Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-12 / 135. szám

ffiyflK-MflfiYfTORSIflfi I 2002. június 12., szerda SPORT II VB 2002 TOVÁBB PASSZOLJUK 0 Már nem Púa a kapitány. A vb vé­géig szólt Victor Púa uruguayi szövetsé­gi kapitány szerződése, s mivel a ko­rábbi kétszeres világbajnok már a cso­portküzdelmek után búcsúzni kénysze­rül, keddtől megszűnik a munkaviszonya. A 46 éves szakember tavaly februárban vette át az irányítást Dániel Passa-rel- lától, s vezetésével 1990 óta először harcolta ki a világbajnoki részvételt a dél-amerikai együttes. I 0 Székely újabb feladata. A keddi Uruguay - Szene­gál összecsapás után pén­teken újabb feladatot kap a világbajnokságon Székely Ferenc. A magyar partjelző a Portugália - Dél-Korea mérkőzés egyik assziszten­se lesz, azon az összecsapáson, ame­lyet az argentin Angel Sanchez vezet. (Székely múlt csütörtökön a Dánia - Sze­negál meccsen mutatkozott be a vb-n.) SABGA LAZ •merre indulsz Roger? Berecz Csaba bereczcs@inform.hu Szenegál ellen még csak csodálkoz­tam a francia gárda produkcióján, majd néhány nappal később kezdtem nem érte­ni a címvédő válogatott szövetségi kapitá­nyát, főleg amikor az uruk ellen a hosszabbításban feltette a pályára Dugarryt: a Bordeaux csatárának negy­venegy néhány másodperc jutott a „játék­ból". Ettől jóval több idejük lesz elemez­ni a galloknak a dánok elleni vereséggel teljessé váló leszereplést. Mert a koráb­ban sikert-sikerre halmozó futballisták, Bartheztól Zidaneig azzal „büszkélked­hetnek", hogy rúgott gól nélkül mennek nyaralni. És amíg a játékosok otthon a ív­ben megnézhetik, hogy miként alakulnak az egyenes kieséses meccsek, a kapitány­nak egy kezdő jósnő is gond nélkül meg­mondaná, hogy mi lesz a jövője. Mert bár a szakember nem gondolkozik le­mondásban, de a francia szövetségben valószínűleg akad olyan ember, aki meg­kérdezi tó'Le-merre indulsz Roger? CSOPORTTABELLÁK Az A csoport végeredménye 1. DÁNIA 3 2. SZENEGÁL 3 2 1 1 2­5-2 5-4 I 7 1 5 3. Uruguay 3­2 14-52 4. Franciaország 3 1 20-31 Az E csoport végeredménye 1. NÉMETORSZÁG 3 21 11-1<7 2. ÍRORSZÁG 3 12­5-25 3. Kamerun 3 11 1 2-34 4. Szaúd-Arábla 3 “ 3 0-12 0 A B csoport állása 1. SPANYOLORSZÁG2 2 _ _ 6-2 | 6 2. Dél-Afrika2 1 1-3-24 3. Paraguay2-1 13-5 1 4. Szlovénia2­­2 1-4 0 Az F csoport állása 1. Svédország 2 11 _ 3-2 4 2. Anglia 211-2-1 4 3. Argentína21­1 1-1 3 4. Nigéria2 ” “ 2 1-3 0 Egyelőre nem mondott le Lemerre Az A csoportból a francia bajnokság vendégmunkáscsapata és Dánia jutott tovább Imre Mátyás jelenti Incshonból A franciák szövetségi kapi­tánya hétfőn ugyan megemlí­tette, hogy vereség esetén akár le is mondhat, a dánok elleni vereség utáni sajtótá­jékoztatón azonban ez szóba sem került. Egy azonban biz­tos: a világbajnoknak - mint minden kiesőnek - a FIFA szabályai szerint legkésőbb 48 órán belül el kell hagynia a torna színhelyét...- Lemerre úr! Értékelhető-e csa­pata szereplése?- Természetesen, hiszen a rossz eredmény is eredmény. A vb elejétől kezdve számos nehéz­séggel kellett megküzdenünk, bár az ilyen tornákon mindenki ha­sonlóan nehéz helyzetben van, lett légyen szó a világbajnokról, vagy bármely más csapatról. Az első meccsen Szenegál remekül használta ki a kínálkozó lehető­séget, akárcsak ma Dánia, akik ismét megmutatták nekünk, hogy semmi sem könnyű az életben.- Az itteni „eredmény ” az ön munkáját is minősíti...- Nézzék, egy döntetlen és két vereség után nyilvánvaló, hogy semmiképpen nem érdemeltünk továbbjutást, de bővebb elem­zést ne kérjen tőlem senki, mert ennél alaposabban át kell gon­dolnunk a történteket. Azt, hogy a világbajnok csapat - amelyik rögtön utána az Eb-t is megnye­FERDE SZEMMEL A szenegáli „Ismeretlenek” (balra) és a francia „sztárok” (jobbra) egyaránt történelmet írtak ri - már az első körben kiesik, mindenképpen bővebb magyará­zatot igényel. Azzal persze tisz­tában vagyok, hogy ezt a ma­gyarázatot nagyón nehéz lesz megtalálni... Nehéz lesz a játé­kosoknak saját maguk előtt, környezetük előtt, és főleg, a szurkolók előtt...- Mondhatjuk-e azt, hogy a mai meccsen a fizikai tudás fölébe ke­rekedett a technikás játéknak?- Nem, mert fizikálisán is fel­vettük a versenyt a dánokkal.- A francia válogatott jövője?- Minél hamarabb el kell kez­denünk dolgozni az Európa-baj­l i^REApMN „Megbolondult a világ!” Keresztury Tibor írónak, az Alföld szerkesztőjének most már több ideje lesz a labdarú­gó-világbajnokság történései­vel foglalkozni, ugyanis véget ért az idei Ünnepi Könyvhét.- Az Uruguay - Szenegál talál­kozó második félideje volt eddig a legjobb a szünet utáni 45 per­cek közül - mondta a Debrecen­ben élő irodalmár. - A fiaimmal csináltunk egy elképzelt csoport­sorrendet, azonban gyakorlatilag semmi nem jött be... Azt kell, hogy mondjam: döcögnek a Keresztury család kedvencei. Ugye a hollandok eleve ki sem ju­tottak, de a portugálok is kínke­serves pillanatokat tudhatnak maguk mögött. A szimpátia még a dél-amerikai csapatok felé él. Ök biztosítják a lelki békét.- Ön szerint tartogat még meg­lepetéseket a torna?- Igen! Már csak azért is, mert az eddigi vb-k közül talán ez a legkiszámíthatatlanabb. Jófor­mán felborult minden papírfor­ma a világ futballjában, bárki kieshet, de tovább léphet. JEGYZŐKÖNYVEK A csoport NAPI PROGRAM F csoport 8.30, Mijagi (ml élő): Svédország ­,f \ p ' ; 1 Argentína 8.30, Oszaka (ml, 10.30): Nigéria- Anglia $ $*n*fl*l B csoport 13.30, Tedzson (ml élő): Dél-Afrlka - Spanyolország 13.30, Szogvipo (ml, 15.30): Szlovénia - Paraguay É Dánia - Franciaország 2-0 (1-0) Incshon, 45 ezer néző. Vezette: Meló Pereira (portugál). Dánia: Sörensen - Helveg, Henriksen, Laursen, Jensen - Rommedahl, Gravesen, Töfting (Steen Nielsen 79.), Jörgensen (GrönKjaer 46.) - Poulsen (Bogelund 76.), Tomasson. Szövetségi kapitány: Morten Olsen. Franciaország: Barthez - Candela, Thuram, Desailly, Lizarazu - Vieira (Micoud 71.), Makelele, Zidane - Wiltond (Djorkaeff 83.), Dugarry (D. Cisse 54.), Trezeguet. Szö­vetség/ kapitány: Roger Lemerre. Sárga lap: Poulsen (27.), Jensen (71.), illetve Dugarry (8.). Gólszerző: Rommedahl (22.), Tomasson (66.). Szenegál - Uruguay 3-3 (3-0) Szuvon, 25 ezer néző. Vezette: Wegereef (holland). Szenegál: Sylva - Coly (Beye, 63.), Diatta, P. M. Diop, Daf - N.Dour (Faye, 76.), P. B. Diop, A. Cisse, Fadiga - Camara (Mo. Ndiaye, 67.), Diouf. Szövetségi kapi­tány: Brúnó Metsu. Uruguay: Cartni - Lembo, Sorando (Regueiro, 32.), Montéra - Vanela, Roméra (Forlán, 46.), Garcia. Rodriguez - Recoba - Dario Silva, Abreu (Morales, 46.). Szövetségi kapitány: Victor Púa. Sárga lap: Camara (2.), Daf (4.), Coly (39.), P. B. Diop (69.), Diouf (82.), Beye (87.), Fadiga (87.) illetve Roméra (8.), Carini (19.), Garcia (35.), Rodriguez (40.), Montéra (82.). Gólszerző: Fadiga (20., 11-esből), P. B. Diop (26., 38.), illetve Morales (46.), Forlán (69.), Recoba (88., 11-esből). Fotó: EPA, Imre Mátyás noki selejtezők sikeres megvívá­sa érdekében, előbb persze - mint említettem - alaposan ele­mezni kell a történteket, azt kö­vetően aztán lapozunk, és az élet megy tovább a maga útján... Zidane önvizsgálatot kér Zinedine Zidane, a franciák vi­lágsztárja, a brazilok elleni 1998- as vb-döntő kétgólos hőse rop­pant csalódottan vette tudomá­sul, hogy címvédőként kiestek:- Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen korán búcsúzunk. Most az a legfontosabb, hogy mindenki- Kik lehetnek sztárok a végé­re, „születhetnek-e” Maradona kaliberű labdarúgók a követke­ző hetekben? n .................................................................... Döcögnek a Keresztury család kedvencei. Keresztury Tibor író- Úgy érzem, hogy inkább a kisebbek, a nemzetközi második vonalban tüsténkedők hívhatják fel magukra a figyelmet. Ezek a játékosok nagyon jók, és ez ta­lán egy kicsit váratlan. A dolog másik oldala pedig az, hogy a nagy sztárok, Figo és többiek ed­dig nem igazán játszottak jól, s így más is címlapra kerülhet.- Mit hozhatnak a következő napok?- Az biztos, hogy meg fognak iz­zadni az argentinok, de lesznek még érdekességek is. Most már azt is el tudom képzelni, hogy akár Szenegál, vagy Dánia is bejut a négy közé. Megbolondult a világ... Színes nap. Színes nap volt a tegnapi a vb-n, ugyanis öszszesen 33-szor nyúltak a zsebükhöz a játékvezetők, hogy onnan egy-egy sárga­vagy piros lapot húzzanak elő. A Szenegál - Uruguay meccsen 12-szer került elő a sárga, a Németország - Kame­run összecsapáson pedig 14- szer - a két piros mellett (fel­vételünkön a német Ramelo- wot jutalmazzák). Fotó: EPA Szenegáli örömünnep Határtalan volt a szenegáli labdarúgók öröme, miután 3- 3-as döntetlent értek el a két­szeres világbajnok Uruguay ellen és újoncként, a címvédő franciákat is megelőzve beju­tottak a vb nyolcaddöntőjébe. A csatár El Hadji Diouf re­méli, hogy továbbjutásukból Afrika többi válogatottja is erőt merít:- A világ legjobb tizenhat csapata között vagyunk - nyi­latkozott a vb előtt leginkább ismert szenegáli labdarúgó. - Hatalmas megtiszteltetés a nyolcaddöntőben szerepelni, de remélem, hogy négy év múlva még több afrikai ország csapatának lesz erre reális esé­lye. A nyolcaddöntőben nincs félnivalónk, bárki lesz is az el­lenfél. A folytatásban megint az eddig mutatott támadó fel­fogásban futballozunk majd. önvizsgálatot tartson, magyaráza­tot kell találnunk a kudarcra. A mostani kudarc negatív csú­csot jelent, aktuális világbajnok még soha sem produkált ilyen szerény teljesítményt. A brazilok 1966-ban szintén az 1. körben es­tek ki, de nyertek egy mérkőzést és 4 gólt is szereztek. Szemben a franciák nulltalálatával, s egyetlen pontjával. TOVÁBB PASSZOLJUK 0 Friedel az átoktörő. A hétfői Dél-Korea - Egyesült Államok mérkőzésen 12 éve tartó átkot tört meg Brad Friedel, az amerikai csapat kapusa: utoljára ugyanis az 1990-es világbajnokságon volt példa arra, hogy valaki a rendes játékidőben hárít­son büntetőt. A vendéglátók a 40. percben jutottak 11- eshez: Li Eul Jong azonban hibázott, Friedel bravúrral mentett. Ez volt a dél-ko- reai-japán közös rendezé­sű vb 11. büntetője, de az első, ami kimaradt. 0 Kómában a skót férfi. Kómába került és életmen­tő műtéten esett át az a skót férfi, aki a Portugá- lia-Lengyelország (4-0) mérkőzés első félidejében zuhant le a lelátóról. Az or­vosok szerint újabb operá­cióra lesz szükség, hogy stabilizálják állapotát. A ta­lálkozón egy lengyel szur­koló is leesett a nézőtér­ről, de neki nincs komo­lyabb baja. m ü) _________________________........___-_______» ^ »t.C;__________ív* E csoport Írország - Szaúd-Arábla 30 (1-0) Jokohama, 65 ezer nézó. Vezette: Ndoye (szenegáli). Írország: Given - Kelly (McAteer, 80.), Breen, Staunton, Harte (Quinn, 46.) - Finnan, Holland, Kinsella (Carsley, 89.), Kilbane - Duff, Keane. Szövetségi kapitány: Mick McCarthy. Szaúd-Arábla: Ad-Dáje - Al-Dzsohani (A. D. A-d-Doszari, 79.), Táker, As-Sehri, Zubromawi (A. Ad-Doszari, 68.), Szolajmani - As-Sahrani, Al-Haszran (As-Salhub, 67.), H. Ad-Doszari, Al-Terr\ját - Al-Jami. Szövetségi kapitány. Nasszer El-Dzsohár. Sárga lap: Staunton (70.), illetve Al-Temját (61.) Gólszerző: Keane (7.), Breen (62.). Németország - Kamerun 2-0 (00) Sizuoka, 51 ezer néző. Vezette: Lopez Nieto (spanyol). Németország: Kahn - Linké, Ramelow, Metzelder - Frings, Hamann, Schneider (Jeremies, 79.), Ballack, Ziege - Klose (Neuville, 84.), Jancker (Bode, 46.). Szövet­ség/ kapitány: Rudi Völler. Kamerun: Alioum - Tchato (Suffo, 53.), Wome, Song, Kalla. Geremi - Lauren, Foe, Ölembe (Komé, 64.) - Eto'o, Mboma. Szövetség/' kapitány: Winfried Schafer. Sárga lap: Jancker (9.), Hamman (29.), Ballack (31.), Ramelow (37.). Kahn (42.), Ziege (73.), Frings (74.), illetve Foe (8.), Song (42.), Tchato (43.), Geremi (56.), Ölembe (58.), Suffo (60.), Lauren (81.). Kiállítva: Ramelow (40.), illetve Suffo (77.). Gólszerző: Bode (50.), Klose (79.).

Next

/
Thumbnails
Contents