Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-09 / 58. szám
2002. március 9., szombat tsmtmmmmiM t AUTÓSKÖRKÉP 12 A BMW extravagáns kabrlója BMW-újdonságok Genfben Genf (ÉM) - A BMW már-már sportot űz abból, hogy minél extravagánsabb tanulmányautókkal kápráztassa el a világot. Az idei Genfi Autószalonon leplezi le a BMW a legújabb designtanulmányát, a CSl-et, ami egy középkategóriás méretű négyüléses kabrió, meglehetősen egyedi formával. Tavaly Frankfurtban mutatkozott be a BMW forradalmian új zászlóshajója, az új 7-es sorozat. Jó fél évvel később, most Genfben debütál a luxuskategóriájú limuzin igazán elegáns Li, vagyis hosszított változata. Ez a modellvariáns minden mo- torizáltsági szintnél megjelenik, és ezek a 735Li, 745Li és 760Li (az ősszel bemutatkozó 12 hengeres változat) modellek 14 cm-rel hosszabbak, mint a „normál” 7-es BMW-k. Ebből a 14 cm-ből kizárólag a hátul utazók kapnak, ennyivel nagyobb a lábterük. Az Li-modellek emellett magasabb szériafelszereltséggel kerülnek forgalomba, ilyen például a rövidebb verzióban extraként kínált légrugózás. A nagyobb lábtér és a gazdagabb alapfelszereltség mellett a hosszított 7-es abban nyújt többet, hogy számos olyan luxuskiegészítő található az extrafelszerelései listáján, ami rövidebb testvéréhez nem rendelhető (például hűtődoboz). GENFI AUTÓSZALON 30 premiermodell és látványosságok Miskolc (ÉM) - Sokak szerint Európa (s egyben a világ egyik) legrangosabb autós eseménye a Genfi Autószalon. A legnagyobb autómárkák jelentős része erre az időpontra összpontosítja fejlesztéséit, hogy itt mutathassák be először legfrissebb tanulmányaikat, újdonságaikat és az újrafésült, kívül vagy belül némileg módosított változataikat. Éppen ezért a kiállítók és az egy négyzetméterre eső premierek száma messze a legmagasabb az európai autókiállítások között. Nincs ez másként idén sem, az immár 72. genfi szalonon, ahol 30 premiermodellt mutattak be a márkák, s több különlegesség is látható. így például az egyetlen svájci márka, a Rinspeed 75 centiméterrel változtatható hosszúságú minije, amely kettőről négyszemélyesre bővíthető, vagy a hatvan év után feltámasztott Maybach hatméteres luxuslimuzinja. S hogy mi mindent mutatnak még be? Csak ízelítőként soroljuk fel a következőket: Bentley - Red Label Arnage; BMW - CS1- es kabrió tanulmányautó; Daewoo - Kalos; Fiat - Ulysse; Ford - Fusion; Hyundai - Getz; Lancia - Phedra; Mazda - új 6- os sorozat; Mercedes - teljesen új E és CLK kupé; Nissan - Yanya szabadidő-autó; Opel - új Vectra család és Concept M; Peugeot - hétüléses 307-es kombi; Skoda - Tudor; Smart - Crossblade; Tata - Indiva... Valószínűleg mindenki talál köztük kedvére valót! A Mercedes vadlúj CLK kupéja ugyancsak szemet gyönyörködtető A Mazda új 6-os sorozata nagy érdeklődésre számíthat A Tata Indlvája Igazodik az uralkodóvá váló trendhez Fotók: epa Hirdetés IP Jármű \ ff, Személyautó Citroen AX 1.0, 94-es, s.kék, 66 000 km-rel, friss műszakival eladó. Irányár: 790 000 Ft. Érd.: 20/359-1585. ______________163920 Lada 2107 1989-es, benzin-gáz üzemű, extrákkal, 1 év műszakival, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 70/216-4235.