Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-18 / 140. szám

2002. június 18., kedd HIRDETÉS /4 Borfesztivál az Erzsébet téren A Miskolci Operafesztivál fel­kérésére idén első alkalommal Miskolci Borfesztivált és Kézmű­ves Vásárt szervezett az Advinum Szőlészeti Szövetkezet. Az opera- fesztivál nyitó napjától, vagyis múlt hét péntektől indult a rangos szakmai és a nagyközönség számá­ra is tartalmas szórakozást ígérő rendezvény. A szövetkezet számos tevékeny­ségének egyike a kék és fehér sző­lőfajta termesztése, ugyanakkor ter­veik között szerepel, hogy a későb­biekben működésüket kiterjesztik a szőlőfeldolgozásra és bortermelés­re is. A termesztés mellett kereske­delmi tevékenységet is folytatnak. Az Advinum használata alatt állnak - 3 hektárnyi nagyságban - olyan területek, mint a BUkkaljai Borvidék és Tolcsva környéke. Továbbá Szo- molya község külterületén, mely még Borsod megye, de már az Eg­ri Borvidékhez tartozik 10 hektárnyi terület telepítése van folyamatban, ennek beruházási értéke több mint 40 millió forint, ehhez pályázati úton az FVM-től kaptak támogatást. A tulajdonosok széles körű te­vékenységei mellett még a hazai szőlészet és magyar borkultúránk hírnevének öregbítését tűzte ki fő céljául. Ennek érdekében támogat­ják, és szerveznek mindennemű, a szőlészettel és borászattal kapcso­latos rendezvényeket, kiállításokat, bemutatókat. A társulás tagjai szervezői is egy­ben a szegedi borfesztiválnak, ame­lyet évről évre nagy sikerrel valósí­tanak meg, s városunkban is hagyo­mányteremtő szándékkal hívták élet­re. Megrendezésére többek között azért is éreztek indíttatást, hogy a két történelmi borvidék, Hagyalja és Eger között megyeszékhelyünk összekötő kapocs legyen és a jövő­ben az uniós tag Magyarországon a tervezett borrégiók kialakulásával je­lentős hírnévre tehet szert. A ren­dezvény színvonalát az ország min­den tájáról idelátogató magyar bo­rászok részvétele mellett, számos külföldi - Franciaországból, Portu­gáliából és Görögországból érkező - kiállító is fémjelzi. A rendezvény­nek az Erzsébet tér ad otthont, ahol 10 napon keresztül június 14-től jú­nius 23-ig várják az érdeklődőket. Ez az időszak az országban a nyári turistaszezon virágzása is egyben, így az operafesztivált kísérő rendez­vény segíti a turisztikai céllal ré­giónkba érkező vendégek színvona­las szórakozását, illetve kiszolgálá­sát. A Miskolci Operafesztiválon részt vevő helyiek és turisták az előadások előtt bekapcsolódhatnak a szövetkezet által szervezett prog­ramokba, illetve azt követően késő estébe nyúló borozgatásra is lehe­tőség nyílik. Az opera-előadásoknak keretet adó borfesztivál, nemcsak a jó hangulatot szolgálja, de a más vá­rosból érkezőknek kedvező képet nyújtó élettel megtelő Miskolc hí­rét is terjesztik. Az esemény színvonalát olyan programok emelik, mint a bor- daléneklő verseny, történelmi, gaz­dasági fejlődésekről tartandó előadá­sok, a mediterrán borok, gasztronó­miai érdekességek kóstolása, megis­mertetése. Mindezeken túl előadó- művészek meghívását, színházi pro­dukciók bemutatását is tervezi a szö­vetkezet, míg a borfesztivál utolsó napján, június 23-án felvonulással és értékeléssel zárják a rendezvényt. ÍNFORM MÉDIA Kézbesítőt keresünk, hajnali munkavégzésre Rudolftelep területére! Érd.: 06-20/958-9926 06-80/203-952 GÁZPALACK TELEFONHÍVÁSRA Kényelmes és olcsó a helyi tarifás 06-401630-430-as telefonszámon való gázpalack megrendelés Az idén tízéves Prímagáz Hungária Rt. még az elmúlt évben megkezdte új, vevőbarát szolgáltatásának be­vezetését. A GAZFUTÁR rend­szernek köszönhetően ma már megyénk jelentős részén csak egy telefonba kerül és a kért gázpalack a megrendelő otthonában van. A házhoz szállítás egyébként már évek óta működő szolgáltatásunk - tudtuk meg a Prímagáz Hungária Rt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kereskedelmi képviselőjétől Derdák Zoltántól. Az újdonság abban áll, hogy létrehoztunk egy olyan tele­fonos hálózatot, amely segítségével az ország bármelyik településéről azonos színvonalú szolgáltatásként ki-ki gyorsan, olcsón és kényelme­sen megrendelheti és házhoz szállít­tathatja a kívánt típusú gázpalackot. Az ügyfeleinknek csupán annyi a teendője, hogy tárcsázza a helyi díjszabású 06-40/630-430-as tele­fonszámot és a "gépi" hang igen egyszerű útmutatásai alapján az adott település irányítószámának tárcsázásával felvegye a kapcsolatot a település GÁZFUTARÁVAL. A GAZFUTÁR rögzíti a rendelést, majd a kért gázpalackot egy napon PB-GÁZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS 06-40/630-430 (HELYI TARIFÁVAL HÍVHATÓ SZÁM) GAZFUTA prímagáz niynoh CMWirr& megrendelők bizalmát szeretnék el­nyerni, az ügyfelek jogos igénye ugyanis, hogy ilyen módon is ellenőrizhető az a személy, akit a laká­sukba beengednek. (PR) Munka közben a GAZFUTAR Miskolcon belül elszállítja az ügyfél otthonába. A rendszer segítségével 3 fajta palacktípust - a 11,5, a 23 kg-os, valamint a targoncák üzemelteté­séhez használatos motorikus palac­kot - lehet megrendelni. A legkisebb, a 11,5 kg-os palackot elsősorban az idős, nyugdíjas emberek igénylik, akiknek nagy segítséget jelenthet, ha mentesülhetnek a gázpalackcsere sokszor igen bonyodalmas és veszélyes terhei alól. Természetesen a szolgáltatást vállalkozások, cégek is igénybe vehetik, akik ezáltal értékes munkaidőt takaríthatnak meg maguknak. A GÁZFUTÁROK, akik közül sokan a megrendelők körében már régóta személyesen is ismert szakemberek, a megrendelők kérésére segítenek a palack le- és felszerelésében, üzembe helye­zésében is. Derdák Zoltán azt is elmondta, a rendszer maximált díjszabással működik, azaz a házhoz szállítás díja nem halad­hatja meg a 200 Ft-ot (11,5 kg-os palack esetében). A gyakorlat azonban az, hogy a kisebb települések nagy részén a csekély távolsá­gok miatt egyáltalán nem számítanak fel díjat a szál­lításért. A GÁZFUTÁROK tapasztalt, a gázértékesítésben jártas szakemberek, akik szerződéses kap­csolatban állnak a Prímagázzal, munkájukat a cégre jellemző, köny- nyen felismerhető és azonosítható formaruhában látják el. Ezzel is a A GÁZFUTÁR szolgáltatás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelenleg az alábbi településeken vehető igénybe: AbaújszántóMéra Balajt Mezőkeresztes Baskó Mezőkövesd Bodrogkeresztúr Mezőnyárád BodrogkisfaludMezőzombor Bogács Miskolc Borsodivánka Novajidrány Bükkábrány Nyékládháza Bükkzsérc Ól. szliszka CserépváraljaÓzd CsinoséPerkupa EdelényPutnok Egerlövő Sajószentpéter Felsozsolca Sajószöged GalvácsSárospatak Garadna Sátoraljaújhely HernádvécseSzalonna KácsSzendrő Kazincbarcika Szentistván Legyesbénye Szerencs Mályi Szikszó További településekről érdeklődjön a fenti telefonszámon. Próbálta ki Ön Is a Gázfutár- — — Z -. ZI * i.' - if 11/ f _ szoigaitatasn niv/a a 40/630-430-as teletömi .* mag gázpalackját, amit » 7-ig a kupon áladása el I díj nélkül viszünk ki (a palack ára az érvényes cseretelepi ár) Figyeleml '< csak 2002. július 7-ig ás I lelebnszámon laadoti dőlések esetén érvényes. Közlemények Szemtanút keresünk a szombat délutáni kiliáni benzinkútnál történt autó-villamos ütközéshez. Tel.: 46/530-476, 20/3326-164. 