Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-26 / 147. szám

2002. június 26., szerda SPORT / 10 ttr, i HÍRCSOKOR 0 Ezüstérem. Budapesten rendezték meg az ifjúsági és junior atlétikai országos baj­nokságot, amelyen a Miskolci VSC ver­senyzője Dunaveczki Dániel két számban is rajthoz állt. A sportoló 400 méteres sík­futásban a második helyen végzett, míg 200 méteres az ötödik helyen ért célba. 0 Öten indulnak. Dunaújváros ad otthont a hét végén az úszó delfin seregszemlé­nek, amelyen a 1992-93-as korosztály, köztük a Miskolci Sportiskola fiataljai sze­repelnek majd. A viadalon Kádas Vivien, Firtkó Adél, Goralszki László, Goralszki Réka és Hudáky Aladár állnak rajtkőre. 0 Hasek visszavonul. Visszavonul Do- minik Hasek, a világ egyik legjobb jég­korongkapusa. A 37 éves, Dominátornak nevezett cseh klasszis nyert már olim­piát, világbajnokságot, hatszor választot­ták az év kapusának, és csak a Stan- ley-kupa hiányzott a gyűjteményéből. 0 Bokszoló halála. Szállodai szobájában holtan találták Pedro Alcazar panamai ökölvívót, aki szombaton a WBO kishar- matsúlyú címmérkőzésén vereséget szen­vedett. A bíró a hatodik menetben szün­tette be a mexikói Fernando Ontiel elle­ni mérkőzését, mert már képtelen volt a védekezésre. A 26 éves bokszolót hétfőn a zuhany alatt összeesve találták meg. Gönc és Nyékládháza Gönc (ÉM) - Két korosztály számára labdarúgó-tornát rendeztek Göncön Me- dárd-kupa elnevezéssel. Az 1988-89-esek küzdelmében a Gönc nyert megelőzve az Ajak és a Nyíregyháza együttesét. Itt a leg­jobb játékos Hersics Roland (Gönc), a leg­jobb kapus Molnár Szabolcs (Nyíregyháza) lett, míg a gólkirályi címet Virga Péter (Ajak) szerezte meg, a legjobb hazai játé­kos pedig Molnár Levente lett. Az 1990-91- esek között a győzelmet a Nyékládháza sze­rezte meg az Encs és az Ajak előtt. A leg­jobb mezőnyjátékosnak Csépke Olivért (Ajak), a legjobb kapusnak Tarr Tibort (Encs) választották meg. A gólkirály Len­gyel Péter (Nyékládháza) lett, a legjobb ha­zai játékosnak Kiss Balázst választották. TÚRAAJÁNLATOK 2002. június 29., szombat KŐZETGYÜJTÓ TÚRA Útvonal: Bődvaszilas - Bődvarákő - Esztramos-hegy - Tor- naszentandrás - Bődvaszilas Táv: 15 km Indulás: 6.51-kor a miskolci Tiszai pályaudvarról (jegyváltás 6.20-kor) Túravezető: Máté Katalin A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szer­vezi. 2002. Június 30., vasárnap Útvonal: Őmassa - Bánkút - Hármas-kút - Huta-rét - Kukucső-hegy - Istállős-kő - Nagy-Kopasz - Kálmán-réti zsomboly - Kis-hegyi dőzerút - Káposztás-kert - Körös­bérc - Király-út - Zsidó-rét - Kesken^rét - Nagy-kő-hát - Kis-kőhát - Nagy-mező - Vadkert - Ómassa Táv: 29 km Indulás: 6.50-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autó­busz-végállomásáról Túravezető: Zsadányi József A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Útvonal: Ómassa - Száraz-völgy - Gyula-forrás - Bánkút - Csipkéskút - Ómassa Táv: 11.5 km Indulás: 8.15-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autó­busz-végállomásáról Túravezető: Kovács Istvánná A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Útvonal: Ómassa - Mária-forrás - Recem-völgy - Pirító kő - Mályinka - Csondró-völgy - Mária-forrás - Ómassa Táv: 18 km Indulás: 6.50-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diósgyőri autó­busz-végállomásáról Túravezető: Lukács Gyuláné A túrát a Diósgyőri Természetbarát Egyesület szervezi. Kumyikova kiesett és megsértődött Sávolt Attila és Mandula Petra az 1. fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól Kumyikova erejéből egy játszmagyőzelemre futotta Wimbledonban Fotó: EPA London (MTI) - Megsértő­dött Anna Kumyikova a BBC riporterének kérdése miatt. Miután az orosz teniszező há­rom játszmában kikapott hon­fitársnőjétől, Tatjána Panovától a wimbledoni baj­nokság 1. fordulójában, Garry Richardson azt firtatta: miért nem szatellit-körversenyeken indul.- Szerintem csak maga gondol­ja így! Nincs semmi baj az önbi­zalmammal, és azokon a viadalo­kon veszek részt, amelyiken aka­rok vagy ahova meghívnak - mondta a 21 éves szépség, aki még soha életében nem nyert tornát, és a nem hivatalos füves pályás vb-re is úgy készült, hogy közben melltartókat reklámozott. Az újságíró az interjút követően kifejtette: ő arra gondolt, hogy Andre Agassi 1997-ben nem szé­gyellt kis versenyeken szerepelni, s így nyerte vissza régi formáját. S ha már Agassinál tartunk: a wimbledoni nemhivatalos füves pályás tenisz-világbajnokság 1992- es győztese idén rekordot dönthet: ha jövő vasárnap ő emelné a ma­gasba a bajnoknak járó trófeát, az azt jelentené, hogy tíz év után dia­dalmaskodna újra, s ez korábban még senkinek sem sikerült.- Ez a világ legjelentősebb tor­nája, semmi kétség - mondta a 32 éves amerikai klasszis. - Bol­dog vagyok, hogy egyszer már nyerhettem, de természetesen örülnék, ha ez ismét sikerülne. Tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy még ma is itt fogok játszani. A két egyéni győzelem között eltelt idő rekordját az ausztrál Evonne Goolagong (1971 és 1980), illetve az amerikai Jimmy Connors (1974 és 1982) tartja Wimbledonban. És akkor a pályán történtekről: a hagyományos világranglista 64. helyén álló 21 éves belga Olivier Rochus négy játszmában legyőzte három évvel idősebb testvérét, Christophe-ot (85.) a londoni tor­na első fordulójában. A viadal 1877 óta íródó történetében mindössze hatodszor - s 1988 óta először - fordult elő, hogy fivé­rek csaptak össze. Tizennégy éve a spanyol Emilio Sanchez nézett farkasszemet testvérével, Javier- vel, előtte legutóbb 1898-ban került sor hasonló szereposztásra: akkor a brit Reggis és Laurie Doherty lépett pályára. Ami pedig a magyarokat illeti: az első fordulóban elsőként Sávolt Attila búcsúzott. A magyar játé­kos 2 óra 24 perc alatt kikapott a brit Barry Cowan-től. Az első szettben Sávolt magabiztosan te­niszezett, s a rövidítésben a veze­tést is megszerezte. Cowan, aki ta­valy a második körben emlékeze­tes, ötszettes mérkőzésen szenve­dett vereséget az amerikai Pete Samprastől, remekül adogatva át­vette az irányítást és végül simán nyert. Sávoltnak 22 ki nem kény- szerített hibája volt, míg ellenfe­lének tizenhat. A második magyar kieső Mandula Petra volt: a világ- ranglistán 86. helyen álló magyar játékost, az olasz Francesca Schiavone (45.) búcsúztatta két szettben. Eredmények az 1. fordulóból: Női egyes: Schiavone (olasz) - Mandula Petra 6:4, 6:3, S. Williams (amerikai, 2.) - Dominikovic (ausztrál) 6:1, 6:1, Testűd (francia, 8.) - Barna (német) 6:7 (3-7) 6:4, 6:1, Panova (orosz, 21.) - Kumyikova (orosz) 6:1, 4:6, 6:4, Mauresmo (francia, 9.) - Benesova (cseh) 6:1, 6:7 (0-7), 6:2, V. Williams (amerikai) - O.Donoghue (brit) 6:1, 6:1, Clijsters (belga, 5.) - Reeves (amerikai) 6:2, 7:6 (7-5), Szeles (ameri­kai, 4.) - Bes (spanyol) 6:0, 6:0, Henin (belga, 6.) - Rippner (amerikai) 6:2, 6:7 (4-7), 6:1. Férfi egyes: Cowan (brit) - Sávolt Attila 6:7 (3-7), 6:3, 6:3, 6:3, Szafin (orosz, 2.) - Pioline (francia) 7:6 (9-7), 6:2, 6:3, Agassi (amerikai, 3.) - Levy (izraeli) 6:0, 6:4, 6:4, Sampras (amerikai, 6.) - Lee (brit) 6:3, 7:6 (7-1), 6:3, Kafeinyikov (orosz, 5.) - Hrbaty (szlovák) 6:1, 7:6 (7-4), 7:6 (9-7), 0. Rochus (belga) - Ch. Rochus (belga) 6:2, 3:6, 7:6 (8-6), 6:0, Hewitt (ausztrál, 1. ) - Björkman (svéd) 6:4, 7:5, 6:1, Néznek, majd „emtékáznak” Miskolc (ÉM - JLI) - Ma dél­után fél 6-kor Dunavarsányban, az NB I-es MTK Hungária FC ellen előkészületi mérkőzésen lép pályá­ra az NB I/B-s Diósgyőri VTK lab­darúgócsapata. Pajkos János ve­zetőedző dolgát leginkább a kapus­kérdés nehezíti a találkozó előtt, hiszen a piros-fehérek első- és má­sodik számú hálóőre sem egészsé­ges. Az NB I-be feljutott Előre FC Békéscsabával is hírbe hozott Fü- löp Róbert ugyanis Veréb György kapusedző tájékoztatása szerint enyhe mellhártyagyulladással küzd, míg annak a Nagy Zoltán­nak - akit nemrégiben a Debrece­ni VSC-t környékezett meg - a bal keze nem tökéletes. így Bolla At­tila és a kassai Martin Gáspár őriz­heti majd a DVTK ketrecét, akik­hez talán ifjúsági korosztályú ka­pus csatlakozhat a budapesti kék­fehérek elleni meccsre. Kosán István hétfői távozása után tegnap inkább „keretnöveke­dés” volt tapasztalható az András- sy úton, hiszen a három diósgyő­ri utánpótláskorú fiatal, Gaskó Jozef, Vicickó László és Lázár Norbert mellett feltűnt a 23 éves Vodila Csaba, aki legutóbb az NB Il-es Budakalászban szerepelt. A diósgyőri nevelésű középpályás még a '90-es évek közepén hagyta el az akkori DFC-t, hogy a Vasas SC-ben kergesse a labdát. A DVTK autóbusza ma 11 óra­kor startol Budapest felé, és a ter­vek szerint a fővárosban együtt nézi meg a csapat a Brazília - Tö­rökország világbajnoki találkozót, majd irány Dunavarsány. Szom­bat délelőtt 11 órakor pedig már az Avas-alján nézhetik a drukke­rek a kedvenceket, amikor is az NB I-es Debreceni VSC lesz Vámosiék ellenfele. Pajkos János (balra) az első meccsen Nagy Z.-re (középen) sem szá­míthat Fotó: Bujdos Tibor Magyar Nagydíj az Omszk-tavon Budapest (MTI) - Három kontinens 15 országának 60 versenyzője indul a Formula- 1-es és Formula-2-es jet-ski Magyar Nagydíjon, szomba­ton és vasárnap az Omszk-ta­von. Az európai versenysoro­zatban idén három futamra kerül sor. A hétvégi nyitó viadal után július 27-28-án a Jugoszláv, majd augusztus 24- 25-én a Lengyel Grand Prix-n állnak rajthoz az indulók. A három verseny összesített eredménye után hirdetnek győztest az 1200 kcm-es (F-l) és a 800 kcm-es (F-2) kategó­riában. A magyarok mindkét gép­osztályban érmes esélyekkel indulnak, elsősorban a vb- harmadik és Eb-második Ge­rencsér Csaba (F-l) és a há­romszoros magyar bajnok Czeller Béla (F-2) révén. A programot a vb-negyedik Szabó László vezetésével freestyle-bemutató is színesíti. Sztárokat igazolt a GYSEV Sopron (MTI) - Jelentősen átalakul a következő évadra a magyar bajnok GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapata. Távo­zik a soproniaktól a szlovák Zirkova és Kovacova, a csak a fináléra igazolt bosnyák Muja- novic, továbbá két magyar, a Postáshoz szerződött Eördögh Edit és Bíró Eszter. Az utóbbi másfél évtized egyik legjobbja, Balogh Judit továbbra is Farkas Sándor vezetőedző ren­delkezésére áll. Szintén marad az ausztrál Tully Bevilaqua, vala­mint Dénes Krisztina, Seres Éva és Török Szilvia. Az érkezők között a legneve­sebb a 29 éves, 191 cm-es cseh Éva Nemcova: ő az egyetlen eu­rópai kosaras, akinek - öt évvel ezelőtt - az amerikai profi ligá­ban sikerült bekerülnie az All Star-csapatba, s 1996-ban Euró­pa legjobbjává választották. A másik nagyágyú a 28 esztendős, 2 méter magas brazil Alessand- ra, aki volt már világbajnok, va­lamint olimpiai ezüst- és bronz­érmes. Ő legutóbb a szlovák Ru- zomberok gárdájában játszott, és rá a GYSEV szurkolói a negyeddöntőből emlékezhetnek. Az Európa-klasszisok kategóriá­jába sorolható harmadik új szer­zemény, az orosz Okszana Za- kaluzsnaja: 25 esztendős, 199 cm magas és túl azon, hogy a válogatott meghatározó embe­re, nem lesz teljesen ismeret­len a közönség előtt, hiszen az előző évadban a török Fenerbahce játékosaként már szerepelt Sopronban. VB-JATEK ssmmsmmmáné Játss'zon velünk a labdarúgó-világbajnokság ideje alatt! Lapunk, az Észak-Magyarország a Dél-Koreában és Japánban megrendezendő foci-vb-hez kapcsolódóan naponta egy kérdést jelentet meg, amelyre a helyes vála-szokat kül­dők között mindennap egy futball-labdát sor­solunk ki. Mai kérdésünk: Növe!heti-e góljai számát a német Ballack a döntőben? Válaszaikat az Észak-Magyarország SMS- számára várjuk, amely 06-20/96-44-444 A tippek beérkezési határideje: június 26. (szerda), 22 óra. A huszonkettedik kérdésünk az volt: Lesz-e a ren­des játékidőt követő hosszabbítás a Németország - Dél-Korea elődöntőn? A helyes válasz: nem. Az aktuális tippverseny szerencsés nyertese: Kovács Zoltán (Miskolc). Nyereményéhez gratulálunk, ame­lyet az Észak-Magyarország kiadójában vehet át. A két Számadó és Hűvös Az ózdi Bükk Művelődési és Vendéglátó Ház Modellező Köre ismételten megren­dezte hagyományos júniusi hajómodell­versenyét. Az ország öt településéről érkeztek a versenyzők a meghívásos viadalra, amelyet a szokásoknak megfelelően ezúttal is a Csónakázó­tavon bonyolítottak le. A három kategóriában az alábbi eredmények születtek: F-2 A: 1. Számadó Attila (Ózd), 2. Számadó István (Ózd), 3. Forgó Kínai Gyula (Biharkeresztes). F-2 B: 1. Számadó Attila (Ózd), 2. Hűvös Ferenc (Ózd), 3. László Mihály (Gyomaendrőd). F-2 C: 1. Hűvös Ferenc (Ózd), 2. Számadó István (Ózd), 3. Blaskó Dénes (Gyomaendrőd). Fotó: Kriskovics Tamás Először villanyfényben Miskolc (ÉM) - Június 29- én, szombaton Magyarorszá­gon első ízben rendeznek vil­lanyfényes salakmotorver­senyt. Az egyéni országos bajnokság 3. fordulójában, es­te fél 8-tól Gyulán bőgnek majd fel a motorok. A idei to­vábbi program: Június 29.: egyéni ob, 3. forduló (Gyu­la). Július 20.: Mitropa-kupa (Debre­cen). Augusztus 20.: nemzetközi meg­hívásos verseny (Debrecen). Augusz­tus 31.: páros ob, 2. forduló (Gyu­la). Szeptember 14.: egyéni ob, 4. for­duló (Gyula). Szeptember 28.: egyé­ni ob, 5. forduló (Debrecen). Október 12.: egyéni ob, 6. forduló (Debrecen).

Next

/
Thumbnails
Contents