Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-04 / 53. szám

2002. március 4., hétfő SPORT / 12 0 Legyőzték az FTC-t! Hatalmas bra­vúrt hajtott végre a kiesés elkerüléséért küzdő ózdi férfi tekecsapat a Szuperli­ga szombati játéknapján, ugyanis a sok­szoros bajnok FTC-t múlták felül: Ózd VFTC - Ferencvárosi TC 5-3 (5483- 5386). Egyénileg: BIALASZEK 957, SISKA 941, JUHÁSZ 918, Kovács 912, Rendes 894, Volf 861. 0 Hazai pályán. A miskolci Hermán Ot­tó Gimnázium tornacsarnokában lép pá­lyára ma a Berek Rolád-Soltész Papír együttese a teremlabdarúgó NB I 22. for­dulójában. A miskolci csapat 19.15-től az Interbeton-Siőfok együttesét fogadja. Kovács nyert, Illyés ötödik Miskolc (ÉM) - Telt ház előtt rendezték meg a hét végén a Körcsarnokban a 37. Hungária-kupa nemzetközi A kategóriás cselgáncsversenyt. Szombaton a magyarok közül az 57 kg-os Szabó Brigitta szerzett egyedül érmet: a ceglédi cselgáncsozó az ausztrál színekben versenyző Pekli Mária legyőzésével végzett a harmadik helyen. A dobogóra esélyesek közül Bejczi Zsuzsa (63 kg) a kubai Hemandeztől, Ungvári Miklós (66 kg) pedig a jugoszláv Mijalkovictól ka­pott ki. A Miskolci VSC olimpikonja, Illyés Miklós (73 kg) remekül kezdett súlycsoport­jában, hiszen az orosz Ajvazjan, az osztrák Stangl és az angol Bonti ellen egyarát ipponnal nyert, így az elődöntőbe jutott. Itt az iráni Malekmohhamad ellen lépett ta­tamira, és bár vezetett ellenfele ellen a vé­ge előtt pár másodperccel a bírók megin­tették a miskolcit, így ellenfele akciópont nélkül verte meg őt... A harmadik helyért vívott meccsen az ukrán Bilodid ellen sze­repelt, aki 10-0-ra legyőzte, így végül az ötö­dik helyen zárt. A másik két MVSC-s vá­logatott közül Tölgyesi Krisztián (81 kg) bordasérülés miatt visszalépett a küzdel­mektől, míg Hanzel Henrik (90 kg) helye- zetlenül zárt. Vasárnap arany is jutott nem­zeti csapatunknak, hiszen Kovács Antal nyert a 100 kg-osok között miután a döntő­ben legyőzte Kosztolánczy Györgyöt. Bravúros ózdi pontszerzés Miskolc (ÉM) - A kézilabda NB I/B Ke­leti csoportjainak tavaszi nyitó fordulói­ban az Ózdi KC férfi együttese a rivális Hajdúböszörmény otthonában az utolsó percben szerzett pontot, a Bőcs KSC női gárdája hazai környezetben nyert maga­biztosan. Az eredmények: Bőcs KSC - Medgyesegyháza 25-20 (14-10) Bőcs, 150 néző. Vezette: Kocsmáros, Nagy. Bőcs: Kovács - OLÁH A. (7), Bonta (2), Szán­tó (2), BAHRIM (9), Kreisz (3), Bak (2). Csere: , NÁNASI (k), Hidegh (k), Dohány (-), Bálint (-), Oláh H. (-). Edző: Molnár András. Molnár András: - Óriási akarattal és küzdeni tu­dásunkkal ébredtünk/el téli álmunkból. Hajdúböszörmény - Ózdi KC 25-25 (10-9) Hajdüboszórrríény, ~7ÜÜ nézői Vezette: Oláh, Szelecz. Ózdi KC: Rapovec - Bencze (3), LOVAS (5), Vi­tális (-), Ördögh (2), Papp (5), MÉSZÁROS (3). Csere: György (k), Orosz (1), CSÖRGŐ (6), Bidlek (-). Edző: Závodszky István. Závodszky István: - Igazi rangadó jellegű mér­kőzésen szereztünk pontot. Gratulálok a fiúknak! LABDARÚGÓ NB 1 Budapest (MTI) - Pénteken az FTC - Zalahús ZTE FC (2-0) mérkőzéssel megkez­dődött a labdarúgó NB I első tavaszi for­dulója. A 23. forduló szombaton további öt mérkőzéssel folytatódott. Az eredmények: Győri ETO FC - Netfórum-DVSC 2-1 (2-1) G.: Szanyó (12.. 