______________164445 Peugeot 106 1000 cm!, benzines, piros színű, 3 ajtós, 65 000 km-rel eladó, lár: 1,25 M Ft. Érd.: 20/4247-859.______________164626 Toyota Dyna 150 1998-as, 88 e km-rel nagy dobozos aluval. nemzetközi engedély, extrákkal, első tulaj., nagyon jó eladó. Tel.: 20/958-0640._______________165092 Mazda B2200 kisteherautó 4 személyes, 8 éves, jó állapotban eladó. Érd.: 46/373-696. 165181 Citroen C15 furgon megkímélt állapotban eladó. Fogyasztás 6-7 I. I.ár: 550 E Ft. 1994-es évjáratú. Sürgős. 20/497-7303. 165202 Utánfutó 1995-ös, 1 tengelyes, 1 tonnás, 8 m3-es, 3x180x150-es, TIR-szabványos, jó állapotban sürgősen eladó alkalmi áron ponyvával. 290 E Ft + áfa. 30/9436-017._____________________165216 Volvo 760 GLE turbódízel gk. eladó most csak 990 ezer Ft-ért. Érd.: 30/3833-419.______________164744 IFA országúti billencs 1986, műszaki 2002. 04.10, forgalomból ideiglenesen kivonva eladó. 350 000 Ft,, ugyanitt KAMAZ billenős, évj. 1989 eladó 2 000 000 Ft. 20/3303-410. ______________________165575 Mercedes E200D 1994, automata, krémfehér eladó. 2,3 M Ft. Csere: olcsóbb, sérült. Tel.: 70/236-2573. 165716 Skoda 120L (1989-es) 2003. decemberig érvényes műszakival, vonóhoroggal, új gumikkal felújítva eladó. Irányár: 170 e Ft. Érd.: 46/315-379 vagy 20/411-4648.____________________165912 Eladó Renault 19, évjárat: 1995. április hó, türkizkék színű, légzsák, riasztó, gyári rádiós magnó, szervizkönyv, első tulajdonostól, 4 db újtéligumi-garnitúra. Tel.: 20/342-1305. ____________ 165910 Eladó 126-os Polski Fiat, gyártási év: 1976. 2003. márc-ig érv. műszakival, lár.: 80 000 Ft. Érd.: 47/384-385,20/4562-619. 165990 Volvo S 40 1.6 (1999.Xl.hó.) 34 e km-rel, sok extrával, szervizkönyvvel, sérülésmentesen eladó. Ár: 4,2 M Ft. 30/93 52-463. 166240 Zetor 5611 felújított motorral eladó 400 000 Ft. Nissan Suny 1700-as dízel 220 000 Ft, háromfejes eke 100 000 Ft. Tejkvóta 52 000 I 52 Ft/I. 30/405-4498._____________________166328 DOC 379 gépk. lejárt forgalmival egyben vagy alkatrészként elad- nám. 46/431-955._______________166344 Trabant kombi 2003. júniusig érvényes műszakival, vonóhoroggal, új gumikkal olcsón eladó. Érd.: 46/399-373 16 óra után. ______________________________166543 VW PASSAT 1.6 TRENDLAINE klímával és sok extrával, 1998-as évjáratú első tulajdonostól eladó. Érdeklődni: 30/9551-020. 166555 Suzuki Swift 1.3 GL 1993., sok extrával metálfényezéssel, Nissan Micra 1.0 1983 eladó. 30/973-8369._____________________166648 Ladát, Samarát veszek készpénzért. Házhoz megyek! 30/9108-062. ______________________________________162980 Toyota Hiace 1,5 éves nagyon jó, megkímélt állapotban kevés km-rel 6 személyes, eladó. 30/4753-760 164671 Haszongépjármű MTZ 550-es panorámafülkés 1991-es évjáratú, levizsgáztatva, friss műszakival, üzemképes állapotban eladó. 30/4730-369, 46/405-021. 165441 Gép, szerszám Eladók 17-21S vetőgépek, ekék, váltva forgatható is, fűkasza. Tel.: 47/378-292, 30/365-4621. 