Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-08 / 81. szám

tSUK-MABYAROfiSZÁB * SPORT hírcsokor Mmm 0 Férfi kard és női tőr csapatok nél­kül. A Nemzetközi Vfvó Szövetség dön­tése élteimében az athéni olimpián nem rendeznek versenyt a férfi kard és a női tőr csapatok számára. 0 Második a magyar csapat. A máso­dik helyen végzett a magyar női kézi­labda-válogatott a háromnapos neubran- denburgi tornán, miután a zárőfordulő- ban minimális különbségű, 24-23-as ve­reséget szenvedett a franciáktól, míg a világbajnoki ezüstérmes norvégok kikap­tak a házigazdáktól. A BSE és a Zala Volán Miskolc (ÉM) - Négy serdülő leány ko­sárlabdacsapat játszott mérkőzéseket a hét végén a miskolci városi sportcsarnokban, ahol az Országos Serdülő Bajnokság egyik középdöntőjét rendezték meg. A körmér­kőzéses tornáról az első helyen végzett BSE-ESMA és a második Zala Volán TE együttese jutott be az ország nyolc legjobb csapata közé. A harmadik helyezett Pécsi- TÁSI a folytatásban a 9-12., míg a házigaz­da, a csoport utolsó helyén zárt MISI- DKSK gárdája a 13-16. helyért léphet pá­lyára. A miskolci középdöntő All Star csa­patába Keszthelyi Ildikót (Pécsi-TÁSI), Papp Andreát (MISI-DKSK), Szabó Ni­kolettet (BSE-ESMA), Böjti Anitát (Zala Volán) és Komiszár Viktóriát (BSE-ESMA) választották be. A BSE (pirosban) lett az első Fotó: Vajda János Hófehérke pályán terepszínű győzelem Labdarúgó NB I/B Keleti csoport rájátszás, 25. forduló: Diósgyőri VTK - Csepel-AT 2-1 (0-1) JEGYZŐKÖNYV Diósgyőr, 3000 néző. Vezette: Saskőy (Tóth I., Kelemen). DVTK: Fülöp (7) - Vojtekovszki (6), Varga E. (0), Vámosi (6), Kosán (6) - Berecz (5), Ulveczki (6), Vitelki (6), Sándor Zs. (6) - Lippai (5), Montvai (6). Edző: Pajkos János. Csepel-AT: Lipták (5-2=3) - Mogyorósi (6), Hegedűs (6), Koller (6) - Balogh Z. (5), Szirtesi (6), Vejmola (5), Semsei (6) - Lukács B. (6), Malesa (5), Radnics (5). Edző: Török József. Csere: Varga E. helyett Sivák (6) a 13., Malesa helyett Papp Z. (-) a 64., Berecz helyett Binder (-) a 67., Radnics helyett Kun (-) a 70., Balogh Z. helyett Weisz (-) a 78., Sándor Zs. helyett Horváth I. (-) a 87. percben. Sárga lap: Radnics a 9., Hegedűs a 31., Semsei az 55., Lukács B. az 56., Berecz a 60., Mogyorósi a 69., Vojtekovszki a 74. percben. Kiállítva: Lipták a 83. percben. Gólszerző: Lukács B. (0-1) a 40., Vámosi (1-1) a 61., Ulveczki (2-1) a 77. percben. Berecz Csaba A vendégcsapat már az első tá­madásánál ráijesztett a Diósgyőr­re, hiszen Semsei löketénél Fülöp- nek kellett kapaszkodnia, hogy ne akadjon meg a felső sarokban a labda. A folytatásban is igyekez­tek félelemben tartani a hazai já­tékosokat a csepeliek, akik a ke­ménynél is keményebben játszot­tak. Ha ,,a labdát nem akkor a ba­bát” harcmodornak hamar meg lett az első áldozata Varga E. sze­mélyében, akit Radnics olyan csú­nyán letalpalt a diósgyőri 16-os- nál, hogy a védő hosszas ápolás után sem tudta vállalni a továb­bi játékot. Helyette Sivákot küld­te pályára Pajkos edző, és ezzel együtt át kellett szerveznie csapa­ta védelmét. Azt a hátsó alakza­tot, amely övéivel együtt kezdett belefehéredni a pályába. Ugyanis a félidő derekán sűrű pelyhekben kezdett el szakadni a hó, amely rövid idő alatt eltüntette a fű zöld­jét. A változó viszonyok a terep­színűben játszó - fehér mezes - hazaiaknak kedveztek, akik két Lippai szöglet után kerültek ke­csegtető helyzetbe, de előbb Mont­vai mellé fejelt, majd Berecz dur- rantott ugyanoda. A 36. percben Kosán viszont már ziccert hibá­zott, amikor Liptákkal szemben állva a kapust találta el. Ugyanezt nem tette meg a túloldalon Lu­kács B., aki a bal oldalról kapott egy labdát a jobb szélen és mivel túl sok védő nem volt mellette, így befutott a 16-oson belülre és a hosszú alsó sarokba lőtt, 0-1. A szünetben a pályamunkások néhány seprű segítségével újravo­nalazták a havas pályát, a labdát pedig fehérről narancssárgára cse­rélték ki. Az új szrnű bőrgolyónak negyedórát kellett várnia arra, hogy a kapuban kössön ki: Vojte­kovszki jobb oldali szabadrúgása után a 11-es pont környékén álló Vámosi cs izma száráról pattant a kapu bal oldalába a játékszer, 1-1. Aztán az előrevágott labdáról két Jobbra nem egy hóember, hanem a DVTK középpályása, Vitelki látható a szombat délutáni foclmeccsen Fotó: Vajda János hazai játékos maradt le a kapu torkában, míg a túloldalon Fülöp- nek kellett bemutatnia egy7 bra­vúrt a 74. percben ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. Három perccel később Ulveczki csapott le egy rövid felszabadításra és a ki­futó Lipták mellett 10 m-ről a ka­pu jobb oldalába helyezett, 2-1. Hat perccel később ismét kifutott kapujából a vendégek hálóőre, de a labda helyett a kapura törő Montvait rúgta el, így Saskőy já­tékvezető piros lappal az öltöző­be küldte Liptákot. És mivel a vendégek már mindhárom csere- lehetőségüket kihasználták, közép­ső védőjük állt a gólvonalra, akit az mentett meg a felavatástól, hogy a DVTK nem lőtt kapura, mert a csepeliek tíz emberrel is gólra törően játszottak egy olyan mérkőzésen, amely iramában jó­val jobbnak bizonyult a másodosz­tályú közepeseknél. Pajkos János: - Az első fél­időben két momentuma volt a Csepelnek, az egyikből gól lett. Utána nekünk voltak helyze­teink, de nem tudtunk betalál­ni és a második játékrész első harmadában is ez folytatódott. Bár szerencsésnek mondható gólokat szereztünk, úgy vélem nem érdemtelenül nyertünk. Köszönöm a szurkolóknak a tá­mogatást, a csapatnak pedig a kitartást. Török József: - Viharos szembeszél volt Diósgyőrben, túl­ságosan is viharos. A játékosaim még most is sírnak az öltözőben. Nem érdemeltünk vereséget. További képek: www.boon.hu LABDARÚGÓ NB l/B Miskolc (ÉM) - A labdarúgó NB I/B Ke­leti és Nyugati csoportjaiban a hét végén a 25. forduló mérkőzéseit játszották. A rá­játszás harmadik körének eredményei: Keleti csoport Felsőház EFC Békéscsaba - BKV Előre REAC - Szolnoki MÁV Alsóház Nyírség SFC - Fóti SE Eger FC - ESMTK Monor SE - Kecskeméti FC A Keleti csoport állása 3- 2 (2-1) 1-1 (0-1) 2-0 (1-0) 4- 0 (3-0) 2-1 (1-0) Felsőház 1. EFC Békéscsaba 25 15 5554-29 50 2. REAC 25 11 8 6 46-29 41 3. Szolnoki MÁV 25 11 8 643-30 41 4. Diósgyőri VTK 25 12 5840-29 41 5. Csepel-AT 25 12 4 9 53-42 40 6. BKV Előre25 8 8 940-40 32 Alsóház 7. Eger FC25 106 941-42 36 8. Nyírség SFC 25 10 4 1147-46 34 9. Fóti SE 25 7 10 835-39 31 10. Monor SE25 8 41332-58 28 11. Kecskeméti FC 25 6 71238-50 25 12. ESMTK 25 2 71630-65 13 Nyugati csoport Felsőház Celldömölki VSE - Pécsi MFC0-0 kaposvári Rákóczi -LFC Tatabánya4-1 (2-0) 'EC Marcali - Siófok FC 2-4 (1-0) Alsóház Dorogi FC - Nagykanizsai FC 2-1 (1-0) Százhalombattai FC- Büki TK-HH 0-1 (0-1) pápai ELC - Hévíz FC 3-0 (1-0) ^Nyugati csoport állása Felsőház JL. Celldömölki VSE 25 15 55 50-25 50 Siófok FC 25 16 1848-26 49 _3- Kaposvári R.25 13 6 651-28 45 4. iFc Marcali 25 1267 51-34 42 5. Pécsi MFC 25 126 7 38-35 42 0. LFC Tatabánya 25 11 41040-28 37 Alsóház 7- Büki TK-HH 25 10 7 826-35 37 8. Százhalombatta 25 9 61033-35 33 9- Pápai ELC 25 889 38-38 32 10. Hévíz FC 25 8611 43-49 30 11. Nagykanizsai FC 25 351726-60 14 12. Dorogi FC 25 2 221 16-67 8 DKSK: szenvedés, szégyen Szegeden Női kosárlabda NB I/A csoport, 20. forduló: Szeged - DKSK 83-82 (15-13, 18-22, 22-11, 18-27, 10-9) JEGYZŐKÖNYV Szeged, 1200 néző. Vezette: Kovács Z., Makovsky. Szevlép-Szeged: DONKÓ (19), SZOPKÓ (24/6), JEX (11), MIRKOV (13/3), VARDA (15/3). Csere: Pungor (1). Edző: Antal András. Diósgyőri KSK: Bukovszki (2), Brosovszky (9/3), Andó (18), Radnóty (13/6), EMEAGI (18). Csere: Szlimák (18), Jarett (4). Edző: Vertetics István. Kipontozódott: Varda a 35., Brosovszky a 36., Bukovszki a 44. percben. Süli Róbert Brosovszky szerzett vezetést a DKSK-nak, majd Varda gyorsan egyenlített. A 2. percben 4-4 volt az állás, majd két perc múlva Jex gyönyörű középtávoli kosara után először vezetett a Szeged (6-4). Egy perc múlva tovább nőtt a különb­ség, a center Varda háromponto­sa után 11-8 állt az eredményjel­zőn. Jex folytatta remek játékát: pontokat és lepattanókat gyűjtött, így tíz perc játék után 15-13 volt az eredmény. Donkó két varázs­latos labdája után Varda értéke­sítette a ziccereket, így a 14. perc­ben még mindig a Szeviép veze­tett, 21-18. Szopkó ellen ítéltek sportszerűtlen szabálytalanságot, s ennek köszönhetően a DKSK át­vette a vezetést, 25-27. Ez alapo­san felpaprikázta a miskolci szü­letésű Szopkót, kosaraival a haj­rában a Tisza-partiak megfordí­tották az eredményt, s úgy tűnt a félidőt az Antal-tanítványok zár­ják előnnyel. A várakozásra Brosovszky cáfolt rá, aki az utol­só másodpercben szerzett egy triplát, 33-35. Parádésan kezdte a második játékrészt a Szeviép: négy perc alatt meglépett az ellenfelétől (45- 37). Donkó labdaszerzése után, majd Szopkó és Mirkov három pontosa után már 55-42 állt az eredményjelzőn. A magabiztos vezetést a harmadiknegyed vé­géig megtartották a hazaiak, sőt a befejező tíz perc elején is a sze­gediek akarata érvényesült. A 35. percben Varda kipontozódott, ezt jól használta ki a Diósgyőr, ledol­gozták a hátrányukat, egyenlítet­tek, és 73-73-nál jöhetett a hosz- szabbítás. A vendégek idegenlégiósa, Emeagi két duplájával indult az öt perc. Szopkó hasonló módon cse­lekedett (77-77). Az izgalmak foko­zódtak, a nézők űzték, hajtották a szegedieket, remek hangulatot va­rázsoltak a sportcsarnokba. A vá­logatott Donkót nem tudták tarta­ni a vendégek, legtöbbször csak szabálytalankodni tudtak vele szemben. A csapatkapitány a büntetőket remekül értékesítette, igy húsz másodperccel a vége előtt 83-82 volt az állás. A Diós­győr támadhatott, Jexék remekül kivédekezték ezt, a lepattanó is a És a többi A 20. forduló további ered­ményei: Zala Volán TE - AKSC Szekszárd 54-96 (13-26, 13-28, 13-27, 15-15), MÁV NTE - BEAC-Siemens 62-64 (14-25, 20- 14, 15-12, 13-13), MiZo- Pécsi VSK - BSE-ESMA 75-61 (20-18, 16-10, 19-20, 20- 13), GYSEV-Ringa - Soproni Postás-T.T. 74-63 (28-17, 8-17, 21- 16, 17-13) Szegedé lett, amit Donkó a hátra­lévő időben eldugott, így a Szeviép hatalmas bravúrt vitt véghez, hi­szen a nyolcadik helyen álló gár­da ebben a szezonban először győ­zött le előtte álló csapatot. Antal András: - Örülök annak, hogy népes közönség előtt értük el ezt a fantasztikus győzelmet. Vertetics István: - Az egész meccs alatt erőtlenek voltunk. Terítékre kerül- Hidegzuhanyként ért ez az eredmény - jelentette ki Dubei Tibor, a DKSK Sport Marke­ting és Szolgáltató Kft. ügyve­zető igazgatója. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy ve­reséggel fogunk távozni Sze­gedről. Ennek mindenfélekép­pen lesznek következményei. A klub tulajdonosi körének ma egyébként is ülése van, és biztos vagyok abban, hogy egy napirendi ponttal több kerül terítékre... A pénteki kedvező pozíciónkat lerontottuk, hiszen most az alapszakasz negyedik helyének megszerzéséhez a hátralévő négy meccsünket, a Zala Volán, a GYSEV, és a Szekszárd elleni hazait, vala­mint a BSE elleni idegenbelit meg kellene nyernünk, ami nem tűnik egyszerűnek... Andó (labdával) 18 pontot „harcolt össze” Fotó: vegh Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents