Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-04 / 128. szám
Magánarchívum 2002. június 4., kedd • A / 16 HÍRCSOKOR 0 Halálos díszlövések. Hat ember halálát okozta Kolumbiában egy férfi, aki egy temetés alatti dísz lövése ivei véletlenül elszakított két nagyfeszültségű elektromos távvezetéket. A vezetékek leszakadását követően összesen tizenhat embert ért áramütés: hatan a helyszínen meghaltak, tíz sebesültet a helyi kórházba szállítottak. 0 Belga matróna. Hétfőn lett 112 éves Belgium legidősebb asszonya, Joanna Turcksin, aki lányának állítása szerint kitűnő egészségnek örvend. Joanna 1890- ben született és 1918-ban ment férjhez egy gazdálkodóhoz a Brüsszel melletti Machelen faluban. 0 Nők az Északi-sarkon. Két brit nő vasárnap elérte az Északi-sarkot, és ezzel az első olyan, kizárólag nőkből álló csapatot alkotja, amely a földnek mindkét sarkán járt már. Caroline Hamilton és Ann Daniels - két pénzügyi szakember - 81 napos túrával jutott el az Északisarkra. Ünnepség. Londonban ezekben a napokban minden a királynő, II. Erzsébet uralkodásának ötvenedik évfordulója körül „forog”. Még a babakocsik is nemzeti színbe öltöztek, rajtuk pedig ott díszeleg a királynő képe. Fotó: EPA Tűzoltók a palotánál Tűz a királyi palotában London (MTI) - Tűz ütött ki vasárnap este Londonban II. Erzsébet királynő palotájában. A 160 helyiséges épületet elővigyázatosságból ki kellett üríteni, de rendőrségi közlések szerint senkinek nem esett baja. A királyi család tagjai nem tartózkodtak a Buckingham-palotá- ban, jóllehet az előző este ott rendezett hangversenyen közülük 18-an is jelen voltak - így II. Erzsébet királynő és férje. A szombati után hétfő este is koncertet terveztek a palotában a királynő ötvenéves uralkodásának tiszteletére zajló ünnepségsorozat keretében. A rendőrség egy illetékese kisebb mértékűnek minősítette a tüzet, amely a palota nyugati részében, a tetőszerkezet alatt ütött ki. A tűz pontos okát nem tudták megmondani. Brazíliaváros (MTI) - Divatba jött az emberrablásmese a házastársukat megcsaló brazil férfiak körében. A trükk azonban van, hogy a mesélők minden leleményessége ellenére sem válik be. Ez történt a 22 éves Rogerio Carvalho Coelhóval és 33 éves Flavio Damiao de Sousával, akik két napig nem mentek haza, és azt a látszatot keltették, hogy elrabolták őket. Nagyon tarthattak a feleségi megtorlástól, mert még a rendőrségre is elmentek. Vallomásuk szerint ismeretlen fegyveres férfiak elrabolták és arra kényszerítették őket, hogy adják át bankkártyáikat megvallva hozzájuk a titkos kódokat. A támadók végül egy gépkocsi csomagtartójába zárták őket - állították a férjek. Balszerencséjükre rendőrök hamar rájöttek a hazugságra. László Tímea /17/ kíváncsi volt, hogy milyen is lehet egy ilyen fotózás. Tetszett neki a dolog, de mégsem fotómodell, hanem kozmetikus szeretne lenni. Fotó: Terziev Diána ITTI www.boon.hu 100 nap intemetfogság Szófia (MTI) - Száz napot töltött két bolgár diák, egy fiú és egy lány egy lakásba összezárva úgy, hogy a külvilággal csak interneten tartották a kapcsolatot. A bekészített 90 darab óvszerhez nem nyúltak. - Ezzel a szociálpszichológiai kísérlettel azt akartuk bizonyítani, hogy hosszú időn át lehet élni, dolgozni és kommunikálni akkor is, ha csak az internetet használjuk a kapcsolattartásra - mondta Niki Ruszinovszki, a Microsoft, a Sisco és a Nexcom informatikai cégek által támogatott kísérlet vezetője. - A két fiatal csupán a más emberekkel való személyes kapcsolatot hiányolta - fűzte hozzá. Páros „gyakorlat”. Sydney tengeri akváriumának egyik lakója, egy kardszárnyú delfin borját hozott a világra a közelmúltban. A delfinbébi anyját árnyékként követi az akvárium minden szegletébe. MEGÉR EGY MOSOLYT Ok a válásra- Aztán mondja, komám, miért akar elválni?