Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-12 / 85. szám

2002. április 12., péntek KARRIER / 5 A SIKER ÚTJÁN Alkotni a fejlődésért Miskolc (ÉM - MA) - Az alkotás szeretete hajtott mindig utamon, s a mai napig hi­szem, képes va­gyok a szakterüle­temen új dolgok kitalálására, fej­lesztésére - vallja Vékony Sándor gépészmérnök-fel­találó. A bihari származású kutató Darvason született. Gimnáziumi éveit a szeghalmi Péter András Református Gimnáziumában töltötte.- A családomban tradicionálisan, min­dig is „vasas” emberek voltak - gépészek, géplakatosok -, így számomra nem volt kérdés, hogy milyen pályát választok. 1953-ban a Miskolci Egyetem gépészmér­nöki karára jelentkeztem, ahol 1958-ban szereztem diplomát. Rövid egyetemi tanszéki tevékenység után - húszas éveinek elején - az akkori mezőgazdaság gépesítése révén Mátészal­kára került üzemvezető főmérnökként.- Egy évtizedet dolgoztam ott, ez idő alatt megépítettük a régió első ipari üze­mét: az ipariszerelvériy- és gépgyár gyárát. Majd szakmai továbblépés céljából visszakerült az egyetemre, ahol több mint húsz éven keresztül tanított gépgyártás technológiát.- Az oktatás mellett kutató munkában vettem részt, a Gellért-féle sokszögeszter­ga találmány megvalósításában, ami le­hetőséget adott egyik találmányom, az új eljárással kifejlesztett automata sebesség- váltó megvalósításában. 1983-ban családi vállalkozást létesített - ugyanis felesége és két gyermeke is gépész- mérnökök - gépipari szabadalom haszno­sítására, amely a mai napig működik.- Hiszem és bízok abban, hogy tevékeny­ségemmel, kutatómunkámmal, találmá­nyaimmal a haladás, a fejlődés érdekében tudok dolgozni. Vékony Sándor JEGYZET Feltalálónak születünk... Marschalkó Ildikó ildiko.marschalko@inform.hu Elsős fizika szakos gimnazistaként - mint mindenki iiyen idős korában - hit­tem, hogy olyat tudok alkotni, amit még soha, senki előttem. Hosszasan gondo­lkodtam a negyedik dimenzióról, az „időspirálról" és a fénysebességről, vala­mi óriási felfedezés után kutatva, valami után, amivel gyökerestől megváltoz­tathatom a világot. Persze mindez nem történt meg, s rövid időn belül beláttam: kevés vagyok egy ilyen tudósi feladatra. Rá kellett jönnöm: mindenki feltalálónak születik, de sajnos nem mindenki feltalálóként hal meg. Egy íróeszköz megreformálása elég apró dolognak tűnik, mégis a Bíró László- féle, 1938-ban szabadalmaztatott golyós­toll meghódította az egész világot. Az igazi kérdés tehát nemcsak az, hogy képesek és eléggé tehetségesek vagyunk-e valami újszerű dolgot kitalál­ni, hanem sokkal inkább az, találmányunk mennyire lesz népszerű és elfogadott, akár világszenzáció. Ezt megítélni nagyon nehéz feladat, hiszen a feltalálók világában minden relatív. Gyakran az elsőre „ésszerűtlen"-nek, ártatlannak hangzó dolog lesz az igazán befutó, s a nagy álmok a feledésbe merülnek örökre. Nagyon nehéz az ötlet megszületésekor előre látni: vajon lesz-e belőle az, ami visszavonhatatlan, amiben ott van az öröm, a vágyak, álmok megfogható értelme. S válik még többé, a haladás eszközévé, nagyszerű szellemi játékká, a legemberibb valamivé, amit úgy hívunk: találmány. ÉKMgr A http://K»rrter,bt>o»>h« Internetes portálon várjuk szavazataikat a külföldi munkavállalással kapcsolatban, illetve ugyanitt a fórumon a karrierhez kapcsolódó kérdéseiket is öröm­mel vesszük, melyekre szakértők segítségével válaszolunk. Géniuszok találkozója HAJTÓMŰ 'CSŰRÖS A Nemzetközi Találmányi Kiállí­tást immár negyedik alkalommal rendezte meg múlt héten a Ma­gyar Feltalálók Egyesülete - ezút­tal a budai hegyekben épülő ökoparkban. A