Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-08 / 57. szám

2002. március 8., péntek ÉM-EXTRA / 5 Filmszemle Miskolc (ÉM - DK) - A 33. Magyar Film­szemle Budapesten már korábban véget ért. Viszont a díjnyertes alkotások jelenleg is „úton vannak”. Miskolcon nemrégiben a Kossuth filmszínház adott otthont a „minifilmszemlének”, ahol a vetítések után az alkotókkal is találkozhattak az érdeklő­dők, így első kézből kaphattak információt arról, mi is történik ma a filmszakmában. Ének a csodaszarvasról Mikita Gábor Időről időre szomo­rún konstatáljuk: a kereszténység felvéte­lekor túzzel-vassal ű- zött pogány vallás fel­számolásával odave­szett ősi hiedelemvi­lágunkat tükröző nép­dalaink, mondáink, mítoszaink nagy ré­sze. Kevés maradt mitológiai kincsünk­ből. Jankovics Marcell rajzfilmjét nézve rá­csodálkozhatunk: milyen sok is ez a kevés. S milyen messzire vezet egy-egy motívum. Aki ismeri a neves rajzfilmrendező sok­oldalú munkásságát, az tudja, mire számít­hat: egy rendkívül szerteágazó művelődés­történeti anyag sokrétű, szellemes olvasa­tát kínálja a film, amely a csodaszarvas nyomában járva elvezeti a nézőt múltunk­ban az őshazától a kereszténység felvéte­léig. A „szellemes” jelző értendő a film hu­morára, s arra az alkotói megközelítésre is, amely a különböző motivumokat értelme­zi, továbbgondolja, ahogy rátalál az össze­függésekre. De szellemes a produkció képi világa is. Háromféle ábrázolásmódot variál a rendező: van egy realista stílus, amely va­lósághűen próbálja meg rekonstruálni őseink életét, s erre vetülnek rá a „meg­mozdított” korabeli ábrák - a sámánrajzok­tól kezdve az aranykincseken látható áb­rázolásokig -, valamint a sajátos Jankovics Marcell-es stílus megoldásai. Ez a három képi kifejezésmód állandóan átvált egymás­ba, különös ritmust adva az alkotásnak. Olyan mintha egy történelmi animációs vi- deoklipet látnánk. Helyenként túl sűrű a látvány, gyorsak a váltások, néhol jó len­ne megpihenni. De a rendező nem enged megálljt - nem engedi, hogy kikerüljünk ennek a világnak a varázsából, s ha egy- egy ponton fáradunk is, újból és újból ma­gával sodor a kíváncsiság: rendkívül izgal­mas, ahogy a több ezer éves rajzok életre kelnek, egymásra találnak, értelmet nyer­nek. De a jelek, jelzések „útvesztőjében” tel­jesen eligazodni csak akkor tudunk, ha többször is megnézzük az alkotást. Erdei lét négy évszakképben Miskolc (ÉM - ML) - Ha beleszagol az ember a levegőbe, különös szagokat érez: a szénégető boksák kesernyés szagát. Északföld ez, ahol az urbánus lét formái­hoz szokott szemnek furcsa emberek lak­nak. Ahol a mindennapi tevékenységek, a faszénégetés, a mészégetés és más erdei munkák valahogy irreálisnak, népmesébe illőnek tűnnek a technika csodáitól elalélt 21. század elején. Ekként láttatja legalább­is az Északföld címmel a filmszemlén bemutatott, és rendezői-operatőri díjjal elismert, dokumentarista jellegű mun­kájában Füredi Zoltán a bükki falucska, Répáshuta környékének négy évszakba ágyazott életképeit. Az antropológiai műveltségű filmalkotó szándéka látszólag egyszerű: az erdei lét lényegére szeretett volna rájönni az emberek közötti történések apró soroza­tából. Milyen is az az apáról fiúra szálló hagyományok alapján működő, a külvilág változásait lényegében figyelmen kívül hagyó életmód, amire azért időről időre árnyékot vet a korosztályok közötti fes­zültség, a pénz és a kétkezi munka nehézsége. Talán legszebb példája ennek az idős szénégető és az unokája közötti kapcso­lat: a fiatalabb Géza kezében jobban forog a szerszám, de a nagyapa szakmai tapasz­talata nélkül nem épülne a