166207 PÉKEK FIGYELEM! Felszámolás alatt lévő sütőüzem gépei, eszközei, berendezései és 2 éves szállítójárműve külön-külön is eladók. Tel.: 30/4433-805. 166227 Rotációs kapa (Simson Star motoros) tartozékokkal, tartalékmotorral, motoralkatrészekkel eladó. Irányár: 52 000 Ft. Telefon: 46/383-677 166613 Hajdú-Bihar megye Jármű i ff ) Személyautó Ford Focus kombi, 1.6, 16V Trend, bordó, 15 hónapos, szép állapotban tulajdonostól eladó. Részletre is. Ára: 2,599 M Ft. 30/368-0985. 165489 Ford Orion 1993-as modell, alufelnivel, extrákkal jó állapotban eladó. Részlet, csere lehet- ségés. Ár: 869 000 Ft. T: 30/368-0985. 165496 KÖSZÖNJÜK, HOGY MINKET OLVAS! Opel Kadett 1.7D kombi 1991-es, grafitmetál, gyári tetővel, kevés km-rel, új akkumulátorral, rádiómagnóval eladó. Iá: 770 E Ft. Tel.: 30/303-8502. ______________________________________165680 Ford Orion 1,6D (1988-as, fehér) 2003. novemberig érvényes műszakival, centrálzárral, rádiós magnóval eladó. Tel.: 20/973-9758. 165691 Mercedes E-250 dízel, sötétkék, 1994. évj. szép állapotban eladó. Érd.: 20/9320-240, _____________166110 Renault 19 Chamade 1,9D 1991. XI. 1,5 év műszakival, r.magnóval vonóhoroggal eladó. Cserét beszámítok. Irányár: 845 E Ft. Érd.: 20/3465-963. _____________166141 Peugeot 405 1.6B 1989-es, 1 év műszakival, vonóhoroggal eladó. Csere is érdekel. I.ár: 795 E Ft. Érd.: 20/34 65-963. 166149 ON-RŐL-NEK-ÉRT ÍRJUK Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |p Jármű i ff 1 Személyautó Trabant 601. 89-es Speciál típusú szgk. 2003. 09-ig műszakival pótmotor, váltó + egyéb alkatrész eladó. 120 000 Ft. Tel.: 70/3161-336. Tiszabecs. ______________________________163405 Opel AstraG 1.4-1.6V Club felszereltség + klímával friss műszakival szervizkönyvvel 1998-as eladó. Tel.: 20/4124-117,43/361-917. ______________________________________163440 Suzuki 1.0 GL fehér 1. tulajdonostól 16 hónapos, 5900 km, törzs- szervizkönyvvel új állapotban olcsón eladó. 1,42 M Ft. Új ár: 1,75 M. 20/3468-921. ______________________________________164016 Lada Niva 1,7-est vásárolnék 1996-os évjárattól. Tel.: 20/9666-850._____________164416 Suzuki Swift 1,3 GC 1999-es, fehér, 5 ajtós, benzin-gázüzemű, alufelnivel, kp. zárral, törzskönyvvel, hölgytulajdonostól eladó. Ár: 1,199 M Ft. 20/4520-146.____________________165011 VW Passat 1991-es kitűnő esztétikai, műszaki állapotban eladó. Földre, MTZ-re, zetorra cserélhető. Ár: 1,2 M. Tel.: 20/4659-669. 165790 HASZONGÉPJÁRMŰAKCIÓ _ a Citroennél! _ Mór kapható az ói JUMPER bevezető áron! Három motortípussal 6-12 m3 raktárról. Akciós áron kedvező hitelkonstrukciókkal megvásárolható a Citroen Berlingo haszongópjármű 1.4 ós 1.9 dizelváltozata AKCIÓS kedvezmények akár 300 ezer Ft árelőnnyel. Még korlátozott számban kínálja a márkakereskedés 300 000 Ft árkedvezménnyel a PÍCOSSO 1.8 benzines és 2.0 HDI változatú családi egyterűit. Új autóját 20% induló befizetéstől megfinanszírozzuk. Használtautó-beszámítás! A Cim: Citro-Markt Kft. Miskolc, Andrássy u. 45. Tel.: 46/530-554