Észak-Magyarország, 2002. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-15 / 39. szám

2002. február 15., péntek HIRDETÉS /7 BlM A TELVILL - európai „osztályba” lépett A számítástechnika és a te­lekommunikáció fejlődésében nincs megállás. Örökifjú diákok­nak is titulálhatnánk a miskolci székhelyű TELVILL KFT. dolgo­zóit. Aki ugyanis eljegyzi magát ezzel a társasággal, azt is vállal­ja, hogy rendszeresen koptatja az iskolapadot, de legalábbis kész arra, hogy a rohamléptek­ben haladó tudnivalókat napra­készen tudja alkalmazni.- Ez valóban így van - erősí­ti meg e kis jellemzést Ágoston László, a TELVILL KFT., azaz a Telekommunikációs és Villamos- hálózatokat Kivitelező Kft. ügy­vezető igazgatója. - Évtizedek óta nem történt annyi változás a mi szakmánkban, mint az utóbbi né­hány évben. És itt nem lehet mel­lényúlni, tévedni, mert a következ­mény: a rendszer nem működik.- Ma már azonban nem elég a posztgraduális módon meg­szerzett tudás. Jó, ha egy társa­ságnak kitűnő referenciái van­nak. Mégis, szükség van a bizo­nyítványra. Sőt ezt újból és újból meg kell szerezni.- Ráadásul nemzetközi bizo­nyítványra van egyre inkább szükség. A TELVILL KFT. az el­múlt három évben sikeresen mű­ködtette az EN ISO 9002:1994 szabvány szerinti minőségbizto­sítási rendszerét. A múlt év ele­jén döntöttünk úgy, hogy „maga­sabb osztályba" lépünk, és átál­lítjuk a rendszerünket az Euró­pában már 2000-től honos új EN ISO 9001:2000 minőségirányítá­si rendszerre. A bővülő tevékenységi körö­ket figyelembe véve kiterjesztet­tük az új rendszert az infokom­munikációs üzletágra, valamint a távközlési hálózat tervezésére is.- Mit jelent a TELVILL KFT- nek az új szabvány? Azt, hogy már „európai osztályba" lépett?- Ez a rendszer a minőség­TELVILL irányításra teszi a hangsúlyt. A fő gondolata folyamatorientált, vevőközponti minőségirányítási rendszer biztosítása. Szakembe­rek egybehangzó véleménye szerint a jövő útja az integrált irá­nyítási rendszer kiépítése, amely a hatásos és egyben a hatékony működést is eredményezi.- Kérem, mutassa be a TEL­VILL KFT. tevékenységét!- A piac és a megrendelői igé­nyek alapján három fő hálózaté­pítési tevékenységgel foglalko­zunk, s ezek több területen átfe­dik egymást. 1990 óta foglalko­zik a cég távközlési és villamos hálózatok építésével, szerelésé­vel. A távközlési hálózat építése magában foglalja a réz- és opti­kai kábelekkel megvalósított föld alatti és föld feletti hálózatok kulcsrakész tervezését és kivi­telezését. A villamoshálózat-építő üzlet­ág kis- és középfeszültségű föld­kábeles hálózatok, valamint üt­és térvilágítási rendszerek építé­sével, szerelésével foglalkozik. Irodaházak, üzemcsarnokok, épületek komplett erős- és gyen­geáramú rendszerének kivitele­zését is vállaljuk. Az infokommunikációs üzletág a szolgáltatások igen széles körét biztosító digitális alközpontok, va­lamint adatkommunikációs háló­zatok aktív és passzív eszközei­nek építését, telepítését, üzembe helyezését, szervizelését végzi.