Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám
2002. április 29., hétfő ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 í'ZlSúí jIíÍÖŰ^jJjÍÍjOÍíÍÍj í HÍRCSOKOR 0 Bírósági igen. A pakisztáni legfelsőbb bíróság szombaton hozzájárult ahhoz a népszavazáshoz, amely Pervez Musarraf tábornok elnöki hivatali működésének meghosszabbításáról hivatott dönteni. 0 Államfői nem. A török államfő megvétózott szombaton egy amnesztiatörvényt, amely lerövidítené számos elítélt szabadságvesztését, köztük Mehmet Ali Agcáét, aki 1981-ben lőfegyverrel megsebesítette II. János Pál pápát. 0 A hadúr halála. Orosz kommandósok megölték szombaton Sirvani Magoma- dovot, egy közismert csecsen hadurat. A 31 éves gerillát Groznij egyik elővárosában Alhan-Kalában tűzpárbajban lőtték le. Kér a világszövetség Budapest (MTI) - A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) felhívással fordul a megalakuló Országgyűléshez és kormányhoz, hogy ismerje el az MVSZ kiemelkedően közhasznú tevékenységét és a jövőben folyamatosan biztosítson költségvetési támogatást számára - az erről szóló határozatot vasárnapi ülésén fogadta el a szervezet küldöttgyűlése. A világszövetség ez évi összejövetelének zárónapján hozott határozatában egyben arra kéri a kormányt, hogy az MVSZ 2001-2002-es évi költségvetési támogatását utalja át a világszövetség számlájára. Folytatódó tüntetések Párizst (MTI) - A hét végén is folytatódtak a tüntetések Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal vezéralakja ellen, aki minden előrejelzést meghazudtolva másodikként bejutott az elnökválasztás döntő fordulójába. Párizs keleti részében szombaton több tízezer ember, köztük rengeteg fiatal vonult az utcákra. A „Le a Nemzeti Fronttal” jelszavakat kiabáló tüntetők a Bastille tér felé vették az irányt. Többen „Szégyellem magam” feliratú kartonlapokat vittek magukkal. Hasonló megmozdulásokról érkeztek hírek Lille-ből, Rennes-ből, Grenoble-ból, Bordeaux-ból, Toulose-ból és Lyonból. A Földközi-tenger partján fekvő Marseille- ben 15 ezer ember gyűlt össze - írta az AP. A Le Párisién című francia lap szombati számában közzétett legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az elnökválasztás döntő fordulójában Chirac megszerzi a szavazatok 81 százalékát, míg Le Pennek 19 százalék jut majd. Chirac hívei között Fotó: epa Meghalt Lebegy. Belehalt súlyos sérüléseibe Alekszandr Lebegy, Oroszország krasznojarszki területének kormányzója, miután helikoptere vasárnap délelőtt Szibériában balesetet szenvedett, és a kórházban már nem tudták megmenti az életét. Fotó: EPA Izrael elutasította a Hezbollah javaslatát Öt izraeli telepest lelőtt egy palesztin fegyveres szombat hajnalban Hebron közelében 14 tizenéves palesztin kezdett éhségsztrájkot Rafahban Fotó: epa Jeruzsálem (MTI) - Izrael elutasította a Hezbollahnak azt a javaslatát, hogy az izraeli foglyok elengedésének fejében szabadon távozhassanak a palesztinok a betlehemi Születés templomából. Az izraeli védelmi minisztérium szóvivője úgy vélekedett, hogy a Hezbollah javaslata „komolytalan”. Propagandafogásnak minősítette a javaslatot, amelyet Izrael elutasít. A siíta szervezet felvétése nem jelez mást, mint azt az óhajt, hogy beavatkozzék az izraeli-palesztin konfliktusba - tette hozzá az izraeli minisztériumi szóvivő. A szélsőséges szervezet főtitkára, Hasszán Naszrallah sejk szombaton éjjel jelezte: kész azonnal bármilyen közvetítőn keresztül tárgyalásokat kezdeni Izraellel, de nemcsak a Születés templomában rekedt palesztinokról, hanem Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter meggyilkolásáért elítélt négy szélsőséges elengedéséről is. Öt telepes meghalt szombat reggel a Jordán-folyó nyugati partján fekvő Hebron közelében, az Adóra zsidó telepen, ahol két beszivárgó palesztin fegyveres tüzelni kezdett az ott lakókra. A hadsereg szóvivője közölte, hogy öten meghaltak, hatan megsebesültek a támadásban. Az egyik sebesült állapotát súlyosnak nevezte. A katonai rádió szerint a két terroristának sikerült elmenekülnie, de a katonák a nyomukba eredtek, és átfésülik a környéket. Ez volt az első támadás izraeliek ellen a jeruzsá- lemi piacon április 12-én (Colin Powell amerikai külügyminiszter látogatása idején) végrehajtott öngyilkos merénylet óta. Zsidó telep ellen legutóbb március 28-án indítottak támadást palesztinok: az észak-ciszjordá- niai Elon-Morehben akkor három telepes vesztette életét. Nincsenek „leosztott” tárcák Budapest (MTI) - Nincs előzetes megállapodás az MSZP és az SZDSZ között a tárcák számáról és elosztásáról, a koalíciós tárgyalások rendben, külön munkacsoportokban folynak - jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke a párt országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten. A választásokat és a választások utáni helyzetet értékelő beszédében Kovács László elmondta: az országos választmány és az országos elnökség május 12-ére javasolja összehívni azt a kongresszust, amely dönt a koalíciókötés feltételeiről, a koalíciós kormányról. A szocialista politikus rámutatott: hamarosan javaslatot kell tenni a frakció vezetésére, a parlamenti tisztségviselőkre, a bizottságok tagjaira, és hozzá kell kezdeni az első száz nap programja megvalósításának előkészítéséhez. A Magyar Szocialista Párt elnöke úgy vélte: a koalíciós tárgyalások még május vége előtt befejeződnek. A pártelnök utalt arra, hogy 178 mandátumával az MSZP-é lesz a legnagyobb frakció az új Országgyűlésben. A szocialista politikus szerint a Fidesz és az MDF kemény ellenzéket fog alkotni, de meg fogják adni nekik az ellenzéknek járó jogokat. Kovács László úgy fogalmazott: most a legfontosabb a lövészárkok betemetése és a kormány- program megvalósítása, amit az MSZP az ellenzéki szavazókkal együtt képzel el. Aláhúzta: kemény, fegyelmezett, összehangolt munkával megvalósítható a kormányprogram, s akkor az MSZP az őszi önkormányzati és a 2006- os országgyűlési választásokon is eredménnyel szerepelhet. Rendkívüli küldöttgyűlés májusban Budapest (MTI) - Rendkívüli országos küldöttgyűlést tart májusban a Szabad Demokraták Szövetsége - erről szombaton, Budapesten tartott ülésén döntött a párt országos tanácsa. Béki Gabriella az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a küldöttgyűlésnek - amelyet 18-án, vagy 25-én tartanak - kell jóváhagynia a koalíciós megállapodást. Kuncze Gábor pártelnök egy kérdésére válaszolva jelezte: várhatóan a jövő héten ül össze először a szabad demokraták új parlamenti frakciója, s feltehetőleg akkor határoznak a képviselőcsoport vezetőjének személyéről is. Elmondása szerint a tanácskozáson elemezték az SZDSZ választási szereplését, amelyet összességében sikeresnek ítéltek. Megjegyezte, hogy a következő időszakban mindent el fognak követni a párt helyzetének stabilizálása, erősítése érdekében. Kuncze Gábor közlése szerint az országos tanács tagjai tudomásul vették, hogy az SZDSZ koalíciós tárgyalásokat kezdett az MSZP- vel. Szavai szerint a koalíciós tárgyalások a kezdeti szakaszban vannak. Hozzáfűzte, hogy az országos tanács ülésén nem fogalmaztak meg minimális elvárásokat. Kuncze Gábor szólt arról, hogy a tárgyalások kiterjednek majd a parlamenti, így például a bizottsági posztokra is „Megmozdították a mozdíthatattant” Csizmadia Ervin politológus szerint a MIÉP eltűnt - az árkok talán maradnak Balogh Attila Miskolc (ÉM) - Mi lesz most? Sőt, mi van most? A választásnak vége. A választásnak vége? Pontosan ki győzött és ki veszített? És mit nyert, aki nyert? Ezekről a kérdésekről - az országgyűlési választások háttérben zajló összefüggéseiről és következményeiről - beszélgettünk Csizmadia Ervinnel, a Miskolci Egyetemen is tanító politológussal, az MTA politikatudományi intézetének főmunkatársával.- Melyik nagy pártnak a hátterét adó tábort könnyebb pontosan körülhatárolni?- Mind a kettőét könnyű. Az MSZP oldalán meghatározó a felső középnemzedék, a 45-60 éves férfiak, az alkalmazottak, bérből-fizetésből élők, aztán a kisnyugdíjasok, a munkáskörzetekben, lakótelepeken élők. A Fidesz ugyanakkor jobban magához kötötte azokat a korosztályokat, akik mobilabb életformához szokottak, jobban kötődnek a modern korhoz, számítógéphez, telefonhoz. És a vidékieket. Szavazatelvitel- A legizgalmasabb kérdésnek most az tűnik: a Fidesz-MDF az első forduló elvesztése után a másodikat megnyerte. Honnan, miből?- A kérdésnek annyiban nincs értelme, hogy a választás egészét viszont elvesztette. Ám hogy milyen szavazatok révén tudott erősíteni a két forduló között? Először is, a párt már 1998 előtt, ellenzékben világosan megfogalmazta, mik lesznek a fő kitűzései. Hogy le akarja egyszerűsíteni a párt- rendszert. A nagy jobboldali gyűjtőpárt megvalósítása érdekében a szétszórt szavazók koncentrációjára volt szükség. A többi párt és szimpatizánsaik bekebelezése - FKGP, MDF - az elmúlt években megtörtént, a MIÉP most tűnt el. A jobboldali szavazók mára mind a Fi- desznél koncentrálódnak: a radikális jobboldaliak, mérsékelt jobboldaliak, antikommunisták, keresztények, az SZDSZ-ből kiábrándult vidékiek.- Azt mondta: a MIÉP most tűnt el. Valóban?- Szerintem igen, de a MIÉP és, mondjuk, a Kisgazdapárt eltűnése között különbség van. Bármilyen furcsa ezt mondani, de Torgyán József pártja mögött semmilyen szellemi háttér nincs, Csurka István pártja mögött viszont van. A szavazóit elvitte a Fidesz, de a pártot nem szüntette meg - nem is akarta.- A Fidesznek akkor a MIÉP-ide- ológiát is magára kell vállalnia?- Ez a következő időszaktól függ. Ha a populista ellenzék szerepét veszi fel, az csökkenti a MIÉP feltámadásának esélyét. De felvállalja-e? Nyitott kérdés. A Fidesz kezében most olyan hatalmas erő van, ami korábban nem volt ellenzéki pártnál, parlamenten kívüli eszközök sokasága - például kivinni a tömegeket az utcára meg kell gondolnia, melyiket mikor használja. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz átmeneti a populista hangvétel.- Talán ezzel kellett volna kezdeni: véget ért a választás? Eldőlt?- Nos, két síkon zajlanak az események. Megtörtént a szavazatszámlálás, hivatalos eredményt hirdetnek, a pártok megtették a maguk kommentárjait, a kormánypártok elismerték a vereséget, a másik győztesnek kiáltotta ki magát, a társadalom ennek megfelelően lereagálta. Az MSZP és az SZDSZ koalícióról tárgyal, Mádl Ferenc Medgyessy Pétert fogja felkérni kormányalakításra. Másrészről viszont a vesztes tábor nyilván próbál még kiskaput találni.- Ha a békés hatalomátadásátvétel forgatókönyve valósul meg, mire számít?- A Fidesz nyilatkozataiból indulhatunk ki. Kemény ellenzék lesznek, mondják, de minden olyat támogatni fognak, „ami az ország érdekében áll”. Ezt, persze, egy eléggé homályos, nesze- semmi-fogd-meg-jól vállalásnak vehetjük. Magyarország mára felnőtt Nyugat-Európához, hasonlóan éles a kampány, a szitkok már nyugati nívóra emel- kedtek-süllyedtek, de még meg kell tanulni, hogyan lehet átvonulni békés terepre, kezet fogni, együtt dolgozni. Nem szabad eljátszani- EU-csatlakozás következik, kétharmados törvények sora(• „Rámehetnek” ezek az országgyűlésen belüli csatározásokra?- Azt gondolom, hogy nem- Vízválasztónak tartom, felül tud-e emelkedni a politikai elit a belpolitikai érdekein. A külpolitika terén '90 óta mindig megvolt a konszenzuskészség. Magyarországnak ma nagyon kedvezőek a diplomáciai pozíciói, ezt nem szabad eljátszani.- Mi az előrejelzése a következő négy évre, 2006-ra?- Mi lesz négy év múlva? Halvány fogalmunk sincs. Két irány képzelhető el. Mindkét tábor még jobban megszervezi magát, nem csökkennek a különbségek, ami azért nem jelent „hideg polgárháborút”, avagy sikerül betemetni az árkokat, kétszer öt helyett valóban tízmillió magyar érdekei kerülnek előtérbe. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja. A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Szerkesztők: kultúra-életmód: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyl@inform.hu). társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu), gazdaság: llri Mariann (3262-es mellék, mariann.uri@inform.hu), térség: Buzafalvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu), sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262. Telefon: 502-900. A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200. Hírügynökség. Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Média Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Szabó Miklós. Terjesztési vezető: Hausel László (06/20-4552-205, hausel.laszlo@inform.iru). Marketingvezető. Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu). Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu). Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu). A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: Telefon: 502-900. Hirdétési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261. Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Média Kft. Gere Sándor (3611-es mellék, gere@inform.hu). Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditáljá a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség. Az előfizető^ részére terjeszti az Inform Média Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 06/90-49-49-49-es telefonon. Kézbesítési problémáikat az alábbi kékszámon jelezhetik: 06-40/424-424. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Média Kft, Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó c(mén. Az előfizetési díj készpénzfizetés esetén: egy hónapra 995, két hónapra 1990, negyedévre 2890, fél évre 5490, egy évre 10 590 forint. Az előfizetési díj banki átutalás esetén: egy hónapra 955, két hónapra 1910, negyedévre 2790, fél évre 5390, egy évre 10 490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 59 forint, a pénteki lapszám TV Plusszal 64 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írás- k bán történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Média Kft., 4002 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! ^