Észak-Magyarország, 2002. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-28 / 50. szám

2002. február 28., csütörtök UmmmmQmrné HIRDETÉS / 14 FÓRUM (■ T T I: R E M MlSKOI.C MÉLY VÖLGY U. 15. NYITVA TARTÁS: MINDENNAP U‘”-25"-IG TEL.: 46/544-676 LEGYEN A VENDÉGŰNKI Megújul az edelényi görög katolikus templom Edelény csöndes észak-borso­di kisváros, amelynek központ­jában találja a látogató a görög katolikus templomot. Az impozáns kőépület az elkövetke­zendő hónapokban megújul, hiszen a Széchenyi-terv vallási turizmus fejleszté­se témájában meghirdetett pályázatán je­lentős pénzösszeg áll e célra rendelke­zésre. Béres Miklós püspöki helynök a nyáron került Múcsonyból Edelénybe, ő fejezi majd be az elődje által megkezdett munkát. Kérésünkre beszámolt arról, mit is terveznek a templom megújításával kapcsolatban.- Pályázatunk - amelyben 30 száza­lékos önrészt vállaltunk - négy projekt­ből áll: a templom külső megvilágítása, parkosítás, szökőkút építése, illetve a ha­rangjátékok megvalósítása. Úgy érzem, hogy ez a templom meg is érdemli min­dezt, hiszen az 1983-ban épült remekmű­vet a város látványosságai közé emeli im­pozáns megjelenése - mondta Béres Miklós.- Hol tartanak a munkálatok?- Eddig egyetlen projektet tudtunk megvalósítani, de a munkálatok tervsze­rűen folynak. Aki este a templom kör­nyékén jár, láthatja, milyen méltóságtel­jes külsőt kölcsönöz a nemrégiben elké­szült külső megvilágítás. Az egymillió fo­rintba került beruházás ma már folyama­tosan üzemel is. A parkosítással kapcso­latban előrehaladt állapotban vannak a tár­gyalások, ez is egymillió körüli beruhá­zást jelent majd. (gy közel 40 minőségi tuja és fenyőfa gazdagttja majd a parkun­kat, amely teljes felújítást is kap. A ta­vasz folyamán kezdjük meg a harmadik munkát, elkészítjük a már megtervezett szökőkutak A harangjátékok elkészítése az utolsó projekt, bízunk abban, hogy az anyagi lehetőségeink ennek a létrehozá­sát is megengedik a nyár végén.- Mennyi pénz áll a rendelkezésre a négy projekt megvalósításához?- A már említett 30 százalékos (1,5 millió forint) önrész mellett 3,5 millió fo­rintot nyertünk el. Tehát összesen 5 mil­lió forintból gazdálkodhatunk. Amit ed­dig megvalósítottunk nagyon szép, bízom a sikeres folytatásban. Nagyon hasznos­nak tartom, hogy ilyen célokra is írnak ki pályázatokat, hiszen saját erőből ezt a beruházást nem lettünk volna képesek megvalósítani. Az Impozáns kőépület meg­szépül Fotó: KBA A számok Önökért beszélnek www.gm.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Területi Gondozószolgálat (3533 Miskolc, Kabar u. 4.) Levélcím: 3501 Miskolc, Pf: 461 EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET ÉLELMEZÉSI ANYAGOKRA ÉS VÁSÁROLT ÉLELMEZÉSRE 2002. ÉVBEN • Lehúzott félsertés-félmarha • Bontott sertés, bontott marha • Baromfihúsok • Töltelék, vörösáru, belsőség • Füstöltáru • Pékáru • Tej • Tejtermék • Mirelitáru • Száraztészták (lédig kiszerelés) • Fűszerek • Nehézáru (liszt, zsír, olaj, stb. lédig kiszerelés) • Zöldségfélék • Gyümölcsök A pályázati feltételeket tartalmazó részletes kiírás és dokumentáció 2002. 03. 05-töl 5 000 Ft+áfa készpénz befizetése ellenében átvehető az intézmény igazgatójától. A pályázati ajánlatokat legkésőbb: 2001. március 18-án 12 óráig való beérkezéssel küldhetik meg, illetve nyújthatják be az intézet titkárságán. A pályázat eredményéről: 2002. március 28-ig valamennyi pályázó Írásban kap tájékoztatást. A kiíró fenntartja a jogot, hogy elégtelen pályázat esetén a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Bővebb információt nyújt az intézmény igazgatója: Tóth Anna 46/532-503, 532-506 A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT” ■lifal MUt-MVEST IMgATlAMraFtKTtTÉM ajánlata tagjai számára: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 11. ]ffl g±g$ ttniiL u. 4. Telefon: 46/506-672, 506-673 ^137 Bu|ap|sj, Poz^nyi irt 14. Nyitva: hétfőtől péntekig 9.00-16.30 óráig www.pilis-invest.hu 1137 Budapest, Pozsonyi út 14. 9022 Győr, Scnweiael u. 15. 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 14. 9400 Sopron, Ötvös u. 6. 9700 Szombathely, Aréna u. 4. 8000 Székesfehérvár, Ady E. u. 2. ÖSSZEG Futamidő 4-7 hónap 8-11 hónap 12 hónap 50 000 - 1 999 000 Évi nettó 1 2 % - 1 5 % hozam 2000000 - 4 999000 5 000 000 felett 1 000 000 felett — . Havi kamatozás Ezen minimum nettó hozamokon felül még kedvezőbb konstrukciókat, be­fektetési lehetőségeket is kínálunk az Önök részére. Az szja-törvény változása miatt a nyugdíjasok befektetéséből származó jövedelmét nem kell a nyugdíjjal összevonni. SZERETETTEL VÁRJUK IRODÁINKBAN! Az AES-Tisza Erőmű Kft. ügyvezető igazgatói asszisztenst keres tiszaújvárosi munkavégzéssel. Elvárásaink: □ Tárgyalóképes angolnyelv-tudás □ Felsőfokú végzettség □ Kiváló szervező­és kommunikációs készség □ MS Word-, Excel- és Power Point-jártasság □ Önállóság, rugalmasság □ Jártasság adminisztratív teendők ellátásában Kínálunk ezért: □ Nyitottságot, kellemes légkört □ Változatos feladatokat □ Versenyképes fizetést Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a hirdetésre jelentkezni Tóth Adriennél lehet a 49/547-108-as telefonszámon. \ S FEDEZZE FEL IP ÉN UTOLSÓ ALKALOMMAL AZ OTP TRAVEUELDÉL-AFRIKÁT • 12 nap/10 éjszaka Indulás: március 7. • száfiodában, reggelivel • utazás közvetlen charterjárattal • transzferekkel • 3 órás városnézéssel 199.000 Ft/főtől Infovonal: &97-1900 www.otptravel.hu/delafrika A JÓ TERMÉS TITKA: GK VETŐMAG Kedvező előszezoni árakkal, tavaszi vetésre ajánljuk! í NAPRAFORGÓ ) Magóg, Viki, Sonrisa, Rondo Masai', Macha, Marica-2 (étkezési) c KUKORICA J Szegedi TC 247, Szegedi TC 259, Szegedi TC 277 Borbála, Szegedi SC 278, Szegedi SC 276 Bella, Gabriella, Szegedi TC 367, Szegedi TC 358 Ella, Szegedi SC 348, Szegedi SC 352, Veronika Katinka, Szegedi SC 428, Szegedi SC 463 R Szegedi TC 465, Szegedi DC 488, Szegedi TC 513 [SZEMESCIROK - SZUPÁNIFŰ - SILOCIROKl Alföldi 1 Akklimat GK Zsófia _____GK Csaba í SEPRŰCIROK ) Szegedi 185, Szegedi Szlovák Szegedi 1023, Dia, Szilárd Róna 5 fj. Í A vetőmag beszerzésről érdeklődhet: Jli Nemes Lajos /területi képviselő/ Mobil: 30/ 289-8179 GABONATERMESZTÉSI KUTATÓ KHT. <33C 6726 Szeged, Alsó Kikötő sor 9. www.gk-szeged.hu Seqed Tel.: 62/ 435-235 Fax: 62/ 434-163 Kombinált lakáshitel > egyszerű megoldás A Fundamenta és az FHB közös ajánlata Az utóbbi években számos lehetőség kínálkozott a lakáskérdés megoldására, de sokak számára még mindig elérhetetlen álom maradt az önálló otthon megteremtése, a lakáskorszerűsítés vagy házbővítés. Most egy újabb konstrukcióval bővült a kínálat. A Fundamenta és az FHB közös ajánlata több szem­pontból is rendkívül kedvező. A kombinált lakáshitel a Favorit nevet kapta, és minden bizonnyal sokak számára lesz „biztos befutó". A Favorit a Fundamenta lakás-előtakarékosság és az FHB-hitelek előnyeit egyesíti. Lényege, hogy az FHB pozitív hitelbírálat esetén azonnali hitelt nyújt a Fundamenta-szerződés fedezete mellett. Az első időszakban így az FHB felé csak kamatot és kezelési költséget kell fizetni. Tőketörlesztés helyett pedig az FHB-hitelt a Fundamenta betétszámlán összegyűj­tött megtakarítással és egy alacsonyabb kamatozású Fundamenta-hitellel lehet részben vagy teljes egészében kiváltani. A konstrukció fő vonzereje, hogy egyszerre többféle támogatást is igénybe lehet venni, így a kombinált hitelért összességében kevesebbet kell fizetni. A Fundamentánál megtakarított betétösz- szeget állami támogatás egészíti ki, amely az éves megtakarítás 30%-a, de legfeljebb évi 36 000 Ft. A megtakarítások hozama akár évi 13,47% is lehet. Az FHB kétféle támogatott hitele közül a lakáscél határozza meg, hogy adott esetben melyik vehető igénybe. A kamat új lakás esetén jelenleg 2,9%, használt lakás vásárlása, korszerűsítés, bővítés esetén 7,9%. A kezelési költség mindkét esetben 1,5%. Egy hitel felvétele mindig felelősségteljes döntés. A Fundamenta tanácsadói azonban segítséget nyúj­tanak a személyre szabott megoldások kialakításá­ban. Végre egy ajánlat, amely tényleg többet nyújt! Nézzünk egy példát! Az Ön családjának 3 millió Ft-ra van szüksége használt lakás vásárlására. Hasonlítsuk össze, mekkora megterhelést jelent a hitelfelvétel a Favorit és egy önálló kedvezményes hitel esetén: Favorit: • ön és házastársa - vagy aki tulajdonrészt szerez az új ingat­lanban egy-egy 6 éves futamidejű, 1,5 millió Ft-os Funda­menta szerződést kötnek. • 3 millió Ft hitelt vesznek fel az FHB-től 1 5 évre, melynek kamata 7,9%, a kezelési költség 1,5% (2002. február 1-jei adat). • A Fundamenta megtakarítás lejárata után az ön megtakarí­tása és a Fundamenta 67o-os hitele teljes egészében kiváltja az FHB hitelét. • A továbbiakban csak a Fundamenta hitelét törleszti. A 1 4. év végén a teljes tartozása megszűnik. önálló kedvezményes hitel: • Ön és házastársa 3 millió Ft hitelt vesznek fel 15 évre, mely­nek kamata évi 7,9%, a kezelési költség 1,5%. A hitelt azonos részletekben fizetik vissza. Favorit önálló kedvezményes hitel FHB-hitel Fundamenta előtakarékosság Szerződés szerinti össszeg: 3 000 000 Ft 2x1 500 000 Ft 3 000 000 Ft Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában (1-71. hónap) 23 500 Ft16 500 Ft32 500 Ft Havi kötelezettség a megtakarítás után (72-74. hónap) 23 500 Ft 0 Ft32 500 Ft Havi kötelezettség • Favorit esetén az FHB-hitel megszűnése után (75-168. hónap) • önálló hitel esetén (75-180. hónap) 0 Ft1 8 000 Ft 32 500 Ft Törlesztésre fordított összeg, melyből 3 millió Ft a hitel: 4 602 500 Ft5 805 000 Ft Megtakarítás a Favoritnak köszönhetően: 1 202 500 Ft! További információ: Fundamenta központi ügyfélszolgálat: 1/41 1-8282 • Fundamenta tanácsadó iroda: 46/482-1 41 • FHB hitelvonal: 40/200-1 1 5 • www.fundamenta.hu • www.fhb.hu ©FHB Fundamenta Akip, amelyre épfttief w Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Semmelweis Kórház (Miskolc, Csabai kapu 9-11.) pályázatot hirdet az intézet őrző-védő feladatainak ellátására. Pályázati kiírás átvehető a műszaki osztályon 2002. március 4-5-én 7.00-15.00 óráig. A pályázat beadási határideje: 2002. március 14., 10.00 óra, a gazdasági igazgató titkárságán. Előzetes tájékoztatást ad Oláh Árpád osztályvezető a 46/562-559 telefonszámon. 159990 A UER8ÁRIA GYÓGYNÖVÉNY- ^ FELDOLGOZÓ ÉS KERESKEDELMI RT. VÁLLALKOZÓ PARTNEREKET KERtS AZ ALÁBB! SZAKÜZLET FRANCHISE- RENDSZERBEN TÖRTÉNŐ ÜZEMELTETÉSÉHEZ: 3527 Miskolc, Korvin Ötté út 6. Ajánlatokat a következő címre kérjük: „FRANCHISE" HERBÁRIA Rt. Kiskereskedelmi osztály 1134 Budapest, Pf. 63. Fax: 06-1/350-1691. _________________________ Próbáljon ki egy rugalmas, sokrétű, interaktív hirdetési formát! Kínálatunk:- banner (szalagesík). gomb hirdetések- PH anyagok, fotó- sorozatok elkészítése- vvebkamera, \ .I.P. ehat-lebetőség- weblap tervezés Egyedi ajánlatok elkészítéséért hívja kollégáinkat! ON www.boon.hu Aktuális oldalaink: választás 2002, otthon, lakáskultúra, építőipar, Európai Unió-aloldal, oktatás Hirdessen a megye vezető internetes portálján! www.boon.hu Finta Ferenc Online tanácsadó munkatárs ferenc.finta@inforrn.hu (46) 502-900/3704 Fax: (46) 501-260 Keresse munkatársainkat: Sípos Szonja Online tanácsadó munkatárs szonia.sipos@inform.hu (20) 411-3698 (46) 502-900/3704 Fax: (46) 501-260

Next

/
Thumbnails
Contents