Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-13 / 162. szám

2002. július 13., szombat ÉaMumrnmsM* ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Vasutasok ünnepe. Eu­rópai színvonalú vasutat kell teremteni - mondta Csillag István gazdasági és közle­kedési miniszter pénteken a vasutas nap központi ünnepségén Bu­dapesten. Ehhez olyan finanszírozásra lesz szükség, amely az elkövetkező tíz évben kijelöli a fejlesztés irányát. 0 Gyanúsított a volt MTV-elnök. Gya­núsítottként hallgatták ki Szabó László Zsolt volt tévéelnököt pénteken. Mint ki­derült: a Magyar Televízió társadalom- biztosítási, egészségbiztosítási, vagy nyugdijjárulék-fizetési kötélezettségének megsértésével gyanúsítja a rendőrség. 0 Gyásznap. A baden-württembergi kor­mány által rendezett gyászünnepségen vettek búcsút pénteken Überlingen vá­rosában politikusok és magánszemélyek a július elsején bekövetkezett légi sze­rencsétlenség 71 áldozatától. Dunaferr: lenyomják a veszteséget Dunaújváros (MTI) - Hónapról hónap­ra csökken a Dunaferr vesztesége, május­ban az előző havi kétmilliárdról sikerült 1,2 milliárdra szorítani - ezt Hónig Péter, a tár­saság elnök-vezérigazgatója mondta el a vasműben tartott munkásgyűlésen pénte- ken.A javulást a cég vezetője a világpiaci árak emelkedésével, valamint az első félév végétől rendkívüli mértékben fellendült kí­nai exporttal magyarázta. A vezérigazgató létszámleépítést nem ter­vez, de hangsúlyozta, hogy munka nélkül senki nem vihet haza fizetést a vasműből. Ezzel együtt szeretné ésszerűsíteni a vas­mű struktúráját, át- és visszaszervezni a Dunaferr tulajdonában álló társaságokat. Eredménytelen honvédségi járműtender Budapest (MTI) - Eredménytelennek nyilvánította a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Beruházási Hivatala a Gépjármű Fejlesztési Program keretében kiírt közbeszerzési eljárást - tette közzé hivatalos honlapján a Budapesti Értéktőzs­de pénteken. A honlap alapján a Honvé­delmi Minisztérium arról adott tájékoz­tatást, hogy szeptemberben új eljárás kezdődik, amelynek eredménye az idei év végére vagy a jövő év elejére várható. A közbeszerzési eljáráson a Rába Járműipari Holding Rt. is részt vett. A NAP FOTÓJA Kormányváltás. Prágában pénteken délelőtt lemondott a Milos Zeman (58) ve­zette cseh kormány. Havel államfő a lemon­dást elfogadta, és Vladimír Spidla (51) szo­ciáldemokrata pártelnököt (balra) kinevez­te az ország új kormányfőjévé. Fotó: EPA Demonstrációk helyett „piknikek” A Köztársaság téri rendezvény egyik szervezője vitatja a polgári körök hatékonyságát Budapest (MTI) - A beha­rangozott kezdés után mint­egy félórával a szervezők befejezték azt a demonstrá­ciót, amit a Forradalmi Nemzetőrség a szavazatok újraszámlálásáért rendezett pénteken a fővárosban az MSZP székháza előtt, a Köz­társaság téren. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság korábbi közlése szerint péntekre magánszemélyek jelez­tek egy 3-4 ezer fős megmozdu­lást a Köztársaság térre. Sárközi Gyula, a Forradalmi Nemzetőrség parancsnoka új­ságíróknak elmondta: nagyon kevesen jöttek el a 8 órára meg­hirdetett tüntetésre - ami egyébként délig tartott volna - ezért befejezik. Csalódott A szervező csalódottságának is hangot adott amiatt, hogy ilyen kevesen jöttek el a meg­mozdulásra. Kitért arra is, hogy a polgári körök rendezvé­nyei inkább hasonlítanak egy piknikhez, mint demonstráció­hoz, ezért céljukat sem nagyon érhetik el. Közölte, hogy a tüntetést első­sorban a szavazatok újraszám­lálása érdekében szervezték, il­letve az új választás kiírásáért, ha a voksokat bezúzzák. Útra vonultak „A közélet tisztaságáért" tüntettek pénteken a déli órák­ban a 6-os főút Tolna megyei szakaszán, a bonyhádi Kármen­tő Polgári Kör szervezésében. A demonstráción - a jelenléti ívek alapján - mintegy száz ember vesz részt, akik a főúton, a dombóvári elágazótól a siófoki elágazóig terjedő húsz kilomé­teres szakaszon vonultak fel. Várják a Játékszabályokat” A rendkívüli helyzetekben érvényes „játékszabályok" ki­alakítása érdekében egyezte­tést kezdeményez az országos és a budapesti rendőr-főkapi­tányság illetékeseivel három újságíró szervezet, a Magyar Elektronikus Újságírók Szö­vetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Szabadelvű Médiaműhely. Az újságírók kérik: a hatóságok tegyék egyértelművé, milyen jelzés, igazolvány meglétét igénylik ahhoz, hogy a tünte­téseken a sajtó munkatársai zavartalanul dolgozhassanak. A szervezetek tegnapi tájé­koztatóján részt vett három, a múlt csütörtöki Erzsébet hí- di demonstráció során rendőri intézkedés alá vont újságíró is. Beszámolójuk szerint a ve­lük szemben fellépő rendőrök számára egyértelművé tették, hogy a sajtó képviselői, ám a hivatalos személyek ennek el­lenére eljártak velük szemben. Szőts Béla főszervező a Ma­gyar Távirati Irodának azt is elmondta: a megmozdulás részt­vevői „tiszta és ellenőrizhető választásokat, valamint azt kö­vetelik, hogy közfunkciót csak bizonyítottan tiszta múltú sze­mélyek tölthessenek be”. „Távozzanak”- Mindazok, akik az elmúlt évtizedekben az úgynevezett szocialista népköztársaság érde­kében bárminemű jó szolgálatot tettek, távozzanak a közéletből - hangoztatta nyilatkozatában a főszervező. Tolna megyében Is tartottak demonstrációt Fotó: MTI Tisztázó vizsgálat indult... Budapest (MTI) - Az elmúlt napokban megtartott demonst­rációk kapcsán az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese hivatalból vizsgálatot indított pénteken - ezt Takács Albert helyettes ombudsman közleményben tu­datta. Az elmúlt napokban - kü­lönösen július 4-én - olyan tö­megdemonstrációkra került sor, amelyek eddig megfogalmazat- lan kérdéseket vetettek fel több alkotmányos alapjoggal kapcso­latban. A dokumentum leszöge­zi: az írott sajtóban, a rádióban és a televízióban megjelent tu­dósítások, nyilatkozatok és ér­tékelések arra engednek követ­keztetni, hogy egyes alapvető jo­gok - különösen a gyülekezés­hez való jog és a szabad moz­gáshoz való jog - értelmezése, érvényesítése és védelme a jog­állam követelményei szempont­jából bizonytalan. Kommandósok foglalták vissza az épületet Folytatódó kisgazdavita: egymástól foglalták el a pártközpontot Budapest (MTI) - Réti Mik­lós kisgazda politikus, aki ön­magát tekinti az FKGP legi­tim elnökének, tiltakozik a rendőrség pénteki, szerinte il­letéktelen beavatkozása ellen. A kisgazda politikus arra rea­gált, hogy kommandósok péntek délben visszafoglalták az FKGP Belgrád rakparti székházát. Réti Miklós szerint az intézkedés nem volt jogszerű.- Torgyán József mandátuma lejárt, újraválasztása törvényel­lenes volt - tette hozzá. Réti Mik­lós azt várja a rendőrségtől, ad­dig ne engedjen be senkit a buda­pesti kisgazda székházba, amíg nem születik bírósági döntés: ki az FKGP legitim elnöke. Réti Miklóst májusban ugyan Budapesten elnökké választotta a párt főtitkára által összehívott nagygyűlés és nagyválasztmány, ám a cégbíróság ezt a változást nem jegyezte be. Torgyán Józse­fet júniusban választotta újra el­nökké az FKGP általa összehívott nagygyűlés és nagyválasztmány. Egyik politikus sem ismeri el a másik elnökké választását. Biztonsági emberek pénteken délben rendőri segítséggel eltávo­Rendőrgyőrőben a székháznál lították azt a kilenc, magát kis­gazdának valló férfit, akik a reg­geli órákban hatoltak be az FKGP-székházba. A