermeinek egyike. Időnként mi is igénybe vettük kihordá- sos szolgáltatását. Emlékszem, milyen gyerekpróbáló feladatot jelentett kilötykö- lés nélkül hazaszállítani alumínium éthor­dónkban a fasírttal koronázott zöldbabfő­zeléket, a visszafelé fordított fedélben a porcukorral gazdagon behintett linzert úgy, hogy a szalvétát ne fújja le közben a szél. Újabb hágis korszakom: a közeibe köl­töztünk, s olykor megengedtük magunk­nak a vendéglői ebédet. A választék bő­séges volt, a kiszolgálás udvarias. Annak ellenére, hogy legtöbbször délben már az esti esküvői vacsorára díszítgették az asz­talokat. Díszekben később sem volt hiány. Sőt! Még tavasszal is a szilveszteri lampionok fityegtek a plafonról. Egyre hervasztóbb lett odabenn, ám a nyár csak odavonzott bennünket, a szomszédba költözött újság­írókat. Mikor utoljára ott jártunk, éhesek is voltunk. Sztrapacskát szerettünk volna, olyan régi jó hágis sztrapacskát. Ám a ko­szos kötényes, magából tömény szeszt árasztó főúr (?) megpróbálta elmagyaráz­ni: a kora délutáni időpont már nem az étkezés ideje. Beleegyeztünk: legyen ak­kor egy egyszerű csusza. Ahhoz nem kell krumplit hámozni. Ám emberünk tovább ódzkodott: az sincs azonnal, idő kell hozzá, míg kifő a tészta. Kértünk hát sört. Az italoshölgy, miközben felbontotta az üvegeket, bizalmasan odasúgta: jobb, ha étek ügyében nem erősködünk: a főnök készítené el, s fejével a mögötte álló kol­légája felé intett. Zárva a Hági. Meglepő? Hihetetlen ■ Megható, ha a kopár kőfal­ból kibújik egy apró növényke. De hogy egy embermagasságú napraforgó tudjon kifejlődni a benzingőzös miskolci belvá­ros betonparkolójában, az egyenesen hi­hetetlen. Fotó: Ádám János Lakat a patinás étterem kapuján Száz évvel a nyitás után tulajdonosa tavasszal bezárni kényszerült a Hági éttermet Miskolc (ÉM - BAL) - Kö­zel egy évszázadon keresztül fogadta a vendégeket, s szerzett magának hírnevet a jeles belvárosi vendéglátó- hely, a Hági. Valamikor idén tavasszal a legutóbbi tulajdonos a bezárás mellett döntött: azóta nincs étterem a Zsolcai kapuban. Ha a jelen megfoghatatlan, a jövő pedig beláthatatlan, akkor a múlthoz kell fordulnunk. Ez a jónevú étterem és söröző eseté­ben könnyen megoldható fela­dat, hiszen a Háginak van múlt­ja, méghozzá - szerepénél és központi elhelyezkedésénél fog­va - viszonylag alaposan doku­mentált. Tizennégy box Nagyjából egy időben, az elő­ző századfordulón két söripari telephely létesült a Zsolcai ka­puban - emlékezik Dobrossy István helytörténész a Miskolc írásban és képekben című munkájában. Az egyik az 1. szám alatti, a fővárosi Dreher Serfőzde lerakat volt, a másik két házzal odébb, ahol a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyárak telepedtek meg. Itt kezdett el üzemelni va­lamikor 1907 táján (a története legalábbis akkortól követhető a szakember számára) a Hági ét­terem és söröző. A tulajdonosnak a várostól elvárt kötelessége lett volna legalábbis felújítani a használt épületet - ha már nem épít újat, reprezentatív emeleteset, „minden város-szépítészeti igényt kielégítőt” -, ez azonban három évtizedet váratott magá­ra. Az üzem ugyanakkor jól ment, nagy volt a sörfogyasz­tás a városban, ami nem ke­vés adót eredményezhetett; a helyhatóság elnézőnek bi­zonyult. Bizonytalan ideig zárva Aztán csak kialakult a követ­kező évtizedek során megismert belső elrendezés: jobb oldalon a söröző, a bejárati folyosótól balra a „vadász-szobának” neve­zett éttermi helyiség, szemben pedig a konyha és az udvari ki­járat. Kint 14 box várta a nyá­ri vendégeket. Hónapok óta nem látogatható A homlokzat az 1936-ban zaj­lott felújítás során alakult ki. A különleges nevet - ami talán a „kimondhatatlan” Haggenmach­er szó rövidítése volna - a mű­intézmény későbbi bérlői-üzemel- tetői, illetve gazdái rendre meg­tartották. Az 1995-ben megjelent helytörténeti munka az abban az évben lezajlott tulajdonosváltás­ról mint utolsóról számol be. A ma már üresen, mindkét bejáratánál lelakatoltan álló épület utóbbi évekbeli múköd­Fotó: Bujdos Tibor tetőjére az ablakban maradt tábla utal. Eszerint a Hági Kft. volt a tulajdonos, amely idén tavasszal nem látta értelmét to­vábbvinni a patinás vendéglá­tóhelyet. Az étterem bezárt - talán nem véglegesen. Talán feldobódna a Zsolcai kapu...