boksa. Füredi Zoltán 15 éve ismeri Répáshutát, ám a film forgatása közben - 1998-ban - három hónapot a falubeliekkel élt. Kijárt velük az erdőre dolgozni, együtt ettek, együtt kocsmáztak. Mint fogalmazott: így kapott köztes státust a hutaiak és az ide­genek között a 30 órányi nyersanyag lefor- gatása közben. A film közönsége számára lényegében ez utóbbi hitelesítheti a rendezői beavatkozások nélkül készült, ezért a valós élet pillanatnyi lenyomatát adó munkát. Ne legyen pecsenye a szarvasból! Jankovics Marcell nem egyszeri nézésre készítette új egész estés rajzfilmjét Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A filmné­zés általában kikapcsolódás, az én filmem inkább bekap­csolódás egy nemzet közössé­gébe. Sajnos, a magyarok egyre kevesebbet tudnak ma­gukról, sokuknál a szarvas inkább csak szarvaspecsenye formájában aktuális téma - hallottuk Jankovics Marcell- től, aki rajzfilmje közönség- találkozóján azt is hangsú­lyozta: csodálatos dolog megismerni a világot!- Nem hiszek abban, hogy a gyerekeket műveletlenségben kellene tartani. Igenis azt aka­rom, hogy sokat tudjanak - mondta a rendező arra a felve­tésre, hogy Ének a csodaszar­vasról című egész estés rajz­filmje talán nem mindenütt ért­hető. - A felnőtteknek több két­ségük lehet, mint a gyerekek­nek, mert nekik van viszonyí­tási alapjuk. A gyerekeket ér­zelmileg kell megragadni, ők nem a tényeket keresik. Általá­ban sem magyarázatokat kér­nek egy mese kapcsán, hanem esetleg újra meg akarják nézni, ami azt jelenti, hogy foglalkoz­tatja őket a téma! Balaton- tapolcán a moziban megkérdez­tem a nézőket, szerintük hány éves kortól lehet élvezni ezt a filmet, mire egy kisfiú bekiál­totta, hogy „tíz!” - kiderült, ő éppen annyi. „Egyszer használatos” világ- Hangsúlyozom, hogy nem egyszeri nézésre készült ez a film! - mondta Jankovics Mar­cell. - Olyan világban élünk, amelyben minden egyszer hasz­nálatos, de a művészet, a kultú­ra, a tudomány nem ilyen! Mit szól az a festő, akinek egyszer nézik meg a képét, vagy a köl­tő, akinek csak egyszer olvassák el a versét?! A filmrendező is így van ezzel... A most 61 éves rendező, mint mondta hároméves kora óta „ké­szül” erre a filmre. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely már gyerekfejjel a magyar őstör­ténetet bemutató képes albumo­kat lapozgatott. Egy későbbi kö­tetben szerepelhetett a film fő „ihletője” a nagyszentmiklósi aranykincs egyik korsója is. A korsó 4 oldalán 4 kép látható, ezek felfoghatók négy napszak­nak, évszaknak -, a szerző a cso­daszarvas történetének négy kor­szakát meséli el általa. Az egyik „központi gondolat” pedig Ré­vész Lászlótól származik, aki ko­rábban a Hermán Ottó Múzeum régészeként ásta ki a híres karo- si honfoglalás kori temetőt. Ő vi­Jankovics Marcell Fotó: Dobos Klára lágosította fel arról a rendezőt, mit is jelentett, hogy Géza áthe­lyezte székhelyét Esztergomba: ennek köszönhetjük, hogy euró­paiakká lettünk. Csillagok és könyvek A konkrét kezdet Szörényi Le­ventéhez kötődik, aki 95-ben fel­hívta, hogy szívesen részt venne a téma rajzfilmes feldolgozásában.