kitoloncoltak nevében nyilat­kozó Györki Géza kisgazda párt­tag elmondta, hogy Hegedűs Pé­ternek, a Réti Miklós vezette kis­gazda-csoport főtitkárának kéré­sére mentek be a Belgrád rakpar­ti székházba. Megfogalmazása szerint a cél az volt, hogy felhívják a figyel­met: Torgyán József kirabolta a magyar gazdákat, a párt vagyo­nát pedig átmentette a nőszövet­ségbe, amit felesége irányít. Korényi Attiláné, a kisgazda- párt alelnöke a délelőtt során a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy büntetőfeljelentést tesznek az FKGP-székházba jogtalanul be­hatolók ellen. Agrárraformterv Az EU bizott­sága bemu­tatta a közös agrárrendtar­tásnak azt a hosszú távú reformtervét, mely szakít az eddigi támogatás mértékét megha­tározó - a gazdákat a termény mennyi­sége alapján támogató - módszerrel. Flschler csomagterve ______ A gazdálkodóknak a korábban kapott összegek alapján nyújtanak támogatást, melynek mértéke nem haladhatja meg a 300 ezer eurót gazdaságonként. A támogatás függ a szigorú környezet­védelmi, élelmiszer-biztonsági és állat­tartásl normák betartásától.__________ A Jövedelempótló támogatásokat 7 év alatt 20 százalékkal csökkentenék ­a vidékfejlesztés Javára._____________ Öt százalékkal csökkentenék a gabo­nák árának EU-n belüli garantált export­támogatását._______________________ A támogatáshoz a farmoknak be kell vezetni az ellenőrző rendszert. _______ Az EU-blzottság többségi támogatása kell a Javaslat megvalósításához. Forrrás: Európai Unlő <5> GRAPHIC NEWS Orbán nyilatkozata: „valótlan vádak” Az MSZP felezi a száznapos programot Budapest (MTI) - A kor­mánykoalíció 50 nap alatt telje­síti az első 100 napra ígért prog­ramját - jelentette be sajtótájé­koztatón Katona Béla szocialis­ta frakcióvezető-helyettes pénte­ken, Budapesten. A politikus hangsúlyozta: a választások előtti ígérgetések­hez és pénzosztogatáshoz hozzá­szoktak az emberek, de ahhoz még nem szoktak hozzá, hogy a választások után ezeket meg is valósítják. Növelte BOrászét a Milford Budapest (MTI) - Növelte tulajdonosi részesedését a Mil­ford Holding Ltd. a Borsod- Chem Rt.-ben. A Milford Hol­dings Ltd. 3,17 százaléknyi részvényt vásárolt már meg­lévő 24,8 százalékos részesedé­séhez. így a Milford Holding Ltd. közvetlen befolyással ren­delkezik a BorsodChem Rt- ben, amit a BC Rt. részvény- könyvébe bejegyeztek. Budapest (MTI) - Orbán Vik­tor pénteken közzétette felesége, Lévai Anikó 2002. januári vagyon­nyilatkozatát is, válaszul arra, hogy Géczi József Alajos (MSZP), a parlament mentelmi bizottságá­nak elnöke vagyonnyilatkozati el­járást indított a volt kormányfőv­el szemben - tartalmazza a volt miniszterelnök honlapján megje­lent dokumentum. Az Országgyűlés mentelmi bi­zottságának elnöke csütörtökön egy szocialista beadvány nyomán levélben kérte Orbán Viktor volt kormányfőtől, hogy „tisztázza a vagyonnyilatkozatában található ellentmondásokat". „Az egyes sajtóorgánumokban megjelent tudósítások, amelyek az Orbán család vagyoni helyzetével, valamint Orbán Viktor vagyon­nyilatkozatával foglalkoznak - ahogy maga a vagyonnyilatkoza­ti eljárás szocialista kezdeménye­zése is - valótlan állításokon, rá­galmazáson alapulnak és a volt kormányfő szándékos politikai le­járatását célozzák” - tartalmazza a volt kormányfő nyilatkozata. WWWSffilÉM# Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szokene@inform.hu). Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás, az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E mail: eszeri@inform.hu \ Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ^AmTESZ' Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ~ u

Next

/
Thumbnails
Contents