Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-12 / 85. szám
SPORT 2002. április 12., péntek HÍRCSOKOR 0 Ózdon sakkoznak. Szombaton délelőtt kilenc órától tartják meg a Gömör Bisztróban a hagyományos Nyerges Ferenc egyéni sakkversenyt, amellyel az egykori nagymester emléke előtt tisztelegnek. Nevezni a helyszínen lehet 8.45-ig, az első három helyezett értékes díjazásban részesül. 0 Kick-boxkupa. A decemberi sikeres gyermekverseny után pénteken délután négy órától Tavaszi Kick-box Kölyökkupát rendeznek Ózdon, az Újváros Téri Általános Iskola aulájában. A rendezvényen az Ózdi Kick-box Klub apró tehetségei lépnek színre, a mérkőzések közti szünetekben pedig a nagyobb korosztály bemutatóját tekintheti meg a közönség. 0 Mandula kétszer esett ki. Előbb az egyéni, majd a párosversenyben is elbúcsúzott a további küzdelmektől Mandula Petra a 140 ezer dollár összdíjazású portugáliai tenisztornán. Egyesben a szlovén Matevzictől kapott ki 6:4, 6:l-re, míg párosban az osztrák Schwartz-cal az oldalán a Bes, Linó spanyol duóval szemben maradt alul 2:6, 6:4, 7:5-re. 0 Kiss László távozott. A sikertelen bajnoki szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas labdarúgócsapata és Kiss László vezetőedző. Iványi Károly, az NB l-ben utolsó helyen álló együttes klubigazgatója meg nem erősített hírek szerint Mészöly Kálmánnal, Tornyi Barnabással és a délelőtti gyakorlást is vezető pályaedzővel, Tep- szics Ignáccal tárgyal. Megfagyva a bocsi csapat Bocs (ÉM - PA) - A női kézilabda NB I/B soros fordulójában Budapestre látogat ma a Bocs KSC csapata. A Hernád-parti gárda 15.15-től az FTC II vendége lesz.- Mi jöhet még nem tudom, hiszen a csapatból Bahrim, Oláh és Cselényi is sérült és Szántó sem teljesen egészséges, míg Dohány sem léphet pályára ma - mondta Molnár András, a Bocs edzője. - így épphogy marad egy csapatra való játékosom, de ettől függetlenül nem feltartott kézzel lépünk pályára ellenfelünk ellen. Jó lenne folytatni az utóbbi fordulókban nyújtott jó sorozatunkat, de biztos, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Tehát nem a legjobb előjelekkel várjuk a meccset, hiszen a kevés játékos miatt alaposan leszűkült a taktikai repertoárunk, de mivel sokat dolgoztunk a héten, mégis bizakodó vagyok. Egyébként külön pikantériája a találkozónak, hogy az ifjúsági csapatok „bajnoki döntőt” játszanak egymással, hiszen ha mi nyerünk, akkor ismét az első helyen végzünk a tabellán. Rögtön kiesett az Ózd! Miskolc (ÉM) - Szerdán délután a megye tizenöt településén folytatódott a labdarúgó Magyar Kupa 2002/2003-as kiírásának megyei selejtezője. Ugyanis az erre a játéknapra kiírt Farkaslyuk - Dédestapol- csány összecsapásra nem érkeztek meg a játékvezetők - ezért egy későbbi időpontban játsszák le a csapatok a találkozót -, a Sajókaza pedig visszalépett a küzdelmektől, így a Rudabánya játék nélkül jutott tovább. Döntetlen esetén ezúttal is az alacsonyabb osztályú csapat lépett az április 24-i, második fordulóba. Az eredmények (a kiemelt csapatok továbbjutottak): Parasznya - Sajővámos 9-0 Miskolci Rendész - Gesztely 4-1 Uppony - Borsodnádasd 4-0 Serényfalva - Ózdi FC 3-2 Megyaszó - Hernádnémetl 0-1 Telkibánya - Mára 0-1 Hejőkeresztúr - Bogács 3-2 DVTK SE - Bükkszentkereszt 3-2 Hangács-Nyomár - Boldva 0-4 Bánréve - Perkupa 1-0 Gömör FC - Borsodszentgyörgy 3-3 Kelemér - Bódvaszilas 2-4 Sajőpüspöki - Hódoscsépány 0-2 Honagro FC - Krasznokvajda 0-7 Tiszapalkonya - Harsány 2-3 A lengyelek még gólt sem tudtak lőni Barátságos teremlabdarúgóválogatott-mérkőzés: Magyarország - Lengyelország 7-1 (3-0) JEGYZŐKÖNYV Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Gyenge, Rózsavölgyi. Magyarország: Balázs Z. - Jávor, Tóth