39.), illetve Böőr (35.). Dunaferr SE - Újpest FC 1-2 (0-0) G.: Éger (65.), illetve Túlio (53.), Sloncik (55.). S.O.-Haladás - Klspest-HFC 3-2 (2-1) G.: Preisinger (15.), Alex (20.), Tóth P. (71.), illetve Faragó (45.), Balint (68.). Vasas SC - MTK HFC 2-0 (1-0) G.: Simek (5., 64.). Videoton FCF - M.C.-Sopron 0-0 Az NB 1 állása 1. MTK HFC - 23 17 3346-15 54 2. Zalahús ZTE FC 23 13 4 6 44-28 43 3. Dunaferr SE 23 10 7644-25 37 4. Ferencvárosi TC 23 11 4 8 36-30 37 5. Videoton FCF 23 10 7629-26 37 6. Újpest FC 23 9 5 9 41-41 32 7. Kispest-HFC 23 7 5 11 32-44 26 8. Netfórum-DVSC 23 5 10 8 27-33 25 9. M.C.-Sopron 23 6 6 11 33-42 24 10. Győri ETO FC 23 599 29-39 24 11. S.O.-Haladás 23 5711 26-46 22 12. Vasas SC 23 5 315 26-44 18 Más idők járnak a Városmajorban Női kosárlabda NB I/A csoport: BSE-ESMA - DKSK 85-80 (18-23, 19-17, 23-14, 14-20, 11-6) A kép bal oldalán a két főszereplő Fotó: Berecz Csaba JEGYZŐKÖNYV Budapest, 300 néző. Vezette: Kékesi, Papp. BSE-ESMA: POP (8), Kosjár (2), Hagara (15), Nagy D. (13/3), Papp K. (17). Csere: SÁRIK (21), Vajda (9). Edző: Jánossy Ervin. DKSK: BROSOVSZKY (26/9), Szlimák (12), ANDÓ (16), Radnóty (7), Jarrett (10). Cse­re: Balogh (9/3), Sitkéi (-), Bukovszki (-). Edző: Vertetics István. Kipontozódott: Balogh a 36., Papp K. a 43. percben. Berecz Csaba A jegyzőkönyv tanúsága sze­rint nyert a hazai csapat, azon­ban a szombati összecsapás erköl­csi győztese a Diósgyőr. A piros­fehérek egységesebb csapat be­nyomását keltették, előnyre tet­tek szert, a játékvezetők pedig el­kezdték faultokkal szórni a ven­dégeket. Ez eleinte nem törte meg a DKSK lendületét, és a 13. perc­ben már 20-30 állt az eredmény- jelzőn. Aztán összeállt a BSE vé­dekezése, és a 18. percben már a hazaiaknál volt az előny (33-32). A térfélcsere után a két szürke ruhás ott folytatta, ahol abbahagy­ta: 43-43-nál a 23. percben 10-19 volt a faultok aránya. Aztán egy picit meglépett a BSE, mert Popot hagyták villogni a vendégek, azon­ban 68-58 után Brosovszky bevá­gott két triplát, majd egy faultos kosarat, és ezzel megint nehéz helyzetbe hozta a játékvezetőket és a BSE-t (68-67). A rendes játék­idő végén Radnóty előbb egyenlí­tett, majd ugyanő a 39. percben előnyhöz juttatta csapatát (70-72). Aztán jött két hazai találat, majd a paródia a négyzeten. 74-72-nél a kosárra törő Brosovszkyt fau- tolták, és Papp játékvezető szán­dékosságot jelzett. Vagyis a bün­tetők után - amelyet a vendégek irányítója értékesített (74-74) - a DKSK-nál kellett volna maradnia a labdának. Nem így történt. 12 másodperc volt hátra, és a BSE jö­hetett. Csakhogy az játékidőt mé­rő óra nem indult el. Állítólag el­romlott, és nem tudni, hogy mi­lyen mérés alapján, de Kékesi já­tékvezető egyszercsak véget vetett a meccsnek. Jöhetett a hosszabbítás, és cso­dák csodájára (pedig Óz nem járt erre) működött a villanyújság idő­mérője. Egészen a 44. percig, ami­kor 81-80 után Sárik bevert két büntetőt. 