Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-18 / 90. szám

2002. április 18., csütörtök i ü m ujj uiii ii é EM-EXTRA: EGÉSZSÉG / 14 GERINCESEKNEK Gerincesek vagyunk. Ami nem csupán azt jelenti, hogy azzá alakultunk a törzs- fejlődés során. Hanem azt is: vázrend­szerünk alappillérét jelentő gerincünkkel gyakorta baj van. Gerincessé válik az, akinek fáj a gerince - addig gyakorta tudomást sem veszünk róla. Attól füg­gően aztán, kinek a derékgörbülete, ki­nek a nyaki csigolyaíve fáj inkább, to­vább osztódunk: kire a derekas, kire a nyakas jelző illik inkább. Összeállításunk nekik is szól, s mind­azoknak, akiket még nem ért utol a ge­rincfájdalom - amit állítólag senki sem kerülhet el. APRÓK Kíméletes nyújtás Fotó: Vajda János Jól állj, jól járj! Miskolc (ÉM - SzK) - Néha egészen ap­ró dolgokon múlik, hogy elkerüljük, illet­ve csökkentsük gerincünk terhelését. 0 Túlterhelten. Nem csak a túl nehéz holmi cipelése káros, de mindenféle túlerőltetés is, beleértve azt is, ha bár­milyen munkából, feladatból többet válla­lunk, mint amit meg tudunk valósítani. Az ezzel járó szorongás ugyanis kihat az izomzatúnkra, vázrendszerünkre is. 0 Hogy állunk? Nem mindegy, ha álldo- gálásra kényszerülünk, azt miként tesszük: ahelyett, hogy megfeszítenénk Ízületein­ket, inkább tartsuk azokat lazán, álljunk egyik lábunkról a másikra. Sőt, támasz­kodni is szabad! 0 Jól jár az, aki kényelmes (de nem szét­taposott), jól szellőző, természetes alap­anyagú, rugalmas talpú cipőt választ. Vagy ha teheti, időnként homokban vagy fü- vön mászkál. 0 Örökmozgó módjára. Ülés közben is változtassuk testtartásunkat, hogy a gerin­cet érő terhelés máshová essen. Ülőmun­kánál jó, ha a hát támaszkodik, s a tal­pak támaszkodnak, miközben az alsó és felső lábszárunk derékszöget zár be. Jobb, ha a térdünk magasabban van, mint a me­dencénk. A szakember szerint nem is olyan bolondság, hogy az amerikaiak, ha csak tehetik, magasba tett lábbal lazítanak. 0 Kézre álló. Az otthoni munka feltételeit sem árt testméreteinkhez igazítani. Amit lehet, hajlás nélkül, sőt, ülve végezzünk! Olykor csak pár centivel kell meghosz- szabítani a porszívó nyelét, vagy például do­bogóval megemelni a szabvány konyhapult magasságát, hogy elkerüljük a fájdalmat. 0 Oszlassuk el! A nagy súlyokat egyen­lően osszuk el, még jobb, ha így is inkább többször fordulunk. Emelésnél a lehető legközelebb legyen a teher a testünkhöz, hajlás közben rogyasszuk be a térdünket, emelés közben sose forduljunk el. A fö­lös testsúly még eloszlatva is teher - jobb megszabadulni tőle. 0 Jól feküdni. Mielőtt kifeküdnénk a fáj­dalomtól, száműzzük a nagypárnát, mely megváltoztatja a gerinc természetes gör­bületét. Jól jön viszont a kispárna a térd, hason fekve a hasunk alá. Fájdalom ese­tén sokan esküsznek arra: valami (nem túl) keményen kell háton feküdni. A szak­ember szerint általában beválik a fájdal­mas részeket is lazán tartó embriópóz. Szerkesztette: Szalóczi Katalin e-mail: szaloczi@inform.hu Legalább egyszer mindenkit utolér Újabban elterjedőben van egy újfajta jelenség is, az úgynevezett komputernyak Miskolc (ÉM - SzK) - Sú­lyos, rendszeresen visszaté­rő, elhúzódó derékfájdalom­mal a lakosság 15-20 száza­léka küszködik, s nem ritka közöttük a fiatal. Egy má­sik megközelítés szerint a fiatalkorúak mozgásszervi betegségei között a derékfá­jás dominál. Életében legalább egyszer, hosszabb-rövidebb időre min­denkit utolér a derékfájás - kezdte a beszélgetést dr. Tamá­si László, a miskolci Szent Fe­renc Kórház osztályvezető főor­vosa. A hirtelen fellépő fájdalom legjobb ellenszere a pihenés, ez olykor már néhány óra múlva eredményesnek bizonyul. Csak akkor érdemes szakorvoshoz fordulni, ha a pihenés ellenére egy hétnél tovább sem szűnik a fájdalom. Addig fölösleges CT, vagy az MR is. A háziorvosi vizsgálat során ki lehet zárni egyéb betegség fennállását, (pl. hasi kórkép), melyet természe­tesen kezelni kell. „Cipó'eredetű” Még akkor sem biztos, hogy a gerincben keresendő az ok, ?? ....................... „A hirtelen fellépő fájda­lom legjobb ellenszere a pihenés. ” Dr. Tamási László főorvos ha mozgásszervi eredetű a fáj­dalom. Kiderülhet: mindenért a lúdtalpasság okolható. Vagy egy új, kényelmetlen lábbeli, amelynek akár kétheti viselé­se után felléphet a tartós derék­fájdalom. A nem mozgásszervi eredet is többféle lehet: nőgyógyászati jellegű, de okozhatja vesekő vagy más hasi betegség is. Az ezeket kísérő fájdalom jellemző­je, hogy pihenésre átmenetileg sem szűnik meg, illetve egyéb tünetekkel jár. Teher alatt görbül a gerinc Fotó: Bujdos Tibor A klasszikus nem ruganyos, így nem ellensú­lyozza a gerincet terhelő rázkó­dást. Ha pedig a porckorongot körülvevő rostos gyűrű sérvese- désnek indul, s a kidudorodás a gerincidegeket nyomja, az éles fájdalmat, illetve érzészavart, végtaggyengülést okozhat, sőt akár idegbénulást is, ami többek között a széklet- és vizeletüríté­si zavarral is járhat. Vannak „nyakasak” A gerincoszlop másik, leg­gyakrabban megbetegedő szaka­sza a nyaki gerinc. Míg az ágyé­ki szakaszon a fokozott mecha­nikai megterhelés jellemző, a nyaki gerincnél a fokozott moz­gékonyságot kell kiemelni.- Újabban elterjedőben van egy újfajta jelenség, az úgyneve­zett komputernyak. Azoknál ala­kul ki, akik sok időt töltenek a számítógép előtt, egyenes tartás­ban, előre nyújtott nyakkal, fel­szegett állal. Gyakran az alkar sincs megfelelő magasságban, így a nyaki kisízületi fájdalom kisugárzik a hátba, a karra, akár zsibbadást is okozva. Gyakran azonban a gerincben lévő képletek, elsősorban a sza­lagok, izmok, kisízületek túlter­helése okozza a panaszt.- A betegek gyakran mesélik el, hogy lehajoltak bekötni a ci­pőfűzőjüket, s úgy maradtak - említi a főorvos. Ilyenkor a kisízületben történő becsípődés váltja ki a fájdalmat, aminek el­lensúlyozására az izomzat meg­feszíti a gerincet. De ez csak pil­lanatnyilag jó a helyi elváltozás számára, s ha ilyenkor a beteg nem pihen le, kialakul a tartós izomgörcs, amit már izomlazí- tókkal, reumakenőcsökkel, fájda­lomcsillapítókkal is nehéz és hosszas elmulasztani. Sugárzó Ha a beteg arról panaszkodik, hogy a fájdalom kisugárzik a lá­bába is, az már porckorongkopás következménye lehet. Ezzel a ve­széllyel számolnia kell annak, aki például munkája során gyak­ran végez rossz mozdulatot - haj­lás közben elfordul, miközben még súlyt is emel. Vagy olyan járművet vezet, melyen az ülés Habár legjobb lenne megelőzni, de... Miskolc (ÉM) - Számos kiadvány választékából min­denki kedvére válogathat a megelőzést szolgáló tornagya­korlatok közül. Ámbár a szak­ember tapasztalata szerint a legtöbb ember csak akkor ad­ja rá a fejét, ha már „kiütöt­te” a fájdalom, ha nehézséget okoz számára az autóból való kiszállás, ha már akadályozza a munkavégzésben. A gyógytornász vezette gyógy­tornát a mozgásszervi szakren­delésen írhatják föl. Dr. Tamá­si László főorvos az egyéni és a csoportos gyógytorna közül az utóbbi előnyének tartja, hogy segíti a betegeket a gondolat: ha másoknak sikerül, akkor ne­kem is. A gyógytornák közül so­kan esküsznek a McKensei-féle módszerre, amely bizonyos test­helyzetekben történő nyújtógya­korlatokból áll. A Szent Ferenc Kórházban azonban emellett szívesen alkalmazzák a gépi nyújtást, melynél a beállítások (például a nyújtás mértéke és az időtartam) egyénre szabha­tók. A reumatológusok, mozgás­rehabilitációs, valamint ortopéd szakorvosok élhetnek a fizi­koterápia, balneoterápia (fürdő­gyógykezelés), hidroterápia (víz­gyógyászat) elrendelésével is. A gyógytornát, az arra rászoruló számára, a házi betegápolás ke­retében a háziorvos is kezdemé­nyezheti. A helyi injekciózással az idültté váló, görcsös izomfájdal­makat szokták gyógyítani. Sú­lyos esetben, amikor az ideg- gyök-nyomási tünetek tartósan fennállnak, sebészi beavatko­zásra van szükség, mely a sérv tünetét szünteti meg, a porcko­rong- és gerincbetegséget nem. Legtöbbször műtét után is szükség van fizikoterápiás és egyéb kiegészítő kezelésre. Betegmozgatás, hogy az ápoló se legyen beteg Franciaországban 20 éve használják a Dotte-módszert a betegek mozgatására Miskolc (ÉM - PTA) - A ma­gatehetetlen emberek ápolá­sát, mozgatását reformizálta egy francia módszer, amelyet tavaly a miskolci Semmelweis Kórház 18 dolgozója is elsajá­tított. A betegágy mellett dolgozók kö­zött kiugróan magas a gerincbán- talmakkal küszködök aránya. A magatehetetlen betegek mozgatá­sakor végzett nehéz fizikai mun­ka ugyanis megterheli a gerincet és az izomzatot. Ezt elkerülendő Franciaországban már 20 éve si­kerrel alkalmazzák a speciális technikákat tömörítő Dotte-mód­szert. Ezzel az ápoló számára könnyebbé válik az emelés és az ellátás, az ápolt pedig nagyobb biz­tonságban érezheti magát, úgy, hogy közben megmarad az önál­lósága is. A francia módszer hazánkban néhány évvel ezelőtt keltette fel az ápolószakma érdeklődését. Az első vidéki, Miskolcon tartott, 40 órás folyamon a szigorú menet­rend szerint összeállított képzé­sen a Semmelweis Kórházból 18 kórházi ápoló, gyógytornász vett részt. A cél az volt, hogy minden osztályra jusson az új ismeretek­kel felvértezettek közül legalább egy. Értük, nem helyettük Az ápolók párban gyakorol­tak, hol egyikük, hol másikuk volt a beteg, illetve az ápoló. Ez abban segít, hogy a beteg hely­zetét, érzéseit, kétségeit is átél­jék az ápolók.- A megfelelő testtartás, a moz­dulatok sorrendisége nagyon fon­tos - mondta Cselőtei Jánosné, a Minőségi Időskorért Legjobb Is­meretekkel Egyesület egyik ok­tatója. - Nemcsak a technikákat tanítjuk, hanem azt is, hogy me­lyik milyen helyzetre alkalmazha­tó. Később mindenkinek önállóan kell a tanultak közül kiválaszta­ni a megfelelőt. Fontos a beteg fo­lyamatos tájékoztatása: az ápolt­nak tudnia kell, hogy mi történik vele. Sőt, amennyire képes rá, sa­ját magának is segítenie kell. Ez­zel ő is aktív részese lesz a mun­kának, és nem azt éli meg, hogy bábuként ide-oda „pakolják”. Mot­tónk: mindent értük, semmit sem helyettük! Egyedül nem ment A Semmelweis Kórház ápolói jó tanítványnak bizonyultak, az új szemléletű módszert hamar meg­értették, megszerették.- Ezután olyan helyzetek is ön­állóan megoldható, amelyekhez ed­dig segítséget kellett kémem - vé­li Jánosi Mónika, az egyik tanít­vány. - Nagyobb biztonságban tudhatom magam és a beteget is. Mennyivel könnyebb lett volna a dolgom, ha ezt a módszert hama­rabb megismerem! A gerincemet sem érte volna olyan terhelés, mint eddig. A tanfolyam egy hete alatt keményen dolgoztunk: mint­ha teljes munkaidőben egész nap betegeket mozgatnék. Máskor egy ilyen hét után csak azt vártam, hogy feküdjek és pihenjek. Most pedig: egyáltalán nem fáradtam ki, és nem is erőltettem túl magam. Mindenki megelégedésére A képzésben részt vett ápolók a tanfolyamot hasz­nosnak ítélték, és minden be­tegágy mellett dolgozó ápo­lónak, gyógytornásznak aján­lották. Tapasztalataik szerint az új módszer a betegek érez­hetően a betegek megelégedé­sére szolgált. Novák Piroska ápolási igazgató tájékoztatá­sa szerint remény van arra, hogy az év második felében újra indul egy 18 fős tanfo­lyam a Semmelweis Kórház­ban. A költségek fedezésére pályázatot adtak be az Egész­ségügyi Dolgozók Központi Továbbképző Intézetéhez. A második tanfolyamon végzet­tek vizsgájára a tervek sze­rint a megye ápolási igazga­tóját, valamint otthoni szak­ápolókat is meghívnak, hi­szen az új módszer más egészségügyi intézményben, és az otthoni szakápolásban is hasznosítható lehetne. __________________________KÖZÖS erővel Fotó: Farkas Maya

Next

/
Thumbnails
Contents