Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-16 / 63. szám
2002. március 16., szombat GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TORKOS ISTVÁN életének 53. évében, csendesen elhunyt. Temetése 2002. március 18-án, 15 órakor lesz a szirmabesenyői alsó temető ravatalozójából. A gyászoló család Megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk RUDOLF LÁSZLÓ az Eszakterv volt gazdasági igazgatója az egykori miskolci Városi Tanács osztályvezetője életének 69. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. március 20-án, 11.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Gyászoló gyermekei és unokája „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FORGÁCS JÓZSEF 63 éves korában elhunyt. Temetése 2002. március 19-én, 12 órakor lesz a sátoraljaújhelyi temetőben. Gyászoló szerettei 165226 „Én már alszom zúgó lomb alatt, Ó ne zavard meg édes álmomat, Borulj síromra halkan, csendesen, Ne félj, nekem már nem fáj semmi sem." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÉPÁS LAJOS életének 67. évében elhunyt. Temetése 2002. március 16-án, 15 órakor lesz a szirmai temetőben. 169697 A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. KISS BÉLA nyug. agrármérnök életének 79. esztendejében elhunyt. Temetése 2002. március 18-án, 14.30 órakor lesz az avasi temetőben. 169545 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KISS MIKLÓSNÉ sz. Szloboda Gizella temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetünket fejezzük ki a Mihő Kft.-nek együttérző támogatásukért. ! 69549 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. VENCZEL LÁSZLÓ az LKM volt nyugdíjasa 73 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2002. március 19-én, 14.30 órakor kísérjük a perecesi temető ravatalozójából. 169575 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZSAVÖLGYI JÓZSEFNÉ sz. Trencsánszky Valéria 50 évi házasság után, életének 69. évében, türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2002. március 19-én, 10.30 órakor lesz a Mindszenti temetőben. 168872 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÓDVAI ANDRÁS életének 74. évében elhunyt. Temetése 2002. március 18-án, 13.30 órakor lesz a vasgyári temetőben. 168868 A gyászoló család FÁK SPECIÁLIS KIVÁGÁSA. ZSOMBOLY KFT. (Stihl, Petz, Beái) 30/9679-151. Rács, acélajtó ajtómegerősítés, erkélyre, üvegfal, előtető, kerítés és zárak. 46/317-726, 20/3314-308._________________163289 Homok, sóder, készbeton, termőföld, trágya szállítással eladó. 46/431-881, 30/276-3 533. 165214 Reflexológia-gyógyfény-szín- gyógymód! Új dimenziók az öngyógyításban. Bejelentkezés: 30/9556-156. _________________166993 Tavalyi áron régi sírkeretek felújítását ill. új keretek felújítá- sát vállalom. 46/402-934 167337 TÓTH ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző, szúnyogháló, rolet- ta, védőrács, hevederzár. 46/400-271, 30/477-50 53. 164848 Termőföld-sóder-homok, stb. szállítását vállalom, gépi földmunka, épületek bontása és elszállítása megrendelhető. 20/9179-404, 46/406-712. 165683 Szén, lignit tűzifa eladó. Gyors házhoz szállítás. 46/374-769, 30/273-30 70. 165924 Tetőfedőmunkák felújítását, kisebb javítást vállalok garanciával. Érd.: 30/225-0089. 168956 Beázás megszüntetése, palatető- tisztítást, -javítást, csatornajavítást, -festést, lapostető szigetelését, földmunkát vállalunk rövid határidővel, garanciával. Érd.: 30/9114-060, 46/394-688.169405 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rácsok gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Bt. Tel.: 46/476-338, 20/946-4588. Köszönjük, hogy ma is minket olvas! Oktatás, művelődés y Német-, francia-, olasznyelv-ok- tatás minden szinten 800 Ft/óra. Tel.: 46/433-294, 303-044. 168902 JELENTKEZZEN FOLYAMATOSAN INDULÓ - NEMZETKÖZI GÉPKOCSI-VEZETŐI, - ADR BELFÖLDI ÁRUFUVAROZÓ, - AUTÓBUSZ- VEZETŐI SZAKTANFOLYAMOKRA. ÉRD.: Szépkúti Gyuláné, 30/998-5251, 46/384-248. 163089 Márciusi angol-, németnyelv-tan- folyamok cégeknek is. UNIVER- SUM Nyelviskola. 46/328-500, 20/3177-949.__________________ 166428 Autósiskolánkban gyorsított gépjármű-vezetői tanfolyamokat indítunk folyamatosan. Márciusban 20% tandíjkedvezményt adunk. Személygépkocsi: 44 000 Ft, tehergépkocsi 60 000 Ft, autóbusz: 65 000 Ft, nehézpótkocsi: 40 000 Ft. Részletfizetés, típusválasztási lehetőség. Érd.: Miskolc, Király u. 25. Tel.: 46/358-080. 30/3128-048.162430 A Tóth Autósiskola 2002. évben is folyamatosan indítja tanfolyamait "szgk." és segegédmotor kategóriában. Következő tanfolyamok: GYORSÍTOTT: 2002. III. 18. 16 óróra; HÉTVÉGI: 2002. III. 23 13.30 óra, INTENZÍV: (1 hét elm.) III. 26. 15 óra. Részletfizetési és konzultációs lehetőségek! Egészségügyi tanfolyam helyben. Jelentkezés: Miskolc, Széchenyi út 107.1. em Tel.: 46/412-185, 506-309, 20/9428-095, webcím: http://tothautosiskola.klick.hul665l8 Azoknak, akiknek szükséges BESZÉLNI ANGOLUL vagy NÉMETÜL! 46/413-126. 166572 Azoknak, akiknek szükséges BESZÉLNI ANGOLUL! 52/452-946. Szemestermény-szárítóberendezés kezelő tanfolyamot indítunk márciusban. Oktató Centrum Bt. Nyír- eavháza, Kiss E. u. 17. 42/504-502. Nagy gyakorlattal, garanciával vállaljuk egyéni és társas vállalkozások, magánszemélyek, lakás- szövetkezetek könyvelését, teljes körű ügyintézését, bérszámfejtését, adóbevallás készítését, Phare, Sapard állami támogatások és hitelpályázatok szakszerű készítését. Cím: Rónyainé Miskolc, Széchenyi u. 21-23 3/3. (a színház mellett). Telefon/fax: 46/340-691, Mobil: 30/312-8677. Növények Feketeszedertő valamint bokorbab és napraforgó-vetőmag eladó. Érd.: 42/491-269, 30/305-7810. Olcsó, vírusmentes muskátli, futópetúnia, valamint balkonnövények gyökeres dugványai eladók. Fara- gó Kertészet, Balsa. 30/9285-475. Kis bálás széna nagy mennyiségben eladó. Papp Elek Káliósem- jén Füveskert u. 1. Tel.: 42/255-316, 30/9831-686. 167351 Előnevelt, 3 hetes csirke előjegyezhető: Edelény, Borsodi u. 160. 48/341-852. Eladás: márc. 10-11. _________165182 Jó minőségű nagy bálás széna és búzaszalma eladó nagy tételben is. Faragó Balsa 30/9285-475. Héj nélküli tökmag termelésére szerződés köthető. Tel.: 36/488-163, 70/215-7135.167955 Közép bálás anyalucerna eladó (esőmentes). 250 Ft-os áron. Érd.: 18 óra után 47/388-206, Taktakenéz, Prügy u. 13. 169206 Állatok Tyúkok fekete színű 2,5-3 kg eladó. Felsőzsolca, Petőfi u. 50. 46/384-440._________________163136 Hasított félsertés házi perzselésű eladó, 500 Ft/kg. Ibrány, Lehel 29. Tel.: 42/200-272. 163139 4 hónapos német dog kölyök eladó. Tel.: 20/92 46-430. 167009 Előnevelt csirke vakcinázva kapható Lakostól. Arnót, Petőfi u. 2. Tel.: 46/328-318. ___ 143226 Eladó 3 db. anyajuh és 3 db. növen- dék, 25 kilósak. Érd.: 48/357-010. 200 család méh NM kaptárban eladók. Érd.: 47/378-026 telefonon._______________167855 Ritka fajtájú Champion szülőktől származó Hovawart kiskutyák eladók. Érd.: 46/332-618, 20/954-6509.__________________168442 Jól tejelő hármasmentes teheneket vásárolnék, vágómarháimra vevőt keresek. Érd.: 30/398-0888. TYÚKVÁSÁR! Barna, fiatal jó tollazatú 2 kg feletti tojótyúkok 380 Ft/db, fehér 2 hónapos, 3 kg feletti kakasok 660 Ft/db. Március 19-én, kedden 13-15-ig Má- lyi Autókerrel szemben. 168998 Hízó eladó! 340 Ft/kg. Érd.: 30/249-6075.___________169039 Fekete anyakanca, vemhes ló és sötétpely kanca csikó eladó. Érd.: 46/394-578. 169048 Mangalica keresztezésű hízók eladók, 100-120 kg. Vágás megoldható. 350 Ft/kg. Érd.: 46/4 1 9-487. 169159 Mangalica keresztezésű hízók eladók, 100-120 kg. Vágás megoldható. 350 Ft/kg. Érd.: 46/419-487.____________169163 Naposkakas megrendelhető 38 Ft/db. 46/319-719, 30/232-2543. Hízott sertés és DAC fix platós eladó. Érdeklődni a 46/713-666 telefonon. 169453 Betegség miatt 1 db, közel ellős tehén sürgősen eladó. Érd.: 46/387-7 58. 168631 Cipő, cipő, cipő! Magyar lábra magyar cipőt! Vásárlásaival támogassa a hazai ipart! Női, gyermek-, férfilábbelik bő választékban. Itt megkap mindent a 18-as bébicipőtől a 47-es gumicsizmáig. Folyamatosan érkeznek a nyári modellek is! Boltjaink: - Kétjobblábas Cipőbolt Miskolc, Andrássy 31. - Emese Cipőbolt Kazincbarcika, Egressy út 2. - Centek Olcsó Áruk boltja Szerencs, Rákóczi Út 104. 166206 ÁGNES BÚTOR- SZALON Kiss E. u„ Vasgyári u. sarkán 46/530-360, Meggyesalja u. 11., 46/509-092 Háztartási felszerelés Fagyasztószekrény lehel 60 literes, kolbász- és hurkatöltő, sózóláda eladó. Tel.: 46/ 402-506. Észak-olvasó: jól informált ember! Építkezés ÚJ FATELEP Bevezető árak: Tetőléc 50 Ft/fm Komplett tetőanyag vásárlásánál az impregnálás ajándék! Cím: Miskolc, Gárdonyi G. u. 29. Tel.: 46/560-599 Antik bútort, kályhát, órát, festményt, szobrot, porcelánt, népi dolgokat, egyebet vásárolok. 46/527-209. 163832 / VAGYONŐR képzés N Miskolcon, Bőcsön. 