1:12 volt hátra, és az óra megint elromlott (?), amikor a DKSK jöhetett előre. Ismét kupak­tanács gyűlt össze a zsűriasztal­nál, és most már előkerültek a ké­zi időmérők is: a nagy hangzavar­ban egy hölgy próbálta meg be­kiabálni a támadóidők aktuális helyzetét. Egy kosár még esett a hátralévő időben, és ezzel eldőlt (?) a mérkőzés, amellyel kapcso­latban ma még csak annyi biztos: a két játékvezető (akik köszönet­tel tartoznak a BSE-nek azért, hogy csak az óra romlott el és nem az áram maradt ki, mint ez a Balkánon egy-egy sportrendez­vényen már előfordult, mert utób­bi esetben nem biztos, hogy ép­ségben mentek volna ki a terem­ből, látva a feldühödött diósgyőri szurkolókat) nem fog aranysípot kapni ezért a produkcióért. Jánossy Ervin: - Óriási küz­delem volt. A sikerünket annak köszönhetjük, hogy a fontos pilla­natokban jól védekeztünk, és pon­tokat tudtunk szerezni, amikor nagyon kellett. Vertetics István: - Ezért nincs Budapesten kosárlabda. Ezért sor­vad el itt ez a sportág. Nagyon finoman fogalmazva: a játékveze­tők kiengedték a kezükből a meccset. Vezettünk 10 ponttal a második negyedben, és aki itt volt, az láthatta, hogy mit csinált ezután a két szürke ruhás. Óv a DKSK A mérkőzés végén a DKSK részéről rávezették a jegyző­könyvre, hogy megóvják a meccset.- Nyolc napon belül kell az óvást benyújtanunk a Ligá­hoz, és ezzel együtt befizetni az óvási díjat, ami meg fogunk tenni - jelentette ki Dubei Ti­bor, a DKSK ügyvezető igaz­gatója. - Véleményünk sze­rint, amely a birtokunkban lé­vő videofelvétellel is igazolni tudunk: a rendes játékidő vé­gén nem történt kézi időmé­rés, pedig a szabályok szerint a villanyóra meghibásodása esetén erre kellett volna áttér­ni. Szeretnénk elérni, hogy új- rajátsszuk a mérkőzést. És a többi A női kosárlabda NB I/A csoportjának 16. fordulójában: Szeviép-Szeged - Szolnoki MÁV- Coop SE 6067 (14-12, 14-19, 14- 14,18-22), Zala Volán TE - BEAC- Siemens 54-62 (17-15, 7-14, 4-18, 26-15), MiZo-PVSK - MÁV NTE 110-31 (20-7, 30-10, 27-7, 33-7), Soproni Postás-T.T. - Atom­erőmű KSC Szekszárd 87-71 (21- 22, 25-15, 19-14, 22-20). Miskolc (ÉM) - Az utolsó for­dulót rendezték meg szombaton a Kerekes-Menyhért felkészülé­si kézilabda-emléktomán az Ava- si Gimnázium tornacsarnoká­ban. Az eredmények: Férfiak Diósgyőri KC - Felsőzsolcai VSC 23-18 (11-8), Kós DSK - Ongai KSE 21-18 (6-6), Edelényi VSE ­Kós DSK 19-26 (8-10), Sárospa­taki TC - Alsózsolcai KC 21-23 (9-11). A végeredmény: 1. Diósgyőri KC 12 pont, 2. Bőcs KSC 10, 3. Sárospataki TC 10, 4. Alsózsolcai KC 10, 5. Felsőzsolcai VSC 6, 6. Kós DSK 4, 7. Edelényi VSE 2, 8. Ongai KSE 0. A viadal gólkirálya Szemén László (Diósgyőr) lett 51 találattal, míg a aVictorya legjobb kapusnak Kovács Lőrándot (Sárospatak) választották meg. Nők, A csoport A végeredmény: 1. Bőcs KSC 4 pont, 2. Tiszaújvá- rosi TC 2, 3. Miskolci Honvéd 0. A gólkirálynő Bahrim Lilina (Bőcs) lett 19 találattal, míg a legjobb ka­pusnak Árvái Katalint (Tiszaújváros) választották meg. Nők, B csoport győztes Miskolci Honvéd II - Favorit SZKSE 17-15 (7-6), Favorit SZKSE - Tállyai KSE 33-28 (16-12). A végeredmény: 1. Victory KC 6 pont, 2. Miskolci Honvéd II 4, 3. Favorit SZKSE 2, 4. Tállyai KSE 0. A gólkirálynő Gól Pásztor Beatrix (Favorit) lett 25 találattal, míg a leg­jobb kapusnak Tárnoki Tündét (Mis­kolci Honvéd II) választották meg. A miskolci jégrevü a Kisstadionban gálázott JEGYZŐKÖNYV — a! yj ...........