- Gondolkozunk, mikor kez­dődhet el a felújítás - utal a la­punk által megkeresett tulajdo­nos arra, a bezárás terveik sze­rint korántsem végleges. Ta­vasszal azért döntöttek mégis emellett, mert az étterem az utóbbi időben olyan helyzetbe került, ami nem volt jövedelme­ző, nem volt versenyképes. Kulcsár Károly, a volt üze­meltető Hági Kft., egyszersmind a tulajdonos KKR Kft. vezetője szerint az önkormányzat okol­ható, amiért hagyta a belváros sorsát úgy alakulni, ahogy.- A gond az, hogy a környé­ken nem nagyon vannak már üzletek. Még a főutcán is óriá­si a fluktuáció, nem tudnak megélni a vállalkozások. Már egyetlen fúszerüzlet sincs. A vá­jj ................................................. Többmilliós befektetésre is kész vagyok, ha találok olyan sza­kembert, akire rábízhatom az éttermet. Kulcsár Károly, a Hági tulajdonosa .............................JJ rosvezetésnek fel kellene lépni a káros folyamat ellen. Sok em­ber segítségére volna szükség ehhez - Kulcsár Károly elmon­dása szerint pénzbeli támoga­tást nem vár a helyhatóságtól a patinás étterem felújításához: tízmilliós összeg újbóli befekte­tésére kész volna cége, ha lát­ná, hogy van értelme. Valamint ha találna olyan szakembert, akire rábízhatja a létesítmény irányítását, hiszen az egyébként az építőiparban tevékenykedő vállalkozásait illetően más ügyek foglalják le. - Ha a bel­város sorsa rendeződne... Ha a miskolci főutca amolyan itteni „Váci utcává” válik, azzal a Zsolcai kapu is feldobódna. Perre mennek, ha az önkormányzat nem lép Az Őrös utcaiak állítják: házaikon a repedések nem 1986-ban, hanem most keletkeztek Miskolc (ÉM - Hl) - Kiter­meltek 5400 köbméter földet minden támaszték nélkül. Nekünk meg csúsznak, repe­deznek a házaink - mondja az Őrös utca egyik lakója, aki állítja: háza falán a haj­szálrepedések a Diósgyőri Kórház új, sürgősségi köz­pontjának építése kapcsán keletkeztek. Ugyanígy vélekedik az utca több lakója is, köztük Gápel Pé­ter. Frissen felújított háza szin­te minden helyiségének falán re­pedések futnak. - Azt mondják, a szakértő szerint a repedések a nyolcvanas évektől ott vannak, pedig mielőtt festettünk, nem láttunk egyet sem... Nálunk ugyan nem vizsgálta meg a fa­lakat senki - válaszolja kérdé­sünkre.- Szakértő nálunk se járt - ál­lítja a Gápelék szomszédságában lakó Szombati Árpád. Felesége beinvitál, mutatja a nappali fa­lát, a fürdőszoba plafonját. Min­denütt pókhálószerú repedések. - Jártam Kohold Tamás polgár- mesternél is, elmondtam neki, hogy jártunk a kórházépítkezés­sel, de nem értett velünk egyet. Azt mondta, a szakértő szerint a kár 1986-ban keletkezett. A fal mégis most reped, a terasz is most süllyed - magyarázza. A beruházó vizsgáltatott A problémára az MSZP-s po­litikusok, köztük a terület ön- kormányzati képviselője, Zámbó Tiborné korábban többször is felhívta a testület és a polgár- mester figyelmét. Most hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékozta­tójuk keretében újra szóltak az őrös utca lakói érdekében. Zámbó Tibomé összegezte: a sür­gősségi centrum építésekor a nagy mennyiségű föld kiterme­lésével keletkezett magas fal nem volt aládúcolva, a talaj meg­csúszott. Az ügyben tett interpel­lációjára azt a választ kapta, hogy a beruházó szakértője sze­rint a károk jóval korábban ke­letkeztek. - Ezt a választ sem én, sem a testület nem fogadta el, ám a polgármester újabb, kétso­ros válaszában is csak annyi áll, hogy a szakértői véleményt helytállónak találják. A hivatal­ból senki nem jött ki, hogy a helyszínen tájékozódjon, és újabb szakvéleményt sem készít­tettek - foglalta össze a képvi­selő.- Tavaly február óta 5400 köbméter földet termeltek ki az utca túlsó oldalán. Hat lakóház megrepedt, nálunk a főfalak, tartófalak is - mondja Szava Fe­renc, a 27. szám lakója. - A szeptemberi közgyűlési ülésig türelemmel leszünk, de ha akkor sem lép valamit az ér­dekünkben az önkormány­zat, perre visszük a dolgot - szögezi le. Repedések Gápelék frissen festett falán Fotó: Ádám János

Next

/
Thumbnails
Contents