- A számítástechnika és.a te­lekommunikáció fejlődése magá­val hozta a számítógép hálóza­tok fejlődését is. A korábbi elkü­lönült telefon- és számítógép­csatlakozási végpontok, vezeték- rendszerek összeolvadása, egy­ségesülése valósul meg a struk­turált hálózatban, ahol a felhasz­náló szabadon dönthet, igénye szerint „strukturálhatja" a fali alj­zatokat. Míg korábban külön volt telefoncsatlakozás, illetve számí­tógép, a strukturált hálózatban már csak végpontokról beszé­lünk, s a végpont mindkettő (te­lefon, PC) lehet. A hálózat úgy­nevezett rendező szekrényében (RACK-szekrény) a felhasználó igénye szerint, dinamikusan állít­ható be egy végpont jellege. El­lentétben a korábbi, fix kiépíté­sű hálózatokkal, itt bontatható kötések (csatlakozó dugók) il­lesztik a falban futó kábelekhez a telefonvonalat, illetve a számí­tógép-hálózat aktív eszközének portját. így a cégen belüli költö­zéssel vagy új kolléga érkezésé­vel felmerülő újabb igény néhány kézmozdulattal megoldható. A strukturált hálózat nagy sebessé­gű adatátvitelt biztosít (10-100 Mbit/sec). Erről a hálózat építé­sére vonatkozó nemzetközi szabványok gondoskodnak. A TELVILL KFT. ezen hálózatok építésével, szerelésével és a há­lózatok számítógépeinek össze­kapcsolását biztosító aktív esz­közök (HUB, SWITCH, ROUTER stb.) forgalmazásával, üzembe helyezésével és szervizelésével áll ügyfelei rendelkezésére.- A cég által kínált digitális al­központok a fővonalak és mel­lékállomások összekapcsolásán túl alkalmasak beszéd, kép, ada­tok és egyéb jelek átvitelére is. Csatlakoztathatók hozzájuk ha­gyományos analóg és nagy se­bességű ISDN-fővonalak, mellék- vonali oldalon pedig telekommu­nikációs végberendezések: ana­lóg és digitális rendszertelefonok, modemek, számítógépek és szá­mítógép-hálózatok, képtelefonok, adatkommunikációs eszközök, vezeték nélküli telefonok stb.- Ebből a hatalmas tárházból nem lehet könnyű a választás.- Valóban. De a mi szakem­bereink értik a vevők, a megren­delők üzleti folyamatait. Felada­tuknak tekintik, hogy mindebből a legoptimálisabbat válasszák és felkészítsék őket e rendszerek működtetésére, hogy az új gaz­dasági kihívások megvalósításá­ban ezek mind kitűnő segítőtár­sak legyenek. Ez egyben a leg­főbb stratégiai célunk, hiszen a piaci igények egyre inkább köve­telik az ún. „intelligens” épületek megvalósítását.- Melyek azok a cégek, ame­lyek már most a legmagasabb­ra teszik a mércét, és tudják, hogy a TELVILL KFT.-re szá­míthatnak?- A magyar gazdaság külön­böző ágazatainak meghatározó szereplői: a Matáv Rt., PanTel Rt., Országos Villamostávvezeték Rt., BorsodChem Rt., TVK Rt., ÉMÁSZ Rt., TESSAG Hungária Kft., Lé­giforgalmi és Repülőtéri Igazga­tóság (LRI). Beszállítóink és part­nereink közé tartozik: az AVAYA Magyarország Kft., a Siemens Telefongyár Kft., az Ingram Mic­ro Magyarország Kft., a Syner- gon Rt., az Anixter Hungary Rt., a Kapsch Telecom Kft., a Pro- comp Hungary Kft. Az új minőségirányítási rend­szer bevezetését tanúsító oklevél ünnepélyes átadására Partneri Találkozó keretében kerül sor a miskolci Vigadó étteremben. (Duna INGATLAN BEFEKTETÉSI ES HASZNOSÍTÓ SZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A DUNA-PR0FIT SZÖVETKEZET AJANLATA TAGJAI RESZERE: NETTÓ EVES HOZAMOK Futamidő 3-6 hónap B-12 hónap 50.000.-l.s00.000.­16% 17% 1.500.000-3.000.000 17% 18% 3.000.000.- Ft-tól 19% 20°/o! Részletes Információ Ügyfélszolgálati Irodáinkban: 3530.Miskolc,Mindszent tér 1.Tel.Fax:06/46-509-259 www.dunaprofit.hu e-mail:info@dunaprofít.hu Magyarország egyik meghatározó, világítástechnikai termékeket forgalmazó cége, a győri központú Rába-Lux Kft. TERÜLETI KÉPVISELŐT i keres Észak-Kelet Magyarország területére dinamikus fiatalember személyében. Pozitív gondolkodású, munkájában kitartó, világos célokkal rendelkező személy jelentkezését várjuk. Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előny. Kínálunk: betanítást, versenyképes, teljesítményarányos jövedelmet és cégautót. Jelentkezés: kézzel írt, fényképes önéletrajzzal a 9028 Győr, Serfőző u. 8. címen! Érdeklődés: az ügyvezetőnél, a 30/9866-228 telefonon. BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI Minden, amire kíváncsi! Farsangi akció a I Babus Suzukinál! * Új Suzuki már 1 625 000 Ft-tól * Régi keleti autó beszámítása kedvező áron * Induló befizetés akár 13%-tÓl kezes és jövedelemigazolás nélkül- Alacsony kamatozású hitelek - Óriási választék ~ Érdeklődni: Babus Suzuki Miskolc, Régiposta u. 29. Tel.: 46 506-008. 46506-009 ~ * Kedvezmények össze nem vonhatóak. BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI BABUS SUZUKI áV Állami privatizációs és vagyonkezelő Rt. Hungárián Privatization and State Holding Company Az Állami Privatizációs cs Vagyonkezelő Részvénytársaság nyilvános árverést hirdet az alábbi állami tulajdonú ingatlanok értékesítésére: Ingatlan megnevezése Helyrajzi szám Földterület térmértéke nT Árverési időpontok Bánatpénz (Ft) Kikiáltási ár (Ft) IJciÜépcso (Ft) Üzleti tájékoztató ára Kecsk, külterület 0219 3.687 2002.03.20. 9.00 óra 250.000 2.500.000 100.000 20.000 Ft + áfa Gyöngyös*, külterület 0247/2 5.721 2002.03.20. 10.00 óra 200.000 2.000.000100.000 20.000 Ft + áfa Békéscsaba*, Luther u. 17/b. 3609/A n 129 2002.0320. 11.00 óra .350.000 3.500.000 100.000 20.000 Ft + áfa Miskolc*, Ógyár tér 23365/5 1.563 2002.03 20. 12.00 óra 500.000 5.000.000 100.000 20.000 Ft * áfa Feleld )!<">, Kossuth u. 501/4 350 2002.03.20. 13.15 óra 80.000 750.00050.000 10.000 Ft + áfa Nyíregyháza**, Toldi u. 6627/3 1.288 2002.03.20. 14.15 óra 190.000 1.860.000 100.000 20.000 Ft + áfa Nyíregyháza**, Toldi u. 6641/8 3.559 2002.03.20. 15.00 óra 500.000 5.140.000100.000 20.ÍXX) Ft + áfa * elővásárlási joggal terhelt ** ingatlan-nyilvántartáson kívüli terhek A7. árverésen nyertes vevő tulajdonjogot szerez. Az ingatlanok vételára kizárólag készpénzzel fizethető az árverést követő 15 napon belül. Az értékesítés mentes az általános forgalmi adó fizetésének kötelezettsége alól. A kiíró halasztott vagy részletfizetést tartalmazó ajánlatot nem fogad el. Az árverés helye: Az árverés időpontja: ÁPV Rt. székház. Budapest XIII. kér., Újpesti rkp. 31-33. 2002. március 20-án a táblázatban megjelölt időpontokban. Árverési ajánlatot tenni a fent megjelölt ingatlanokra külön-külön leltet. Egy pályázó nem nyújthat be több ajánlatot ugyanarra az. ingatlanra. A kiíró az ajánlattevőktől a bánatpénz megfizetésén túlmenő egyéb pénzügyi garanciát nem kér. Az árverésen való részvétel elengedhetetlen feltétele: • a fenti táblázatban megjelölt bánatpénz megfizetése oly módon, hogy az átutalt összeg itz árverésre jelentkezés napját két munkanappal megelőzően az ÁPV Rt. által a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél a bánatpénzek fogadására nyitott számlára megérkezzék, A számlaszámok az Üzleti tájékoztatóban találhatók. • a részletes árverési kiírást és ingatlanismertetést is tartalmazó Üzleti tájékoztatónak az árverésen résztvevő 1995. évi XXXIX. tv. l,§ < 4) bekezdés szerinti magántulajdonosok (konzorcium esetén a konzorciális szerződésben képviseletre felhatalmazott) általi megvásárlása a kiíró Ügyfél- szolgálatán (Budapest XIII. kér.. Újpesti rakpart 31) a táblázatban szereplő összegért. Az árveréssel kapcsolatos kérdésekben felvilágosítás kérhető: az ÁPV Rt. Ingái lanhasznosító Ügyvezető Igazgatóságán munkanapokon 8-16 óráig Fülöp Attilától, telefon: (0237-4400/1012. Az ingat­lanok megtekintése előzetes telefonértesítést követően lehetséges. Jelentkezni lehet: az árverés napján a táblázatban megjelölt helyen cs időpontban a bánatpénz átutalásának hitelt érdemlő igazolásával, valamint a kikiáltási árra vagy annál magasabb összegre szóló ajánlati formanyomtatvány egyidejű zárt, cégjelzés nélküli borítékban, átvételi elismervény ellenében történő benyújtása mellett. Konzorcium esetében a konzorciális megállapodást az ajánlathoz mellékelni kell. A borítékon tél kell tüntetni az. Üzleti tájékoztatóban megjelölt szöveget. A kikiáltási ár alatti ajánlat érvénytelen. Az ajánlatok közjegyző előtt, kizárólag kiíró képviselőinek jelenlétében kerülnek felbontásra, az árverés közjegyző előtt kerül lefolytatásra. Az ajánlattevők a kikiáltási árról, illetve a legmagasabb ajánlattól indul­va licitálhatnak. F.gy-egy ráajánlás minimális összegét (licitlépcsőt) a táblázat tartalmazza. Az ingatlant az árverésen legmagasabb vételárat ajánló veheti meg. Azonos ajánlat esetén a hazai befektető előnyt élvez a külföldivel szemben, egyébként az árvetés! vevő személyét sorshúzással kell megállapítani. Az árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott útján lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az árverésen történő részvételi jogosultságot igazolni kell a bánatpénz átutalását bizonyító okirattal, továbbá személyi igazolvánnyal, eredeti aláírási címpéldánnyal, társasági szerződéssel, 30 napnál nem régebbi cégkivonat­tal, illetve a folyamatban lévő cégeljárást igazoló cégbírósági dokumentummal, valamim konzorciális ajánlat esetén az erre vonatkozó megállapodással. Az árverési vevőt a szerződés írásba foglalásának kötelezettsége terheli. Az. adásvételi szerződés tervezete az Üzleti tájékoztató mellékletét képezi, amelyet az árveréstől számított 10 napon helül az árverési vevőnek alá kell írni. A teljes vételárat az átveréstől számított 15 ('tizenöt) napon belül kell megfizetni. A vételár kizárólag készpénzben fizethető, az. árverési vevő bánatpénze a vételárba beszámít, a bánatpénz banki költségekkel csökkentett kamatai a Vevőt illetik. Amennyiben az árverési vevő a teljes vételárat határidőn belül nem fizeti meg vagy a szerződést nem írja alá ezen határidőn belül, úgy a bánat­pénzt és kamatait elveszti és az árverés eredménytelennek minősül. Az ÁPV Rt. az árverést (teljes egészében vagy egyes ingatlanok tekintetében) annak megkezdését megelőzően kártérítési, illetve kártalanítási kötelezettség nélkül visszavonhatja. Ez esetben az átutalt bánatpénz és a megvásárolt Üzleti tájékoztató ellenértéke - az Üzleti tájékoztató visszaszolgáltatása ellenében - a jelentkezőknek hiánytalanul visszajár. Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. www.apvrt.hu

Next

/
Thumbnails
Contents