- A feleségem állandóan azt hajtogatja, hogy rosszul ment férjhez. Elegem van már abból, hogy mindig ezt hallgassam! Ha ő rosszul választott, miért kell nekem szenvednem miatta? Még több poén: www.boon.hu Kolumbusz csontja nem Kolumbusz tojása Amerikában kellett volna eltemetni, de abban az időben nem állt ott kellő nagyságú templom Granadából is kell engedély a vizsgálathoz Fotó: llusztráció Washington (MTI) - Genetikai vizsgálattal tervezik kideríteni, hogy hol nyugszik Kolumbusz Kristóf: Dominikában vagy Spanyolországban. Nem lesz egyszerű, mondhatni: Kolumbusz csontja nem Kolumbusz tojása. A vizsgálathoz összehasonlítási alapul annak a törvénytelen fiúnak a génanyagát kívánják felhasználni, aki Kolumbusz és egy cord'obai származású andalúziai nő viszonyából született. A fiút, Hernandót Granadában temették el és most - ha megkésve is -, tanúskodhatna nemzőjének kilétéről. A vizsgálatokat kezdeményező spanyol történelem- tanár, Marcial Castro már megkérte az engedélyt Granadától. . Kolumbusz Kristóf 1506. május 20-án hunyt el a spanyolországi Valladolidban. Kívánságának megfelelően Amerikában kellett volna őt eltemetni, de abban az időben állítólag nem állt még ott kellő nagyságú templom. Ezért átementileg Valladolidban, egy ferencesrendi kolostorban helyzeték nyugalomra. Három évre rá onnan indult első post mortem (halála utáni) útjára - egy családi kápolnába a sevillai La Cartuja-szigetre. Menye, Maria de Rojas y Toledo 1537- ben állítólag engedélyt kapott a spanyol királytól, hogy Kolumbusz, valamint az ő elhunyt férje, Diego Colón földi maradványait Santo Domingóba szállíttassa és ott egy újonnan épült katedrálisban helyezze örök nyugalomra. Egyes források szerint mindez meg is történt, csakhogy 1795-ben a spanyolok elszállíttatták Kolumbusz és fia csontjait - vagy legalábbis valamilyen csontokat - Havannába. Azok ott is maradtak egészen az 1898. évi spanyol-amerikai háborúig, amikor is a spanyolok úgy döntöttek, hogy hazaszállítják a csontokat Sevillába. Addigra azonban már kitört a vita arról, hogy melyek is az igazi csontok. Amikor ugyanis 1877-ben ásatást végeztek a Santo Domingó-i katedrálisban, ólomtartályt találtak, rajta a felirattal: Don Cristóbal Colón - ami spanyolul Kolumbusz Kristóf. A tartályban 13 nagyobb és 28 kisebb csontdarab mellett egy ólomgolyót is találtak, amely állítólag Kolumbusz egyik sebesüléséből származott. Amerika felfedezőjének földi maradványait ezután a Dominikai Köztársaságban, a Faro de Colón emlékműben helyezték el. A férj kérésére bevonták a hastáncengedélyt Kairó (MTI) - Bevonta egy asz- szony hastáncengedélyét Egyiptomban egy kairói közigazgatási bíróság. Az engedély megvonását a férj kérelmezte. A férfi már jó ideje sérelmezte odahaza, hogy felesége eljár egy szállodába hastáncolni, de mivel az asszony fittyet hányt szavaira, pert indított. A bíró érvelése szerint az egyiptomi jog ugyan elvben nem köti a férj engedélyéhez, hogy a táncosnő-feleség szállodákban és turisztikai rendezvényeken fellépjen, de az iszlám jog, a saria, amelyen az egyiptomi jog alapul, megköveteli, hogy az asszony hallgasson férjére. Ezért a bíró úgy döntött, hogy megvonja az asszonytól a szállodai fellépésekre feljogosító engedélyt. Kairói megfigyelők szerint a bíró minden bizonnyal másmilyen döntést hozott volna, ha az asszony nem hastáncosnő lenne, hanem nagyobb társadalmi tekintéllyel járó foglalkozást űzne - például orvosnőként vagy tanárnőként dolgozna. Az egyiptomi állam szüntelenül arra törekszik, hogy megtalálja a kompromisszumot a nők jogai és családjukkal szembeni kötelességeik között. Díjosztás. New Yorkban vasárnap este tartották meg a Tony-díj kiosztási ünnepségét. A legjobb színésznőnek és színésznek járó díjat Katié Finneran és Frank Langella vehette át.