Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-18 / 90. szám
2002. április 18., csütörtök fPIl-IKttffiBiifMffiyáll :§ SZIRÉNA / HIRDETÉS / 10 HÍRCSOKOR 0 Színesfém kellett. Ismeretlen elkövetők arra vetemedtek Mezőnagymihály közelében, hogy egy parkoló Trabantból szedték ki az alumíniumot, vagyis a váltóházat. 0 Fagyűjtögetőkre támadtak. A Sajó- lád közelében lévő erdőrészen fát gyűjtögető 12-15 éves fiatalokra támadt három 17-21 éves fiatalember. Megverték a gyűjtögetőket és elvették kerékpárjukat, baltájukat. Az előállított trió tagjai ellen csoportos rablás alapos gyanúja miatt indult eljárás. 0 Beugrott a kerítésen. Az alkalmi tolvaj nem sokat teketóriázott, amikor az egyik tiszalűci ház udvarán észrevette az alumíniumcsövet. Beugrott a kerítésen és már vitte is a zsákmányolt színesfémet. Az elkövetőt forró nyomon kapta el a rendőrség. Jelentkeztek a hozzátartozók Miskolc (ÉM - PT) - A hozzátartozók jelentkeztek és azonosították azt az ismeretlen férfit, akinek a holttestére kedden reggel bukkantak a Miskolc és Szirma között található vasúti átjáró közelében. A halottszemle során megállapították, hogy az illetőt valamelyik vonat gázolta el. A nyomozó hatóság az idegenkezűséget is kizárta a halálokok közül. Berobbant a kiáramló gáz Királd (ÉM - ÓKI) - Robbanás történt keddi lapzártánk idején Királdon, egy családi házban. Az ózdi tűzoltóktól csak a szerkocsi tudott eleget tenni a hívásnak, mivel a két gépjárműfecskendő Domaházán oltott erdőtüzet - tudtuk meg Kovács László alezredes parancsnokhelyettestől. Ezért segítségül hívták a kazincbarcikai és a miskolci tűzoltókat is. A kiérkezőknek először az épületben lévő gázpalackot kellett kimenteni, amiből lövellt a berobbant gáz. Ezt követően kezdték meg az oltást és így a tetőszerkezetet sikerült megmenteni a tűztől. A bútorok, berendezések és a korabeli mestergerendás famennyezet azonban komoly károkat szenvedett. A vizsgálat szerint a ház tulajdonosa gázpalackot cserélt, ezért levette a palack védősapkáját, majd a záróanyát. Arról viszont nem győződött meg, hogy zárva van-e az elzárószelep. így a nyomás levágta a záróanyát és elkezdett ömleni a gáz. A tulajdonos ekkor pánikba esett és kiabálására a családtagok kimenekültek a házból. A kiáramló gáz akkor robbant, mikor elérte a tűzhely parazsának a szintjét. Az épület azért nem robbant fel, mert a nyitva hagyott ajtókon távozni tudott a detonáció. Ez a palack okozta a bajt Fotó: óki Autóban hagyta az indítókulcsot Kazincbarcika (ÉM - PT) - A Lada Niva mályinkai tulajdonosa csak két órára hagyta őrizetlenül járművét, de amikor visszaérkezett a parkolási helyre, a terepjárónak csak a hűlt helyét találta meg. Később a Tardona - Dédestapolcsán közötti útszakaszon az árokba borulva bukkantak rá a gépkocsira. Mint utóbb kiderült, a sofőr feledékenysége miatt kapott leckét a szemfüles autó-kölcsönvevőtől, ugyanis az indítőkulcs benne maradt a kocsiban. A rendőrség elfogta és előállította a kocsi elvivőjét is, aki ellen gépjármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást. A gépkocsival feltehetően azért nem jutott mesz- szebbre az elkövető, mert az úton besodródott a vízelvezető árokba, és onnan nem tudott kihajtani. HÁTTÉR: MILYEN BÜNTETÉSRE SZÁMÍTHATNAK A 127 SZEREPLŐS PER VÁDLOTTJAI? A fiatalkorút is büntetés fenyegeti Miskolc (ÉM - PT) - A 127 vádlottat felvonultató monstre kábítószerügy bírósági tárgyalása kedden megkezdődött. Ez a per nemcsak a nagyszámú perbefogott miatt precedens értékű, hanem a várhatóan kiszabandó össz- büntetés mértéke is egyedülálló lehet. Dr. Szabó Józsefet a B.-A.-Z. Megyei Bíróság szóvivőjét arról kérdeztük: milyen büntetési tétellel számolhatnak az ügy vádlot.................. A bíróság személyre szólóan vizsgálja meg a periratban foglaltakat. Dr. Szabó József szóvivő .................................................ff tai, akik között több fiatalkorú személy, és főként fiatal felnőtt, férfi és nő található. Alaphelyzet A vádlottak egy része büntetlen előéletű, de többen már többször is összeütközésbe kerültek a törvénnyel. A szakember szerint az alaphe- ly-zet valamennyiük számára a kábítószerrel való visszaélés, és ennek különböző fokozatai. Jó néhány vádlott esetében azonban más cselekmény, például rablás is a peranyagban szerepel. Büntetőjogi szempontból a képet tovább bonyolítja az, akinek a számlájára több bűncselekmény is felróható ebben az ügyben, tehát halmazati büntetésre is sor kerülhet. Enyhe, súlyos Amennyiben a felvethető büntetési nemekben egyfajta fokozatosságot állítunk fel, akkor a legenyhébb büntetésre a fiatalkorú és még büntetlen előéletű vádlottak számíthatnak. A csupán kábítószer-fogyasztó vagy -függő és még nem büntetett személyeket a bíróság próbára bocsáthatja, vagy amennyiben a vádlott önként vállalja a gyógykezelést (amelynek minimum hat hónap időtartamúnak kell lennie), az eljárás vele szemben az eredményes gyógykezelés reményében fel is függeszthető. De kiszabhatnak rá pénzbüntetést, vagy például javítóintézeti nevelést is. Jelen ügyben az ilyen cselekménnyel vádoltak száma valamivel több mint tíz fő. A legnagyobb vádlotti kör már a felnőttkorúak közé tartozik. Ebben az ügyben drogfogyasztóként alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a vádlott. A szabadságvesztés felfüggesztése pedig csakis a különösen méltányolható esetJelentékeny mennyiségű ügyirat ben indítványozható (ilyenek lehetnek például a felsőfokú tanulmányokat folytatók). Azok a vádlottak, akik kábítószert szereztek meg, hozták-vitték az anyagot alapesetben 2-5 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők. Azok számára azonban akik üzletszerűen (anyagi haszonszerzés miatt) követték el az előbb említett bűncselekményeket, már 5- től 10 évig terjedhet a szabadság- vesztés mértéke. Ebbe a körbe tartozhatnak azok is, akik 18 év alatti személy felhasználásával követték el a bűncselekményt. A legsúlyosabb szankcióra azoK számíthatnak, akik bűnszervezet tagjaként, üzletszerűen követték el a kábítószerrel visszaélést. Bűnösségük megállapítása esetén a törvény 10-15 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi. Ebben a perben pedig további halmazati büntetések kombinációja sem kizárt, ugyanis jó néhányan nemcsak egy. hanem több bűncselekményt is elkövettek. Személyre szólóan Dr. Szabó József végül leszögezte, hogy a konkrét vádbeli cselekmények megítélése során a bíróság személyre szólóan vizsgálja meg a periratban foglaltakat és külön-külön dönt minden egyes vádlottról. A tárgyalás során újabb bizonyítási eljárási'® és adatfeltárásra is sor kerülhet, ami akár módosíthatja is a vádban foglaltakat. A per tegnapi tárgyalási napján egyébként a bíróság a terv szerint vádlottakat hallgatott meg. A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK A vádlottak előtt nem merte megmondani az igazat Miskolc (ÉM - PT) - A háta mögött ülő négy vádlott jelenlétében a tanú csak mismásolt és nem emlékezett. Amikor azonban a bíróság rövid időre kiküldte a vádlottakat a tárgyalóteremből, már megeredt a nyelve és elmondta az igazságot. Mint arról a „Csak kétszer szúrtak meg, nem négyszer” című tárgyalótermi tudósításunkban idén januárban beszámoltunk, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és garázdaság miatt emelt vádat a megyei főügyészség egy mérai fiatalember és három társa ellen, mert a szalaszendi diszkóban vérfürdőbe torkolló verekedést kezdtek. Leckéztetésnek indult- A négy vádlott még 2000 augusztusában úgy indult táncmulatságba, hogy előbb fél méter pengehosszúságú bozótvágót és kést vettek magukhoz. Gyalog mentek át a szomszédos településre, útközben italozgattak is. A buli helyén kint álldogáltak, amikor a biztonsági őr valakit kivezetett, mert odabent a széken ugrált. A négyfős mérai csapatnak azonban nem tetszett a rendfenntartó intézkedése. Ügy gondolták, ezért megleckéztetik. Az elsőrendű vádlott a biztonsági őr feje irányába lendítette a bozótvágót. Az illető a kezében lévő tonfával reflex- szerűen elhárította az életét fenyegető pengét. A támadásból azonban a vádlott társai sem maradtak ki. Ököllel, székkel és késsel támadtak a közös ellenfélre. Újra lendült a bozótvágó, de ezúttal már lenyeste a biztonsági őr egyik ujjpercét. A földre tepert és beszorított férfi nem vesztette el lélekjelenlétét, nem adta meg magát az erőfölényben lévőknek. Menekülés közben elővette a bicskáját, és a nyomába eredők felé kaszált. A mérai csapat egyik tagját mellkasán, a másikat pedig hátba szúrta. Végül a közelben lévő háziorvoshoz rohant és segítséget hívott. A megyei bíróság dr. Háger Tamás vezette bírói tanácsa előtt megtartott minapi tárgyalás tanú- kihallgatásokkal folytatódott. Miután az egyik személy semmire nem emlékezett, észrevételében a sértett azt jegyezte meg: A vádlottak oldaláról megfenyegették őt is és a tanúkat is. Ezért nem emlékeznek és némák a tanúk. A bíró szembesítette a tanút a sértett által elmondottakkal, aki jelezte: a vádlottak távollétében elmondaná az igazságot. A bíró ezért a vádlottakat rövid időre kiküldte, a tanú pedig beszélni kezdett. A tárgyalás végén a termet immár nemcsak az elsőrendű vádlott hagyta el bilincsben, hanem a másodrendű és a negyedrendű is, akiket a bíróság mostantól előzetes letartóztatásba helyezett. Végül a tárgyalást júniusra elnapolták, amikor az ítélethirdetés várható. Idegen bőrkabáttal távozott Sárospatak (ÉM - PT) Az egyik sárospataki szórakozóhelyről távozó vendég azzal szedte rá a gyanútlan ruhatárost, hogy elhagyta a bilétát, de meg tudja mutatni melyik kabát volt az övé. Kiválaszott egy (mint később aztán kiderült) ötvenezer forintot érő bőrkabátot és elment. A ruhadarab zsebében talált személyi igazolványt elégette. Elfogták A segélykérést követően a rendőrség forró nyomon kezdte meg a tettes felkutatását, és a bűncselekmény elkövetése után röviddel elfogták és előállították az illetőt, aki ellen csalás és visszaélés okirattal alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. Az elkövetőt bíróság elé állították. HIRDETÉS-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Új ügyfélszolgálati irodát nyitottunk! apró ***?*** § BAZAR A Miskolc, Szemere u. 20. szám alatti Borsodi Apró irodánk a következő címre költözött: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 94. (a Szinvaparkkal szemben). Telefon: 46/500-830, nyitva tartás: h-cs: 8-17 óra, p: 8-15 óra