rendezvényen a vi­lág számos országából érkezett több száz feltaláló mutatta be sza­badalmaztatott, illetve még az eljá­rás előtt álló, esetenként először a „világ szeme” elé tárt találmányát. A kiállítás helyszínéül szolgáló ökoház is magyar találmány, vi­lágszabadalom, melynek építése so­rán a sajátos természeti környeze­tet, valamint számos környezetvé­delmi szempontot vettek figyelem­be. A minden tudományág és spe­ciális szakterület képviseltette ma­gát, s a nagyszámú laikus érdeklő­dők számára is sok érdekességeket tartogatott az idei Genius kiállítás, így például a képen látható golyó- pálya-építő játékot. Fotó: MTI rvhkuli óv­j'.íöíM Alkotók világa: a zseni és a következetes Magányos farkasként küzdenek Magyarországon a megvalósításértaz ötletgazdák Miskolc (ÉM - MA) - A találmány egy alkotási mun­ka eredménye. Két típusú feltaláló van: az egyik, aki egy kipattant ötlet révén - általában ők a zsenik a másik, aki következetes munka árán jut el a szaba­dalmaztatáshoz . Az utóbbi típusba sorolja ma­gát Vékony Sándor miskolci ku­tató és feltaláló, akinek nevéhez két találmány is fűződik: auto­mata sebességváltó feltalálása, illetve a gumiabroncsok hulla­dékmentes újrahasznosításának módszere.- Feltalálónak lenni, találmá­nyok kidolgozásában részt ven­ni, nem egy hálás feladat - szö­gezte le Vékony Sándor. Az új eljárások fogadtatása a megvalósítást megelőzően nem egyértelmű, ezért a munka elis­merése és finanszírozása sem mindig a kívánt módon és nagy­ságrendben történik. Zsákba­macska, hogy mely termék lesz igazán sikeres.- A megvalósítás gyakran na­gyon komoly erőfeszítéseket kí­ván, az esetek jelentős részében érdemi értékelés nélkül - mond­ta a kutató. A magyar találmányok jelentős hányada azért vész el, mert a fel­találók „magányos farkasként” küzdenek a megvalósításért és a meg nem értés miatt sokszor hi­tüket vesztik. A megszállott fel­találók jelentős része a megfele­lő anyagiak miatt nem tudja azt produkálni, amire egyébként ké­pes lenne. Ennek ellenére Vékony Sándor feltaláló meggyőződése: a gazdaság ütemes növekedésének elengedhetetlen feltétele a talál­mányok minél nagyobb számú megjelenése és hasznosítása. A kutató hosszú évek során szerzett tapasztalat alapján java­solja a fiatal alkotóknak, lehető­leg tőkeerős vállalkozások szak­mai problémáinak megoldásán dolgozzanak, hogy a kivitelezés­hez szükséges anyagi keretet elő tudják teremteni.- Az unióhoz csatlakozva a legfontosabb, amit magunkkal tudunk vinni, a magyar emberek alkotókészsége és szürkeállomá­nya - jegyezte meg a feltaláló. Hozzátette: ezért tudatosan kell támogatni minden értékes és új ötletet, a jelenleginél job­ban meg kell becsülni az alko­tó embereket és akkor talán a magyarokban rejlő tehetség hasznára válhat az országnak. Vékony Sándor talalmanyai 1999-ben új eljárást sikerült kidolgoznia az automata sebes­ségváltók terén. A „sokszög­megmunkálás” adta lehetőség­gel úgy alakította ki, hogy a je­lenleg ismert és elterjedt auto­mata sebességváltók jellemzőit biztosítja, egyszerűbb, olcsóbb és nagyobb élettartamú. Ezzel megkönnyíthető a mozgáskor­látozottak gépkocsi használata. A gumiabroncsok újrahaszno­sítására kidolgozott magas nyo­mású vízsugaras technológiával a gumiabroncs-hulladékok hul­ladékmentesen dolgozhatók fel. A visszanyert gumiliszt és fém alapanyagként használható. Az eljárással az egész vüágon prob­lémát jelentő hulladékfelhaszná­lás, ezen belül a gumiabi'oncsok kezelése megoldhatóvá válhat. Feltalálók egyesülete Miskolc (ÉM) - A Magyar Fel­találók Egyesületét 1989-ben alapí­tották a feltalálók és szabadalma­sok érdekvédelmét és -képvisele­tét ellátó közhasznú szervezetként. Az egyesület célja az alkotó­erő növelése és hatékony fel- használásának elősegítése, a ta­lálmányok létrejöttének megva­lósulása és az új termék keres­kedelmi bevezetésének előmozdí­tása. Az egyesület harcol a fel­találással kapcsolatos etikátlan- ság és igazságtalanság ellen. A közhasznú társaság szolgál­tatásaiból a tagi körön kívüliek is részesülhetnek. Tagja lehet bár­ki, aki legalább egy magyar sza­badalom, illetve használati minta feltalálója vagy társfeltalálója. Si­keres működésüket bizonyítja, az országban hatezer főt regisztrál­nak egyesületi tagként. Gyógyágy, hólapát, szalagrögzítő a magyéből A magyar kutatók előkelő helyet foglalnak el a feltalálók között Budapest (ÉM) - A kiállí­táson több megyénkbeli fel­találó is részt vett, akik általában kis településekről érkeztek találmányaival.- öt éve készítettem el az el­ső masszírozó gyógyágyat csa­ládi indíttatásra - tudtuk meg Kiss Tamás Bánrévén élő nyug­díjas feltalálótól. A gyógyágy a hosszan tartó fekvéssel járó betegségek okozta fertőzések, szövetelhalások meg­előzésére alkalmas. A találmány első kísérleti darabját jelenleg a megyei kórházban használják.- Faipari szakemberként rég­óta kísérletezem á munkámat segítő eszközök kifejlesztésével - fejtette ki érdeklődésünkre Magyar Géza, Hernádnémeti- ben élő feltaláló. Hozzátette: ezek közül a leg­sikeresebbnek a kézi hólapát bizonyult, melynek segítségével nagy mennyiségű hó könnyen és gyorsan elhúzható. Hasznos­ságát megyénkben mái' bizonyí­totta a téli szezon idéjén.- Speciális szalagrögzítési rendszereinkkel sikertörténetet írtunk az utóbbi években - is­mertette Metz Ferenc. A folya­matosan bővülő találmány alap­elemei elsősorban a közúti jel­zőtáblák, lámpatestek, kamerák rögzítésére használhatók, s hosszú távú megoldást jelent­hetnek a közúti információs szolgáltatások kialakításában. A rendezvényen először sze­repelt hazai találmányok, me­lyeket a Magyar Szabadalmi Hi­vatal még nem jegyezte be, le­hetőségként féléves jogvédelmet kapnak. Az idei kétnapos kiál­lítás nemzetközi voltával is bi­zonyította, hogy a magyar ku­tatók előkelő helyet foglalnak el a világ feltalálói közt. AZ OLVASÓKAT: FELTALÁLÓ NEMZET-E MA IS A MAGYAR? ............... ----................................................ S zerintem feltaláló nemzet vagyunk. Hi­szen rengeteg olyan dol­got találtunk már fel, ami világszerte elterjedt. Sok neves tudósunk szerzett külföldön is ne­vet, és találmányaik ré­vén az egész emberiség értékelte munkájukat. Kalina Istvánné (32) Teller Ede, Bíró Lász­ló - ők a mi feltalá­lóink. Egy-kettő, akikről a világ is tudja, hogy magyarok. Viszont jelen­leg egy feltalálót sem tudnék kapásból említe­ni, mert mostanában nem találtunk fel világ­ra szóló dolgokat. Gergely Péter (16) R égen sok híres ma­gyar kutató volt, akik alkotói munkájuk­kal elnyerték a világ elismerését. Ma már nem hallani ilyen tehet­ségű és tudású magya­rokról. Ráadásul aki te­heti, külföldre megy, ott próbál szerencsét. Baranyiné P. Mónika (31) N em gondolom, hogy feltaláló nemzet va­gyunk. Régen voltak nagy kutatóink, akik a világ tudóstársaságaiban előkelő szerepet foglal­tak el. Ma már nem hal­lani hasonlókról. Bár biztos vannak, csak mi nem tudunk róluk. Szilagyi Sándor (17) zerintem feltaláló nemzet vagyunk, sok okos ember él közöttünk, csak nem tudunk róluk, mert nincs lehetőségük érvényesülni, nincs, aki felfedezze és támogassa őket. Nélkülük a mai na­pig nem lenne például gyufa vagy C-vitamin. Labaczné B. Edit (34)

Next

/
Thumbnails
Contents