----­... MAC Népstadion - Miskolci Jegesmedvék JSE 0-13 (0-4, 0-5, 0-4) Kisstadion, 50 néző. Vezette: Lugosi, Beck, ifj. Soós MAC: Mészáros - Kővári, Szongoth K., Gergely Zs., Gergely Cs., Janalik, Kőszeghy, Schleicher, Bernwalter, Haluska, Netkovszky, Szongoth K., Pótz Nagy, Nagy, Adler, Tőth-Fekete, Bokor, Molnár, Dózsa, Végh, Galgóczi (k). Szakosztályvezető: Szongoth Gábor. MJJSE: LENÁRT - MAYER 1 (1), LÁDA P. 1, FAITH 3 (2), Antal E., Hutter Sz., EGRI, PUSKÁS, Lukács Zs., VERBA 1 (2), POLÁNYI 1, BÉRES 3 (2), SIKE Z. 1 (2), MIHALO 2 (1). Edző: Wintersteiner Ottó. Kiállítások: 27 perc+ végleges fegyelmi (Netkovszky, Mészáros, Haluska, Gergely Cs., III. 27 perc+végleges fegyelmi (Mayer). Juhász-Léhi István * 2 Korán megszerezte a vezetést az MJJSE, hiszen másfél perc sem telt el a találkozóból, ami­kor Mihalo, Sike Z. volt a pakk útja, majd érkezett Béres, aki ki­használta a lehetőséget, 0-1. Va­lamivel később kettős ember­előnybe kerültek a vendégek, ám még mielőtt felálltak volna a ko­rongjáratáshoz, máris három a négy ellen folyt tovább a játék. A miskolciak nem sokat vacakol­tak: megint Sike Z. volt önzetlen, Béres pedig nem kegyelmezett, 0­2. Sőt, a következő ellencsapás után Faith tűnt fel a MAC kapu­ja mögött, visszajátszott a támadóharmad közepére Mayer elé, aki bődületes gólt ragasztott a hálóba, 0-3. A 13. minutumban Sike már a gólszerzők közé is feliratkozott, ugyanis egyéni ak­ciójával már 0-4 volt az állás. A vendégek szárnyalását először Netkovszky elégelte meg, aki Mayerrel bokszolt egyet (veszté­re), majd Lugosi játékvezető érde­kesebbnél érdekesebb ítéletekkel bosszantotta a csapatokat. Ez és a szünet legkevésbé a. Macikat zavarta, mert négy per­ce ment a középső játékrész, ami­kor Faith egy gyönyörűen kiját­szott támadás után tovább „vág­ta a fát” a MAC alatt,0-5. Közben az idő ment, az óra állt, a Lugo­si kabaré pedig folytatódott. Ne­vetni azonban csak a borsodiak tudtak, hiszen rövid időn belül Mihalo (0-6), Faith (0-7) és ismét Mihalo (0-8) mutatta meg, hogy Béres: 3 gól, 2 asszlszt Fotó: j.l.i. mi is ennek a sportnak a lénye­ge. Nem sok volt már hátra a kö­zépső 20 percből, és az MJJSE is­mét betalált: Lukács és Verba tört kapura, és a csapatkapitány nem hibázott, 0-9. A hokisuli a zárófelvonásban is folytatódott. Polányi ugyan az elején még nagy helyzetben hibá­zott, ám Béres a 43. percben be­lőtte a tizediket, majd néhány pil­lanattal később Faith rongyozta tovább a hazai hálót, 0-11. A tér­félcsere előtt Polányi végre megízlelhette a gólörömöt (0-12), de ez igaz volt Láda P.-re is, aki köszönte szépen és beállította a végeredményt, 0-13. A tegnapi elmaradt- A MAC vezetősége a sok kiállítottra hivatkozva már a szombat esti találkozó után jelezte felénk, hogy nem utaz­nak el vasárnap este Mis­kolcra - mondta lapunknak Egri István, az MJJSE sza­kosztályvezetője. - A főváro­siak olyannyira nem akartak a Népkertben pályára lépni, hogy végleg lemondták a ta­lálkozót. Ez azt jelenti, hogy az elmaradt tegnap esti meccs után a győzelemért já­ró két pont 5-0-ás gólkülönb­séggel minket illet. A szövet­ség az ügyben ezen a héten dönthet hivatalosan. Szongoth Gábor: - Fölösleges kiállítások után kerültünk hát­rányba. Idegesen játszottunk, a miskolciak pedig kihasználták helyzeteiket. Wintersteiner Ottó: - Azt kér­tem a csapattól, hogy fegyelmezet­ten, gyorsan és keményen játsz- szunk. Ezt betartották a fiúk, és már az első harmadban eldöntöt­tük a meccset, utána pedig nem engedtük kibontakozni ellenfelün­ket. Gratulálok a csapatnak!

Next

/
Thumbnails
Contents