46/A03-327 Tanyára gazdálkodni akaró csa- ládot keresek. Tel.: 30/856-4808. MAGYAR-ANGOL két tanítási nyelvű osztály a Bulgárföldi Általános Iskolában. A leendő első osztályosokkal való FELVÉTELI ELBESZÉLGETÉSRE, amelynek célja az anyanyelvi készség, a logikus gondolkodás és kreativitás megfigyelése 2002. MÁRCIUS 23-ÁN, SZOMBATON 9-13 ÓRA között kerül sor. A felvételizők adatainak rögzítése és az elbeszélgetés időpontjának egyeztetése céljából szíveskedjenek előzetesen BEJELENTKEZNI A 46/530-534-es telefonszámon. BULGÁFÖLDI ÁLTALÁNOS ISKOLA 3534 MISKOLC FAZOLA HENRIK u. 2. Kezdő bőrgyógyász-kozmetológus orvost keresek, szakterületén kiválóan alkalmazható gépparkom mű- ködtetéséhez. Tel.: 30/4684-926. Sörözőbe kiszolgálót felveszek sürgősen. Érd.: 30/856-0002, este: 46/418-817. ___________________ Rendkívül keresett környezet-, és egészségvédelmi termékek forgalmazásához vállalkozókat keresek. Tel.: 30/4684-926. 166994 SZÁMÍTÓGÉPES ISMERETEKKEL ÉS SAJÁT GÉPKOCSIVAL RENDELKEZŐ FÉRFI ÜGYINTÉZŐT KERESÜNK 20-30 ÉVES KORIG. TELEFON: 20/9429-136. 167255 Nemzetközi cég állást hirdet azonnali belépéssel. Érd.: 20/9590-820. 168982 Tanítani vágyó munkatársakat keres nyelviskola-hálózat angol- vagy németnyelv-tudással. Hosszú távú munka! Tel.: 46/413-126. 163683 A LANGWEST Minősített Nyelviskola számlaképes német nyelvtanárokat keres. Érd.: 46/414-555, 20/5179-593.__________________167235 Kereskedelmi cég, food vonalon területi képviselőt keres. Az alábbi feltételekkel: középfokú iskolai végzettség, személygépkocsi, vállalkozói igazolvány. Fényképes önéletrajzokat, márc. 21-ig kérjük az alábbi címre eljuttatni: T és T Bt. 5006 Szolnok. Pf.: 2. 167243 Műszaki vezetőt keres miskolci fuvarozó cég. Követelmény: teherautó-javításban jártasság, jogosítvány. Jelentkezni: szakmai önéletrajzzal, „fuvarozás" Z167372 jeligé- re a kiadóba. _________________________ Kereskedelemben jártas munkatársat keresünk trafikos állás betöltésére, vállalkozói formában. Nyugdíjas is lehet. Jelentkezés sze- mélyesen: Kiss E. u. 33. sz. alatt. Építőipari kft. gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat azonnal alkalmaz. Érd.: 30/9552-825.___________167804 Tiszafüredi üzemünkbe olaszul beszélő tolmácsot keresünk! Fix munkaidő és állandó telephely. Érdeklődni: 59/351-597 telefonon: 7.30-16.00 óráig. 00 39 3356119357, 00 39 348-2534901 vagy személyesen: Euro Stir Kft., Tiszafüred, Füredi út 93/B.________ Épületek takarítására takarítónőket keresünk. Információ és jelentkezés: 20/542-2992. 168692 Gyógyszerész munkatársat keresünk miskolci patikába. Önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: ALBRACON Kft. 3525 Miskolc, Lévav u. 38/2.____________168938 Expediáló gyógyszerész szak- asszisztenst keresünk helyettesítésre miskolci patikába. Önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: ALBRACON Kft. 3525 Miskolc, Lévav u. 38/2.____________168940 Cipészt felveszek tiszaújvárosi gyorsjavító műhelybe. Érd.: 30/276-8290.____________169001 Erdődi és Tsai Bt. bitosításban jártas, vállalkozó üzletkötőket keres. Kezdési támogatás 6 hónapig. Nyugdíjast, rokkantnyugdíjast is várunk. H-P 8-16. 46/502-170,20/981-8972. 169011 Felszolgálót keres a Hotel Sárgacsikó, 30-35 éves korig, német- nyelv-tudás előny. Érd.: 46/303-522 a szálloda igazgatójánál.