Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám
2002. június 10., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZfiG# SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Más portáján gyűjtötte a vasat. Lopás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást azok ellen az ismeretlen tettesek ellen, akik az egyik ózdi ingatlan udvaráról nagyobb mennyiségű fém-hul- lámlemezt tulajdonítottak el. 0 Kivágták a cseresznyefákat. Több százezer forint kárt okoztak a tulajdonosnak azok az ismereteién favágók, akik a Rudabányácska és Károlyfalva között található területről több köbbméternyi cseresznyefát termeltek ki és szállítottak el engedély nélkül. 0 Nem fizetett a burkolólapért. Az egyik miskolci telephelyre behatoló tolvajnak esze ágában sem volt fizetni azért a több mint százezer forint értékű burkolólapért, amit a záróra után feltört raktárból megszerzett. Az ismeretlen elkövető kézre- k- erítése érdekében lopás miatt indított eljárást a nyomozóhatóság. „Lúdas Matyi” kereket oldott Miskolc (ÉM - PT) - A diósgyőri végállomástól kissé késve tudott csak elindulni az egyik villamos pénteken délután, mert a felszálló utas nem értette meg: libával a karján nem ülhet az utasok közé. Rendőrt hívtak a helyszínre, de mire a járőr megérkezett, az ismeretlen „Lúdas Matyi” kereket oldott. Rendvédelmi nap bemutatókkal Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Számos bemutató kíséretében zajlott le szombaton a már hagyományos rendvédelmi nap Sátoraljaújhelyen az új városi sportcsarnokban, valamint a létesítmény parkolójában. A program során az érdeklődők közelről megszemlélhették többek között a tűzoltó autót, a határőrség fegyvereit, a polgári védelem felszereléseit, a rendőrség járműveit, valamint a rabszállító autót. Láthattak kommandós- és kutyásbemutatót. A gyerekeket Is érdekelte Fotó: BSZA Könnyű sérüléssel megúszták Megyaszó (ÉM - PT) - A szabálytalanul végrehajtott előzési manőver közben következett be egy közlekedési baleset szombaton délelőtt Megyaszó kapujában. A községen keresztülvezető főúton egy Lada és egy Ford ütközött egymásnak frontálisan. Az anyagi kár jelentős, de szerencsére csak hárman sérültek meg köny- nyebben a karambolban. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. ITTI: www.boon.hu Az egyik összetört jármű Fotó: Liszky László Borsod-Abaúj Zemplén Szabolcs-Szatmár Bereg Heves Hajdú-Bihar 3AZAR Holnaptól az utcákon a négy megye apróhirdetési újságja. Keddenként keresse a rikkancsoknál és a hírlapárusoknál. Gyerekhalál Edelényben Agyonnyomta az ágybetét a kislányt Edelény (ÉM - PT) - Egy másfél éves kislány halálával végződő tragikus baleset történt szombaton este Edelényben. Kompoltiné Jakab Ilona százados, a B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a gyerek szülei lakásának udvarán játszadozott, és eközben ment be a portán a számára végzetes helyiségbe. Ott ugyanis eddig tisztázatlan körülmények között ráborult egy, a falnak támasztott ágybetét. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a gyereket a bútortartozék nyomta agyon. A kislány halálát fulladás okozhatta. I Amikor a mozdulatlanul fekvő apróságra rátaláltak, már nem lehetett segíteni rajta. A húsz éves nő ellen gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette alapos gyanúja miatt indított eljárást a főkapitányság. Versenyben oltottak a tüzet Izsófalván Izsófalva (ÉM - KBA) - A 80. születésnapját ünneplő izsófalvi önkéntes tűzoltóság kezdeményezésére rendezték meg szombaton éppen ezen a településen a megyei tűzoltó versenyt, amelyen 48 csapat több száz tűzoltója vett részt. A vetélkedést a Megyei Tűzol- tószövetség, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, és a Városi Hivatásos önkormányzati Tűzoltó- parancsnokságok közreműködésével szervezte, és a 8 kategóriában nevezett csapatok álltak ki egymással, köztük női és általános iskolai csoportok is. Az osz- tottsugár-kategóriában a települések önkéntes tűzoltóságai indultak, közülük első lett Sajóvelezd. A hivatásos tűzoltóságok kategóriájában a győztes helyet a Tisza- újvárosi Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft. szerezte meg. A létesítményi tűzoltók osztott sugár szerelésben indultak, közülük a pálmát a TVK Rt. csapatai vitték el. '■' Autóbusznak szaladt. Az aszfalton maradt vértócsa súlyosabb bajt sejtetett. Ennek ellenére csak ketten sérültek meg köny- nyebben vasárnap délután Miskolcon, amikor a városi autóbusz a selyemréti villamosjárda -sziget melletti szakaszon elhaladt. A villamoshoz igyekvő gyalogos az elsődleges adatok szerint nem kellő körültekintéssel szaladt volna át az úton, amikor az autóbusz is megjelent. A buszsofőr még azzal próbálta meg elkerülni a bajt, hpgy a kormányt félrerántotta és hirtelen fékezett. A gyalogos azonban ennek ellenére a jármű jobb első ajtajának csapódott, majd a burkolatra esett. Az autóbusz utasai közül pedig egy idősebb asszony sérült meg a vészfékezés következtében. A helyszínelés idejére, mintegy félórára kisebb fennakadás történt a Baross Gábor utca felől érkező forgalomban. dj: www.boon.hu Fotó: Puskár Tibor Budapest (MTI) - összesen 757.736 felnőttet ítéltek el 1991 és 2000 között, ennek 45,65 százalékát, azaz 345.886 főt vagyon elleni bűncselekmények miatt. Vavró Istvánnak, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjének statisztikája szerint az összes elítéltek száma 91-től 98- ig évi 58 ezerről 88 ezerre emelkedett, a következő két évben pedig kissé csökkent. Ezen belül a vagyon elleni bűncselekmények miatt elítéltek száma az 1991. évi 25 ezerről 1998-ig 44 ezerre nőtt, majd 2000- ig 40 ezerre csökkent. A tanulmány megállapítja azt is, hogy míg a vagyon elleni bűncselekmények aránya az évtized során 70 százalék fölött volt, addig az ilyen bűncselekmények miatt elítélteké lényegesen alacsonyabb. Részben, mert a vagyon elleni bűncselekmények felderítési aránya az átlagosnál rosszabb, részben pedig azért mert gyakran halmozatban követik el az efféle cselekményeket, azaz egy elkövető több bűncselekményt valósít meg. Negyedmillió lopás A vagyon elleni bűncselekmények miatt kiszabott büntetések jelentősen enyhültek az évtized során. Míg 1991-ben 35 százalék volt a végrehajtandó szabadságvesztések aránya, addig 1995 és 98 között 20 százalék alá csökkent, és a következő két évben is csak alig haladta meg azt. Az effajta bűncselekmények miatt elítéltek csaknem fele visz- szaeső, míg az összes elítélt között ez az arány 28 százalék. A vagyon elleni bűncselekmények miatt elítéltek háromnegyede lopásért áll bíróság előtt. Tíz év alatt több, mint negyed- millió volt a lopás miatt elítélt személyek száma. Megmutatták a versenyzők, hogy Enyhébb büntetések, visszaeső elkövetők mit tudnak Fotó: KBA Hirdetés ----------------------------------Hirdetés