- Az élőcselekményes film földhözragadt. Kevés olyan köl­tője volt a filmvászonnak, aki el tudta „emelni” a történetet, ezért jó a rajzfilm. Itt van például Sinkovits Imre, akinek túl kö­zel áll hozzánk a személye: bár­milyen átélten játszik is, soha nem lesz Álmos vezér, mindig Sinkovits Imrét látjuk a vásznon - veti össze az animációt az élő­filmmel. A csillagos égen ott látható a csodaszarvas története - őseink a csillagképek segítségével me­sélték történeteiket. A filmren­dező is „követte” a csillagok út­ját, sőt, a nézőt is magával viszi egy-egy rövidebb „kirándulás­ra”, de történetei forrásként nem ezek szolgálnak, hanem mérhe­tetlen mennyiségű írott anyag. Arra törekedett, hogy a film áll­jon meg a maga lábán,, de szeret­né, ha a látottak felkeltenék a nézők érdeklődését, s utánanéz­nének a filmbeli eseményeknek. Ezt segíti, hogy megjelent az al­kotás mesekönyv-változata, s ter­vez egy bővebb, az értelmezést segítő könyvet is. Készülőben... Jankovics Marcell legköze­lebbi terve egy az Árpád-há­zi királyokat bemutató soro­zat, illetve készül egy a Vükhöz hasonló rókás törté­net is, amelynek az lesz a cí­me, hogy A kis csavargó: egy fehér rókáról szól, aki „más­sága” miatt keveredik állan­dóan bajba... Miskolc (ÉM-MAL) - Renge­teg pozitív visszajelzést kapott a Kamondi Zoltán rendezte Kísértések című film a legutóbbi Berlini fihnfesztivá- lon. A film iróniája és humo­ra elnyerte az ottani közönség tetszését - ahogy a közelmúlt­ban a miskolciakét is. A Kísértések című film a 33. Magyar Filmszemle többszörös díjazottja lett: a legjobb rende­zés, a legjobb operatőr és férfi alakítás - Gazsó György - kate­góriában egyaránt. A vetítés utáni közönségtalálkozón Ka­mondi Zoltán rendező elmondta, hogy a film eredetileg 3 és fél órás volt, ebből született végül a 90 perces alkotás.- Több hónapos vágási mun­kálat előzte meg a végleges vál­tozatot, mert sokszor éreztük úgy, hogy már összeállt a film. Aztán itt-ott vágtunk még belő­le, mire összeomlott az egész... A jelenetek tulajdonképpen pa­tikamérleggel lettek „kidekáz- va”, hiszen őrületes tétje volt annak, hogyan jelenítsük meg két eltérő kultúra találkozását úgy, hogy ne legyen etnográfiai film belőle, és hogy senki ne ért­se félre. Kamondi Zoltán Fotó: Vajda János A film számos pontján mű­ködik az irónia és a humor mind a hétköznapi pillanatok­ban, mind a spirituális részé­ben. A cél, ahogy Kamondi Zol­tán mondja, két különböző ci­vilizációs magatartás, kulturá­lis különbség ütköztetése volt, Sorsok Egy 19 éves fiú keresi soha nem látott apját, helyét a világ­ban... Egy édesanya, aki a fia és új kedvese közt dúló hábo­rú miatt állandó érzelmi vál­ságban szenved... Egy 11 éves cigány lány, aki a hagyomá­nyokat őrizve úgy érzi, bármit meg kell tennie azért, hogy fér­jének jó felesége legyen... S hogy mi történik e két eltérő kultúra ütközési pontján, az ki­derül ebből az iróniával fűsze­rezett drámai alkotásból. melynek persze van drámája is. Éközben rengeteg szociális kérdés is felvetődik: az anya­ság, a cigányság problémája, a 19 éves fiú útkeresésének küz­delmei.- 15 évvel ezelőtt velem is tör­tént hasonló, mint ami a film­ben: konkrétan az, amikor Mar­cinak eladják Julit, a cigány lányt néhány láda hagymáért. Innen származik az alapötlet. Ezt elraktároztam magamban és most úgy éreztem, hogy a ci­gányság kérdése ez idő tájt vált társadalmilag égető kérdéssé - mondta Kamondi Zoltán, majd hozzátette: - A film vége egy tö­kéletes zsákutcába torkollik, mert mindenkinek igaza van a saját szempontjából, az apának, az anyának, de egyikőjük sem ítélhető el a tetteiért. A cigány lányból pedig végül kirobban az ősi akarat és úgy gondolja, ha el­tüntet mindent, a történet kez­dődhet újra, tiszta lappal. Egy filmben nem csak a történet lehet fontos Méhes László Miskolc (ÉM) - A vizuális műfajok - így a film - leglé­nyegesebb eleme a látvány, és az abban megfogalmazott gondolat. Hogy ezt a magától értetődő egyértelműséget miért is kellett egyáltalán leírni, arra egyetlen magya­rázat lehet. Márpedig az, hogy ez nem mindig van így. Kivételek persze mindig akad­nak... A