Sz., Madarász, Tóth M. Csere: Kénoszt, Nagy Zs., Szente, Vígh, Szalontai (k). Szövetségi edző: Szabó András. Lengyelország: Madzik - Kuchiak, Kaszowski, Marzec, Korczynski. Csere: Miozga, Kryger, Lesniak, Piéta, Lupczynski, Ultik (k). Szövetségi edző: Latacz Leszek. Gólszerző: Nagy Zs. (2), Tóth M., Nagy G., Vígh, Jávor, Madarász, illetve Nagy Zs. (öngól). Berecz Csaba Ami kell egy ilyen meccs felvezetésének az Mezőkövesden megvolt: gyerekekkel kézenfogva vonultak be a csapatok, eljátszották a Himnuszokat, az 50. válogatottságát ünneplő Nagy G.-t köszöntötték, a leltón pedig kis nemzeti színű zászlókat lengettek a nézők. Igaz, hogy az első tíz percben túl sok minden nem történt (bár ezt semmi sem indokolta, hiszen az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő két válogatott szerdán Miskolcon már találkozott egymással) de a publikum egy kötényt, egy szép cselt is tapssal díjazott. Aztán 14. percben már az „éljenzés” sem maradt el. Jávor a jobb szélen vezette végig a labdát, majd erőteljes passzt küldött kapu elé, és a balon érkező Tóth M.-nek egy lépésről kellett a hálóba továbbítania (1-0). Aztán a félidő hajrája teljesen a hazaiaké volt. Előbb Nagy Zs. beállós játéka érett be aki egy kényszerítő után a kapu elé üresbe futó másik Nagynak, Gábornak tette körömre a labdát, és máris tovább nőtt a magyarok előnye (2-0). A kezdeményezőbb hazai együttes a dudaszó előtt még egy lapáttal rápakolt: egy kontra végén Jávor remek passzát Nagy Zs. varrta be (3-0). A fordulás után a lengyelek kevésbé kombinatív játéka továbbra sem érvényesült. A 23. percben három magyar közül a kapu torkában álló Nagy Zs. lábáról került a gólvonal mögé a labda, a dolog szépséghibája az volt, hogy saját kapuját vette be a magyar fiú (3-1). Csakhogy meglegyen a háromtalálatnyi különbség, még ebben a percben az öngólos Nagy Zs. jóvátette hibáját, és mesteri passzt' adott Víghnek, aki és bevágta (4-1). Majd egy percre rá Jávor ballal akkora ficakot lőtt, hogy talán még a lengyel kispadon is tapsoltak a gyönyörtől (5-1). Ezután az újabb magyar találatra nyolc percet kellett várni: ekkor Nagy Zs. 10 méterről jobbról vette be a lengyel kaput (6-1). A hajrára a vendégegyüttes összegyűjtötte ötödik nagy faultját, így aztán amikor ismét szabálytalankodtak a magyarok, 10 méterről sorfal nélküli szabadrúgást végezhettek el. Rosszul, ugyanis a labda Urfikban akadt el. Aztán amikor bemondták az utolsó percet a magyarok még jobban benyomták ellenfelüket, és az utolsó hazai csiki-csuki végén Madarász állította be a végeredményt (7-1), azon a mérkőzésen amelyen teljesen ellenfele fölé kerekedett a nemzeti csapatunk. Megvan a magyar keret Budapest (MTI) - Gellei Imre, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány kijelölte a jövő szerdai, Fehéroroszország elleni barátságos mérkőzésre készülő 20 fős keretét. Érdekesség, hogy a kapitány kihagyta a hétvégi bajnokin három gólt szerző Tökölit, csak biztonsági tartalékként számít a csatárra. A keret: Magyarország: Babos (NAC Breda), Király (Hertha BSC) - kapusok. Bodnár (Dinamó Kijev), Fehér Cs. (NAC Breda), Fűzi Á. (MTK), Gyepes (Ferencváros), Juhár (Vasas), Korolovszky (Újpest), Kuttor (Debreceni VSC), Mátyus (Cottbus) - védők. Böőr (Debrecen), Dárdai (Hertha BSC), Kabát (Levszki Szófia), Lisztes (Werder Bremen), Molnár B. (Zalaegerszeg), Pető T. (NAC Breda) - középpályások. Fehér M. (FC Porto), Gera (Ferencváros), Kenései K. (Zalaegerszeg), Tóth N. (Vasas) - csatárok. Eddig jó szereplés az EIhi Seinajoki (MTI) - Vereséggel kezdett a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a finnországi Európa-bajnokságon. Az 55 kg-os Oláh Tibor 6-1-re kapott ki bolgár ellenfelétől, aztán 4-1-re nyert norvég riválisa ellen de ez a továbbjutáshoz kevésnek bizonyult. Bárdosi Sándor is vereséggel kezdett, a sportoló cseh ellenfelétől kapott ki 5-3-ra. Ezután javított Bárdosi, és technikai tussal verte francia riválisát és - a körbeveréseknek köszönhetően - bejutott a nyolc közé ezzel megszerezte a világbajnoki kvótát 84 kg-ban. Két győzelemmel jutott tovább viszont Deák Bárdos Mihály (120 kg), aki egy olasz és egy észt birkózót vert meg a csoportküzdelmekben. Egy nagy csapatot is megcsíphetnek a magyarok A miskolci Nyeste Gábor vonalbíróként tevékenykedik majd a hoki-világbajnokságon Juhász-Léhi István Miskolc (ÉM) - Vasárnap délután 1 órakor, a Románia - Norvégia összecsapással megkezdődik a Divízió I-es jégkorong-világbajnokság Dunaújvárosban. Az április 20- áig tartó torna küzdelmeibe aztán jövő szerdán Székesfehérvár is bekapcsolódik. No, ha nem is a válogatottban, de miskolci érdekeltsége is lesz a vb-nek, ugyanis az ob I-es Miskolci Jegesmedvék JSE bekkje, NyesNyeste Gábor (balra) ezúttal nem hokimezt ölt magára Fotó: v. cs. te Gábor vonalbíróként tevékenykedik majd a világeseményen.- Természetesen nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy bekerültem a játékvezetői keretbe - jelentette ki az Észak- Magyarország érdeklődésére a nemzetközi síposok mezőnyébe beválasztott Nyeste Gábor. - Nyilván ebben egy kicsit a hazai pálya előnye is szerepet játszott, azonban remélem sokat nyomott az is a latban, hogy az elmúlt időszakban jól teljesítettem a nemzetközi mérkőzéseken. A nem is olyan régen junior vb-n bíráskodó és sok-sok interli- ga-meccset maga mögött tudó Nyeste Gábor elmondta azt is, hogy csak szombaton este kapják meg az eligazítást a helyszíA program A magyar válogatott programja Április 14. (vasárnap), 20.00: Magyarország - Kína (Dunaújváros) Április 15. (hétfő), 20.00: Nagy- Britannia - Magyarország (Dunaújváros) Április 17. (szerda), 20.00: Magyarország - Norvégia (Székes- fehérvár) Április 19. (péntek), 20.00: Románia - Magyarország (Székes- fehérvár) Április 20. (szombat), 20.00: Dánia - Magyarország (Székes- fehérvár) nen, majd vasárnap reggel már a tréningek következnek.- A beosztást csak ott tudom meg, de az biztos, hogy a mieink egyik találkozóján sem ítélkezhetek - tette hozzá a vonalbíró. A magyar csapattal szembeni elvárásairól kiderült, hogy szerinte Kína és Románia legjobbjait illik majd „elkapnia” a mieinknek, ám a norvég-dán-an- gol trióból is „el lehet kapni majd valakit”.- Ha csak a hazai bajnoki döntők hangulatára gondolok, akkor nagyon nagy pluszt adhat a közönség a magyar válogatottnak. Ha ez így lesz, bármire képes lehet a Jasko-csapat - jelentette ki az MJJSE védője. Világraszóló csoda lenne Puskás Gábor, az MJJSE elnöke a torna végkimenetelét latolgatva elsősorban annak örült, hogy Szuper Levente őrzi majd a magyar ketrecet. De hasonlóan Nyeste Gáborhoz a Macik első embere is Románia és Kína „el- páholására” számít.- A dánokkal partiban kell lennünk, azonban nagy merészség lenne azt várni a csapattól, hogy kiharcolja a legjobbak közötti tagságot - vont mérleget Puskás Gábor. - Hogy miért? Világraszóló csoda lenne, hogy ilyen pálya- és infrastrukturális helyzettel, amivel a honi hoki rendelkezik nyerni tudnánk. Persze nem lennék elkeseredve, ha sikerülne... A harmadik helyre, a norvégok és a dánok mögé várja a mieinket Bíró Ignác, az MJJSE utánpótlásedzője, a magyar ifjúsági válogatott másodedzője, aki ugyancsak arra számít, hogy Palkovicsék megvernek majd egy „nagy” csapatot is.- A románok elleni találkozó - hasonlóan az elmúlt esztendőkhöz - nagy presztízscsata lesz, de jobbak vagyunk és nyerünk! - bizakodott Bíró Ignác. Hirdetés