207652 Mindenféle Könnyűszerkezetű mobilgarázs eladó. Csarnokok, konténerek, irodák, víkendházak megrendel­hetők. 46/334-534, 30/976-1886. 199588 4 személyes, hálófülkés, előteres lakósátor megkímélt állapotban, pingpongasztal, hűtőszekrény, heverők, tésztakészítő gép, fűnyíró, étkezőasztal, dohányzó- asztal, székek eladók. Tel.: 46/329-823, 30/3422-908 16 órától. 207452 ÍTI Szolgáltatás Szuperolcsó redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, hevederzárak, szalagfüggönyök 5 év garanciával. 46/329-681,20/942-8888. 206116 Alap, pince gépi ásása, homok, só­der, készbeton, törmelék szállítása kedvező áron. 30/9434-354. 163616 Az Inform Média Kft. az Észak-Magyarország AA és a Déli Hírlap INFORM MÉDIA lapkiadója PRÓBAOLVASÁSI hírlapelőfizető-szervező AKCIÓ LEZÁRÁSÁHOZ munkatársakat keres MUNKATÁRSAKAT Miskolc és vonzáskörzetébe, fő- és mellékállásba. KERESÜNK Ügyfélcentrikus, dinamikus, erkölcsileg fedhetetlen kollégák jelentkezését várjuk. MISKOLC-DIÓSG YŐR TERÜLETÉRE. Jelentkezés: Csorna Anikó 20/411-3417-es telefonszámon. Érd.: 20/411-3417. Energetikai és épületgépészeti rendszerek kivitelezéséhez keresünk műszaki előkészítőt, művezetőt, valamint raktárost kazincbarcikai és budapesti munkahelyekre. Feltételek: középfokú szakképzettség, megalapozott műszaki tudásszint, legalább 3 éves kivitelezői gyakor­lat, legfeljebb 45 éves életkor. Az angolnyelv-tudás előnyt jelent Feladatok: erőművekben és középületekben folyó gé­pészeti kivitelezések irányítása, ellenőrzése, felügyelete. Versenyképes jövedelmet, hosszú távú, biztos munka­helyet, szakmai fejlődési lehetőséget biztosítunk! Szakmai önéletrajzzal, bizonyítványmásolatokkal ellátott jelentkezéseket a megpályázott munkakör, munkahely és a bérigény megjelölésével az alábbi címre kérjük: Kraftszer Kft. Maró Ágoston, 1139 Bp. Lomb utca 2S-27. Telefax: (1) 350-1063 Dinamikusan fejlődő budapesti élelmiszer-, vegyiáru, frissáru nagykereskedelmi raktáráruházunkba azonnali belépéssel felveszünk ARUFELTOLTOT. Elvárásaink: • kereskedelmi végzettség vagy érettségi, • legalább 2 éves kereskedelmi gyakorlat, • a targoncavezetői engedély, és a számítástechnikai ismeret előnyt jelent. Elsősorban 35 év alatti, férfi munkaerőt keresünk. Biztosítunk: • szállást, • hétvégi hazautazást, • jó kereseti lehetőséget egy fiatal csapatban. Jelentkezés személyesen, 2002. június 20-án 10 és 13 órakor a miskolci Pannónia Szállodában. Bizonyítványait kérjük, hozza magával. A TNT Express Worldwide Kft. miskolci telephellyel, Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyében rendszeres fuvarfeladatok ellátására keres olyan alvállalkozót, aki rendelkezik minimum 4 db 1-1.5 tonna kapacitású gépjárművel. Jelentkezni lehet szakmai önéletrajzzal, amely tartalmazza a gépjármű- parkra vonatkozó összes információt (referenciákat, belföldi tarifákat, stb.). A jelentkezéseket írásban várjuk a következő címre: 1475 Budapest, Pf. 293, „Alvállalkozó” jeligére. FÁK SPECIÁLIS KIVÁGÁSA. ZSOMBOLY KFT. (Stihl, Petz, Beái) 30/9679-151. 163258 AKCIÓ! 30% árengedménnyel alu- és műanyag redőny, szalagfüggöny, szúnyogháló, napellenző 3 év garanciával, kiváló minőségben megrendel- hetők. 20/338-0029. ______199110 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rácsok gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Bt. Tel.: 46/476-338,20/946-4588. 200542 Gáz-vízvezeték szerelés, tervezés. Telefon: 30/396-3626._____206681 Ollók, kések, fűkések, húsőrlők, Vídia körfűrészek, fúrók, abrichter kések élezése. Gumi­szerelés, centírozás, motorteker­cselés. Miskolc, Zsolcai kapu 13. 46/340-679. 207206 Nyelvoktatás, korrepetálás, nyáron is, angol nyelvből tapasz­talt nyelvtanárnál. Tel.: 46/417-057. 207496 Köszönjük, hogy minket választott! íszm-mmiimiiszIi# Oktatás, művelődés Tanuljon vezetni a Gulyás Autós­iskolában! B, C, D, D1, C, E kategóriák. Mc, Harmat u. 2. 30/9688-522. 200880 Kereskedő-boltvezető tanfolyam indul Miskolcon. Oktatás szombat délután, fizetés részletben. Zenit 90 Bt. Érd.: 46/359-860, 20/9941-172.___________205207 Ha már sok időt és pénzt fek­tetett bele és még nem BESZÉL angolul és németül, most 5000 Ft­ért kipróbálhatja. 46/413-126. ____________________________207106 Környezetvédelmi szakelőadó, környezet- és hidrotechnológus, élelmezésvezető, élelmezési menedzser, közművelődési szak­ember, gyermek- és ifjúsági fel­ügyelő l-ll., kulturális menedzser képzésekre várjuk a jelent- kezőket. Tel.: 42/596-804. 207211 A Tóth Autósiskola 2002. évben is folyamatosan indítja tanfolya­mait "szgk." és segédmotor ka­tegóriában. Következő tanfolya­mok: HÉTVÉGI 2002. június 22. 13.30 óra, GYORSÍTOTT 2002. jú­nius 20. 16 óra. INTENZÍV (diák 1 hét elmélet): 2002. július 1.8.30 óra tanfolyamkezdés. Részletfi­zetési és konzultációs lehetősé­gek! Egészségügyi tanfolyam helyben. Jelentkezés: Miskolc, Széchenyi út 107.1. em. Tel.: 46/412-185, 506-309, 20/9428-095. webeím: http://tothautosiskola.klick.hu 198858 A hirdetés a legjobb befektetés! On többet akar??? Mi is!!! W ® A WÚRTH értékesítési profizmusával világelső lett a szereléstechnikában. A cég több mint 80 országban szerzett tapasztalatát értékesítési munkatársként Ön is hasznosítsa fejlődéséhez. Követelmények: • alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány, • legalább középfokú végzettség, • járműipari ismeretek, • jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség, • jogosítvány, egészségügyi alkalmasság, • kézzel írott, fényképes önéletrajz, • Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakóhely, • mobil- vagy vezetékes telefon, • a kezdeti időszakban saját gépjármű. Az értékesítési tapasztalat előnyt jelent. Feladat: • kapcsolattartás a meglévő és leendő ügyfeleinkkel, *.a kiemelt partnereink ügyfélkezelése, • a cég piaci stratégiájának képviselete. Amit kínálunk: • főállású munkaviszony, • profi háttér Magyarországon, • karrierlehetőség, előmenetel, • önálló munkavégzés és döntési jogkör, • betanulási idő alatt fix fizetés, utána teljesítményarányosan növekvő jövedelem, • folyamatos továbbképzés. Pályázatát bizalmasan kezeljük! JÖJJÖN HOZZÁNK, LÉPJÜNK ELŐRE EGYÜTT! Jelentkezését a hirdetés megjelenését követő 2 héten belül az alábbi címen várjuk: WÜRTH Szereléstechnika Kft., Mamrus Nándor, 2040 Budaörs, Gyár u. 2. / MQ! MÓL MAGYAR OLAJ' és GAZIPARI Részvónytórflflaág A MÓL Magyar Olaj- ás Gázipari Részvénytársaság értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait • Miskolc-Pereces, Erdősor irodák, raktárak, pince Hrsz.: 35421/2; 35424/2, terület: 17.827 m2 140 m2 • Miskolc, Besenyői u. 16. irodák, raktárak Hrsz.: 4569, terület: 28,360 m2 megosztva is • Ózd, Istenmező u. beépítetlen terület Hrsz.: 4963, terület: 1796 m2 • Ózd-Somsály, gázvezeték biztonsági övezete Hrsz.: 18763, terület: 1631 m2 • Kazincbarcika, beépítetlen terület Hrsz.: 057, Terület : 2590 m2 Részletesebb információ kérhető az 1/464-4690 telefonszámon, illetve az alábbi cimen: MÓL Rt. Ingatlangazdálkodáa (1117. Budapest, Október huszonharmadika u. 18.) www.mol.hu/ingatlan

Next

/
Thumbnails
Contents