mindennapi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy lehet képek sorozatát egymás után ten­ni, a film nyelvének megfelelő lát­vány-közhelyekkel fogalmazni, tünékeny és könnyen feledhető il­lusztrációként használni a mozgó­kép adta lehetőségeket. És mindez­zel szemben meg lehet kísérelni átlépni, de legalábbis feszegetni a műfaji korlátokat, külön-külön je­lentéssel felruházni az egyes film­kockákat, képi elemeket, amik az­tán élhetik tovább önálló életüket a mozi egészén belül. A tömegáru­ként forgalmazott filmek korában a magyarázat nélküli képhaszná­lat merész vállalkozásnak tűnik. Ám ezzel nemcsak a megszokott­hoz képest lehet újszerűvé tenni a mozgóképet, de valódi, fénnyel írt (mű)alkotássá is. Hite(le)s újfilmesek Hogy egy filmben nem pusztán a történetfűzés, de annak képi megformálása legalább annyira lényeges - a filmszerető közönség ebbe vetett hitét adta vissza né­hány újfilmes fiatal a 33. Magyar Filmszemlén. A Miskolcra eljutott fesztiválfilmek közül válogatva a Hukkle, a Citromfej, és a Legki­sebb film a legnagyobb magyar­ról... című művek másegyébben nem is igen mérhetők egymással, mint éppen a történéseket kifeje­ző és értelmező képi világukkal. Különösen érvényes ez a Pálfi György rendezte Hukkle-ra, ami­ben egyetlen párbeszéd sem hangzik el, ellenben a történe­tet követő kamera pásztázásából, illetve az emberi hangon kívül minden másegyéb zajból szerve­sen bomlik ki a cselekmény lé­nyege. Élőbeszéd nélkül is lépés­ről lépésre nyomon követhető az alkotói mondanivaló, ami ugyan nem egy eredeti történet - a bűn­ügyi krónikák a századelőn fel­jegyeztek nem egy, a férjektől méreggel megszabaduló asszo­nyokról szóló históriát -, ellen­ben ritkaságszámba megy, ahogy azt a Pohárnok Gergely kezelte filmfelvevő kizárólag láttatva meséli el. Ami pedig a film lel­két illeti: az alapötlet az, hogy mindezt egy öregember monoton csuklását (erre utal a Hukkle cím) hallgatva nézzük végig, s ha úgy tetszik, mintegy melléke­sen és érdektelenül szemlélve a hátborzongató emberi drámákat. A csukláshoz hasonlítható geg húzódik végig a Bodó Viktor rendezte Citromfejen is, aminek alcíme egyébként: Vigyázz, mert úgy maradsz! Mert a főhős, a te­levíziós személyiség, aki meg­kapta élete nagy lehetőségét, de­bütálása alkalmával bizony úgy maradt: arcán bárgyú és letöröl- hetetlen vigyorral, ami egyet je­lentett egy bontakozó képernyős karrier kettétörésével. A torz figu­ra személyes szenvedéstörténete képtelen véget ér: mire érzéke­nyen láttatott visszaalakulása megtörténik, azaz visszakapja ere­deti arcát, közben - egyik napról a másikra - átalakul a (médiavi­lág. És éppen azokra a citromfe­jekre lesz szüksége, amitől a főhős minden áron szabadulni akart. Az érvényesüléshez tehát vissza kell változnia - Citromfejjé... A Legkisebb film a legnagyobb magyarról viszont olyan , mint egy házi videó, amit a 2001-2002-es év legdrágább mozija, a Széchenyi- film pamfletjeként forgattak. A há- zimozi-hasonlat itt nem az egyér­telmű technikai-emberi hiányossá­gokra utalásokból, az egykor a fa­lusi konyhákban terpeszkedő hím­zett jelmondatok állóképekként történő használatából áll össze, ha­nem abból a merészségből és szemtelenségből, hogy miként le­het „naiv filmesként” megfogal­mazni: egy filmalkotás Magyaror­szágon nemcsak néhány tízmillió forintból születhet, hanem - mint a Széchenyi-film esetében - több mint másfél milliárdból. És hogy mi köze mindehhez a politikának, a személyes kapcso­latoknak? Arról nem a díjazott filmszemlefilmek bemutatója kap­csán kell szót ejteni...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents