Észak-Magyarország, 2002. május (58. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-23 / 118. szám

2002. május 23., csütörtök GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 t „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még élni köztelek, De a halál közbe szólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titeket, lelkemnek fáj nagyon. Mert ha rólam szóltok mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok. " Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiunk LŐRINCZ GYULA életének 24. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Örök nyugalomra 2002. május 24-én, 16 órakor helyezzük a hemádkaki református temetőben. Gyászolják: szülei, testvére és a kiterjedt rokonság „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Te nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJAS IMRE a DVTK egykori labdarúgója 60 éves korában elhunyt. Temetése 2002. május 24-én, 16 órakor a sajószentpéteri temetőben lesz. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy kedves rokonunk JÓNÁS ANDRÁS szirmai lakos 87. évében elhunyt. Utolsó útjára május 24-én, 15 órakor kísérjük a szirmai temető ravatalozójából. A gyászoló rokonság Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk BALOGH ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mondunk a B.-A.-Z. Megyei Kórház általános sebészeti osztály dolgozóinak, valamint a KAIBO osztály orvosainak és nővéreinek az önzetlen gondoskodásukért. Hálásan köszönjük a Pénzügyi Osztály dolgozóinak együttérzését. „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Te nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. ORAVECZ JÁNOS tornyosnémeti lakos hosszan tartó, súlyos betegségben, csendesen elhunyt. Temetése 2002. május 24-én, pénteken 14 órakor lesz a tomyosnémeti református temetőben. jászokécsalád t „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még élni köztelek, De a sors másképp rendelkezett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban. De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál te meg csak álmodni mentél. Szerető szívvel itt hagylak titeket. Szívetekben ti is őrizzetek. Én most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető gyermek, férj, édesapa, testvér, nagyapa és rokon LÁZÁR JÓZSEF VOLÁN-nyugdíjas életének 62. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2002. május 24-én, 15 órakor lesz a felsőzsolcai temetőben. 196700 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, dédnagyapa MOLNÁR VARGA ANDRÁS nvckládházi lakos életének 78. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Végső búcsúztatása 2002. május 25-én, 15 órakor a nyéki ravatalozó­ból történik. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOSONCZKI RÓBERT rendőr törzsőrmester a Miskolci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja életének 29. évében tragikus hirtelenséggel, közlekedési balesetben elhunyt. Temetése 2002. május 23-án, 14.30 órakor katonai tiszteletadással lesz a miskolci Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. A Belügyminisztérium szolgálati halottjának tekinti. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetése és a gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy TIRCS IMRE az MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola gazdasági főelőadója életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2002. május 24-én, 9.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójából. Gyászoló felesége: Veronika és családja Hálás szívvel mondunk köszönetéi mindazoknak, akik VÁRADIOTTÓ temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk özv. MISKOLCI ZOLTÁNNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertek és szerelték, hogy MOLNÁR ZOLTÁN egri lakos 67 éves korában, 2002. május 20-án elhunyt. Végakarata szerint az abaújvári református temetőben helyezzük örök nyugalomrc 2002. május 25-én, 13 órakor. |l,7’7<> A ovósznlú család ^==5^ EMLÉKEZÉS \j3j55y „Az évek lassan elmúlnak felettünk, vf'ySv Te pedig már nem vagy mellettünk. g Négy gyötrelmes tavasz nélküled, J\ Miért is kellett oly hamar elmenned." c==i2s Fájó szívvel emlékezünk id. POLGÁRI ANDOR halálának 4. évfordulójára. 197179 Húga: Vali és családja ^===5. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk JL ÉRSOK ERNŐ temetésén részt vettek, sírjánál koszorút, virágot helyeztek el és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak ktty/'íy és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk JL DÓMJÁN LÁSZLÓ temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak, soha el múló mély fájdalmunkat részvétnyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút, virágot hoztak. 196717 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk FAZEKAS ANDRÁS búcsúztatásán megjelentek részvétükkel, virágokkal fájdalmunkban osztoztak. 107221 A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a barátoknak, munkatársaknak, lakótársaknak, ismerősöknek, akik szerették, tisztelték KOVATS IMRE nyomdászt elkísérték utolsó útjára, együttérezve fájdalmunkban. 197780 Gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 13.30 óráig fogadjuk. Állást ajánl Gépészeti kivitelezéssel foglalkozó vállalat GÉPÍRÓ-ÜGYINTÉZŐ MUNKAKÖRBE munkáiéra igényes, megbízható munkatársakat keres, 1 fát tiszaújvárosl, 1 lét kazincbarcikai munkahelyre. Feltételek: középiskolai végzettség, számítógé­pes szövegszerkesztői és táblázatkezelői gyakor­lat. Német- vagy angolnyelv-tudás előnyt jelent. Versenyképes bérezési teltételek a képességek és a teljesítmény szerint. Jelentkezés lehetőleg írásban, a korábbi munkakö­röket Ismertető önéletrajz csatolásával, a fizetési igény megjelölésével. Kraltszer Kft. Maró Ágoston, 1139 Bp, Lomb utca 23-27. Telefax: 350-1063 Kft. keres miskolci, megbízható hölgyeket és fiatal férfiakat külön­böző takarításokhoz. Hajnali, dél­előtti és délutáni órákban. Rövid önéletrajzokat a kiadóba kérnénk. Férfiaknál jogosítvány is szülséges áruszállításnál. Jelige „Dolgos" Z196724 jeligére a kiadóba. Söröző-étterem fiatal felszolgálót felvesz. Érd.: 30/9981-820. 196660 AKCIÓ! Gázpalack-felvásárlás 11,5 kg-os, illetve 23 kg-os gázpa­lack. 30/222-6096. _________196803 Lillafüredi büfébe szakácslányo­kat, vendéglátó eladókat, fagyi- zóba eladókat keresünk. Érd.: 20/346-6458,46/370-988. 196940 Állást keres Lengyel-magyar tolmácsolást, for­dítást, fő- vagy mellékállásban vállalok. Érd.: 47/360-116, 20/554-9647. _ 191616 Mérlegképes könyvelő pénzügyi gyakorlattal állást keres. Tel.: 46/362-487. 196554 Eladó Skoda 120 L '87-es, vonóho­roggal, téli gumival, műszaki 2003. 07.-ig. Ár: 130 e Ft T.: 46/320-345 196599 Mindenféle Házitejet vennék készpénzfizetés- sel. Érd.: 70/278-9260. 196627 Olvasott könyvet veszek házhoz megyek, készpénzben fizetek. Érd.: 30/209-4182, 76/322-945. 196879 Bontott vagy bontás előtt lévő cserép­kályhát és gázkonvektort veszek. Ár 4- 10 E Ft-ig. Érd.:30/209-4182,76/322-945. A Mercurius Hungaricus Antikvá­rium felvásárol könyveket, zenei CD-ket, régi papír-, és fémpénzeket, képeslapokat, okiratokat, jelvénye­ket és egyéb régiségeket. Miskolc, Szentpáli u. I.Tel.: 413/076. 196266 Görömbölyi pincesoron pince bér­be adó. Érd.: 20/566-4997. 194105 / HIrlapkézbesítőt keresünk Taktaharkány, Sárospatak területére hajnali munkavégzésre. Tel.: 20/9589-927, 80/203-952. Az Inform Média Kft. Az ÉSZM-MAGBUWISIfe # a apró valamint a VASÁRNAPI termékek árusítására az egész megye területéről árushelyek, vállalkozók jelentkezését várja, (élelmiszerboltok, mini ABC-k, trafikok, újságárusító pavilonok, stb.) Magas jutalék, kedvező feltételek, bizományosi rendszer. ERRE NEM LEHET RÁFIZETNI!!!!!!!! Bővebb információ: 06-20/9589-933 f Gere Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents